Szemészet, 1882 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1882-02-26 / 1. szám
i5 A Sympathikus látási zavarok kórszármazásáról. Mooren A. dr.-tól Düsseldorfban. Mooren sérült szemet enucleált, félvén a másik szem Sympathikus megbetegedésétől; műtétkor az opticus zúzatott. A következő napokon neuritis optica lépett fel az ép szemen. Ezen esetben tehát az enucleatio a közönséges értelemben vett Sympathikus megbetegedésnek kifejlődését meggátolta, s a lobfolyamat az ép szemre, csak az opticuson át terjedhetett tovább. Mooren ekkor még azt hitte, hogy az opticus csak vezetője az idegreflexnek, vagy a mechanicus izgalomnak. Később részint saját, részint mások tapasztalatai utján meggyőződött arról, hogy a nervus opticus a sympathicus megbetegedéseknél active és passive részt vesz. Tíesler és Klemm bebizonyították, hogy a látóideg lobja hajlandó átvándorolni, vagy egyes ugrásokat téve, átterjedni a másik szemre. Az elsődleges inger időtartama, vagy annak intensitása befolyásolja a lobfolyamatnak tovaterjedését; ez áll minden sensorikus és motorikus idegre, s így a látóidegre is. Az enucleált szem opticus csonkulatján a lobíolyamat továbbterjedhet vagy fenntartatik a műtét által okozott ingerek felöl, vagy az opticus csonkulatnak septikus anyagokkal való fertőzése vagy űj lobtermények által. A látóidegben a lobfolyamat tovahaladását a hozzá csatlakozó ciliar-idegek különösen elősegítik; ezért fájdalmas az enucleált szem opticus csonkja. Máskor a trigeminus ágai mentén érzékeny az orbita, sőt a műszem nyomása Sympathikus megbetegedést is okozott. A Sympathikus megbetegedéseknél ezen érzékenység nem okvetetlenűl szükséges, mert az idegek a lobfolyamatnál beállott változások után elvesztik vezető képességüket. A szerző észlelt esetet, hol Sympathikus folyamat fejlődött minden fájdalom nélkül. Hogy Sympathikus megbetegedéseknél az uvealis tractusban lépnek fel legnagyobb változások, csak amellett bizonyit, hogy a sugár-idegek csak közvetítői ezen folyamatnak, melyhez még az sem szükséges, hogy az idegek ágai oly continuitásban legyenek, mint a két nervus opticus. Elégséges erre, hogy az izgatott ideg az izgalmat átadja egész más energiával biró idegnek, s ezt arra ösztönözze, hogy ez sajátos működését létesítse. A Sympathikus megbetegedéseknél nem szükséges, hogy bizonyos izgalom ugyanolyan, vagy csak hasonló bánfáimat keltsen a másik szemen. A Sympathikus megbetegedésnek nem kell az egyik opticusról közvetetlen átterjedni a másikra, hanem átterjed az agyvelő közvetésével. A szerző öt oly esetet észlelt, hol az általános rosszúllét és szívdobogás a Sympathikus idegrendszer izgalmára mutatott, s ezért hangsúlyozva mondja, hogy a svmpathikus megbetegedések \rezetője a Sympathikus idegrendszer, sőt minden ideg lehet, mely boncztanilag összefügg a látó szervekkel. Rumpf, 1879-ben a düsseldorfi orvosgyülésen állítá, hogy a bőr ingadozó érzékenysége összefügg az illető rész hyperaemia és anaemiajával ; ha az egyik helyen hyperaemia lép fel, úgy másik helyen anaemianak kell fellépnie. Ha az egyik szem szivárványhártyáját izgatjuk, ezen szemen vérbőség lép fel, a másik szemen pedig vérszegénység; ebből látható, hogy a két szem véredényrendszere szoros összefüggésben van. A egyik szem vérbősége változásokat hoz létre a másik szemen is, melynek sokszor ismétlődése befolyással lesz a táplálkozásra, s az így megváltozott minőségű és mennyiségű kiválasztások lobot képesek támasztani. Erre vonatkozó kísérleteket Jesner tett: nyúlnak corneáját lapis-pálczikával izgatván, a másik szem csarnokvizében rostonyát talált. A Sympathikus megbetegedésnél azonban nem okvetetlenűl szükséges, hogy az ideg mentén lobfolyamatot találjunk, mert az ideg a reáható izgalmat csak véghatárainál érvényesíti, s az edényreflex az ideg terminális részén lobot támaszt, melynél a nyirktorlódás az idegtengely szálaiban degenerativ és később destruktiv folyamatot okoz. Ebből látható, hogy minden svmpathikus megbetegedés végső oka egyenlő azzal, melylyel a látóideg lobja terjed tova. Nyirkútak okozzák, hogy csekély de tisztátlan sérülései az egyik szemnek a másik szemen sympathykus megbetegedést okoznak. (Kiin. Monatsbl. f. Aughk. 1881, August.) Ottava lg. tr. A rokonszenvi szemlob gyógyításáról. Critchett GYÖRGY-től, Londonban. Szerző az „Ophthalmie Hospital Reports“ X. kötetében foglalkozik ez újabb időben nagyon sokszor tárgyalt és igen fontos kérdéssel. Némi általános bevezetés után megjegyzi, hogy legtöbbször idegen testek- s az egyszerű sebek közül a sugártest sértései okozzák ugyan a sympathicus lobokat, de megesik, hogy a porezhártya ártatlannak látszó bemetszései is hasonló megbetegedést vonnak maguk után, sőt minden nagyobb tapasztalaté szemész tudja, hogy szerencsésen végzett hályogműtétek is vezethetnek ily úton mindkét szem elpusztulására. Cr. véleménye szerint a sérülés módja ugyan jelentékeny befolyással van a rokonszenvi ophthalmia kezdetére, mindazáltal a fent említett sérülések- és különösen műtéteink után fellépő Sympathikus lobok ritkasága azt látszik bizonyítani, hogy keletkezésükre fő feltétel az idegrendszernek különös és kivételes állapota. A további tapasztalat és észlelés talán az ily kivételes természetek felismerését is lehetővé teszi. A már kitörésre jutott loboknál a kór változások 12—18 hónap alatt érnek véget, mi ha megtörtént, a megtámadott szerv bizonytalanéi hosszú ideig változatlanéi maradhat. Feltűnő az ily esetekben, hogy míg a szivárvány, lencse és lencsetok mindig nagy mértékben elváltozik és át nem világítható, szívós, rugalmatlan tömeggé alakúi át, addig a szemfenék rendesen keveset szenvedett. A gyógyítás általános elveire nézve elfogadott álláspont, hogy a nehéz sérülések eseteiben a sérült szemteke közvetlen eltávolítása az orvost minden felelősség alól felmenti. Aránylag csekély sérüléseknél azonban megőrizheti a sebesült szerv teljes látását vagy annak jó részét s ilyenkor az enucleatio alig jöhet szóba, noha az orvos előtt fölmerülhet — talán a sebzés helye és módja által keltett — képe a bekövetkezhető rokonszenvi lobnak. Ily esetekben leghelyesebb a lelkiismeretes észlelés, hogy a veszély első jeleinél azonnal activ rendszabályokhoz nyúljunk. Ha enucleáltunk, mielőtt a másik szemen szervi változások léptek volna föl, úgy minden jóra fordul ; de viszont nem képes a teke eltávolítása a kitörésre jutott rokonszenvi lobnak még legenyhébb alakjait sem megszüntetni, és nem egyszer tapasztalt tény, miszerint a sérült szemen végre is tűrhető látás maradt, míg a másik egészen megvakult. A rokonszenvi lob előhaladásának időszakában nincs eredményt ígérő szerünk. Kezdetben az atropin, vagy a még hatásosabb duboisin mutathatnak némi hasznot; de a szivárvány gyorsan beálló elfajulása csakhamar értéktelenekké teszi e szereket,, melyeknek hosszas alkalmazása inkább határozott kárt okoz (?). Sötétben tartás s a beteg czélszerű táplálása mind az, mit ez időszakban tehetünk, ellenben minden mütételi beavatkozás elítélendő. Minden ez irányban végzett kísérlet ugyanis csak a tünetek súlyosbodását okozta. Csak ha a betegség egészen lefolyt a a szem teljesen lobtalan, gondolhatunk műtétel végzésére. Cr. az általa ezen időszakban végezni szokott mütétmód bemutatására következő két esetet beszél el : P2gy 22 éves férfi, 10 éves korában zsákvarró tűvel megsértő jobb szemén a sugártájat s elvesztő látását. Néhány hó múlva a másik szem Sympathikus lobjával kórházba került, hol a jobb tekét eltávolíták, de eredmény nélkül, a mennyiben az előhaladó1 lob folytán a bal szem is megvakult. 12 év múlva ismét Cr. kezeiben találjuk a beteget, kinek jó fényérzése mellett, szemén a szokásos változások voltak láthatók, szivárványon és lencsetokon egyaránt. Cr. narcosis alatt s a szemhéj terpesztő beillesztése s a szem rögzítése után a porezhártván keresztül egy tűt szúrt be sazt a lencsetok közepére illesztő. Miután észrevette, hogy ez erélyesebb nyomás nélkül nem halad át a szívós tömegen, hogy a sugártest és szivárvány nagyobb rángatását kerülje, fúró módjára forgatá a tűt s így hatolt bele a tok szövetébe. A porezhártya átellenes oldalán másik töt szúrt be s azt az első mellett bemélyeszté a tok sebébe. Most a két tű hegyét egymástól eltávolítva a tok közepét berepesztette. (Ugyan ezen eljárást Bowman már a „Medic, chir. Transactions'4 1853. folyamában ismerteti mint alkalmas módot utóhályogok mütételére [Ref.]). A szakítás helyén — ló —
