Szemészet, 1880 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1880-04-25 / 2. szám
21 22 csarnok egy csekély résig fejlődött vissza; csak igen kisfoké szarucsapnál lehet még szó mellső csarnokról. A szaru- és szivárványhártya mögötti képletek is belevonatnak különféleképen a kóros folyamatba. így legközelebb a lencse szolgáltat sokféle rendellenességet; némely esetben egészen hiányzik, úgy nagyfokú staphylomáknál, hol a szaruhártya nagyterjedelmű anyagveszteséget szenvedett és hol átfúródás alkalmával a lencse kilöketett. Gyakran ki van mozdítva helyéből (luxatio s. ectopia lentis); továbbá nagysága is szenvedhet változást: összezsugorodott gyakran mákszem nagyságig, — a staphyloma hátsó felületéhez is nőhetett vagy azon fekszik, feküdhet azonban a staphyloma által határolt barlang bármely más pontján is. Igen gyakran észléltetik a lencsének elhomályosodása és elmeszesedése. Vannak azonban esetek, hol a lencse ép állapotában megmaradt. A súg ártest (corpus ciliare) izmával együtt nagyfokú szarucsapnál mindig atrophicus. A sugártest és az iris ciliar része között, t. i. azon szögletben, mely az iris eredési helye és corpus ciliare között fekszik számos esetben egy nevezetes rendellenesség fejlődik. Ezen tér szabály szerint a hátsó csarnok legszélsőbb kerületét képviseli ; a kóros folyamat alatt gyakran kiszélesedett, ilyenkor a szivárványhártya eredési helye látszólag elmozdíttatott a sugártesttől ■ a porczhártya azon részlete, mely kifelé képezi a határt, megvékonyodott (kitágúlt), kifelé boltosult, létre jön a staph, intercalare. Ép ily eclaticus állapotok fordulnak elő igen nagyfokú staphylománál a porczhártya más részletein is, különösen az egyenlítő táján. Az edényhártya (chorioidea) ritka esetekben rendes, gyakran nagyfokú sorvadást mutat, úgyszintén a retina is, mely számos esetben, ha nem is véknyodott, mégis atrophicus, a mennyiben idegelemei eltűntek, a kötszöveti gerendezet túltengett és a Müller-féle támrostok (Müller’sche Stützfasern) alapjai boholyszerüen a belső határhártyán túl emelkednek. A látideg belépési helye igen gyakran a glaucomatosus folyamatra oly jellemző mély üstszerű vájulatot (excavatio) mutat. Végre a bulbus maga gyakran minden irányban és átmérőben nagyobbodott. Szemügyre vevén a szarucsap finomabb szerkezetét, különösen a felhám kíván tüzetesebb leírást. Ezen felhám általában a rendes szaruhártya epithel jellegével bir, a mennyiben több rétegű — hengeres ; a rétegek sokasága azonban változó ; volt alkalmunk oly szarucsapot látni, hol a kiemelkedés egy tetemes része a számos epithel réteg által képeztetett. Igen sok esetben a parenchymába vagy heges alapszövetbe proliferál az epithel, mi által a mélybe hatoló (cancroid) csapok jönnek létre; ezen mélybe hatoló csapok ha metszés alkalmával harántúl találtatnak, górcső alatt oly képet adnak, melyből a felhám számára létező tenyészürökre (Bruträume) lehetne következtetni (Czerny) ; e nézet azonban nem áll és mai nap alig vétetik tekintetbe. A szarucsap majdnem minden esetében az epithel sejtek tüskéket mutatnak (Stachelzellen), ezen sejtek alakjai, a mint különböző rétegekben fekszenek, különbözők ; a némelykor a membrana Bowmani-n, máskor a stromán felülő alapsejtek ilyenkor egy „tüskés buzogány “-hoz hasonlítanak, melynek nyele is bir tüskékkel, — hasonlítanak ezen alapsejtek tüskés félgömbökhöz. Ezen réteg fölötti sejtek alapjukon boltozatszerű bemélyedéseket mutatnak, mely bemélyedések a nyeles alapsejtek néha gömbölyű néha szögletes fejeiből származnak; felső részük néha gömbölyű, néha szögletes ; oldaluk a szomszéd sejtekkeli érintkezés és nyomás által lapos vegy vájulatokat mutat. A leirt több rétegben egymás fölött fekvő sejtek tehát tüskés köbökhöz hasonlítanak, mely köbök felső határlapjai az alsó határlapok kivájulásainak megfelelőleg kiboltosulást mutatnak. Ezek fölött — mindig több rétegben — lapos sokszögletű tüskés sejtek fordulnak elő. A legfelső epithel réteg gyakran elszarusodott, a sejtek ekkor tüskéket és magvat alig vagy épen nem mutatnak ; ezen felső réteg általában törékeny és foszlányokat mutató. Előfordulhat, hogy ezen elszarusodott sejtek több rétegben feküsznek és így nagy tömegeket képezve oly benyomást tesznek, mintha bőrkéreggel volna dolgunk. A szarucsap tüskés felhámjáról legelőször Czerny irt.1) A szarucsap többi része (hátsó rétegek) közönségesen a hegszövet szerkezetével bir, melynek rostjai rendesen a szaruhártyarostok jellege szerint vannak elrendezve, összeköttetése a még hátramaradt szaruhártyarészletekkel változó, a megmaradt szaruhártya nagysága, elhelyeztetése és az alapfolyamat lényege szerint. Minél vékonyabb a szarucsap. azaz minél inkább vannak kitágítva falazatai, annál feszesebb és sejtszegényebb a heg szövete. Hol azonban a szarucsap magassága kevésbé a tágításon és inkább a vastag falzaton alapul, ott egy igen sejt- és vérdús szövetet találunk, mely edényeinek sokasága miatt a heveny beszűrődött szövet jellegét hordja magán. A szarucsapban előforduló edények mind újak és így azon vércsatornákhoz hasonlítnak, melyeket állhártyákban, új képletekben és sarjadzásokban találunk; némely helyen inkább vér űrök mint edények, falzatuk egy egyszerű, sejtekből álló, minden adventitiától ment tömlő. Ily csövekből gyakran másodlagos csövek indulnak ki, melyek hegyesen kifutva vakon végződnek. A felső rétegekben hálózatokat képeznek, mely hálózatok kacsokat bocsátanak az epithelbe, hasonlóan a papillákban előforduló edénykacsokhoz. Igen nagyfokú szarucsapnál a falzat leghátsóbb rétege szabálytalanul festenyzett sejtek és rostok által képeztetik, ezen réteg kétségtelenül az iris maradványa ; kisebb szarucsapnál gyakran az iris egy része fentmaradt, ilyenkor az ismeretes festenyzett stromarostok elválaszthatlanul forrtak össze a staphyloma falzatával, sőt gyakran be is nyomulnak ezen rostok a hegszövetbe; i magában a hegszövetben is találtatnak gyakran elkülönült, beszakított szivárványhártya czafatok. Kisfoké ectaticus szaruhártya hegeknél a szivárványhártyával való összenövés rácsozatszerű, t i. az iris felület egyes léczei feszesen vannak benőve a hegszövetbe, ezen léczek között nem benőtt részletek léteznek, így űrök keletkeznek a hegszövetben, melyek hátrafelé a szivárványhártya szövet által határoltatnak. A szatucsap hátsó rétegeiben gyakran találkozunk egy sajátságos képlettel, látunk ugyanis a hegszövetben egy rostok által egészen körülvett összegöngyölített üvegszerű hártyát, ez a leszakított és fekve maradt membr. Descemeli, ezt gyakran a hegen túl I egészen rendes helyéig lehet követni. A szarucsap szövetében rendesen festenyt is találunk, ez ! szabadon fordulhat elő nagyobb-kisebb rögökben vagy sejtek és ! rostokban. Ezen festeny két forrásból származtatható, ugyanis vagy az edények extravasatumából vagy az irisből. Gyakran egy egész vérrel telt ür — mely esetleg a vérkeringéstől elvágatott — megy át a festeny metamorphosisba. A festenyrögök színe kétféle: fekete és rozsdabarna /a fekete rögök kétségtelenül az iris hátsó festenyrétegéből származnak, míg | a rozsdabarna rögök alkalmasint a szivárványhártya stromájából vagy a vérből. Festenyen kívül elmeszesedett helyeket is lehetett találni, sőt fel van jegyezve egy eset, melyben egy osteoid pikkely találtatott a staphyloma szövetében. Egy Goldzieher által leirt és általam is vizsgált szarucsapnál (staph, peripher, partiale) a szom- i szédos részekben nagy colloid tömegeket lehetett találni. A szarucsap által határolt barlang a csarnokvízzel rokon, ; néha rostonyában bővelkedő folyadék által van kitöltve; keményített szemeknél szemczés-reczés alvadékot találni, mely- i ben lymphoid sejtek, vér stb. lelhető fel. Két kérdés van még hátra, melyeket minden esetre közeí lebbről kell szemügyre vennünk, ezek: honnan ered a staphyloma felhámja, honnan edényzete? Mi az elsőt illeti, Ivanojf2) szerint a szaruhártya felhámjá*) Ueber das Vorkommen v. Stachelzellen bei Staph, corneae (Be| rieht über die Augenklinik der Wiener Universität). 2) lwanoff: Beiträge zur path. Anatomie der Hornhaut und des ; Linsenepithels (Klinische Beobachtungen aus der Augenheilanstalt zu AViesbaden. 1866. p. 139).
