Szemészet, 1876 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1876-12-17 / 6. szám
87 88 m a másodlagos glaucoma néhány nap vagy hét alatt fejlődik, míg az említett haladó rövidlátási folyamat évekre húzódik. Ezen kívül hiányzik a másodlagos glaucoma fejlődési folyamatában az alkalmazkodási izom működése, mely az üvegtestnek mellfelé térését megakadályozza ; hiányzik végié a folytonos összetéréssel párosult oldalnyomás, melyet a külső egyenes valamint a ferde izmok a szemtekefalra gyakorolnak. Nézzük most a következményeket, ha egyszer folytonos munka (alkalmazkodás és összetérés) által az előadott módon visszeres pangás, a beluyomásnak íokozódottsága és a hátsó falnak tágulata létre jöttek. A munka felhagyásával megszűnik a keringési akadály, a tülkhártya e szerint eredeti térfogatára huzódhatik össze. Ba azonban a kórok visszatér, mielőtt a tágúlt hártyák összehuzódtak volna, vagy ha a tágulat bizonyos fokon túl ment, akkor a tülkhártya és vele együtt az érhártya és a reczeg többé nem térhetnek vissza helyükre, minek folytán a szembeli edények kisebb nyomás alatt állva sziikségképen túlteltek lesznek, mire — ha az többször ismétlődik naponként — savós kiszivárgás következik az edényekből az űvegtestbe, Ezen savós kiválasztás ex vacuo keletkezésére nézve hasonlít az aggastyánok agyvízkorához, ismétlődik és lassan halad. Természetes, hogy az említett savós kiizzadás kezdetben az üvegfolyadék szaporodását, későbben annak felernyedését és tágulását vonja maga után. mi hátulról mellfelé terjed és nagy íokú esetekben csak egy vékony rendes réteget mutat fel a sugártest tájon. Ily módon circulus vitiosus van adva, mely teszi, hogy a tülkhártyatágulat nöttön nő addig, míg a körfolyamat korlátokra nem akad. Akad pedig ilyenekre — feltéve, hogy az izomműködés alább szállíttatik — főképen a tülkhártyában férfi korban nagyobbodó vastagságában és ellentállási képességében, valószínűleg azonban még azon ellentállásban is, mely akkor jut érvényre, mikor a szemteke mélyebb fekvésénél, a szemhéjrés szűk voltánál és a szemhéjak zárizmának erélyesebb működésénél fogva hátfelé növekedő támpontot nyer. Szerző szerint a változatok, melyeket élő rövidlátó szemekben vagy bonczolatnál találunk, majd nem összhangba hozhatók az általa felállított elmélettel. A conus vagy meniscus, mely rövidlátó szemekre nézve daczára a kivételeknek oly jellemzetes, erőltetés nélkül vonatkoztatható áz érhártyának a t,águlattal járó vongálására, ellenben semmiképen sem értelmezhető mint a sugárizom működésének következménye. Kétséget nem szenved, hogy loblölyam lép fel némely nagy fokú esetekben, hanem azért nem szabad átalában a lobfolyamatot elsőlegesnek és a tágulat okának tekinteni, mint azt G r a e f e eleinte tette. A sugárizom változatai mindenek előtt alakját és elhelyezését illetik. A szemteketágulat teszi, hogy az izom hátsó hatásvonalát nagyobb megterhelés éri, minek folytán a hoszrostréteg középrésze mindinkább hátfelé tolul, azon kívül pedig az izom mellső (külső), a porcz-tülkhártyával elválaszthatlanúl összefüggő széle kitágíttatik. Ily módon még a sugárnyujtványok tető éleinek is lassanként hátfelé kell államok, a lencse mélyebben fog feküdni a szemcsarnok nagyobbodni fog. Változik továbbá a sugárizom délköri és körirányú rostjainak egymáshozi viszonya. Minél tovább haladt a rövidlátás, anuál nagyobb ellenben a délköri rostok munkája a zonula feszítésére és a lencse meglapítására. A körirányú rostok ennél fogva többé kevésbé satnyulnak és sorvadnak, míg ellenben a délköri rostok nagy mértékben erősödnek. Ebből magyarázható nem csak a sugárizom feltűnő vastagsága nagy fokú rövidlátó szemekben, hanem azon sajátságos lelet is, melyre mindeddig nem eléggé figyelmeztetett és mely abban áll, hogy a lencse rövidlátóknál bizonyos fokú lapulást mutat. Nem nehéz átlátni, miért nem válnak rövidlátókká fiatal túllátó szemek ugyanazon munkateher mellett. Tudva van ugyanis, hogy ily változásra szükséges, hogy ezen szemek emmetropicus alkatot nyerjenek; ha ezt a természetes növés útján csak későn érik el a felserdülési korban, a tülkhártyának ellentállási képessége már oly nagy, hogy munka daezára a tengely már többé nem hosszabbodik, fla gyermekszemeket bonczolunk, azonkoru gyermekeknél több millimeternyi különbséget találunk a tengely hosszára nézve; a mi pedig igen fontos, azt is, hogy rövidebb tengelyű szemekben a tülkhártya hátsó része már kisdedeknél határozottan vastagabb mint hosszabb tengelyű szemekben, s hogy továbbá az előbbieknél a tülkhártyának boltozata az egyenlítőtől hátfelé meredek lejtőt képez. Ezen boncztani viszonyok megóvják az illető szemeket az összetérés hátrányai ellen. Ehhez csatlakozik még azon befolyás is, melyet a két szem egymáshozi fekvési viszonya és a külső egyenes izomuak ebből következő hatásmódja a szóban levő fejlődési folyamatra gyakorolni képes. G r a e f e és utána Mannhardt nagy súlyt fektetnek a külső egyenes izmok dynamicus túlsúlyára a rövidlátás keletkezésének értelmezésében. Minél nagyobb a két szem forgópontjának egymástóli távola, annál nagyobb a valószínűség, hogy a külső egyenes izmok túlsúlyra vergődnek. Mannhardt pedig úgy találta, hogy a nevezett távol sokkal kisebb túllátó szemeknél, mi egész koponya alkatoknak szintén megfelel, s hogy ily szemekben ezért nem a külső, hanem a belső egyenes izmok hajlandók túlsúlyra. Ezen adatok különben még behatóbb felülvizsgálatra és megerősítésre várnak. Szerző még azon körülményeket is taglalja, melyek alatt a rövidlátás csak az egyik szemben vagy ha mindkettőben is, az egyikben magasabb fokra fejlődik minta másikban; e fejtegetésnél He ring azon télelére támaszkodik, mely szerint a szem közel — és oldalnézésnél bei fixation eines nahen seitlich gelegenen Objektes) fokozódott feszülés (nagyobb belnyomás) alatt áll, miután ily nézésnél ellentétes beidegzésnek van alávetve, még pedig az összetérítő izom a tárgy közelségéhez, a kitérítő izom pedig a rögzített pontnak a középvonaltól való eltéréséhez képest. Oly egyének, kik akár astigmatismus akár porczhártyahomály folytán az egyik szemen jobban látnak, kisebb tárgyakat kissé oldalt szoktak tartani a jobb láterejű szem felé, mivel aztán alkalom vau adva az imént említett kártékony feszülés fellépésére. A zárfejezetben szerző figyelmeztet, hogy a rövidlátás elmélete értelmében, annak meggátlására nem elég, hogy fiatal szemeket munkával túl ne terheljünk, hanem szükséges, hogy távollátásban gyakoroltassanak. Ismételve figyelmeztetjük a szaktársakat a szóban levő monographia tanulmányozására, mely minden tekintetben az újabb szakirodalom legjelesebb termékei közé tartozik. A szemgödri növedékek esettanához és kórisméjéhez. Öttinger tr.-tól. Az eset, mely a czikk tárgyát képezi, már több év előtt közölve volt, az óta a beteg ismételt észlelés és későbben még bonczolás alá is jutott, mi által a kóreset újabb tárgyalása igen tanulságos anyaggá vált. Egy 14 éves. jó testalkatú és jól táplált fiú 1873. február havában vétetett fel a dorpati szemkórodára, bal oldali jelentékeny dülszemmel. A szem a szemhéjtól fedett, az orrszárny színvonalán, e szerint egészen a szemüregen kívül állott, felette pedig a felső szemhéjon keresztül egy a szemüregből kiemelkedő, hullámzó dagot lehetett kitapintani, mely élénken lüktetett, ez a szemtekére tovaterjedett. Ha a bal fejükért megnyomták, a dag többé nem lüktetett, és annyira visszahúzódott a szemüregbe, hogy magát a szemtekét is vissza lehetett helyezni. A szemen, mely Jaeg 12-öt könnyen birt olvasni, a látideg némi megduzzadásán és a reczegviszerek csekély kanyaruitságán kívül rendellenest nem mutatott. A jobb szem egészen ép volt. Fekvő helyzetben zugás és lüktetési érzés a fejben, erősebb nyomásnál a szemgödörre a szem elsőtétedése és szédülés: ebből álltak a betegnek alanyi tünetei. Ezen állapot az élet második évétől, még pedig lépcsőn történt elesés után fokonkint fejlődött. Az akkori kórisme úgy hangzott, hogy álütérdag (aneurysma spurium) van jelen, vagy betokolt, sok ütért magába záró barlangos szemgödri angioma. Mart. 8-án a bal közös fejütér leköttetett, mire közvetlenül a lüktetés eltűnt, négy óra múlva azonban újra beállott, bár tetemesen gyengébb fokban mint a lekötés előtt. Midőn a beteg négy héttel későbben a kórodát elhagyta, könnyen lehetett ugyan aszemtekét visszahelyezni a szemüregbe, azonban nem állandóan,
