Szemészet, 1882 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1882-08-27 / 4. szám
77 78 Mint a táblázat mutatja, a számítási eredmények a felhozott esetek egy-egy csoportjában majdnem ugyanazok. A finomabb részletek többféle tanulságot engednének kivonni a háromféle fénytörési állapot viselkedéséről, melyek a Graefe által a nagy fokban hypermetropiások szórtkörös nézéséről mondottak1) mellé sorakoznának. Azonban ezek vizsgálatunk főtárgyára elenyésző befolyással vannak. Szembeszökőbb az hogy, az egyszer adott fénytörési beállítás mellett, az ugyanannyi dioptriával innen mint túl álló tárgynak szórtképében a z értéke feltűnően különböző. Ez onnan van, hogy az egyes holthely nagysága a szórtkörös •dioptriák arányában nőtt és egyenlő dioptriák mellett a beállításon innen épen oly nagy mint a beállításon túl, — míg a szélső irányvonalak által befogott kép a tárgynak a szemtől számítandó hosszmértékszerinti távolával egyenes arányban és függetlenül az uralkodó fénytörési beállítástól1 2) változott meg nagyságában. Ezért közepes fénytörési beállításnál a túl és innen egyenlő dioptriák számában álló tárgy szórtkörei és bennük a holthelyek -egyenlő nagyok3), míg a kép maga a messzebb állásban kisebb, a közeliben nagyobb. Az x és azután az y rovatnak összehasonlítása a táblázat két csoportja szerint kitünteti a mondottakat. A főtanulság a táblázatból az, hogy a diplopia kettős pupillánál a közelnézés alkalmával szintén jelentéktelen, részben mivel a kisebb tárgyak egy darabbal a fénytörési beállítás távolán kívül még nem kettőződnek hanem csak elmosódnak, részben mivel oly esetekben, melyekben a számítás a képnek üres hézagát -eredményezi, ez oly kicsi lehet, hogy látószöge még több dioptriával odább az észrevevéshez szükséges mintegy 60" nagyságon alul marad4). A felhozott számok nyomán megközelítő átalánosságban kimondható hogy kettős pupillás egyén a rögzítési távoltól 2—j és töih dioptriával különbözve álló tárgyakról kettősei nem lát, ha a tárgyak nem jelentékenyen kisebbek mint a pupillák közötti gát, a mi a kettőzés egész kérdését a gyakorlati élet szempontjából a semmire szállítja le. Műtétnél úgyis a megmaradó körizombeli gát az i mm.-nél inkább valamivel keskenyebben mint szélesebben fog meghagyatni. Ezzel szemben, ha a gát széles és a két pupillaris lik nagyon kicsiny5), akkor a szórtkörök majdnem egészen holthelyesek és csak szélükön van kévés fény. Ekkor a tárgynak megfelelőleg nagyobbnak kell lenni, hogy holthelyes szórtkörrészei a szomszédos szórtkörök fényes helyei által mind fedezetet találjanak. Ilyenkor az a tétel, hogy kettőzés elmaradására szükséges a széli szórtköröknek holthelyeikkel egymáson kívül maradása, közel azon jelentőséget veszi fel, mintha mondanók hogy a kettőzés lehetősége két egymást érintő teljes szórtkor területét elérő rertinalis képen szűnik meg. Ezen elébb felállított de utóbb megint megszükitett tétel mégis a kettőzést legátalanosabb érvényben zárja ki és a legkedvezőtlenebb esetre, a Scheiner-kisérletre is jó bőven illik. A Sch.-kísérletnél sem léphetne fel diplopia oly tárgyon, mely szélesebb vagy csak olyan széles mint a likakat elválasztó gát, hacsak a tárgy szerfelett szórtkörös vagy a retina kiválóan hibás állású nem volna. Sőt Sch. kísérletében közönséges varrótűvel készített likak sem mathematikus síkban mutatják ki a fénytörési állapotot, hanem egy kis kétes tért (latitude) engednek: a retina fényfoltocskája elébb eiszélesedik, mielőtt holthely támadna. A kétes tér nagyobb ha a likak közel vannak és még növeltetik a holthelynek az észrevételhez szükséges látószöge által. Mindezekből kettős pupillás szem nézésére .vonatkozólag kiderül, hogy szórtkörös állásban levő egyes tárgypont kettő-1) Graefe, Archiv f. O. IX. k. 1. r. 179 —186. 1. 2) Csak nagyjában, mert erősebb fénytörésnél az ugyanolyan helyen maradt tárgy képe nagyobb valamival, a csomópontok mellebb kerülése miatt. 3) Hogy a táblázat két E sorában a két x érték nem egészen azonos, nem mond ellen a fentieknek, mert az onnan van, hogy itt a két fénytörési rendszer (2D és 4D) különbözik, és a reducált schemás szemben h mindig változatlannak vétetik. 4) Ezen szám szerényen van felvéve. Snellen betűi 5" Burchardt internationalis pont próbái 2*15" látószögön alapulnak. Említeni lehet azt is, hogy a tárgyak fénye és színe, kivált a többi környezettel szemben befolyással van. 5) Az utóbbiról már mondottuk, hogy csak nagyon kerülő úton van befolyással a kettőzés észrevételére. ződhetik, de sokas tárgypontok mellett a kép és annak észrevétele csak elmosódott, zavarodott, mivel a kettőzéses és belül üres szórtkörök egymásfölé kapaszkodnak és egymás határozottságát elseperik. A szomszédos tárgypontok képei és érzékletei lehetnek összefolyva, kettőzve, elcserélődve, ez azonban a reális, még nagyon kicsi tárgy észrevételében is rendszerint csak zavaros látásban nyilvánúl, hasonlóan a más egyének szórtkörös nézésénél mutatkozó tökéletlenségekhez. — Nem vizsgáltuk hogy milyen a szórtkörök összessége mellett a projectió az egyes szórtkörökön belül, midőn egyrészt a szórtkor kitöltött (mint összefolyó kettős pupillánál), másrészt hézagos (mint válaszfalas kettős pupilla esetében). A különbség a két esetben nem igen lehet gyakorlatilag számbajövő. Szó lenne itt arról, hogy mint áll a látóelemek ingerlése, érzéklése és projectíója, oly nagy területen, minőt két egymást érintő szórtkor eltakar. Ez adná a kulcsot a kép egyéb részein végbemenő látási folyamatra is, melyekben ismétlődnék az a mi két szomszédos szórtkor területén végbement1). Számba kellene venni hogy az egyes szórtkor mennyi retinaelemet ingerel, továbbá hogy egy retinaelem hány tárgyponttól és ennek megfelelő mennyi szórtkörtől kap ingerületet, és végre, hogy a több ingerületet nyerő látóelemek és a több látóelemet ingerlő szórtkörök egymás irányában mint vannak elhelyezve. Összefolyó kettős pupilla és válaszfallal ellátott (de különben ugyanolyan nagy és ugyanolyan körvonalú) kettős pupilla eseteiben a retinaingerlés különbsége nemcsak nagy nem lehet, hanem a mi különbség van az is negativ jellegű. Ugyanis a válaszfalas pupillánál sem más retinaelemek izgattatnak mint az összefolyó pupillánál, csupán a szórtkor középtájával összeeső némely retinaelemek maradnak ezen oldalról ingerlés nélkül, miáltal azon különösség áll elő, hogy egy szórtkor belsejében retinaelemek vannak, melyeket ez a szórtkor nem, de igenis más, idegen szórtkörök fénye ingerel. Míg összefolyó kettős pupillánál a szórtkörök karélyos darabjai egymásra fektisznek, addig válasz alas kettős pupillánál a szórtkörök szélei idegen szórtköröknek holt helyeibe nyúlnak bele. Hogy a szórtkörök területén belül végbemenő életfolyamatnak nagyjában a tárgy finom részleteire kiterjedő rosszlátás az eredménye. mind a két esetről bizonyos. A szórtkörökbeli érzékelés és projectió közelebbi módozatainak kikeresése ezen értekezés gyakorlati czéljait túlhaladja ugyan, azonban a nélkül hogy tévedés a mondandókban vizsgálatunk főtárgyára befolyással lehetne, ezeket vélem igénytelenül említhetőknek. Szórtkörös képek után látott tárgyakból átalában finomabb részleteket ismerünk fel akkor, midőn a szórtkörök egyenként kisebb térfogatuak és így kevésbbé vegyülnek össze. Ha a szórtkörök nagyobb terjedelemben fedik egymást, az a felismerésen ront. Az összefolyt kettős pupilla által képezett szórtkörök egyenként egy-egy sorakozott, megtöretlen csoport retinaelemet izgatnak és a projectiót aránylag egyszerűvé teszik, a mivel szemben áll hogy a válaszfalas kettős pupilla által létesített szórtkörökben2) a bennük levő holthely miatt kevesebb retinaelem izgattatik ugyan és ennyiben kisebb is a térfogatuk valamint jobb felismerést is közvetíthetnek, azonban az izgatott elemek elrendezése bonyolultabb és ezen a réven a projectió is ziláltabb, — legalább ezt gondolom következtethetni, ha tág likakra is alkalmazom Helmholtz3) mondását: „a szórtköröket és szórtkörök részeit, melyek szűk bkon átnézésnél megmaradnak úgy projieiáljuk a látótérbe, mintha képek volnának melyek szoros alkalmazkodással létesültek. A látóhártya minden világított pontja után ekkor is egy-egy világított pontot rakunk ki a látótérbe.“ Ezek szerint, ha összefolyó kettős pupillával szórtköröket nyerünk és hozzá a pupillát szétválasztó gátat alkalmazunk, az utóbbival a szórtkörök lapját belül apasztván, a felismerésben ezen oldalról nyerünk, míg másfelöl a gáttal a projectió aránylagos egyszerűségét felforgatván, a felismerésben megint veszítünk. Valljon előny és hátrány nem közel egyensúlyt tart-e ? Ezen szemlélődés annyival jogosultabb, mivel kóros esetekben, melyekben látásjavítás czéljából külön pupillát vágnánk, az egyes *) Némi fogyással a kép szélein, hol a fényvegyülés gyengül, majd kiapad. “) Az előbbiekkel egyenlő kiterjedést tételezve fel. 3) Physiol. Optik 616. 1. Lásd a 94—96. 1. is.
