Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1883-12-02 / 6. szám
125 126 esetben a lob a szemhéjak kötőhártyájáról a tekékére és a corneára is átterjedhet, s igy szerző fölöslegesnek tartja a cornea pannusának létrejövetelét mechanicus okra vezetni vissza. A szerző továbbá azt is állítja, hogy a blennorrhoea nem egyéb, mint hatványozott trachoma, melynél a gyuladás nagyobb erélylyel biró fertőzöanyagból ered, s a véredények jobban vannak igénybe véve. Arlt-nak azon nézetét, mely a blennorrhoea militarist a trachomával azonosítja, szintén jogosnak tartja. Végre a trachomát több oknál fogva, melyet czikkében elősorol, nem tartja specificusnak. A tüszők, szemölcsök, felhámburjánzás, nemkülönben a kötős hegszövet górcsői vizsgálatát terjedelmesen adja elő. Még a klinikai beosztásból legyen e helyen annyi emlitve, hogy szerző a trachomának két alakját különbözteti meg : tüszős vagy szemcsés (folliculus = granulum, szemcse = békatojásj és szemölcsös vagy felhámos alak. Az elsőhez a Sámisch-féle conjunct. follicularis acuta, az Arlt-féle ophth. granulosa és a trachomás beszűremkedés (ugynev. diffus trachoma) tartoznak ; a másodikhoz t. i. a szemölcsös alakhoz az idült (Sämisch) vagy a többi szerzők szemölcsös trachomája (valódi granulatiók, tehát az ugynev. kakastaréj, gombszerű szemölcsök, mit Sämisch trachomcsomónak nevez). E két alak combinatiója volna a leggyakrabban előtorduló trachoma mixtum. Ezen beosztás egybevág még az acut és chronicus elnevezéssel, a mennyiben a szemcsés vagy tüszős békatojás-alak nagyjában az acutnak, a szemölcsös alak pedig a chronicusnak felel meg. Szerző a dualismus kiküszöbölését óhajtván, arra is utal, hogy a régieknek empiricus utón felállított elnevezései szövettani jogosultsággal is bírnak. A kezelésre nézve szerző okszerűnek tartja a hevenyalaknál lobellenesen eljárni. Hideg, száraz lebenykék, az átmeneti redö meteszelése, melyet vérelbocsátás követ, vizenyős kötőhártyánál a szemzug felhasítása; számos tiiszök jelenléténél ezeknek kinyomása, vagy kiszurása ; több ízben való mosás. Idült esetekben igen erélyes ecsetelés, mely nemcsak adstringens gyanánt hasson, hanem izgalmi állapotot fokozott genyelválasztással idézzen elő. mi által élénk anyagcsere jön létre és a felhalmozódott felhám elsorvad, illetőleg a nyirktestecsek magasabb szervülésben megakadályoztatnak. — Szerző az átmeneti redőn létrejövő hegedősektől nem tart. mert nem ezek, hanem a szemhéjszélen székelők, hol egyált alában nem ecsetelünk, okoznak ektropiumot. Sűrű, erősen edényződött pannusnál ennek megszüntetésére peritomiát végez. Szűk szemrésnél a szemzugfelhasítás, miáltal a veqp angularis gyorsan kiürül, néha szembeötlő gyógyulást nyújt a szemnek. (Graefe’s Archiv 29. k. 1. f. 52—102 1.). Creniceanu dr. — A szem tüszős kötőhártyalobja vagy a trachoma. Raehlmann E, tr.-tól Dorpatban. — Szerző bevezetésképen az ép kötőhártya szövettanáról szólva említi, hogy a gyermekek kötőhártyájában az adenoidréteg igen vékony, sőt újszülöttnél nyomát sem találni. Innen van, hogy kis gyermekeknél oly ritka a trachoma. Nyirktüszőket szorgos kutatás után sem talált, tehát Waldeyer, Sattler, s többekkel egy véleményben van, mig Baumgarten nyirktüszős rajzai szerzőre döntő hatással nem bírtak. Goldzieher következtetését, mely a lymphoid daganatokból az ép kötőhártya nyirktüszőinek jelenlétére utal, helyt nem állónak tartja, kivált mikor említett szerző (G.) véleményét nem saját vizsgálataira, hanem idegen leletekre alapítja. A kóros eredetű tüszők, vagyis a trachomás tüszők fölött nagy a vita s ezen vitatkozás magát a trachoma történetét képezi ; de a trachomatüszők fejlődési szakairól szövettani tanulmányok hiányzanak, miért szerző ezekkel 3 éven át foglalkozott s következő eredményhez jutott. A baj kezdetén a felhámréteg sima, nem vastagodott, az adenoid szövet pedig nyirktestecsekkel van beszűrődve. Ezen beszürődés helyenkint mélyebben hat a szövetbe, máshelyt sűrűbben van elrendezve. Bizonyos idő múlva ezen beszürődési góczok élesebben határolódnak el egymástól, s igy ezen tüszők már első időszakukban borítékkal bírnak, mely a tüsző határát képező sejtek különös alakja által tételeztetik fel. Későbben e kis határsejtek hosszúkás, orsóalakuakká lesznek. A fiatal tüsző bennéke többé kevésbbé összeálló s a trachoma későbbi időszakában lágyulásnak esik alá vagy keményedési folyamat következtében elpusztul. A fellágyult tüsző bennékét nyomás által a kötőhártya zacskóba kiüríthetni, az elpusztult tüsző sejtes bennéke helyett porczosodott kötőhártyaszövet képződik. Szerző bővebben írván le a kötőhártya azon szöveti elváltozásait, melyek a trachoma-tüsző szomszédságában létrejönnek, azt is* mondja, hogy a kóros elváltozások bizonyos stádiumban az u. n. conj. follicularis képét nyújtják, s mint ilyenek vissza is fejlődhetnek, de sok esetben ezen kórállapot a folytatott észlelés alatt a kétséget kizáró trachomába ment át. Szerinte a trachoma mint tüszős, fekélyes lob definiálható, mely a kötőhártya adenoid szövetét tönkre teszi s pedig vagy fekélyesedés és hegképződes (az esetek többségében) vagy kötőszövet ujdonképződése által; de ezek többnyire együtt is járnak, fekélyesedés és hegképződés a felületen, kötőszövet porczosodás a mélységben. A Stellwag-féle kocsonyás trachomát oly idült esetek képezik, melyekben a felhám erősen elváltozott, azaz sejtjei nyákos, zsíros, hyalin elfajulást szenvedtek, mi által a szövet sajátszerü, üveg-kocsonyás küllemű lesz. Szerző nem osztja Stelbvag véleményét, mely szerint a trachoma ezen alakjai az amyloid daganatokkal azonosak volnának, mert ily daganatok a tekei kötőhártyán is előfordulnak , hol trachomás burjánzások nem jönnek elő. A trachomás nyákhártyában előforduló mirigyszerü felhám-bemélyedesekkel, melyeknek Berlin és Iwanow, mint első leírói, a trachomára nézve kórjelző jelentőséget tulajdonítottak, szerző úgy mint Jacobson csak esetlegeseknek, specifikus jelentőség nélkülieknek tartja. Jelenlétük nagy befolyással bir az egész kórképre, de annak lényegét nem teszi. Hasonlóképen nyilatkozik szerző a felületes- és mirigy-felhámról is, melyet Mandelstamm a trachomára nézve characteristicusnak mond. A felhám-bemerülés a nyakhártyaszövet mélységébe tiszta trachománál csak a felhám regeneráló burjánzásának jelentőségével bir, miáltal t. i. a fekélyképződés és a lehorzsolások által előidézett anyagveszteség befedetik. Az imént leírtakból kiderül, hogy a tiszta trachománál előforduló bonczi leletek közt csakis a trachomás tüsző jellegzetes e kórra nézve. Utóbbi képletek a legtöbb histolog megegyező véleménye szerint a rendes nyákhártyában nem fordulnak elő, másrészt pedig egyéb nyákhártya megbetegedéssel nem járnak, csakis a trachomával. Azért a trachoma a kötőhártya tüszős lobjának tekintendő. Ezen definitio a kórképet teljesen kimeríti. Midőn szerző párhuzamot von a trachoma és idült blennorrhoea között, említi, hogy a szerzők egészen az újabb időkig e két bajt egynek vették; s Arltnak tulajdonítandó azon érdem, hogy e két baj közt klinikai határvonalat húzott (ezt újabban megint elejtette. Ref.) Szerző a bonczi különbséget azzal markírozza, hogy szerinte a trachománál a tüszők teszik a jellegzetes leletet, mig idült blennorrhoeanál bizonyos szemölcsszerű burjánzás, mely által a nyákhártyafelület sajátszerű, dudoros, finom szemcsés, bársonyszerű kinézést nyer. Szerző még a legintensivebb blennorrhoea után is a conjunctivát sohasem találta nagyon megvastagodottnak, s habár egészben véve sorvadt és rövidült, bizonyos fokban a porcz s az átmeneti redő fölött eltolható, illetőleg redőzhető, mi trachománál sohasem lehetséges. Végre a blennorrhoeát követő heg inkább lapszerű, egyenletes kiterjedésű, mig a trachomás heg sugárszerű alakkal bir, nag5'obb kiterjedésével a szemhéjszél mentén nemkülönben a porczfelé zsugorodott lévén. Szerző vizsgálatainak eredményéből kifolyólag a tárgyalt kötőhártyabajoknak következő schémáját állítja fel : I. A tüszőképződés illet, burjánzás szembeötlő kórjeleivel biró gyuladások és pedig: a) conjunctivitis follicularis simplex ; b) conjunctivitis follicularis sclerosa; c) conjunctivitis follicularis ulcerosa. — II. A bolyhos illet, szemölcsös burjánzás főtünetével járó gyuladások, s azután vegyes képek : a) tiszta blennorrhoea ; b) hurutos-blennorrhoicus és c) tüszős blennorhoicus gyuladások. Ezen csoportokba az összes idetartozó bajok kényszer nélkül besorozhatok. (Graefe’s Archiv 29. k. 2. f. 73—166 1.) Creniceanu dr.
