Szemészet, 1878 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1878-02-24 / 1. szám
13 14 nyomás által is megzavarhatják az ideget műküdési és vezetési munkájában. Alkalmilag ismételni akarjuk azon boncztani adatokat, melyek legalább az érhártya ideghálóját illetőleg, útmutatásul szolgálhatnak ezen érdekes tény felderítésére. Mindaddig a mig további bizonylatok hiányzanak, nincs természetesen megengedve, ezekre igen messzire menő következményeket vonni. Azon dolgozatban1) ugyanis, mely az érhártyaidegekről még mai nap is a legjobb, azt találjuk, hogy a kérdéses fonatban következő, az idegrendszerrel kétségtelenül egybefüggő sejtes elemek vannak közbeszórva. 1) Ducsejtek nem kis mennyiségben és meglehetős mekkora - ságban. Azok, melyek a sugáridegek törzseiben fészkeiének, mint már fenntebb említém, körte- vagy czitromalakúak voltak. 2) A rostok magtartalmu helyein kisebb duzzanatok, vagy nagyobbak az idegháló csomópontjain, melyek 10—1 2 hólyagszerű magvat tartalmaztak látszólag szabadon finom szemcsés tömegben2) Müller ezen pont fölötti fejtegetéseiből kiviláglik, hogy ő hajlandó ezen magtartalmú protoplasmatömegnek az idegrostok burjánzási folyamatánál szerepet tulajdonítani. Képzelhető volna ugyan, hogy a sugáridegek pályáján egyszer megindúlt lobfolyamat a magfészkeket további sarjadzásra éleszti és ekként szolgáltat okot csomóképződésre. Ellenben azon gondolat sem utasítható vissza, mely szerint az idegeket összenyomó csomók összefüggésben állanak a belnyomás fokozódásával és a fájdalmakkal, melyek typice lépnek fel. A kortanból tudjuk, hogy az idegtörzsek nyomatása oly gyakran okoz idegzsábát, koronkinti paroxysmusokkal, és a fájdalmak periodicitását az idegsértés folytonosságával szemközt csak úgy értelmezhetjük, hogy az ideg vezetési képességének végre bizonyos mértékben ki kell merülnie, mig azután némi nyugalomra a rendellenes izgatás ismét képes fájdalmi rohamot előidézni. Ekként igen nagy fontossággal bírnának a mienkhez hasonló további leletek, mivel a sajátságos idegzsábát, valamint a nyomás fokozódásait — minthogy a trigeminus az érhártyának kiválasztási idege is — ily esetekben jól magyarázhatják meg. Azon változások (Magni), melyek a sugáridegeken glaucomában eddig leírattak, és egyszerű sorvadásnál egyébből nem állanak, nem igen alkalmasak bebizonyítani a trigéminus cselekvőleges szerepét a glaucomában. Ha a trigeminus kiválasztási ideg, akkor kell, hogy ennek hűdése a kiválasztást csökkentse, ne pedig hogy fokoztassa. Egyébként valószínű, hogy a miként különféle a glaucoma alakja, úgy különféle a tekefeszesség fokozódásának oka is, és ezektt kipuhatolni föfeladata a szem kórbonctanának. Az eserin és atropin antisepticus hatásáról. Schmidt Rimpler tr.-tól. A nyúlszemeken tett kísérletek és vizsgálatok oly módon eszközöltettek, hogy a porczhártyába takaros könytömlőváladék oltatott ; a váladék beoltására a porczhártyán rendszerint föllépett a specificus lob ; de ha a takáros nedv előbb mintegy 20—30 perczen át halvagos vízben, carbolsav, salicylsav vagy más hasonló fertőztelenitő hatással bíró szer oldatába hagyatott, akkor a porczhártya. takáros lobja kimaradt, mi kétségbevonhatlanul bizonyítja ezen szerek fertőztelenitő hatását. Ugyanezen módon tétettek kísérletek a kénsavas eserin o-05 : icro Aqu. dest. oldatával ; az eredmény az lett, hogy mindkét szer oldatára bekövetkezett ugyan a takáros porczhártyalob, de az még sem tört ki teljes erővel : úgy, hogy ezen szerek könytömlőbeli takárnál csak korlátolólag képesek hatni, a nélkül, hogy a lob specificus jellemzését el vennék. (Klin. Mnbl. für Aughlk. 1877. April.) Torday tr. q Heinrich Müller. Über glatte Muskel- und Nervengeflechte der Chorioidea im menschlichen Auge. (Gesammelte Schriften, herausgeg. von Becher) pag. 207. a) Hasonló képleteket Sigtnud Mayer, ir le az együttérző idegrendszerben, S. Beobachtungen und Reflexionen über den Bau und die Verrichtungen des symp. Nervensystems. Stzgsber. d. k. k. Acad. der W. 1872 L. XVI. III. Együttérzeti szemlob takáros lob következtébeni tekesorv után. Maihoefer tr.-tól. A 18 éves cselédleánynál mindkét szemben takáros lob volt jelen ; a jobb szemet sikerült megmenteni, mialatt a bal porczhártya csaknem egészen elpusztult s az előesett szivárvány eltávolíttatott ; a lobos folyamat befejeződése után két héttel a jobb szem teljesen egészséges volt. Izgatottságnak semmi jele sem találtatott. Újabb négy hét elteltével azonban iritis serosa lépett fel többszörös hátsó odanövéssel, csekély porczhártyaköri belöveltséggel. A sorvos bal teke nagy tokban vörös szinű, nyomásra igen fájdalmas ; erős könycsurgás ; kétségtelen, miszerint a sorvos bal szemben nagyobb szivárvány-beszorulás (Iris-Einklemmung) folytán sugártestlob fejlődött. Tekekiizelés után atropin szorgalmas alkalmazására valamennyi odanövés felszakadt s csak a mellső tokon maradt vissza némi irisfösteny, mely a látást alig valamennyire zavarja. Végül megjegyzi közlő, miszerint nem volt tudomása arról, hogy irisbeszorulás sugártestlobot és ez utón együttérzési szemlobot hozhasson létre akkor, midőn a porczhártyaáttörés magától megtörtént ; és a szemtekében a sorvadásos folyamat már egészen befejeződött. (Klin. Mnbl. für Aughlk. 1877. März.) Torday tr. A könyhúscsa bőrdagja. Schiess-Gemuseus tr.-tól. Az 57 éves nőnél, ki láterejének hanyatlása miatt kereste fel a kórodát, a bal szem belső zugában azonnal feltűnt egy sima dag, mely azonban az illetőnek bár születése óta jelen van, éppen nem volt terhére ; mindkét szemből több év óta könycsurgás. A dag a huscsától a szemrés hosszának */3-át elfoglalja, sima, keskeny gúla-alakú és hátrafelé határ nélkül megy át a köthártyába; előre nézéskor a porczhártya belső szélét még elfedi; a teke befelé irányításánál a szárúnak több mint fele része a dag mögé rejtőzik, különben a teke mozgásai nincsenek akadályozva ; a szemhéjak zárásánál a dag a szemhéjszélek előtt kiszorítva látható, úgy, hogy tökéletes szemhéjzárodás nem lehetséges ; a mellső felület a bőrnek megfelelő finom rovátkokk-al és nehány finom szőrrel van ellátva ; de az alsó mellső és hátsó alsó részlet, mely a levegőnek folytonosan nincs kitéve, sima, fénylő, majd nedvessé válik és hovatovább a nyálhártya jellegét tünteti fel. A húscsa jól megkülönböztető s attól a dag kis barázda által van elkülönítve ; egyébkint a dagocska könnyen eltolható, ruganyos, tapintásra nem fájdalmas, valószínűleg kórszövetes gyurmából áll és az egész nem más, mint a húsosának és félholdképű redőnek túltengése bőrszerű megváltozással a felületen. Számbavehetó izgató folyamat nem ment előre, a dag éppen nem volt megvörösödve vagy gyuladva. (Klin. Mnbl. für Aughlk. 1877. April.) Torday tr. A lencsetoklobról. Knapp H. tr.-tól. A hályogmfitétek után a lencsetokon beálló lobos visszahatások oly klinikai kórjeleket nyújtanak, melyek a toklobot háromféle alakban tüntetik fel. Én itt csupán a klinikai észleletek előadására szorítkozom és nem ereszkedem fejtegetésébe annak, mennyiben képezik forrását a lobterménynek a tokhám, a tok maga vagy ennek szomszédképletei. A toklob legtisztább képét azon esetekben láttam, hol sikerült a mellső tokból négyszögű darabkát kitaszítanom, mi éles tokmetszővel jobbára foganatosítható. Erről rézsut világításnál meggyőződhetni, úgy találván műtét után a dolgot, hogy az eredeti láta terén a tokot nem találni, helyét pedig a visszamaradt tokrész élesen határolja. A látatér teljesen tiszta. Az ily esetek nagyobb részében izgatottság nélküli gyógyulást és fényes eredményt tapasztalni. Da egyes esetekben