Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1874-10-25 / 5. szám
73 74 lyekben nagyobb láttérbiányok voltak jelen, kimutathatni, hogy ezen mikropsia a reczegnek és nem az alkalmazkodás hibájának róható fel, kiváltképen az által, hogy a mikropsia a tárgy eltávolításával öregbedik. A mikropsia ezen esetekben a Förster által már ezelőtt sok évvel leirt metamorphopsiára vonatkoztatható és tulajdonképen csak az, mit azon ismeretes kísérlet bizonyít be, mely abban áll, hogy a beteg szem párhuzamos, hol függélyesen, hol vízszintesen álló vonalokra tekint, mikoi aztán valamennyi vonal a rögzített pont felé gyengéden görbültnek mutatkozik. Természetes, hogy a tárgy kisebbnek látszik, mihelyt valamennyi egyenes vonalai nagyobb terjedelemben görbülnek a középpont felé. A tünet különben legjobb magyarázatát abban találja, hogy a reczeg még érző csapjai (Zapfen) egyaránt széttolva vannak. Miután a széttolás előtt a középponti gödörhöz (fovea centralis) közelebb feküdtek, oly érzést keltenek, mintha az egyenes vonal illető része a rögzített pont felé görbülne. Az alkalmazkodási képesség leszállítása gyakran észlelhető a szóban levő bántalomnál. Érthető, hogy ezen tünet a láterő csökkenése mellett nem mindig ismerhető fel pontosan, de olyan esetek, melyekben a bántalom gyógyulásával az alkalmazkodás tetemesen és pedig lassan öregbedett, kétséget nem engednek arra nézve, hogy a kórállapot igenis káros befolyást gyakorolhat az alkalmazkodási képességre. A fénytörést illetőleg megjegyzendő, hogy nehány esetben csekély fokú rövidlátás fejlődött e betegség következtében. Szivárványlobbal való szövödés 6—8 eset közül egyszer észlelhető. A szivárványlob néha megelőzi az érhártvalobot félévvel és meg több idővel is, hol aztán az utóbbinak megjelenésekor régi odanövések találtatnak; néha a szivárványlob csak későbben csatlakozik a mélyebb bajhoz. Ily esetekben a szivárványlob csekélyebb fokú, nem lép fel nagyobb izzadmánynyal, az atropin hatása kielégítő, úgy hogy jelentékeny odanövések vissza nem maradnak. A bámt alomnak kiindulási pontja nem a reczeg, hanem az érhártya. A mellett szól: 1) a szivárványlobuak gyakori fellépése, 2) az alkonyköd, mely az érhártyabántalmaknak kiváló kisérője, 3) az üvegtest megzavarodása, 4) az alkalmazkodási képességnek alábbszállása, 5) végre és mindenek fölött a jellemzetes változatok, melyek kedvezőtlen lefolyás után a két hártyában találtatnak, és melyek félreismerhetlenül az érhártyára mint eredeti székhelyre utalnak. Azért még sem tagadhatni, hogy bujasenyv folytán igazi reczeglob úgy mint látideglob keletkezhetik más esetekben. A bántalom lefolyási módja igen sokféle. Vannak esetek, melyekben igen lassan fejlődik, oly annyira, hogy az illető egyének csak több hónap eltelte után a látélesség csökkenése által figyelmeztetve keresnek orvosi segélyt, mások, hol ezen főtünet igen hamar, nehány nap alatt ijesztő fokra emelkedik. A betegség rendesen enged kellő kezelés folytán, de igen hajlandó ismétlődésre. A visszaesésnek legbiztosabb jelei: a látélesség újabb csökkenése, láttérhiányek, fényalakok valamint az alkonyköd visszatérése. Az ezekre vonatkozó Ítéletünket illetőleg a világosság fokára, mely mellett vizsgálunk, nagy figyelemmel kell launünk, mivel ez nagy befolyást gyakorol a nevezett tünetek mivoltára. Tudnivaló különben, hogy épen ezen tünetekben nagy hullámzások nem ritkák. Kimenet. 1) Tökéletes helyreállítás átalában ritka, csak akkor érhető el, ha a betegség csekélyebb fokú, jókor kerül kezelés alá, és nem mutat nagy láttérhiányt. 2) Leggyakrabban marad vissza kisebb-nagyobb láteröi fogyatkozás a gyógyulás után. Rendesen lehet S = 3/4—x/2 elérni ; ha nem , akkor mindig találhatni szövetváltozatokat a szemtükörrel, nevezetesen üvegtestezafatokat és különféle változásokat az érhártyában és reczegben. Ezek közül említendők az érhártya mindkét rendbeli festenynek kisebb-nagyobb roncsolása, fekete festenycsoportok lerakódása, a reczegnek — edényei vékony volta és a látideg halavány színe által felismerhető — sorvadása; régre a sárga folt táján fellépő, mintegy inas, fehérszinü, kerekded vagy elágazott foltok, mely utóbbiak a ritkább leletekhez tartoznak és talán az érhártya és reczeg között székelő hártyáktól erednek. Ezen változások tanulmányozása igen fontos már azért is, mivel bennünket némely szemtükörlelet értelmezésénél vezethet; Förster t. i. úgy hiszi, hogy nem ritkán az úgynevezett Chorioiditis disseminata kórképe épen csak a lefolyt bujasenyvi érhártyalob kifejezése. A szénfekete foltok nem szoktak a bántalom elején fellépni, rendesen csak két évvel a kezdet után, és eleinte csak apró, nehezen észrevehető pontok alakjában, melyek soha sem jelennek meg a látideghez közel, hanem inkább tőle távolabb eső helyeken, lassanként nagyobbodnak és végre tömeges sürü góczokká összeolvadnak. Ez mindig lappangó kórfolyamatra mutat, mely visszaesésre hajlandó, mig más lassan, de ismétlődés nélkül lefolyó esetekben csupán világos foltok — a festenyréteg sorvadása - észleltetett. 3) A legroszabb kimenet nagyfokú láttompulattal és reczézetszerü lőtténél (visus reticulatus) a szemtükör-vizsgálatnál a reczeg- és érhártya sorvadozását és a festenyezett reczeglobéboz hasonló festenylerakodmányokat mutat, melyek néha nagyobb kerekded vagy sokszögű foltokat képeznek. A lelet különbözik az által a mintaszerű festenyezett reczeglobétól, nogy a finom és sürü reczézetü rajzok hiányoznak, és az által is, hogy a festenyrakódmány nincsen az edények mentén, hasonlít ellenben hozzá abban, hogy mindkettőben a látideg körüli táj szabad marad. A sárgás-fehér látidegkorong és a vékony reczegedények szintén csak olyanok, mint a festenyezett reczeglobnál lenni szoktak. Látni, hogy a szemtükör-vizsgálás ily rósz kimenetű esetekben nem igen dönthet a kórismére nézve, mivel nagyon hasonlitanak e tekintetben a festenyezett reczeghez; itt azonban a ! áttér vizsgál at döntő, mely a festenyezett reczeglobtól egészen eltérő eredményre vezet Kóroktan. Szerző tökéletes meggyőződéssel veszi fel a „bujasenyvi“ szót a kórnévbe, jóllehet nincsen bebizonyítva, hogy a leirt tünetcsoportozat más okból nem vehetné szintén eredetét; elég ahhoz, hogy a tárgyilagos és alanyi tünetek jelenlétéből ép oly biztosan szokott bujasenyvre ismerni, mint azon bizonyos reczeglóbból a fehérnyevizelésre. Egyébiránt az eseteknek több mint felében, még több másodlagos bujasenyvi kórjelek találhatók. A szóban levő baj nem tartozik a másodlagos bujasenyv korai tüneteihez, hanem rendesen csak pár évvel, ritkán már nehány hónappal az elsőleges megbetegedés után szokott fellépni. A korra nézve emlitendő, hogy 55 beteg közül csak kettő volt 24 éves, a többi mind 27-nél idősebb. A harmadik évtizedben volt 15, a negyedikben 16, a hatodikban 14. Ezen utóbbi szám feltűnő, miután körülbelől ugyan oly nagy mint a harmadik évtizedi, és tekintve azt, hogy az 50- és 60-as év közti emberek száma sokkal kisebb mint a 20 és 30-asoké, ez arra enged Következtetést, hogy a haladt kor kiválóan hajlandó az ilynemű érhártyalobra, a mint általában az érhártyabántalmak agg embereknél gyakrabban szoktak előfordulni. Gyógyeljárás. Egyetlen egy bánásmód van, mely mellett mindig számíthatni lényeges eredményre és ez a higanybekenés kapcsolatban legalább négy hétig tartó igen sötét szobában való maradással. F. megkísértett hashajtókat, hamiblagot, izzadási kúrát, sublimatumot kinallal vagy szikhalvaggal és még subiimatumnak a bőr alá fecskendezését is; mindezekkel nem volt képes a visszaesést meggátolni. Higanykenéssel sikerült. Mindazon esetekben, mélyek az első kezelés áltál végképen gyógyultak, a betegek egy a szájlobig [stomatitis mercurialis) fokozott higanykenési kúrán mentek át sötét szobában. Naponta alkalmaztatott 1—3 nehezék, többnyire 2. A felhasználandó higanyösszeg nehezen határozható meg, miután az egyéni fogékonyság oly nagyon különböző; kívánatos a nyáikfolyás fellépése. Mint utókura a hamiblag ajánlható, bár hatásáról biztos adatokat nem bírni. Legnehezebb e gyógymód mellett a hosszú ideig tartó sötét szobában maradás. Már jó erős akarat kell hozzá, hogy a beteg e következetes sötétséget négy hétig szakadatlanul eltűrje. Álmatlanság, étvágyhiány és lelki levertség rendesen kényszerítik az
