Szemészet, 1877 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1877-06-10 / 3. szám
43 44 Egészen más viszonyokat mutat a hemiopia homonyma. Mindenek előtt sokkal gyakoribb a másiknál. Szerző által észlelt harmincz eset közül 23 idetartozott. Többnyire rögtön lép fel guttaütés tüneteinek kíséretében: eszméletlenség, a láttérhiánynak megfelelő végtagok hüdése, aphasia (ha a jobb láttérfelek hiányoznak.) Az elválasztó vonal mindig éles és a rögzített ponton keresztül húzódik. A szembaj állandó (stationär), az az a láttérhiány nem megy át a másik félre, legalább tökéletes vakságot soha sem okoz, A jóslat azért jó quad coecitatem, rósz azonban quoad restitutionem in intergrum. Ezen hemiopiából tehát gócz megbetegedésre lehel következtetni és pedig az egyik tractus opticus lefolyásában a központi eredet és a Chiasma között. Jövőben a külömböztető' kórisme valószínűleg a következő osztályok szerint lesz szükséges és lehetséges : 1) esetek, melyekben az egyik tractus opticus meg van támadva; 2) esetek, melyekben a tractus opticus folytatása a megfelelő félgömbben vezetésképtelen lett. A gócz ezen esetekben vagy a thalamus opticus hátsó harmadában, vagy az evvel határos fehér velőrétegben keresendő ; végre 3) oly esetek, melyekben az agykéreg, mely a nevezett velőrétegnek végpontját képezi, elpusztult. Ezen esetekben a gócznak elhelyezése nehezebben felismerhető, csak annyi bizonyos, hogy az agy hátsó részében — a sulcus Rolando mögött — keresendő. A hemiopicus láttér-hiányokhoz tartoznak még azon esetek is, melyekben nem az egész homonym láttérfelek, hanem a homonym láttérfelekben csak egyes egymásnak megfelelő (correspondirend) hiányok találtatnak ; azért ezekből szintén lehet góczmegbetegedésre következtetni. Szerző még az ismeretes szikrázó scotomát (Flimmerskotom) is a hemiopia ezen neméhez (Amblyopie mit identischen Defecten) sorozza. Sok agybántalomnál a szem izomzatán lépnek fel kórtünetek, többnyire hűdések, ritkábban görcsös összehúzódások vagy szemrezgés. Ezen tüneteknek értéke a megbetegedés gócz felismerésére még jelentékenyen fog növekedni, ha majd az itt szóba jövő idegeknek agybeli lefolyása valamint azoknak összefüggése a mozgási és visszaható központokkal tüzetesen ismerve lesz. Miután ezen idegek magvai a 4-ik agygyomrocs fenekén fekszenek, nagy valószínűséggel lehet azon betegségeket idevonatkoztatni, melyekben az említett idegek egynehánya egyidejűleg bántalmazva van. A két szemteke együttes mozgására (associirte Bewegung) nagy jelentőséggel látszik a mellső ikertest bírni. Adamück kísérletei szerint a jobb mellső ikertest a két szemnek balfelé mozgását, a bal azoknak jobbfélé mozgását szabályozza. A nevezett résznek erős izgatására még az egész fej is ugyanazon oldalfelé forog, melyre a szemek fordulnak. Ha a két ikartest között előbb mély bevágás történt, akkor az egyik ikartest izgatására csak az egyik szem mozdul meg, t. i. az, melynek oldalán az izgatás történt. Ha az izgatás a két ikertest között történt, mindkét szem felfelé fordul, a láták egyszersmind erősen tágulván. Ha az egyik vagy másik ikertest leghátsóbb része izgattatott, mindkét szembe — és lefelé fordul, a láták egyszersmind szűkülnek. Az aquaeductus Sylvii fenekének izgatására erős befele fordulás következik. Mindezen, állatokon nyert észleletek csak is tiszta esetek bonczleletei éltal fognak jövőben érvényre juthatni. A Cheyne-Stokes-féle légzési tünetnél mély belégzésekre következik — a mint tudva van'— 10—20 perczig tartó légzésszünet, mely alatt szűkült a láták mindaddig nem mozognak, míg a légzés újra nem kezdődik. A láták szűkülésével egyidejűleg a szemtekék ingaféle vízszintes forgása lép fel, melynek erősebb része a hűdött testfél felé esik. Minél hosszabb a légzési szünet, annál hosszabb is az ingaféle execursio. Az agy részbeni keményedésénél (partielle Hirnsklerose) a nemesebb érzékek közül csak a szem látszik szenvedni. Egyes esetekben látidegsorvadás találtatott úgy szemtükörrel mint bonczolás által. A kórismére nézve fontosabb a szemizmok rezgő mozgása (a Nystagmusnak egy neme), mely más hasonló idűltséggel lefolyó bántalmaknál nem észleltetik, és mely analog a végtagoknak azon rezgő nyugtalanságával, mely Charcot szerint csak mozgásoknál fordul elő, de nyugodt állapotnál sohasem. Ezen rezgés hűdési tünetnek tekinthető, már azért is, mivel igazi hűdések is észlelhetők egyes szemizmokon. Ezen hűdések valamint az ezekkel együtt járó kettős látás mint Tabesnél többnyire csak rövid időig tart, míg a táttompulat ezen betegségnek állandóbb és egyszersmind gyakoribb tünete, a nélkül azonban, hogy rendszerint vaksághoz vezetne. Tudva van, hogy a koponyaalapon előforduló mindennemű da gok ssemizomhüdéseket idéznek elő. A kórisme itt sokféle nehézségekre talál, különösen a különböztető kórisme igazi agybántalmaktól. Atalában mondhatni, hogy tökéletes hüdés inkább a koponyaalapra mutat mint az agyra, minthogy az idegnek valamennyi elemei ott könnyebben együttesen támadathatnak meg ; ezen valószínűség növekszik még, ha még egy második és harmadik ideg területén tökéletes hűdés lép fel a nélkül, hogy igazi agytünetek észleltemének. Több tökéletlen ideghüdés ellenkezőleg inkább agybántalom mellett szólna. A kórisme természetesen sokkal biztosabb azon esetekben, melyekben a test egyik oldalának hűdése a másik testoldali szemmozgató izomhfidésével együtt van jelen; a megbetegedési gócz akkor a bántalmazott oculomotorius oldalán keresendő, azon tájon, hol a nevezett ideg az agykocsány alatt elhúzódik. A gerinczagyi bántalmak közül főképen a hátsó kötegek szürke elfajulása — Tabes dorsualis — az, mely szemtűnetekke jár. Ezek a látideget. a szemizmokot és a látát illetik. A látidegsorvadás gyakoriságára nézve tökéletesen megbízható számos még nem léteznek; kétségen kívüli azonban, hogy számos látidegsorvadási eset a szemészektől azért nem soroztatott a tabes keretébe, mivel a tabeticus kórkép csak későbben lépett fel; Charcot szerint a mór a legkorábbi és sokáig az egyetlen tünet, melyre későbben — még 10 év múlva is — a fájdalmak valamint a mozgási zavarok következnek. A mór majdnem mindig a láttér szűkületével, többnyire kívülről, ki- és felölről vagy ki — és alulról kezdődik. Ezen láttérhiányok rendesen sector alakúak, a körnek központját pedig nem a rögzített pont, hanem a vak folt képezvén. A szűkület minden oldalról növekédvén, utoljára még mindig fennáll egy működésképes hely, mely a vak folttól befelé feküdvén, a rögzített ponthoz ér vagy ezt magába is foglalja, minek kifolyása azután az, hogy ilyen betegek még egészen fehér látidegkorongok mellett is meglehetősen bírnak olvasni. A láttereknek ilyetén állása a mellett szól, hogy a reczegnek a látideg korong és a sárga folt közti tere, valamint ez utóbbi is a látideg azon rostjaitól láttatik el, melyek az ideg tengelyéhez legközelebben fekszenek, mivel épen ezek Leber górcsői vizsgálatok szerint leggyakrabban mentek az elfajulástól. Továbbá valószínűvé válik, hogy az elfajulási folyamat nem a tractusban, hanem magában az idegtörzsben veszi kezdetét, mivel az előbbi esetben identicus hiányok jönnének létre, melyek pedig ezen mórnál nem észlelteinek. Ezzel egyetértőleg szerző szerint oly láttompulat, mely positiv vagy negativ központi scotomával kezdődik, soha sem mutat tabeticus eredetre. Azon alanyi tünetek közül, melyek a tabeticus bántalomra nézve jellemzeteseknek tekinthetők, első sorban említendő bizonyos színek (vörös és zöld) iránti érzéshiány; az ezzel együtt járó fényiránti érzékenység, mely teszi, hogy a betegek alkonyatkor jobban látnak,átalában a látidegsorvadási jelenségekhez számítható. Miután boneztani összefüggés a látideg és a hátsó gerinczagy-kötegek között fel nem található, és mégis mindkettőben a szűrke elfajulás jelen van, igen valószínű, hogy a bántalom nem centripetal vagy centrifugai haladásé, hanem egyidejűleg az idegrendszernek több erre hajlandó pontjain lép fel. Ezén mór nem gyógyítható, a látidegsorvadás mindig progressiv, alig 1—2 évre szokott megállapodni. Daczára annak a betegek távol vannak kétségbeeséstől, sőt igen gyakran javulással szokták magukat ámitani. A szemizomhűdések kivált kezdetben igen gyakoriak, ritkán azonban tökéletesek; a tünetek erre nézve nagyon változók a baj lefolyásában. A láták rendesnél szőkébbek, fénybehatásra elegendően nem hatnak vissza, inkább összehuzódnak az alkalmazkodás alatt. Ha a láták feltűnően tágak, az mindig oculomotorius-hűdéstől származik. Az együttérzideg megbetegedésére nézve fontos a látának
