Szemészet, 1881 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1881-12-25 / 6. szám
I IO meg', melyeknek egyike színes, pl. kék, másika fehér; a felület és fényforrás közt egy árnyékot vető pálczát állítunk fel, s akkor két színes „árnyék“ jön létre. Ugyanis azon helyre, melyhez a fehér fényforrás sugarai a pálcza miatt át nem bocsáttatnak, csak a kék fény esik, s míg az egész felület fehér fénynyel erősen hígított kék fénytől át van ömölve, addig a szóban levő árnyék telített kék színben jelenik meg. Másrészt pedig a pálcza a kék fényforrás sugarait fogja fel s így e helyre csak fehér fény jut. De ezen árnyék nem tűnik elő fehérnek, hanem az „ellentétes“ (contrast) színben: sárgának. Ennélfogva kék és sárga árnyékot látunk. Hogy állanak ezen színes árnyékok viszonyai az úgynevezett színvakoknál? Szerző a színvakságnak csak egy alakját ismeri el, az achromatopiát, azaz a színeknek felismerési képtelenségét; ellentétben a chromatopiával, azaz a színeknek felismerhetésével. A rendes színlátó némelyek szerint három alapszínnel (vörös, zöld, ibolya), mások szerint négygyei (vörös, sárga, zöld és kék) bír, azonkívül pedig még számtalan színárnyalattal. A mint az árnyékkisérlet mutatta, kék és sárga „ellentétes“ színek, a mi egyenértékű avval, mit „kiegészítő“ (complimentär) vagy „ellenszínnek“ neveznek. Ha ezen színek egyidőben és egyenlő mérvben látószervünkre hatnak, színes észleletet egyáltalán fel nem keltenek, s így mikor kék és sárga vagy vörös és zöld egyidejűleg hat, az ember fehéret vagy szürkét vesz észre. A színlátó az árnyékkisérletnél a színes árnyékokat, úgy mint vöröset és zöldet, zöldet és vöröset, kéket és sárgát, sárgát és kéket a szerint látja, a mint a fehér fényforrás mellett még egy második t. i. tiszta vörös, zöld, kék vagy sárga fényforrás alkalmaztatik. Ha a színlátó nem teljes színlátó (polychromatop) akkor dichromatop, mert a színlátás más alakját eddig biztossággal nem ismerjük. A dichromatopia abban áll, hogy a különböző hullámhosszak fénysugarai, mely'ek a színlátó egyénnél négy alapszín érzését, a dichromatopnál csak kettőét keltik fel, és ezek egyszersmind ellen- vagy pótszínek. Egyszer az összes színes fény a sárgának vagy kéknek érzését, másszor a vörös vagy zöldet idézi elő. Az előbbi dichromatop sárgakék-látó, xanthokyanop; az utóbbi vöröszöld-látó, erythrochlorop. A xanthokyanop mindazon színeket, melyeket a rendes színlátó vörösnek, sárgának, zöldnek jelez, sárgának néz; a kéket pedig tényleges színében látja s így a nap színképében csak két színt lát: sárgát és kéket. Hasonló módon az erythrochlorop a színképben csak a vöröset és zöldet látja. Könnyen érthetjük, minő viszonyban áll a dichromatop az árnyékkisérlettel szemben. O épen úgy mint a polychromatop fog színes árnyékokat látni, csakhogy ő sárgának nézi azt, mit a polychromatop sárgának, vörösnek vagy zöldnek lát s ennélfogva az ellentétes árnyék kék lesz. Mit a színlátó tárgyilag sárgának, vörösnek és zöldnek lát, a xanthokyanop sárgának lát; mit a színlátó alanyilag (mint ellentétes szín) kék, vörös és zöldnek lát, a xanthokyanop kéknek lát. És ez felette érdekes tényállás. Hasonló módon nyeri az erythrochlorop is színes árnyékjait. Szerző az úgynevezett színvakokra vonatkozó színes árnyékokat tárgyalván, következő beosztást tett: A) Chromatopia: 1. Polychromatopia, a négy alapszín mindegyike más színes ellentétes árnyékot ad. 2. Dichromatopia, és pedig: a) Xanthokyanopia, az ellentétes árnyék kék vagy sárga. b) Erythrochloropia, az ellentétes árnyék zöld vagy vörös. B) Achromatopia, valódi színvakság, ellentétes árnyékok nincsenek. Szerző Stilling és Hering adatait a dichromatopiát illetőleg helyteleneknek nyilvánítja, és tévedésüket a kisérlet helytelen végrehajtásában véli találhatónak. Mit azok kéksárga vakságnak tartottak, ő erythrophloropiának, vöröszöld látásnak jelöli, minek helyes voltát be is bizonyítja. E tekintetben Donders és Preyer— 109 — nek is hasonló nézetük van. A kisérlet helyes akkor, ha az egyik fényforrás fehér, míg a másik egyszínű (vörös, zöld, sárga és kék) fényt sugároz ki; míg ellenben a kisérlet helytelen lehet, ha pl. két sárga fényforrás alkalmaztatik s az egyik elé vörös vagy zöld színt teszünk; ez utóbbiak a xanthokyanopnál sárgák s így nála a két sárga fényforrás megmarad, mely okból a színes árnyékok is könnyen elmaradhatnak. Még más okból is elmaradhat az ellentétes árnyék, t. i. ha oly színt teszünk az egyik láng elé, mely előttünk láthatlan, mint az „ultramarinvörös“. Továbbá azon színvakok, kiknek színképe megrövidült, szintén a színlátók bizonyos színei irányában vakok lehetnek. Oly xanthokyanop, kinek színképe a vörös végén megrövidült, bizonyos vörösszínű üvegtől hiába várna színes árnyékokat, de igenis zöld üveg használatánál színes árnyékot kap, a miért nem is nevezhető vöröszöldvaknak, hanem sárgakéklátónak, mi mellett bizonyos hullámhosszúságú fény általában semmi fényérzést s így természetesen színérzést sem kelt. * * * Szerző a pseudoisochromatikus színpróbákra nézve elismeri Stilling nagy érdemeit, azonban ezen pseudoisochromatikus betűket nem tartja kielégítőknek a feladat megoldására és véli, hogy Daae-féle tábla szerint összeállított gyapjúpróbákkal körülbelül ugyanazt érthetjük el. Erythrochloropiát látott a szerző chorioiditis disseminatának egyik esetében, de kérdés marad, hogy mennyiben függött össze ezen színérzés zavara az érhártya bajával, mert a beteg kimondása szerint látása a színekre nézve szembaja előtt is épen az volt mint azután. A sárga folt bajainál a színérzéket megvizsgálván, többször található volt színérzési zavar, mely teljes erythrochlorop iának bizonyéit be, s pedig mint olyan, melynél a kék zöldnek látszott. A színvakság ezen nemét majdnem szabályosan a sárgafolt genuin bajai vonják maguk után, míg az idegrostozat bajai a xanthokyanopiát (vöröszöldvakságot) idézik elő. Végül Leber tapasztalata említendő, mely szerint ideghártyaleválásnál, tehát hol a csapréteg leginkább megvan támadva, a színvakságnak egy neme jelen szokott lenni t. i. a beteg a kék színt zölddel téveszti össze. Az ideghártyaleválás egy másik esetében (Gohn) az ibolya, világoszöld és világoskék feketezöldnek, a zöld és sötétkék zöldnek jeleztetett, miből az következik, hogy ezen eset is az erythrochloropia alakjaihoz sorolható. — (1881. Wiener med. Wochenschrift Nr. 38, 39.) Creniceanu tr. Conjunctivitis catarrhalis acuta intermittens. Hir.BF.RT Richard tr.-tól Königsbergben. F. é. márcz. 23-án A. B. königsbergi munkás keresi fel szerzőt. A 31 éves, soványas, halványképű beteg szembajban soha sem szenvedett, kanyarón kívül semmi betegséget sem állott ki és sápadt arczszíne is csak múlt télen vette kezdetét. Szemgyuladása a múlt éjjel hirtelen keletkezett és érte el jelenlegi fokát. A szemhéjak bőre kipirosodott, pillái összecsapzottak, a szemhéji kötőhártya, caruncula, plica semilunaris és átmeneti redő erősen belöveltek, fellazultak és duzzadtak, a tekei conjunctiva kissé hyperämicus. Az elválasztás jelentékeny, a bőven gyülekező könnyekben hosszú nyálkaczafatok úsznak. A beteg erős égetésről panaszkodik, neuralgikus fájdalmai azonban nincsenek. Egyéb tünetek hiányában kétségtelen volt, hogy itt csak is heves kötőhártyahurút forog fenn, miért is H. a conjunctivát 2°/o-os pokolkő-oldattal ecsetelte és Jeges borogatásokat rendelt. (Iskolánk tanai és tapasztalásunk szerint nagyon is erélyes elbánás, mely könnyen megboszúlhatná magát. Ref.) Következő napon az erős hurútnak semmi nyoma, mindkét szem. teljesen ép, csak a szemhéji kötőhártyán mutatkozik némi picziny belöveltség, minőt csaknem minden embernél találunk. Betegünk egészen gyógyultnak hiszi magát. Azonban csakhamar változik a kép. Márcz. 25-én már újra megjelent a munkás mindkét szemén ép oly erős hurúttal mint n
