Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1874-06-21 / 3. szám
df> 46 mának felel meg, miért is ezen esetben lágy glioma volt jelen, amely nyákszövettel volt megrakva úgy a glioma szövethurkaiban mint egyes nagyobb hézagokban felhalmozva. Az ujképlet az idegburkok között úgy van felhalmozódva, hogy roig a külső burok megfelel a rendes szövettani viszonyoknak, addig a belső megvastagodott és rendkivül sok maggal van ellátva ; ezen magbujálkodás innét az idegállományba folytatódik; magában az idegben az egyes nyalábok közötti szövet is jelentékenyen megvastagodott és ez magyarázatát adja az egész idegtörzs meg vastagodásának. A magszaporodás csupán a perineurium internumot illeti, maguk a velős tartalmú idegrostok nincsenek megváltozva A látidegdombcsa duzzadt, állományának szaporodását szintén azon sejtbujálkodásnak köszöni, mely az idegrostok menetét követve ide is elhatolt. Igen érdekes a reczeg magatartása ; ennek azonnal határán erősebb magbujálkodás veszi kezdetét; a magvak szorosan egymáshoz nyomott sorokban elhelyezkedve pontosan azon idegrostmeneteket követik, melyek a látidegben legkülsőleg feküsznek, tehát a reczegbe is leghátúl vaunak kiterjeszkedve, az az a látideg betöréséhez legközelebb fekvő pálczikaréteg felé tartanak. Ezen ívszerü magsorok mindkét magcsarétegben találhatók, sőt egy helyen csomócskává halmozódtak, amely kitölti a magcsák közötti réteget, s melyet egyenesen glioma-csomócskának vehetni. Sok helyt nem annyira kifejezett ugyan ezen csomós alak, de a magcsarétegek kiterjedten bujálkodottak, annyira, ogy helyei helyei egymással összeolvadtak, és a köztük létezett rétegből mit sem találhatni. A glioma kórismézését, ha különben a górcsői kép elégséges nem volna, kell, hogy már maga a reczeg magatartása biztosítsa. A szemcsék fokozatos túltengését, mit a búvárok már előbb is gyanitottak, először Knapp-nak sikerült nyomról nyomra követni ; az általa leirt esethez ez majdnem mindenben hasonló és megerősíti azon nézeteket, melyeket a nevezett tnr. kifejezett. Igen érdekes még azon lehet, hogy a reczeg túltelt visszerek szomszédságában még redőzetesebb volt, mint az első esetben; ezen redőket górcsői reczegleválásoknak kell jelezni. Láthatók ezen parányi leválások csaknem kivétel nélkül azon helyeken, ahol visszértágulatok vannak, és csak a túltelt visszértágulatok által támadt vongáltatás következményei lehetnek. Hogy ezen leválások nem mesterségesek bizonyítják a tölcsérkékbeni izzadmányok és a reczeg sorvadása a véredény körül. — E szerint a visszerekbeni vérpangás erőmüvi oka lehet a reczegleválásnak. Harmadik esetben a 7 éves gyermeknél a bal dülszern kiirtása után egy évre a szemgödörben mérsékes kiujálás és a jobb látideg sorvadása lépett fel. A dió nagyságú daganat a teke hátsó felületeig terjedt; egyenetlen puha, igen edénydús, sok nyákszövetet tartalmazott és egészben, kiváltkép az ideg határánál a husdagot jellemző szövettani tulajdonokkal birt. A látidegdombcsa helyét 4‘/a mm. széles és 2 mm. vastag gombaszerü emelkedés foglalta el, mely a górcső alatt szintén sarcoma féle bujálkodásnak bizonyúlt s elterjedt a legközelebbi reczegrészekre is ; különben az egész reczeg jelentékenyen megvastagodott, a kötszövetelemek túltengésének tulaj donitan dó, azonban újképleti elemek itt nem találhatók; a sarcomatosus folyamat tehát legelőször a reczeg központi helyére maradt szorítkozva. Érhártya sem ezen sem a második esetben nem volt megtámadna A górcsői vizsgálatok eredményét röviden következőkben lehet összefoglalni. Először is valamennyi dagnál lényeges szerepet játszott a nyákszövet, a mely vagy tömlöszerü üregekben volt felhalmozva, vagy másnemű szövetelemek közé beágyazódva; első esetben e tömlők növekedve a szemet összenyomás által idővel teljesen elroncsolhatják, mig a második esetben úgy látszik, hogy e nyákszövet megüvegesedik, és ezen üvegesedési folyamat megtámadja a nyákszövetbe nyomuló bajszalédények falait is. A dagok általános jellegét illetőleg azok valamennyien a kötszövetes újképletek nagy csoportjába tartoznak; legnagyobb részt rostdagok, s eredetük a belső ideghüvely egy helye de nem annak egész kiterjedése; meg van támadva egyszersmind az eredeti helyhez legközelebb eső, az idegekbe nyomuló kötszövet is, és innét van az, hogy ezen dagok többnyire központkivülileg ülnek az idegen s az ujképlet anyaga körülveszi az idegrostok egy részét. Kisebb száma ezen daganatoknak a husdaghoz és gliomához tartozik, és ezeknél a látideg többé kevésbé központosán minden oldalról körül van véve a dag által; ezek keletkezési helye az idegburkok köze ; minő viszonyban áll a belső idegburok az ujképlethez még további vizsgálatok által lesz eldöntendő, a külső borokra nézve úgy látszik, hogy az az újképleti elemek fölvételére semmi fogékonysággal sem bir. (Arch. í. Ophth. XIX. III. 119 1.) __ Torday tr. Adatok a szembántalmak viliammali kezeléséhez. Dor H. tanártól. A berni tanár már múlt számunkban említett közleménye az egyes esetek körülményes leírása valamint a láttérnek rajzban előállítása által több tudományos becscsel Dir és azért nagyobb figyelmet érdemel, mint Drive r-nek ott megismertetett czikke. Fehér idegsorvadásnak (Atrophia alba) tiz esete, melyeknek mindegyike mind a láttér tetemes hiányossága mind szinvakság által jellemeztetett, képezi a szerző ezen sulyo» bántalom körül tett tapasztalásainak tárgyát. Még további tiz esetet hasonló sikerrel hozhatott volna fel, melyek azonban lényegesen nem különböznek a leírtaktól. A kórisme mindenkor kétségen kivül volt, és a javulás mind a láttér nagyobbadása mind a központi láterő növekedése által meg volt határozható. Szerző semmiképén sem akarja állítani, hogy a villamárom minden esetben sikert hoz; maga is tapasztalta tökéletes eredménytelenségét nemcsak ott hol csupa fényérzés jelen volt, de még némely oly egyéneknél is, kik még olvasni tudtak. Alig lehet tüzetesen kimutatni a sikeres é3 az eredménytelen eseteknek számát, mivel az eredménynek foka igen különböző, szerző azonban eddigi tapasztalata nyomán az igazi, jelentékeny javítást az esetek 40—50 százalékára becsülni hajlandó, mi kétségtelenül figyelemre méltó oly bántalomnál, mely természeténél fogva kevés reményt nyújt, és mely ellen még a szoral sem birt hasonló gyógyeredményt előhozni. Igazat mondva, az egyes esetleírások elolvasása nem tesz valami nagy benyomást a villam gyógyhatását illetőleg; kétségtelen javulások fordulnak ugyan elő, hanem tudjuk, hogy tetemes hullámzások ezen láttompulatoknál még akkor is észleltetnek, ha semlegesen kezeltetnek, kisebb változások pedig már a láttérnyomozás esetlegességeinek és hiányosságának róvhatók fel. Remedium anceps melius quam nullum ; a kedvezőtlen jóslat, mely előtt állunk, mindig uj meg uj gyógymódra vezet, és igy nem csoda, hogy a villamáramot is újra elővették, melynek versenyfutása a szorallal épen most a legélénkebb. Azonban be kell vallanunk, hogy ez idő szerint az I akták sem az egyikre sem a másikra nézve nincsenek bezárva, és hogy a fehér idegsorv mellett a rósz jóslat nagyban nem változott. Szerző a reczeg festen y elfajulásánál is megkísértette a villamáramot és úgy nyilatkozik, hogy az eredmény itt is felbátorító, ha nem is oly szembetűnő mint az idegsorvadásnál. Erre vonatkozólag 3 esetet röviden közöl, csupán egyikéhez csatolván a láttérrajzot. A láttérnyomozás ez esetekben nagyobb nehézséggel jár mint az idegsorvadásnál, minthogy itt minden a világosságnak fokától függ, miért is ez esetekben a vizsgálatot nem csupán napi világításnál hanem mindig még gázlámpánál is végezte, ez utóbbinak erejét a Bunsenféle photo méterrel meghatározván. Az idült reczeg-érhártyalobnál szerző csak a lobtünetek megszűnése után tett kísérleteket, vagy legalább miután a lobellenes eljárás minden módja ki volt merítve. Legtöbb reményt nyújtani k azon esetek, melyekben elszórt érhártyalob (Chorioiditis disseminata) következtében hónapok vagy évek után a reczegnek sorvadási változatai vak foltokkal (scotomata) és számos festenyrakodásokkal fellépnek. Szerző annál inkább meg volt lepetve a szép eredményektől, mivel az eddigi gyógymódok igazán gyengéknek bizonyultak ezen állapottal szem-
