Szemészet, 1882 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1882-12-31 / 6. szám

Hogy a háromosztatu ideg bénulásának olyan esetei is lé­tezhetnek, melyekben jelenlevő ptosis daczára szemgyuladás fellép, az a fentebbi magyarázatok után könnyen belátható, — a gyu­­ladáshoz megkivántató igen csekély inger ugyanis vajmi köny­­nyen találkozik. Nem kell egyéb mint az, hogy egy hajszál, vagy egy porszem jusson a szembe, és megvan a gyúladás oka. A második számú kortörténet hasonlót mutat. Ki lett emelve, hogy az idegingerlékenység fokozódása után, mely a szöveteket oly annyira hajlandóvá teszi a gyúla­­dásra, az ideg ingerlékenységének leszállási időszaka következik, melyben a szövetek ismét kevéské hajlandók lesznek a gyúla­­dásra. Ha ezen időszak fellépett, műtétek is végezhetők a sze­men, a nélkül, hogy az kigyuladna, mint azt Graefe, Saemisch és Feuer esetei mutatják. A trigeminus friss bénulásának olyan esetei, melyekben ptosis hiánya mellett sem lépett fel neurop. ophth., szintén köny­­nyen magyarázhatók a fentebbiekből. Ha az ideg bántalmazása nem áll elő bizonyos hevenyességgel, hanem csak lassan, akkor az ingerlékenység fokozódása sem jő létre, hanem az ingerlé­kenység azonnal a leszállási stádiumba tér át. A mondottak után feleslegesnek és tévesnek látszik a szo­ros értelemben vett úgynevezett trophikus idegeknek felvétele, vagyis ama feltevés, mely szerint a neurop. ophthalmiák olyan idegek tönkremenése által jönnének létre, a melyek nélkül a szövetek többé nem tápláltathatnak és melyek más fontosabb functiókat végeznének, mint az edénymozgató idegek. Ezen fel­tevés szerint a gyúladás a szemhéjak mozgásától, vagy azok csukvamaradásától függetlenül jönne létre. A neurop. ophthalmiák inkább az által keletkeznek, hogy a szemnek érző idegei által felfogott minimális ingerek reflex utján az edénymozgatókhoz vezettetnek, és azokban a fokozódot­­tabb ingerlékenység folytán oly nagyokká válnak, hogy a gyu­­ladás létrehozására elég erősek lesznek. — I lg — Közlemények az iridectomia köréből. Schulek Vilmos tanártól. (Folytatás.) Tájékoztató kísérletekről saját szemeinken lévén szó, itt egybefoglalni kívánom a kisérleteket melyek a kettőzésről mon­dottak bizonyítékául szolgálhatnak. A felhozott felületes kísérletek már elégséges bizonyitékot adnak, hogy válaszfalas kettős pupillával a tárgyak legtöbbjei nem egészben, hanem (a szórtkörök holthelyei szerint) csak kicsike részeikben mutatkoznak kettősen, és hogy összefolyó kettős pupilla is a képek egy irányában különös elmosódást hoz létre. A következőkben leírandó kísérletek az egyik szemnek behunyása mellett, a másikon a válaszfalas kettős pupillás szem­nek utánozott láttani viszonyait kívánják öntapasztalatilag, rész­letesen feltűntetni. Ha I m. távolban kis sulyokkal megfeszített fehér fonalat akasztunk fel és oldalirányban tartott összefolyó kettős liku re­keszszel rajta keresztül a szobafenék valamely sötét alapot j nyújtó helyére nézünk, akkor a fonal széles szóródási képben mutatkozik. Ha most a pupillát ketté választó gátat, pl. láto­gatójegynek i mm. széles szeletkéjét, használunk, akkor a szóro­­dásos képnek belsejében sötét köz jelenik meg, mely a gátnak mozgatásával helyét változtatja, azonban az elébb látott szóró­dási képnek határait el nem hagyja. Ebből következtetni lehet, hogy a gát a szóródási képet nem tolja szét, hanem csak benne hiányt okoz. A gát mozgatásánál nemcsak a kép belsejében mutatkozó sötét hely inog hanem a láththatóan maradó oldal­részek megvilágítása is változik, — és pedig a gyengébb világí­tás ,azon irányban van, melyben a gátat toltuk. Ha a kísérletet zsinegen tesszük meg, akkor sötét hézag már nem látszik, de az egyes részeken a megvilágítás változása észrevehető marad. Ezen tünemények nyílván a gátárnyékoknak az egyes szórtkö­rökben végbemenő eltolása által és a szórtkép inger nélkül ma­radt és így egészen sötét részének oldalmozgása által okoztat­­nak, mit a 3. és 4. ábra nyomán elképzelni könnyű. Ha válaszfalas kettős pupillával kettős képet idéztünk elő, pl. fehér lapon fekete vonalat megkettőztettünk, és most semmi | egyebet nem változtatunk, mint hogy a likakat oldalfelé meg­nagyobbítjuk, akkor a kettősképeknek egymástól való távolsága teljesen ugyanaz marad mint elébb. A likak nagyságának e sze­rint a kettőzésre nincsen befolyásuk. Ezen kísérletből még az is következik, hogy a rekesz kettőző hatását a gátnak egyma­gában alkalmazása által ugyanazon fokban fen lehet tartani. Tollkésnek hátával, finom kötőtűvel, vagy papirszelettel, ha 1 mm. szélesek, egy csillagnak ugyanazon kettőzését nyerem, mint a rekesznek egymástól 1 mm.-re elálló Ilkáival. Ezen egy­­szerüsités által a műtött egyének láttani viszonyaihoz jóval közeledünk, mivel a látótérnek a rekesz által történő megszorí­tása elmarad. A midőn tehát a kettős pupillával bíróknak hely­zetéről közel találó fogalmat nyerni kivánunk, tekintsünk szét a szem elé tartott megfelelő vékonyságú palczikával és szerezzünk tudomást arról, hogy valljon (daczára az alkalmazkodás távolán kívül levő tűhegyek és hasonlók kettőzésének) egészben környe­zetünk megítélésében valami lényeges veszteséget szenvedünk-e, és hogy ellenkezőleg ezen sajátságos szóródási képek közvetíté­sével a munkálkodás finomabb tárgyakon, pl. az olvasás, nem volna-e lehető ? Kívánatos, hogy kísérleteinknél a kettőzésben mérvadó tényezőket gyorsan változtathassuk. Az alkalmazkodás fokszerint mérhető változásainak előidézésére a pápaszemes próbaüvegek sorozata áll rendelkezésre. Wecker refractiós szemtükre, melyen a tükör helyett kettős pupillát utánzó likas korongot kártyalap­ból alkalmaztam, nekem fénytörési beállításom gyors változta- I tására kitünően szolgált. A tárgynagyságot és a gátszélességet gyorsan lehet változtatni, ha kemény papírból mintegy 10 cm. hosszú, alul 3 mm. széles, felül hegyben kifutó csíkokat vágunk és a megfelelő helyeken a szélesség mértékét rájegyezzük. Egy ilyen szelet a szem elé gátul, egy másik különböző távolságban tartva tárgyul szolgálhat; fel- és letolás által a szélesség kivánt mértéke választásul áll. Ezen egyszerű készületekkel meg lehet Ítélni és, ha tetszik, részletesen megmérni, hogy a tárgyállás és a látóhártya fénytörési beállítása dioptriák arányában, ellenben a tárgynagyság és a gátszélesség egyenes hosszmérték arányában van befolyással a kettőzésre ; a tárgy megnagyobbodása, a gát megkeskenyedése és az alkalmazkodás távolához közeledés által a diplopia fogy és végül elenyészik. Ha a gyakorlatilag legfontosabb 1 mm. gátszélességet meg­tartjuk és az alkalmazkodást mintegy 10 m. hosszú, harántul megfeszített fonalon végig jártatjuk, akkor helyes képzeletet nye­rünk arról, hogy a képnek kettőzései miként változnak az alkal­mazkodás távolával. Egyszersmind jó alkalom nyílik összehason­­lítólag szemlélni, hogy ezen kettőzött képek miként viszonylanak azon képekhez, melyeket nyerünk ha a fonalat közönséges szórt­körökben vagy összefolyó kettős pupillával nézzük. Ha válasz­falas kettős pupillával a fonal közepét rögzítjük, azonban az előtte és mögötte levő szórtképes fonalrészeket is figyelemben tartjuk, észrevehetjük, hogy a képben támadó hézag a rögzítési ponton túl levő oldalon kevésbé közel ér a rögzítési ponthoz mint az innenső oldalon. Ez mutatja, hogy akkor, midőn ugyan­azon tárgy a rögzítési ponton túl áll, a hézag (látószögének kisebb volta miatt) kevésbé vehető észre, — vagyis hogy kettős pupillánál a látószögnek befolyása van a retinális képben támadt ingernélküli helynek észrevevésére. Különböző nagyságú és távolságú fénypontok kettőzésének megmérésére a Scheiner kísérletet is jól lehet felhasználni, mely­nél a gát szélességének befolyását észlelni lehet, ha egy lapba rést vágunk és előtte, irányára keresztezetten, más lapot, két \J alakúlag találkozó hasadékkal, jártatunk, — ily módon két majd közelebb majd távolabb levő liknak, azaz majd keskenyebb majd szélesebb gátnak hatását hozván létre. E mellett hamar kiderül, hogy a gátnak megkeskenyítése a kettőzést — a Scheiner kísér­letnél is hasonló mértékben mint a többi próbáknál — mind j jelentéktelenebbé teszi. Egyúttal meglehet győződni nagyobb tár­gyak szemlélése által, amennyire ezt a gyér megvilágítás és a csekély kiterjedésű látótér engedi, hogy azok két kicsi és egy­mástól távol álló likkal sem mutatkoznak kettőseknek. Kettős pupillával a látótérnek oldali részeiben, mintegy 15 fokkal a látótengelytől kezdve, nem birok kettőzéseket észre­venni. Nem gondolnám, hogy ennek a gát szemelőtti állása volna — 120 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom