Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1874-12-20 / 6. szám
83 S4 zsef, 16 éves tanuló, jobb szemén előrement műtét eredmény ] nélküli, a szaruhártya tiszta, mellső csarnok fölötte szűk. láta elzárt, szivárványbártya foszladozott és dombozatos, fényérzet nulla; a jobb szem lencséje fehéres-szürke; a látaszél alsó részével szemközt három fénylő csík a tokon. Sem oldalt sem áteső világításnál nem vehetni észre magvat benne; fényérzet nem a legpontosabb ugyan, de meg van úgy a központi mint a körzeti. 1871. junius 16-án tokmetszést hajtottam végre. E miveletnél a lencséből absolut semmi sem ürült ki, daczára annak, hogy jó mélyen gondoltam behatolni a lencsébe. Junius 20-án semmi visszahatás, csarnokvíz tiszta. Nem kételkedtem benne, hogy a tok felmetszetlen maradt. Junius 22-én a lencse elhagyta helyét, külső alsó szélét tisztán láthatni. Julius 5-én a lencsét tokostul eltávolitottam, mi könyen sikerült a szivárványcsonkolás után kanállal. Ez esetben is előrenyomult kissé a hyaloideától fedve az üvegtest a sebnyilás külső szélénél, a lencsekifejtéskor igen jelentéktelen előesés. Vérzés a csarnokba csekély. Julius 6-án a beteg igen nyugodtan töltötte az éjt ; a seb behegedt, nem puffadt, láta igen nagy, fekete, fényérzet aránytalanul rósz, úgy hogy alig látja kezem mozgását, oldalvilágitás mellett a láta külső részében vörös szint mutató hártyaszerű képletet láthatni. Áteső világitásnál a háttér sötét marad. Meganynyi tünet, mely nagyfokú belvérzésre mutat. Nadályozás, higanykenőcs. Nehány nappal később a mellső csarnok fenekén jelent meg kis menynyiségü vér, mely csakhamar szaporodott, igen híg, könnyen mozgó és a csarnok 3/4 részére felgyűlt; ezen magasságban ritka kivétellel mindvégig, az az elbocsájtása idejéig állandóan megmaradt a vérmenynyiség. A teke különben alig mutatott izgatottságot, fájdalomról a beteg nem panaszkodott, de fényérzete utóbb merőben elveszett. Nem volt kétséges, hogy nagyfokú és folyton tartó belvérzés hiúsította meg a műtétet, mi annál feltűnőbb, mert a műtét, daczára a kanálbevezetésnek, nem volt nagyobbszerü zúzással vagy vongálással egybekötve. A kórlefolyásból vissza lehet következtetni, hogy a műtét előtt megállapított fényérzési bizonytalanság, mit a beteg értelmetlenségének vagy elfogultságának tulajdonítottam, már akkor mélyebb bántalomnak volt kifejezése; erősítik ezt az ily fiatal korban kifejlődött tokvastagodások is. Mily természetű volt legt en a mélyebb megbetegedés, nehéz eldönteni, miután nem volt alkalom még a műtét után sem a háttért megvizsgálni, minden esetre oly bántalom lehetett, melynél az edényfalak repedékenysége jóval öregbedik. Az egyén elbocsájtásakor a teke összeállásában, mekkoraságában rendellenesség nem mutatkozott, a vér a csarnok 3/4 részét kitöltötte és könyen mozgott, fényérzet semmi. Egy másik esetről, a hol szintén ürült ki kis menynyiségü üvegtest a lencsekifejtés alatt, röviden nehány szót. Ä beteg 46 éves nő, mindkét oldalt jól kifejlett, nagy magvu szürke hályog, ezen kívül mindkét oldalt régóta fennálló és általam már elébb huzamos ideig kutaszokkal kezelt könytömlö-takár. A műtét 1873. augustus havában történt jobb szemén, igen jelentéktelen üvegtestiszamot és csekély kéregvisszamaradást kivéve, rendes lefolyással, a láta szép fekete. A műtét utáni első napokon a beteg ujjaimat felismeri, negyed napra a sebtájék megdagad, a szarubártya sebszomszédos része korlátolt helyen beszűrődik, láta szűkült, szivárványhártya fényét színét veszté, teke keményebb lesz, szóval az irido-cyclitis minden tüneménye beáll, később ezekhez a külképletek nagyfokú megdagadása járult, úgy hogy egy ideig teljes lehetetlenság a kidagadt héjakat szétfeszíteni. Magától érthető, hogy mindezekhez felette nagy fájdalmak csatlakoztak. Meleg lenmaglisztpépek alkalmazása alatt a tünemények enyhültek, és miután a héjdag lohadt, a teke megvizsgálásakor kiderült, hogy a sebnyilásból csekély nyomásra geny ürül ki, még pedig elég bőven. Érdekes volt ez esetben az, hogy a mig a szivárvány sugártestlobhoz kétségkívül az érhártya genyes lobja csatlakozott, addig a szaruhártyán eleintén mutatkozott beszürődés végkép eltűnt, úgy hogy a teke sorvasztásával véget ért kórfolyamat kicsi bár, de teljesen tiszta, fénylő szaruhártyát hagyott hátra. Amint látható, a végkép elpusztult szemeket az üvegtest előesési esetek között találjuk, és ez oka nagy előszeretetemnek a héjterpesztö iránt, melyet valószínűleg még akkor is alkalmazásba fognék kisérletképen venni, ha, a mit nem hiszek, valaha oda fejlődnék a dolog, hogy ismét visszatérnénk a lebeny metszésre, melynek elejtését helyesnek tartok már azért is, mert a környi vonalmetszés egy feltevényét az én tapasztalásom is váltig nmgerösiti, azt t. i., hogy a lebenymetszésnél az aránylag elég gyakran előforduló szaruelgenyedés nála vagy épen nem, vagy csak a legritkábban észleltetík. A legutóbb leirt esetben be volt ugyan szűrődve a szaruhártya sebszomszédes része, de ez mint mondottam végkép eltűnt. Volt még egy esetem, (48 éves phthisikus n ő jobb szeme, a balt gyermekkorában vesztette el), hol a minden közbejött esemény nélkül lefolyt műtét utáu másod napra a szaruhártya központjából kiinduló sugaras homály látszott, a teke általános izgatottsága és különösen nagyfokú sugárbelöveltség kíséretében, ezenkívül a helyreállott kamra vize igen zavaros, a szivárványhártya elszinesedett, a műtét után közvetlen igen szép tág, fekete láta, sokkal szükebb és elfátyolozott, szóval nagyfokú szaru-szivárványlob tüneményei voltak jelen, melyekhez a szaruhártya sebközeli részének mély beszürődése járult. A kórvég látacsuknlat és a beszűrődött kis szarurészletnek hegszövetté változása. E hegszövet a sebbel párhuzamos irányt tartott, hossza 2'", szélessége 1'". Nevezetes volt azon körülmény, hogy a szaruhártya rendes domborulatát elveszítette, mit hogy a heg által gyakorolt húzás okozhatott, abból volt következtethető, mert a szaruhártya igen sekély bár, de legyező alakú ránczosodást mutatott a heg felé. A szem fényérzete igen pontos maradt, úgy hogy utómütéttől még elég jó eredmény várható. Ezen esetben tehát a szaruhártya részleges mély beszürődésén kívül általános szarulob daczára nem jutott elgenyedésre a dolog, hanem a szaruhártya kis korlátolt helyét aseb közelében kivéve, egészen tiszta átlátszó lett: a leirt ráuczosodás mindenesetre gyenge szövetalkatra mutat, mi talán az egyén biztossággal jelzett gümökórával van összefüggésben. Véleményem szerint itt direct okviszonyba hozható az elnemgenyedés az ejtett seb környi helyzetével, mert ha valahol úgy ez esetben meg volt adva az általános alkati ok (az egyik szem gyermekkorban történt sértés folytán elsorvadt úgy, hogy a szarubártya egészen hegszövetté van változtatva) a gümőkór, de meg volt adva a helyi ok is, miután a genyedés már megkezdődött. Miután én az üvegtestelőesésnek a rósz kimenetekre nagy befolyást tulajdonítok, és igy fő törekvésem azt elhárítani, vagy ha már megjelent lehetőleg korlátolni, igen természetes, htfgy a kéregállomány hátramaradó omladékainak kiküszöbölését nem eszközlöm oly mértékben, mint ezt szaktársaim valamenynyie teszi vagy legalább tenni tanácsolja. Azon időben, midőn e téren még kezdő valék, nem egyszer volt alkalmam kitűnő szaktársak műtétéinél tapasztalni, hogy a végzetes üvegtestiszam akkor állott be, midőn a lencse már el volt távolitva, és a kéregmaradékok kikanalazása vagy kidörzsölgetése lett czélba véve; a jobb néha a jót megsemmisítette. Ezen tapasztalás már akkor érlelte meg bennem azon szándékot, hogy saját hályogmütéteimnél a kéregmaradékokat csak oly esetben és oly mértékben fogom eltávolítani, a hol ezt a szem legkisebb zsarolása nélkül tehetem. így kínálkozhattak csupán azon esetek, melyekről alább szólani fogok, esetek, hol roppant menynyisége maradt a kéregállománjmak hátra és rövidebb hosszabb idő múltával csaknem nyomtalanul eltűnt. Egy nem idevágó eset 45 éves egyén jobb szemére vonatkozik. Nem idevágó, mert nem a Graefe-féle környi, hanem egyszerű vonalmetszés történt rajta. A lencse egészen fehér-szürke, magnak semmt nyoma. Érlelés czéljából csekély discissio. Visszahatás semmi és minthogy a discissiónál kiürült kevés bennék a lencséből, nehány hét múlva a tokmetszést ismételtem, hasonló csekély kiürülés és hasonló visszahatáshiány. Erre még egy tokmetszést láttam javalva, de megint csak igen kevés része szívódott fel a lencsének ; ezután egyszerű vonalas metszést alkalmaztam kifelé, de még ekkor sem voltam képes a lencsét totalitásában kikanalazni, úgy hogy elég maradt a szemben. Azon időben, 1872. nyarának derekán gyengélkedésem a város nehány heti elhagyására késztetett. — Visszaérkezésemkor hallottam segédemtől, hogy a beteg rendkívül sokat szenvedett, a teke kemény, fájdalmas és
