Szemészet, 1878 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1878-02-24 / 1. szám
i5 olyast észlelhetni, mit a toklob első alakjaként szeretnék tekintetni és capsulitis simplex- vagy ambulánsnak nevezni. Igen csekély izgatottság mellett megzavarosodik a felső tokcsík egyik vége. Kiemelem, hogy ezen csík a műtét utáni első és másodnapon tiszta, síma és áttünő hártyaként vonul a szaruhártya mögött a nélkül, hogy a teljesen begyógyult és szintén tiszta sebbe forrt volna. A csík említett vége tejfehérré lesz és némileg megvastagszik. Másnapra a körülírt megvastagodás és zavarosság nagyobb mérvet ölt és nagyobb tért foglal el. Harmadnapra rendszerint tetőpontját érte és kisebbedni meg világosodni kezd. De ezen felszívódási folyamat közben a felső tokcsík szomszédos része vastagszik és zavarosodik meg és hasonló pályán fut végig, és így tér át a folyamat lassankint a tok többi részleteire is. így vándorol a fehéres zavarosság és megvastagodás 8—14 nap alatt az egész tokmaradvány minden részére köröskörül. A szivárványhártya vértorlódásos állapotban van, de szabad minden odanövéstől és a láta közepe tiszta marad. A váladék híg, a szarúkörüli lövellet mérsékelt, fájdalom jelentéktelen. A felszívódás tökéletes, a láterő jó. A második alak, capsulilis plastica, bebizonyíthatólag annak következménye, hogy tokmaradványok lettek a szarúsebbe csiptetve. Ez általán ismert alak és klinikailag úgy mint boncztanilag jól van tanulmányozva. A seb belső szélének egyik pontjából a műtét után már másod vagy harmad nap láthatni tokrészleteket a mellső csarnokba lelógni. A seb be van gyógyulva, a mellső csarnok helyreállott, a látás jó, ha ugyancsak a tokkal együtt lencsemaradványok nem torlaszolják el a látát. E mellett fájdalmak jelentkeznek éjjel, szarúkörüli belöveltség, könnyed chemosis, héjkiduzzadás és vizszerű vagy hígnyákos váladék állanak be. A sebhez tapadt tokdarabnak szürkefehér vagy szűrkesárgás homálya mind intensivebb és nagyobb, a tok megránczosodik, az egész látatér zavaros, a láta szűk és zegzugossá lesz. A szarúhegből csíkos sárgafeher álhártya indúl ki, mely többé-kevésbé, súlyosabb esetekben köröskörül oda van forradva a szivárványhártya látaszéléhez. Több heti vagy havi tartam után megszűnnek az izgatottság jelenségei, a láta, kedvezőbb esetekben, ismét kivilágosodik középfokú láterő létesülése mellett, vagy pedig, mint a súlyosabb esetekben, tömör kéreg által elzáratik, mely összetöpörödése által a vele egybefüggő szivárványszélt a szarúheghez huzza többé kevésbé, mihez nem ritkán cyklitis és ennek következményei csatlakoznak. A harmadik alakot, a capsulilis purulentá-t az előbbi években, midőn még nem hasítottam ki egy darabkát a mellső tokból, hanem csak erélyesen szakítottam szét a tokot cystotommal vagy horoggal, többször észleltem. Oly esetekben, hol a műtét egészen szabályszerűleg és minden közbelépő balesemény nélkül ment végbe, és a rézsut világításnál a mútét napjának estéjén vagy másnap reggel a szépen kitágult láta terén nem lehetett lencseomladékot észrevenni, tapasztaltam, hogy műtét után harmad napra vagy még később a látaközponton vagy nem messze ettől egyik tokcsücsön körülirt fehér vagy fehérsárgás zavarosság és duzzanat képződött, mely nehány nap alatt kis genygócz küllemét vette fel. A láta az atropin hatása folytán tág maradt és egészen vagy csaknem egészen ment volt synechiáktól. A láta környi része átlátszó maradt, daczára annak, hogy hypopyon keletkezett, mely szarúlob és iridocyklitis nyilvánvaló jelennemléte mellett, csakis ama genygóczból indulhatott ki. Némely esetben két sőt több ily pustula képződött, mihez aztán másodlag plastikus iritis csatlakozók. A genyes toklobnál beálló izgatottság meglehetősen heves : éjjeli szem- és szemgödör körüli fájdalom, nyákos-genyes váladék, chemosis, héjvizenyő. Négy-hat nap alatt minden genygóczban beállhat felszívódás, és az egész betegség lefolyhat három-öt hét alatt. De, ha a beteget nagyon korán bocsájtottuk ki, visszaeséseket is láttam létrejönni, de ezek is véget értek egy-két hét alatt. Meg kell említenem, hogy eddigi előadásomban csupa elsődleges toklobról szóiottam. Ezeknél a leírt változások másnemű zavaroktól nem valának szöveményezve. E tekintetben észleleteim némi újat tartalmaznak, miket önök szíves bírálata elé terjesztek. A tokfolyamatok, melyek a szárú- és szivárványlobhoz csatlakozódva a látát elhomályosítják és a műtét eredményén csorbát ejtenek, általán ismeretesek. Az elsődleges toklob kórjóslatát illetőleg, megjegyzendő, hogy a tiszta vándorló toklob kedvezően szokott lefolyni és nem egykönnyen csatlakozik hozzá szivárvány- vagy sugártesti ob. A plastikus toklob kimenete, az itt mindig beálló bonyodalmak miatt, kiszámíthatlan. A genyes, az az körülírt toklob ismét kedvező, a mennyiben a geny felszívódása után a láta spontán tisztul ki eléggé, vagy pedig utóműtét által világosítható ki. Az egyszerű toklobnál a kezelés gyengéden lobellenes, atropin becsepegtetéssel, nyugalommal. Legjobb a beteget ágyban marasztalni, sötét szobában. A második alaknál a kezelés szigorúan lobellenes — és az igaz, csak egy idevágó esetre támaszkodva — ajánlanám a Wecker által újólag javaslatba hozott iritomia vagy capsulotomia korai eszközlését. A harmadik alak kezelése lobellenes. Az utóműtétek alkalmazásáról az egyik vagy másik alaknál nem akarok itt többet szólani, de engedjék meg, hogy a toklob prophylaxisát illetőleg még egyet-mást elmondhassak. Nincs kétség benne, hogy a tokon a visszahatási folyamatok sokkal gyakrabban fordulnak elő az új, szivárványcsonkolással járó hályogkihúzási metódusoknál, mint a régi lebenyes extractionál. Ennek okát könnyen beláthatni. Az utóbbi műtétmódnál a mellső toknak csak központi, egyszerű hámmal fedett része hasíttatik fel igen mérsékelt terjedelemben, a kombinált vonalas metszésnél azonban a tok nagy mértékben vágatik vagy szakíttatik szét, még pedig nemcsak közepén, hanem környi részein is, hol a tokmögötti sejtek nagyobb mennyiségben vannak és visszahatásokra hajlandóbbak. Ezen közvetlen sértésen kívül a toknak becsíptetése a szarúsebbe igen fontos, és Becker, Ivanofj meg mások újabb szép vizsgálatai nyomán általunk eléggé méltányolt szerepet játszik Hogyan lehet ezen bántalmak káros következményeit elhárítani ? A tok egy darabjának kihasítása, mint láttuk, szintén nem biztosítja egészen a szemet toklob ellen, de mégis ritkábban fordul az elő, és rendszerint enyhe lefolyású. Minthogy pedig sikeres tokkimetszés után a látási eredmények kitűnőek, nem szeretném az eljárást elejteni, hanem oly tökélyre hozva látni, hogy veszélyeiből lehetőleg ki legyen az vetköztetve. Ezen veszélyek csaknem kizárólag abban állanak, hogy nem sikerül a tokdarabot tökéletesen körülmetszeni. Hogy ha ezen darab a tokkal valahol egybefügg, könnyen belecsúszik a sebbe és ott veszteg marad. A teljes körülmetszés legjobban igen éles sarlószerű cy totómmal sikerül, mire már Becker O. figyelmeztetett hullaszemeken végzett kísérletek nyomán. Mindazon lencsékre nézve, melyeknek tokja rigid és közepett vastag, ezen műtétmódot bátran ajánlhatni. Más esetekben, nevezetesen fiatalabb, puhább hályogú egyéneknél a toknak T alakú, szintén az éles sarlóképü cystotommal való felhasítása talán a legczélszerűbb volna. Elébb a szarúsebbel párhuzamosan messiik fel a tokot környi részét, azután toljuk a tokmetszőt a láta ellenkező oldali széléig és hasítjuk fel a tokot függélyes irányban az elébb csinált harántmetszés közepéig. Ily módon T alakú nyílást nyerünk a tokban, mely nem engedi, hogy a tokcsűcsök beletolathassanak a sebbe. Ekképen végzem én már régóta a capsulotomiát utóhályogoknál, és az eredménynyel igen meg vagyok elégedve. Hogy minden hályogkivevésnél a sebet a szemhéjak gyengéd rásimítása és más egyebek által lehetőleg meg kell tisztogatni, fölösleges kiemelnem. (Bericht über die zehnte Versammlung der ophth. Gesellschaft!. Heidelberg, 1877. S. 94.) Dr. Vidor. — 16 — A pulverisator alkalmazása a szemészetben. Schweigger helyreállítván Landesberg e tárgyra vonatkozó czíkkének állítását, mely szerint a nevezett gyógyeszközök mostanáig a szemészeti gyakorlatban tekintetbe nem vették volna, figyelmeztet arra, hogy ő ezt kézikönyvében pannus trachomatosus ellen ajánlta, Ajánljta különösen azon esetekben, melyekben a köthártya hegesen zsugorodva, de a mellett simának és lobtalannak találtatik; e szerint a szokott gyógy eljárásra nem alkalmatos. Azonkívül még keratitis profunada ellen is megkisérlette ezen methodust, azonban siker nélkül. (E lapok szerkesztője igen szép eredményhez jutott a Siegel-féle készülékkel oly esetekben, hol vastag pannus nagyon csekély váladékkal volt jelen és tulajdonkép a takár beoltása javalva lett volna. Haapermesztett folyadék elég melegen jut a szembe, akkor az hasonló hatást gyakorol, mint a pépekkeli kezelés.) (Kiin. Mnbl. 1877. 443- lap.) Budapest 1878. Khór és Wein könyvnyomdája (Dorottya-utcza 14. sz.j.
