Szemészet, 1878 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1878-04-14 / 2. szám
SZEMÉSZET. Melléklet az „ORVOSI HETILAP“ 15-ik számához. Szerkeszti Hirschler Ignácz tudor. 2. sz. Vasárnap, április 14-én. 1878. Tartalom : Dr. Juhász: Közlemények Schulek Vilmos tanár koródájából. XI. A kóroda hályogműtétei az 1876/7 tanévben. — Pflüge: A kötbártya buborról. — Hippel: Műleges eljárás általános szaruhomálynál. — '/.ehender: A hályogos lencse vegyi tulajdonságairól. Közlemények Schulek Vilmos tanár koródájából. XI. A kóroda hályogműtétei az \876i7. tanévben. Dr. Juhász Lajostól. (Vége.) Tekintsük most a gyógyulás azon rendellenességeit, melyeket eddig nem tárgyaltunk s a veszélyesebb complicatiok közül szándékosan kihagytunk. Hogy a panophthalmitist, corneaelgenyedést minő kimenet követi, ezt említenem is viszus dolog volna; hogy a 15 iritist kétszer követte látazárulat, az iridocyclitist esetünkben sorvadás és a 2 cyclitist külömböző okok folytán 111-ik osztályú eredmény kísérte, ezt elég épen csak felemlítenem : itt nehány szóval csak a sebzárodás rendellenességeit és a vérzéseket akarom érinteni, vizsgálva ezek befolyását a kimenetelre. A csarnok nyitva maradása a műtét után soha sem okozott magában véve semmi veszélyt, még akkor sem, ha a seb csak 3—4 nap múlva záródott el. Sőt többszörösen tapasztaltuk, hogy a csarnok hiánya csaknem biztosan kizár minden lobot az iris és cornea területén, úgy, hogy gennyes lobok felléptekor nem volna czélszerűtlen Wecker ajánlata nyomán az összetapadt sebet megnyitva, a csarnokviznek szabad lefolyást szerezni. A cornea mentessége csarnok hiánya mellett könnyen volna értelmezhető, ha a belszemi nyomás csökkenésére gondolunk, mit a humor aqueus folytonos kiszivárgása eredményez, de épen ez az irisben folytonos hyperämiat tart fenn, s a vérbőséget a gyuladástól csak egy lépés választja el. A tény megérthetésére fel kell vennünk, hogy az iritist mindig a leggondosabb tisztogatás után is visszamaradható hályogrészek okozzák, mit eléggé bizonyítni látszik Pagenstecher statisztikája, ki egyetlen primär iritist sem észlelt azon esetekben, midőn a lencsét tokostól eltávolítnia sikerült. De ha ez áll, úgy az irisre mindenesetre jótékony hatású lesz, ha a puffadó kéregrészletek a folyton elszivárgó csarnokviz által a szemből mintegy kimosatnak. E tény mindenkép figyelemre méltó s ha a csarnok hiánya lobokat meggátolni képes, talán a kitört gyuladás esetén is jó hatással leend, s a kísérlettevés e téren a seb megrepesztése által nagyon is indokolt. Az igazság kedvéért meg kell itt jegyeznem, mikép egyik esetünkben az üvegtest által nyitva tartott csarnok mellett plasticus sugártestlob állott fenn, de — mint ez az alább közlendő kortörténetből kiderül — oki összefüggés a kettő között egyáltalában nem volt. Az említett lobmentesség különben a sugártestre épen nem is terjeszthető ki. Az annyira rettegett sebrepedés, melyről Arit is mint fölöttébb veszélyes eshetőségről nyilatkozik („A sebrepedés nem minden, de aránylag sok esetben von maga után iridocyclitist és panophthalmitist“) nálunk it-szer fordult elő utóvérzéssel párosulva. A sérülés, vagy betegeink czélszerűtlen magaviseleté csaknem minden esetben kimutatható s a közvetlen trauma vagy nyomás-emelkedés a vena cava-ban (erőlködésnél, erős köhögési rohamnál stb.) nem hiányzott, midőn az okot kerestük. A lefolyás minden esetben egészen lobtalan volt, a vér felszívódott vagy punctio által távolittatott el s a sérülés káros hatása csak a kezelési idő meghoszszabbodásában nyilatkozott. E kedvező tapasztalatok után igazat kell adnunk Becker-nek, ki a sebrepedésnek csak akkor tulajdonít vészes jelentőséget, ha az iridocyclitis ezt megelőzte és a vele járó nyomás nagyobbodás által létrehozta, a mikor a sebrepedés tehát nem is mint ok, hanem mint következmény jön tekintetbe. Sok tekintetben érdekesek azon utóvérzések, melyeknél a leggondosabb vizsgálattal sem vagyunk képesek a seben sérülést kimutatni, s melyeknél a vér forrásáéi! az irist kell tekintenünk. Ez közvetlenül észlelhető volt egy esetben, midőn a coloboma egyik szárán a kimetszés középtájának megfelelőleg látszott a vér fakadni, honnan az irisen alászivárogva azt háromszög alakjában vörösre festé, ugyanazon képet adva, mint a bőr valamely picziny sebe, melyből a vér a lejtősebb helyeken aláfelé futva, mindig szélesebb területet s egészben háromszög alakot foglal el, melynek csúcsát a vérző pont képezi. Az említett esetben a vérzés makacs recidivákban jelentkezett, ismételt punctio megszabadítá a csarnokot, hogy az kis idő múltával újból megteljék. Végre is csak rendszeresen alkalmazott hideg borogatásokkal sikerült a teljes gyógyulás e kellemetlen akadályát leküzdeni. Az idevágó 5 eset egyikében a vérzés kis iritishez csatlakozott, igazolva Becker állítását, ki az okok között kiemeli a szivárványlobbal járó hyperíimiát is. Kimutatásunk következő rovata a sebrepedés oly esetéről emlékezik, mely nem járt vérzéssel. Elég tanulságos az eset arra, hogy röviden felemlítsük. A délben 12 órakor operált betegnél az V. mozzanatban iivegtest-hólyag jelent meg a sebben, mely a műtét abbanhagyásakor teljesen vissza húzódott. A délután 5 órakor tartott látogatásnál az első futólagos pillantásra a seb összetapadtnak látszott. Hogy a köthártyalebeny egész terjedelmében látható legyen, a beteget felhívtuk erősen lefelé nézni, mit az rendkívül gyors mozgással teljesített is. Ebben a pillanatban a seb szétvált és rajta üvegtest ömlött kifelé a nélkül, hogy a szemhéjt emelő és az orbita felső széléhez szorított újj csak érintette volna is a szemtekét. Bizonyító példája annak, mikép az alig egyesült sebet még a tekét mozgató izmok gyors működésbe hozása is képes megrepeszteni s egyszersmind újjmutatás, hogy a beteggel a szem láthatására szükséges mozgásokat csak nagyon óvatosan végeztessük. A lefolyás rendellenességei között utolsó helyen áll a hoszszas köthártya-izgalom. Igen kellemetlen s az utókezelést nagy fokban meghosszabbító complicatio, mely azonban a műtéttől s hályog-minőségétől teljesen független, s inkább — mint ezt egy előbbi kimutatás is hangsúlyozta — koródánk kedvezőtlen térbeli viszonyaival s a romlott légkörrel hozható kapcsolatba. A kimenetelt illetőleg kevés mondani valónk van. Kimutatásunkban követtük -— mint a múlt években -— a boncztani szempontot, kevesebbet ügyelve élettani tekintetekre, a szemek működés-képességére, miket úgy is feltüntetnek az eredmény rovatai. így történt azután, hogy utóhályogot jegyeztünk fel minden esetben, midőn a legpontosabb focalis világítás mellett csak a legvéknyabb pókháló vastagságú szálacskára akadtunk is. így történt, mikép vaskos utóhályogot irtunk rovatainkba azon egyetlen esetben is, melyben a műtét után teljes látás (2l’/ao) lön az eredmény. 2
