Szemészet, 1882 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1882-12-31 / 6. szám
:p"-~ " -------• --------■ • " ~ ........................ / ' rr : — — 133 — nak tekinteni, ha e fölfogásnak csak valami bizonyítéka is van. Ilyesűl lehetne venni, hogy Hulke vizsgálatai szerint a cornéa közepi elzavarodása a lamina elastica anterior alatt található hosszúkás magvak fejlődéséből és a cornea szövetének hálózatos elváltozásából származik. Ha pedig szigorúbbak vagyunk a „gyúladás“ elnevezés alkalmazásában, Graefe fölfogásához hajolunk, a ki a keratoconust szülő folyamatot elsődleges (genuin) sorvadásnak tekinti. Graefenek nézetét, azt hiszem, inkább elfogadhatjuk, föltéve, hogy az atrophia kifejezést sajátképeni értelmében vesszük s a cornea szövete táplálkozásának megromlását tekintjük a szövet elgyöngülése okának. A corneának nem lévén saját erei, a szélek felől föntartott táplálkozás megromlásából első sorban a középnek van kára; tehát természetes, hogy a középső részek változhatnak el legnagyobb mértékben, míg a szélek felé lassanként mind kevesebb az elváltozás foka. A táplálkozás megváltozásának végső okául talán szabad azt a nézetemet megkoczkáztatnom, hogy e tekintetben nem egészen ártatlan az a tulajdonképeni mivoltában még föl nem derített általános testi állapot, melyet görvélyességnek nevezünk, a mi bizonyos szöveti változásoknak alig számbavehető kis okokból is bekövetkezésében szokott nyílvánúlni. Ebben a tekintetben fontosnak tartom a keratoconusos szemek egyetlen bonczolójának Wagner Rudolfnak leletét, a ki az egyik szem corneájának közepén a rendes vastagság egy harmadára való elvékonyodást a széleken pedig jelentékeny megvastagodást, a másik corneán pedig a középnek felényi elvékonyodása mellett a széleken némi megvastagodást talált. Az esetet Jäger közölte volt Ammon Zeitschrift-jének I. kötetében s az u. n. hyperkeratosis és corneai elvékonyodás ellentétes fölfogásának kiegyeztethetését látta benne, hogy t. i. a cornea szöveti gyarapodását hitték, a kik a szaruhártyát a szélén szúrták meg, ellenben okvetlenül szöveti elvékonyodásra kellett akadniok, a kik a csarnokot a szaruhártya közepének megszúrásával ürítették ki. Azt hittem, a régi irodalomban találok a görvélyesség fölvételére hajló fölfogást. Akadtam ugyan olyan följegyzésekre, hogy görvélyes betegek szemén volt keratoconus, de oki összefüggésül csupán Beck és Fabini említik, hogy a görvélyesség szerepelhet a baj fejlődésében. Egyébiránt e magyarázattal a keratoconus kifejlődésének csak egyik lehetőségét akarom megjelölni. Fődolognak nem magát a görvélyességet, mint inkább a corneát tápláló áramlatnak sejtszaporodásból származó széli fennakadását tekintem, a mi természetesen már más okokból is bekövetkezhetik. E tekintetben csak arra utalok, hogy a szerzők többnyire azt jegyzik meg, hogy a cornea kérdéses elformálódása sokszorta gyakoribb nők szemén, a nőket pedig gyakrabban éri a nedvkeringés általános megzavarodása. A cornea kitágulása folytán a látás tengelye megnyúlik, a szem myopiássá alakul; de concav üvegek csak kezdetben javítanak, mert a mily mértékben eltér a fénytörő fölszín görbülete a gömbalaktól, olyan mértékben fejlődik a szemben astigmatismus. A beteg ennél fogva nemcsak, hogy messzire nem lát, hanem közeli finom tárgyakat sem tud jól megkülönböztetni. Ugyanis a cornea közepén áthaladó sugarak igen korán egyesülnek, a szélibb részeken betérők pedig mind hátrább hátrább, úgy hogy egy tárgyponttól kiinduló sugarak legalább is gyűjtővonal alakjában egyesülnek az ideghártya előtt vagy részben a mögött. Ehhez járulhatnak a fölszín egyenetlenségeiből származó szabálytalan astigmatismus tüneményei, u. m. kettős, sőt többszörös látás, sugár átszelődések (interferentia). A széli részek hibás görbülete a tájékozódást is nagy mértékben rontja. A kik a „hyperkeratosist“ a cornea szövete megvastagodásának hitték, a fénytörés megváltozását úgy magyarázták, hogy az ilyen szem olyan, mintha valamely kristályt tartanának a szem elé, s hogy ennek folytán a fénytörés oly erős lesz, hogy a tárgyakat nem lehet elég közel tartani. A keratoconusos szem látása módjának elképzelésére igen tanulságosak Steinheim egyik betegének rajzolatai, a ki festő létére lerajzolá, miképen lát fekete alapon fehér pontot, vonalat, kört, csillag és sarló alakot. Ha a rajzolatokat, melyek Knapp Archiv-ja 1871-ik évfolyamához vannak mellékelve, megtekintjük, belőlük arról győződhetünk meg, hogy a különböző helyzetben — I34 — és távolságban csoportosuló kuszáit szóródási vonalak bizonyos stereoskopiai kiterjedést kölcsönöznek a képeknek. A mikor aztán az egyik szem corneája operálás, a másiké alább említendő módon kedvezőbben görbült, a képek kuszáltsága elmúlt, határozottabban bontakoztak ki az alakok, bár még szintén megtoldva bizonyos testies kiterjedésben. A szaruhártya hibás görbületét, ha már ki van fejlődve, könnyű fölismerni. Igen föltűnő az a csillogás, melyről már a régebbi írók azt írják, hogy olyan a szem fénye, mint a tündöklő kristály, úgy hogy a rossz látást is részben abból magyarázták, hogy a fénysugarakból igen sok verődvén vissza, nem láthatnak elég jól. Oldalti megvilágításnál tekintve igen szépen láthatni a cornea kikuposodását, melynek opticai átmetszete igen könnyen támaszthatta azt a csalódást, hogy a szaruhártya nagy mértékben megvastagodott. Donders figyelmeztet a szemtükörrel való fölismerhetésre. Ha ugyanis fordított képben kitágított pupillán át a szemfenéknek jókora részét látjuk s ennek bizonyos helyét, pl. a papillát nézzük, a szem mozgásaikor eltolódásokat, elhúzódásokat veszünk észre, mert a szemfenékből visszatükröző sugarak különböző fénytörésü helyeken át jutnak szemünkbe s igy kölcsönös viszonyuk megváltozik. Észre vehető továbbá a szem vörös fényében bizonyos közepi árnyékolás is, melyet Mauthner úgy tekint, mint opticai megjelenését annak a határnak, mely az erős fénytörésü közép részektől összegyűjtött sugarakat a gyönge fénytörésü széleken széttérített sugaraktól elválasztja. Árnyékolást én is láttam, de megvallom, én a kikuposodott rész homálya árnyékának tekintettem. Vizsgálatra igen alkalmas a Placido-féle keratoskop, melynek egyközepű körei tojásdadon nyúlnak el a conus csúcsa felé, e csúcs egyenes tűkröztetésekor pedig megkisebbednek. A keratoconusos beteggel szemben kétféle álláspontot foglalhatunk el; vagy a kóros állapot megváltoztatására törekszünk, vagy pedig megalkudva a már meglevő fénytörési alakkal, ennek meghagyásával ügyekszünk boldogulni, a hogy tudunk. Fő teendőnk az volna, hogy a baj kifejlődését megakasszuk. Ezt talán el is lehetne érni általános gyógyítás-móddal s szorító kötéssel meg eserinnel, ha kifejlődése nem volna annyira észrevehetetlen, hogy már csak kifejlődésének tetemes fokán lehet fölismérni, — ha ugyan esetleg ohthalmometerrel nem történnék vizsgálat. Eserinnel és szorító kötéssel való gyógyítás egy ízben sikerült Steinheimnek, a ki a rendkívül elvékonyodott, szinte hólyagszerű corneát ily módon közepi elhegedésre bírta. Esete annyiban is nevezetes, hogy az illető megtanúlta volt a módját, miképen kell szemét megnyomnia, hogy tisztábban lásson, meg azért is tanúlságos, hogy a beteg festő lévén, rajzolatokkal tüntethette ki, hogyan látott bizonyos alakokat eltorzítva az orvosi beavatkozás előtt, s hogyan kevesbedett mindinkább a torzulás a cornea görbületének kedvezőbbé váltával, habár véglegesen nem is enyészett el. Graefe iridectomiával kisértette meg, hogy megjavítván a cornea táplálkozását, azt lelapulásra bírja, azonban kedvező eredményeket nem ért el, sőt a pupilla megnagyobbítása a szemet még kápráztatta is. Graefe ezután abból a tapasztalatból indúlván ki, hogy cornea közepi forradások a cornea rendes görbületét lelapíthatják, sokkal inkább várhatta, hogy a vékony sebhedékeny tágúlt szarúhártyán mesterséges fekélyesedés élesztésével a túlságos görbületet a rendest megközelítővé csökkentheti. Támaszkodhatott arra is, hogy ha tömött, átlátszatlan hegedést támaszt is a cornea közepén, a látás czéljából ezután készített coloboma sokkal kedvezőbb görbületű cornea mögé kerül, mint ha a nagyon meredek szélek megmaradnának. Eljárása abban áll, hogy kis lemezt vág ki a conus csúcsából, mitigált lapis pálczikával érinti a helyet s aztán a legközelebbi napokban többször ismételt étetéssel fekélyesedést tart fönn ; ha már a fekély elég mély, megszúrja az alapját, hogy a csarnok vize kiürüljön, a megszűrést szintén ismételgeti, mig elég tömött elhegedésre számíthat ; természetesen be is kell a szemet kötni. Úgy ő mint követői igen szép eredményeket értek el s eljárása napjainkig egyedül áll a keratoconus gyógyítása terén. A Bowman-féle trepanálás s a Bader-féle kivágás és ősszevarrás már csak történeti jelentőségűek. A szarúhártya alakjának meghagyása mellett háromféle eljárás lehetséges. Legrégibb az Adamsé, a ki a túlságos fény
