Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1874-12-20 / 6. szám
89 90 lépést tartott a látideg u. n. szürke sorvadása az edénytörzsek tetemes megszükülésével s a kisebb edények eltűnésével, A törő közegek azon túl is mindvégig átlátszók maradtak; a szem alkata eleitől fogva kis fokban túllátó volt. A rákos folyamat gyors lépt ekkel haladva a gyermek életerejét felemésztette, s a halál Martius 7-én kimerülés tüneteivel csendesen, rángások nélkül következett be. Sajnos hogy a szülök beegyezését egyetlen gyermekük bonczolásához, vagy csak a koponya megnyitásához is épen nem lehetett kinyerni; noha úgy hiszem a bonczlelet utólagosan felvilágosítást nem nyújtott volna arra nézve, vájjon a sarcoma már kezdetben mint olyan keletkezett-e ? és késöbba kezdetbeli folyamat tisztán gyors lerakodás majd szétesés utján vált külsőleg mindinkább szemlélhetövé, vagy talán a kezdet glioma volt és a továbbfejlődésben átcsapott sarcomaba. Részünkről a mint a műtét kivitele előtt biztosak voltunk arról, hogy szemürbeli daggal, u. n. újképlettel és pedig roszindulatuval, tehát legnagyobb valószinüséggel rákkal van dolgunk, miért a szülőket a baj természetére, különösen a kiujulás elébb utóbb bekövetkezésére még a mütéthezi beegyezésük nyilvánítása előtt figyelmeztettük ; — épen úgy megerősittettünk kórisménkben a teke kiirtása alkalmával a teke hártyáinak összeforradása által a rákos szövettel, mely a szemtekén kívül már az egész szemüri lágy részeket uralta, többszörös egész mogyoró nagyságú lerakodásokat termelt. Mielőtt a szemürböl eltávolított kóros anyagot közelebbi górcsői megvizsgálás, illetőleg meghatározás végett S c h e u thauer tnr ur kezéhezjuttottukvolna G o 1 dzieher tr, ki akkor látogatáskép a fővárosban időzött alkalmilag a kiirtott kóros tömeg külső részéből vett górcsői heveny készítményeket azonnal, határozottan glioma anyagnak jelezte, s ezen nézetét később a „Pester med.-chir. Presse“ ez évi 4. és 5. számaiban a látideg daganatait tárgyaló czikkében nyilvánosan is megújította azon okból, mivel Scheuthauer tnr. közelebbi vizsgálatok, illetőleg többszörös készítmények alapján az egész kórterményt a közönséges apró kereksejtü sarcoménak nyilvánította és csak a kiindulási pontra nézve — a reczeg egész kiterjedésbeni teljes szótroncsolása alapján — adott azon nézetének kifejezést, hogy az a reczeg volt, mi mellett azután igen valószínű, hogy a sarkoma-gliosarkoma, mellesleg azt is megemlítvén, hogy részéről a glioma és apró Kereksejtü sarkoma között éles különbséget tenni nem tud, mig Goldziehertr. csak a kettő közötti közel rokonságot fogadja el, s a gliomot önálló dagalaknak tartja. Miután a kórszövettan górcsövészeti részével tüzetesebben nem foglalkozom nem tarthatom magamat illetékesnek ezen tárgy taglalásába bocsátkozni, s csupán érinteni kívánom azt, hogy a G r a e f e (Archiv für Ophthalmologie) által mütött és Virchov által 1860-ban megvizsgált, még nem előrehaladt gliomának egyes részei határozott átmenetet mutattak a sarcoma szövetéhez; ezen átmenetet ugyan később Hirschberg szövődménynek jelezte, mely csak ritkább esetekben fordul elő; továbbá hogy azon 40 szemtekebeli dag felemlitésénél, melyeket G r a e f e örökre gyászos halála előtti három év alatt kiirtott, s melyeknél a kiindulás székhelyét illetékes szakemberek határozottan a reczegre vihették vissza, a nagy mester még mindig használta a gliosarkoma kifejezést, mondván, hogy valamennyi vagy tisztán glioma vagy kivételesen gliosarkoma volt; végül hogy a glioma magára hagyatva határozottan fölveszi a roszíndulatu dagok kinyomatát. A glioma kórismézése átlátszó közegek mellett nem egykönyen téveszthető el; a szem látteréből visszaverődő sajátságos fény a miveit, gyermekét, — főleg ha az egyetlen — nagy gonddal ápoló szülőknek legtöbbször fel szokott tűnni, miután a kezdet az esetek túlnyomó számában már a születés utáni legközelebbi csecsemő korra esik; úgy hogy esetünkben megengedve a kezdetbeni glioma alakot kell, miszerint az aránylag gyorsan átcsapott volt a roszíndulatu sarkomába. A rákos folyamat a kiirtás alkalmával a tekéntuli látidegcsonkra nem terjedt, hogy pedig a lerakodás később a kiujulás után is legnagyobb részben csak a szemürre és a közeli csontok külső részeire maradt szorítkozva; hogy a koponyaűrben nagyobb lerakodás be nem következett s csupán a glabella táján, vagy talán a szemür hátsó hasadékain történt beterjedés a koponyaürbe anuyira, hogy a dag által a másik szem tekéntuli látidegtörzse összenyomatváu eredményezte azon szem elvakulását; bizonyítják a sulyosb agyi tünetek, különösebben rángások kimaradása, az értelemnek, a bőr rendes érzékenységének, az izmok bár gyengült, de rendes működési képességének mindvégig fennállása stb. A gyomor túlérzékenysége kifolyásakép gyakran ismétlődött hányások származhattak ugyan a gyomor takhártyájának hurutos, avagy a rákos vérvegygyel összefüggő megbetegedéséből is, (noha ez utóbbi azért nemvalószinü, mivel a hányadék mindenkor csak tisztán ételrészeket tartalmazott, olykor sürü szívós nyákkal keverve, de véres egyszer sem volt, sem az igen vékony hasfalon át kitapintás által a gyomor falában megvastagodás, tehát lerakodás ki nem volt mutatható), de valószínűbb, hegy azok csupán ideges visszahajlási tünetekként szerepeltek, épen úgy mint az időnkint bekövetkezett szunykóros állapot is, miként azt, nem különben a gyernor túlérzékenységét is a vér egyszerű de nagyobb fokú hiányos táplálkozásánál — anaemia —, főleg kisebb gyermekeknél gyakorta tapasztaljuk. Irodalom. Ophthalmologische Mittheilungen aus dem Jahre 1873 von Dr. A. Mooren, dirig. Arzt der städtischen AugenJclinilc zu Düsseldorf. Berlin, 1874 hei Aug. Hirschwald. Hét éve, hogy szerzőnk „Ophthalmiatrische Beobachtungen“ czimü első kóiodai jelentését e lapokban megismertettük,*) elemzésünket azon megjegyzéssel fejezvén be, hogy Mooren munkája a gyakorló szakembernek oly kedves olvasmány, miszerint végénél óhajtja, vajha ez még pár száz lapra terjedne. Képzelhetni, hogy ezen második kórodai jelentést, mely hét évi szünet után jelent meg, mint régen várt folytatást vettük, melynek kivonatos közlése kiváló gyakorlati becsénél fogva következik. Az anyag bőségét illetőleg, melylyel szerző rendelkezik, legyeu itt megjegyezve, hogy az észlelt betegek száma, mely 1866 végén (1856- tól kezdve) 32,425 tett, azóta 70,469-re rúgott; az előttünk fekvő jelentés azonban csaK 5768 uj betegre vonatkozik, kik 1873-ban kezeltettek. Ezek közül 695 a 85 ágyat tartalmazó kórodán, 576 más helyiségekben ápoltatott; a többi járolagosan kezeltetett. A műtétek száma 993 volt; ezek közül 264 különféle hályogmütét, 358 iridectomia, 22 iridotomia, 262 kancsalsági műtét, 15 izomelőrevarrás, 46 enucleatio. A szemhéjbetegsógek vázlatából említendő egy bujasenyves fekély, „mely a felső szemhéjon fellépett jégárpának műtéti eltávolítását követte“. Közvetlenül a műtét után a sebszélek sza lonnáson beszűrődve voltak és a keményedett bujafekély jellegét mutatták. A bujasenyv ellen irányzott átalános gyógykezelés lassú de tökéletes gyógyítást eredményezett. (Perczig sem kételkedhetett), miszerint az állítólagos jégárpa valódi bujasenyves képlet [gumma palpebrae] volt, a milyent 1868-ban a bécsi orvosi hetilapban leírtam, mely nyilván oly ritkán fordul elő, hogy még Mooren is félreismerheti.) A szemhéjmirigylob (Blepharoadenitis) kezelését illetőleg szerző más kórodászok ellenében a túlzott szörkihuzást (übertriebene Epilation) roszalja, mely fölösleges és még igen ártalmas is, a mennyiben a szőrmirigyek folytonos lobját eredményezi, ha a szőrnek a mirigygyei való összefüggése még magától meg nem lazúlt. ATenon-féle gyuladását kétszer észlelte, mindkét esetben kancsalsági műtét következtében. Csekély fokú dülszem, a teke mozgásának némi nehézségével és a köthártyának átlátszó felduzzadása (Chemosis) jelezték e kórállapotot. Gyengébb nyomkötés mindkét szemre átalános hűsítő belső szerekkel három hét alatt gyógyuláshoz vezetett. Szerző 3700 kancsalsági műtét közül eddig csak ötször észlelt egy ilyen *) L. „Szemészet“ 1867. 5. s«.
