Szemészet, 1881 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1881-12-25 / 6. szám
io7 io8 úgy magyarázván a dolgot, hogy t. i. a kárt hozó hatányok alsóbbrendű szervezetekben rejlenek, melyeknek csírjai a vérfolyam által odahurczoltatnak és ezek azután helyben képesek tovább fejlődni. Természetesen igen közel feküdt, a rokonszenvi szemlobnál is fertőzési eredetet gyanítani, mint az érhártyaképletek septicus, rheumaticus. syphiliticus, tuberculoticus lobjainál stb. Annál is inkább, mert eddigelé soha sem tapasztaltatott az, hogy direct vagy reflectoricus idegingerűlet által behatóbb és hosszabb ideig tartó gyuladás származott volna; másrészt pedig a rokonszenvi lob tünetei az iritis és iridocyclitis nehéz alakjainak tüneteivel egészben véve megegyeznek, ezek azonban élősdiek jelenlétének rovandók fel. Leber és Hansel kísérleteket tettek gümőkórnak a mellső szemcsarnokba való oltásával, a mikor oly erős lobos irishyperaemiát láttak, mint milyet Leber friss íritisnél sohasem tapasztalt, de igenis nehéz rokonszenvi iridocyclitisnél. Berlin R. a rokonszenvi szemlobnak szintén fertőzési eredetet tulajdonít, de az ő véleménye az átviteli utat illetőleg nem egyezik Leber-ével. Ha a rokonszenvi szemlob fertőző eredetéről szóló feltevés helyes, akkor Leber szerint a sugáridegelmélet elhagyandó és felveendő a régibb, Mackenzie-féle nézet, melynek értelmében a látóideg tekintetik a lobos folyamat vezetőjének. Ezen szempontból indulva Leber vizsgálatot tett oly négy szem látóidegén, melynek kiirtása a másik szemen rokonszenvi lobnak fellépte után történt, és abból kiderült, hogy mind a négy szem látóidegének hüvelyközti szövete határozottan túlképzodött, az ál-hámsejtek (endolheliáli) burjánzása mellett. A kötőszövet-gerendák nagy terjedelemben sűrűén elhelyezett, hólyagalakú magvaktól voltak fedve, melyek körülbelül 20-an és többen feküdtek együtt; úgyszintén a szokatlan nagyságú, s több vagy kevesebb maggal bíró álhámsejt-lemezeket szétfoszlatás által igen könnyen el lehetett egymástól szigetelni. A vizsgálat alsóbbrendű szervezetekre már nem volt kivihető, mert a finom fonalgombák jelenléte halálutáni burjánzásra mutatott, friss anyag pedig hiányzott. Említésre méltó még azon lelet, mely többször találtatott rokonszenvi lob miatt kiirtott szemeken, t. i. a látóideg átmetszésé helyén jelentkező vérbőség vagyis számos kis pontokból történő vérzés, a mi rendes idegnél soha sem áll be, A Mackenzie-féle elmélet Knies és Mac Gillavry-ben új képviselőket talált. Knies szintén a heidelbergi gyülekezeten 1879-ben az iritis serosa egy figyelemre méltó esetét adta elő, melyben a lob mindkét szemen nemcsak az összes érhártyaképletekre, hanem még a látóideg hüvelyre is egészen a chiasmáig átterjedt, úgy hogy feltételezhető volt a direct összeköttetés egyik oldaltól a másikig. Noha ezen eset a rokonszenvi lobbal szemközt nem bír szereppel, mégis bír jelentőséggel, mint ezt Knies kiemelte; legalább annyi derül ki belőle, hogy tényleg fordulnak elő olynemü előrehaladó gyuladások, mint milyeneket a látóidegvezetési elmélet tételez fel. Mac Gillavry részint arra hivatkozik, hogy mint említve volt, reflectoricus úton származott gyuladások a kórtan semmi más tényei által be nem bizonyíthatók, részint egy eset boncztani vizsgálására, hol rokonszenvi irido-chorioiditisnél nyirkszerü sejtek halmaza által a kemény agykér és pókhálókér közti nyirkiirben elzáródások jöttek létre, melyeknek a másik szem lobosodásának létrejövetelénél bizonyos szerep tulajdonítható. Berlin egészen más véleményben van, állítván, hogy a gyuladás átrakódási úton, tehát a véredények közvetítésével, jön létre. De Leber nem hiszi, hogy a szemben a feltételek alsóbbrendű szervezetek fejlődésére nézve mások volnának mint a többi testrészekben, és hogy feltételezhető volna, miszerint a véredényekben felvett csírok csak a másik szemben jutnak kifejlődésre, míg más testrészben nem ; ezért ő a helybeli továbbterjedést tételezi föl, a szövetek érintkezése és folytonossága által, szóval a látóideg által. A mikrophyticus eredetű, symphathicus lob némileg hasonlítható az orbánczos folyamathoz, mely nagy gyorsasággal terjed tovább az irha hurokjaiban, még inkább pedig más idegek haladó neuritiséhez, a mint azt Colsmann is kiemelte, tapasztalván, hogy még enucleatio után is kitört a sympathicus lob. Ismeretes a rokonszenvi lob túlságos gyakori fellépése sértések után, és ilyenkor a seb, valamint más esetekben is, hol sértés vagy műtét nem történt, valamely netán jelenlevő fekélyes anyagvesztesség, tért enged a külső fertőzésnek. Lebernek ismételten sikerült rokonszenvi lob miatt kiirtott szemeken alsóbbrendű szervezeteket kimutatni. Fontosabb az, hogy rendesen határozott idő, körülbelül 6—8 hét, telik el az első szem meglobosodása és a második-é közt, a mennyi éppen szükséges a látóideg mentén történő továbbterjedésre és ezen tény magyarázásával a sugáridegelmélet adós marad. A fertőzési eredet felvételével jól összeegyeztethetők a kórodai tapasztalatok. Szem előtt tartva a fertőzési lobok nagy előhaladási képességét, könnyen érthetjük, egyrészt az egyszer fellépett lobnak makacsságát és gyakori visszaeséseit daczára az először megbetegedett szem eltávolításának, melynek hasznát Leber és más tapasztalt észlelők csekélynek tartják, másrészt azon ritka rokonszenvi lobnak fellépését, mely enucleatio után beáll. A visszaesésre nézve tanulságos egy 10 éven át észlelt beteg szembaja, kinél az enucleatio a rokonszenvi lob kitörése után történt. Kezdetben a lob könnyű iritis serosa jellemét öltötte magára és a kezelés meglehetős jó eredményhez vezetett, de a visszaesésnek nem tudta elejét venni és így utóbb mégis áldozatul esett a szem ezen recidiváknak. Kérdés vájjon az első szem kiirtása után tarthat-e sok éven át a sugáridegek izgalma, vagy vájjon a látóidegcsonk lehet-e oly sokáig széke állandó, trauma által előidézett ingerületi állapotnak? Bizony ezt senki sem hiszi. Sokkal valószínűbb azon föltevés, hogy a szövetben hátramaradt alsóbbrendű szervezetek csírjai időről időre annyira szaporodnak, hogy ismét új lobot idéznek elő. Ez utóbbi módon magyarázható az is, miért nincs rendesen panophthalmitisnél okunk rokonszenvi lobtól tartani, úgyszintén glaucomás folyamatoknál sem, noha ez utóbbiaknál a sugáridegek izgalma elég heves. Egyáltalában kiemelendő az, hogy a rokonszenvi lob kitörését nem előzi meg a sugáridegek jelentékeny izgalma, mint a rokonszenvi neurosisét. A jelenség, melyre egy ilyen izgalmi állapot felvételét szoktuk állapítani, a sugártáj érzékenysége nyomás iránt, nem tartható elégséges bizonyitéknak, mert — elismerve annak nagy prognosticus jelentőségét — mást nem jelez, mint belszemi lobos állapotot; de belőle nem következik, hogy a folyamat a sugáridegek folytonos izgalmát tartja fenn, a mi minden spontan fájdalom nélkül nem is létezhetne. A továbbterjedés elméletének azon körülmény gördit nehézségeket útjába, hogy a lobos folyamat első jelentkezése a következményesen megbetegedett szemen az érhártyaképletekben látszik fellépni, holott inkább a szembeli látóidegvég megbetegedését várnék. Úgy látszik, hogy ez utóbbi jelen is szokott lenni, többnyire papilloretinitis diffusa alakjában, de anélkül, hogy mindig tisztán kimutatható volna a közegek zavaros volta miatt. Ha a fertőző lob a szembe ért, akkor gyorsan átterjed az idegvégtől az érhártyaképletekre és az üvegtestre. Az ez úton származott rokonszenvi lobbal ellentétben áll a rokonszenvi neurosis, melynek jelenségei tudvalevőleg a fényiszony, könnyezés, fájdalmak a szemek használatánál, asthenopia, sőt amblyopia is, melyek sugáridegizgalomból származnak. Tehát a sugárideg elmélet jogait csakis korlátozott térre szorítkozva hagyhatjuk meg akképen, hogy fölveszszük az érző sugáridegrostok tevékenységi izgalmát, mely hasonló alakban bizonyos reflex szervek által a másik szem motorikus rostjaira ruháztatik át. A rokonszenvi neurosis tudvalevőleg igen sokáig állhat fenn anélkül, hogy rokonszenvi lob lépne föl és végre a rokonszenvi lob és rokonszenvi neurosis közt fontos még azon különbség is, hogy ez utóbbi az elsődlegesen megbetegedett szem eltávolítása után kimarad. — (Graefe’s Archiv für Ophthalmologie, XXVII. I.) Crenkeanu tr. Színes árnyékok, színkisérletek és szerzett erythrochloropia. Mauthner L. tnr.-tól Bécsben. Az úgynevezett színes „árnyékokat“ következő módon hozhatjuk létre. Egy fehér felületet két fényforrás által világítunk
