Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1874-12-20 / 6. szám
91 92 utóbántalmat, és úgy hiszi, hogy legtöbb hasonló esetben meghűlés csatlakozik mint kórok a sebzéshez. Morbjus Basedowii négyszer fordult elő; az egyik esetben a dülszem csupán egy oldalon, golyva és szívdobogás pedig épen nem volt jelen ; a kórisme csak az által volt biztosítva, hogy lefelé tekintésnél mindkét felső szemhéj mozgásával hátramaradt ; ez esetben régóta időnkint megjelenő orrvérzés kimaradása ok gyanánt szerepelt. Szerzőnek gyógykezelése a kővetkező : Mindenek előtt törekszik a havi méh vérzéseket szabályozni, aztán naponta háromszor 2 csepp iblanyfestvényt egy kanál vízben adagol, mely szernek az együttérzideg csillapítására jó hatása már a terhesek hányásánál ismerteit fel. Hol a szívnek működése fölötte izgatott, labdacsokat kalium biomatumbol lupulinnal, hol a testi viszonyok ezt kívánják, vaskészitményeket szokott rendelni. Ezen gyógykezelésnek 3—4 hónapig következetes folytatása után veratrum viride festvényéhez fordul, melyből naponta 3—4 csepp vízben adagoltatik, lassan fokozván ezen adagot, mig a beteg 12 cseppre háromszor napjában felszállt, mire az adagolás megint ép oly lassan leszállittatik. A gyógykezelés (melyben a villanyozás nem szerepel!) mindig sikeres volt, ha nem is hozott elő tökéletes gyógyítást; 8—16 hónapig tartott. A könycsatorna szűkületénél legnagyobb súlyt fektet a meleg borongatásra, mely sok oly esetben tökéletes sikert aratott, hol a kutaszolás hónapokig hiába folytattatott. A kutaszolás ugyanis csupán a takhártya lobfolyamatának megszűntetése után hasznos, előbb csak ártana. Ugyan ezen czélból lágy meleg befecskendezést ajánl, melyhez nehány csepp carbolsavat tesz Ha csontszú képezi a bántalom alapját, a könytömlö felhásitása után ólomsodronyt alkalmaz, mely egész a csontbaj megszűnéséig viseltetik, mely idő alatt a beteg belsőleg vilisavas mészéleget vesz. Ezen, valamint mind azon esetekben, hol a tömlő nagy tágulásnak indult, szükséges annak falait mesterkélt lobfolyamat utján összeforradáshoz vinni, mit következetes pokolköétetéssel mindig sikerült elérni. A könymirigynek kiirtása 6 esetben történt. Az egyikben mindkét könymirigy rákos elfajulásban szenvedett, a beteg recidivált, újra mütetett és nem sokára májrákban halt meg. Egy esetben sem mutatkozott szárazság vagy átalában változás a köthártyának megázásában a műtét után. A köthártya alatti hólyagféreg hasonló körülmények közt fordult elő , mint azok voltak , melyeket múlt évben leírtam; csak azért említem, mivel ez az első, melyet szerző észlelt, mi által ritkasága ki van mutatva. A véletlennek dolga ellenkezőleg, hogy a köthártya alatti zsird a g csak egyszer észlelteit az egesz esztendőben, mig a megelőző évben 11 hét alatt 7-szer fordult elő. Idült köthártyalob nem ritkán találtatott összefüggésben hószámrendellenességekkel, valamint más átalános testbetegségekkel. A köthártyalob gyógykezelését illetőleg, oly esetekben, hol a köthártya vegyileg sértő anyagok által megbetegedett (oldatlan mész vagy savak), párszor napjában nehány csepp oleum papaveris alkalmaztatott; hol a köthártya hosszú étetési gyógymód által sebzettnek tekinthető volt, langyos borogatások vagy tejnek becseppentetése hasznosnak mutatkozott. T a k áros bántalmakban kalium hypermanganicum vagy carbolsav gyenge oldata ritkán vezetett czélhoz, sőt némelykor izgatottságot szült oly annyira, hogy mindig vissza kell térnünk a mérsékelt pokolkönek alkalmazásához, azon elvek szerint, melyeket G r a e f e hirdetett. A köthártyarög (trachoma) közvetlen gyógyítására addig nem szabad czéloznunk, mig a porcz gyuladására (Chondritis) való hajlam pépek alkalmazása által nincsen végképen megszüntetve ; ezen óvatosság elhanyagoltatása mindig a szemhéjporcz keményedéséhez vezet, mely eltekintve a fájdalomtól, a szemhéjnak kifordítását sőt még a szemhéjak megnyílását is lehetlenné teszi. A köthártyának amyloid-féle elfajulását, melyet Ö11 i n g e n először szabatosan ismertetett, az utolsó években 25—30 szór észlelte. E megbetegedésnek első okait soha sem lehetett határozottan felismerni; azt hiszi, hogy a bántalom a rögtől tökéletesen különbözik. A köthártya-diphtheritis esetei újra megerősítették azon véleményt, hogy ezen veszélyes szembaj föképen nedves hideg időben gyors hévmérőhullámzások mellett leginkább szokott fellépni, és hogy annál inkább vészit félelmességéböl, minél távolabb jelen meg az Elbe- és Rhenustól nyűgöt felé. A porczhártya felületes sebzéseinél, melyek után nem ritkán hetekig és még hónapokig kínos zsába marad hátra, a bántalmazott részek gyenge pokolköoldattal való érintése többnyire hasznos volt; ugyanezen gyógymódot alkalmazott szerző az ulcus serpens különféle eseteinél, miután a S a emisch által ajánlott felhasítás rajta véghez vitetett. Szerző saj á tság os fölhámváltozást ir le, mely igen ritkán fordul elő (1 : 6000). A barnás apró pontok a porczhártya hátsó falának kellő közepét foglalják el, és kerekded korongot képeznek, mely kissé nagyobb a látánál. Az egyes pontok közti távol oly szabatos, mintha vésővel előállítottak, lennének Izgatási tünetek hiányoznak, és a baj a betegnek egyedül látzavar által tűnik fel. A porczhártya bepettyegezése (Taetowirung) igen gyakran, és mindig legjobb sikerrel történt. Egy, ritkán két ülés szükségeltetett az eredmény létrehozására. A porczhártya kúp (kerataconus) műtété egészen eltér a szokásos eljárástól. Sz. a keskeny hályogkést oly módon viszi keresztül a kúp alapján, hogy háta a szivárvány-hártyához van fordulva ; azután a sebszélek közép részéből metsz ki egy-egy kis darabot a Cooper-féle finom ollóval, mi által az eleinte vonalos seb elipticus alakot nyer. Mindkét szem beköttetik hideg borogatás mellett, mire nehány nap múlva a seb két vége beforrasztva van, közép része azonban tátongván a c3arnokviz folytonosan kiürül ; 7—8 hét múlva, némely esetben még későbben a hegedős megtörtént, avval együtt a porczhártya laposabb lett és a csarnok helyre állt, mikor aztán keskeny müláta képzésével a gyógyítás véget ér. Mooren igen dicséri az ily módon nyert eredményt. A felületes tülkhártyalob (Episcleritis) 19 esete közöl 12 nőszemélyeket illetett, kik között egyik sem volt idősebb 17 évnél. Az ezen bántalomra való hajlam kezdődik a hószám beálltával, szerző azonban majdnem mindig meghűlést ismer el alkalmi oknak. (Részemről állíthatom, hogy nálunk ezen betegség sokkal gyakrabban fordul elő az élet második felében és talán inkább férfiaknál mint nőknél.) A szivárványlob gyógykezelésére nézve Mooren még ragaszkodik az évek előtt leirt és mostanában átalánosan elfogadott elvekhez; csupán arra figyelmeztet, hogy még egyszerű iritisben el kell állni az atropintól, ha ismételt becseppentés látatágulatot nem eredményez ; még inkább pedig, ha gyurmabeli lob jelen van, mely majdnem Kivétel nélkül érhártyalobbal szövődik; mindkét esetben fő dolog a meleg pépnek alkalmazása, mely hol nadályok, hol a megkívánt belső szerek adagolása által támogattatik. A szivárványmetszést az odanövések eltávolítása végett csupán a lob lefolyása után szabad véghez vinni, kivéve, ha fokozott belnyomás annak kivitelét sürgeti. A glaucomát illetőleg bebizonyított tény, hogy a műtét eredmény nélkül marad, ha a látidegvájulattal nem jár a tekének keményebb volta, a csarnoknak sekélyebbed^se és íátatágulat; ép oly eredménytelen oly glaucománál, mely a reczegvérzést követi. A műtét kétes továbbá oly esetekben, melyekben a glaucoma az üterek atheromatosus elfajulásának kifejezése, a reczegüterek szokatlanul vékonyak, a látidegkorong szürkésen el színesedve van. Ily esetekben mindig lehet feltenni agylobi góezokat, melyeknek következtében a műtét után uj beszürödés észleltetik a látidegben, némelykor azonkívül mélyebb agybántalmak lépnek fel. Végre nem lehet számítani eredményre, ha a műtét után a zsábarohamok, melyek a glaucomát mintegy bevezették, nem szűnnek, vagy a csarnokviz tulelválasztása és a könnyezés változatlanul fennmaradnak, Ezen eseteket kivéve, szerző a szivárványcson-
