Szemészet, 1873 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1873-11-02 / 5. szám
73 illetik, tökéletesen helyesek; arról minden gyakorló szemorvos naponta meggyőződhetik szemhéjlobos és kivált trichiasisesetéhen ; az állított oki viszonyt a köthártyahuruthoz és a „görvélyes" köthártyabántalomhoz — , valamint nagy gyógytani horderejét egelöre nem mérnök aláírni. (KI. Mnbl. 1873. 237.1.) H. A szivárványhártya tömlős (cystoid) elfajulásáról. Weckek tr.-tól. Utolsó előtti számunkban említettük a párizsi szaktárs azon nézetét, miszerint a rekesz tömlői ezen hártya redőképletének köszönnék eredetüket. Feuer tr. midőn e feltevény ellen kikelt, joggal hozza fel érvül, hogy a szivárványhártya oly igen gyakran képez redőzetet mellső odanövés következtében, a nélkül , hogy a sajátságos hólyagszerü képlet létre jönne , mely ellenben támad, ha ily redőzet sértés után lépett fel. Wecker most újra visszatért ezen tárgyra, nézetét nehány eset leírásával támogatván. Szerinte nem csak egy szivárványhártyaredőnek beékelődése, (mely mindig sértéssel és mellső odanövéssel jár) szolgáltat alkalmát tömlőképződésre, nemcsak a szivárványhártyának patkóforma odanővése a lencsetokhoz szülhet ugyanazon eredményt, hanem tömlő támadhat még oly szivárványhártyaredő által is, mely a szemteke nagyobb megrázkódtatása és a lencsének evvel járó tökéletes vagy tökéletlen ficzamodása folytán jött létr,. Az első idevágó eset egy 30 éves férfiút illetett , kinek jobb szeme 1869-ben agy faág erős odaütése által sérült meg. Négy hét múlva a szem tökéletesen vak , nagyon bel öveit és legkisebb nyomásra igen érzékeny volt. A külső hártyákon legkisebb sérülés szem találtatott. A lencse kétségkívül az üvegtestbe volt lökve, de ez utóbbinak számos homályai folytán nem lehetett azt látni. A lotyogó szivárványhártyának egész látaszéle hátfelé volt húzva és mintegy visszahajtva (ümgestülpt). Midőn W. a beteget félével későbben újra látta, a különben már nem vörös szemnek mellső vége kissé kihegyezettnek mutatkozott. A tökéletesen átlátszó porczhártya mögött őt szürke, hólyágosan áttetsző egymástól mély barázdák által elkülönített képlet vala látható, kőzűlők három borsó mekkoraságu a porczhártyához volt szorítva, kettő csupán kendermag nagyságú volt. A porczhártya középpontja mögött a hólyagos képletek szétválása folytán köldökszerü gödör volt, melyet szürkés-fehér tömeg fedett he. A leirt szivárványrészek mind alakjukra, mind szinük- és átlátszóságukra nézve nyilván a közönséges szivárványhártyatömlökhez hasonlók voltak, keletkezésük első lendületét alkalmasint az elfajult üvegtest zsugorodásától lehet származtatni, a menynyiben az által a szivárványhártya hátrafordulása és odanővése elömozdíttatott. Hasonló eset a párizsi ostrom alatt fordult elő. Egy fiatal nő bal alsó szemhéja „par ricochet“ éretett chassepotgolyótól, mely különben sebet nem ejtett sem a szemen sem a körüllevő részekben. Más nap a szem tökéletesen vak, vörös és igen fájdalmas volt. A hátsó részeket a jelenlevő , az egész csarnokot kitöltő vérgyülem miatt megvizsgálni nem lehetett. Mi dőn három hét múlva a vér már nem volt jelen, meg lehetett győződni arról , hogy a lencse úgy mint az első esetben az üvegtestben feküdt, mely utóbbi szintén sűrű homályt mutatott. A zöldösen elszinesedett szivárványhártya egész terjedelmében lötyögött , látaszéle hátfele fordítva. Az izgatottság itt hónapokig tartott, a beteg azonban nem akarván beleegyezni a szem kifejtésébe, Weckernck fél év múlva újra nyílt alkalma az akkor már nyugodt , sorvadt szem megvizsgálására. A teke mellső része kissé csúcsozott volt, a tökéletesen átlátszó porczhártya mögött a szivárványhártya négy borsó mekkoraságu hólyagos képletté volt átváltoztatva, mely hólyagok minden tekintetben a fennt leírtakhoz hasonlitattak. A harmadik eset csak az által különbözött meg a két elsőtől , hogy itt a sértés után (mely egy kocsis bal szemén ostor által történt szintén seb nélkül) a mellső esarnokban vér mellett kocsonyos izzadmány jelen volt, mely a szivárványhártya nagyobb részét elfedte. Itt is találtatott eleinte a rekesznek lotyogása a lencseficzam következtében , nyólcz hónappal későbben azonban a kissé sorvadt és csúcsos szemben ugyanazon hólyagos képletek, melyek között a szivárványhártya középrésze mint szürkés kérges rétegből elzárt mély köldökszerü gödör feltűnt. Bár nem volt még alkalma , hasonló erőmüvi behatások után részbeni, tömlős elfajulást látni a szivárványhártyában, W. még is hiszi és állítja, hogy még részbeni tömlők (partielle cystoide Entartung) is az említett módon t. i. majd a szivárványhártya redőképletei, majd a látaszél hátrahajtása s mindig ez utóbbinak odanővése által jöhetnek létre, s hogy mindezen esetekben a tömló ugyanazon szöveti elemeket fogja mutatni, melyeket Feuer tr. csupán csak a porczhártyaseb után keletkezett tömlőknek tulajdonit. Wecker véleménye a szivárványhártya tömlőképleteinek keletkezésére nézve oda irányúi, hogy t-őr. tömlő támadhat egy szivárványhártyaredőnek a porczhártyasebbe való beékelése és a csarnokviznek avval járó viszszatartása által. (Ez az átalánosan ismert és kétség kívül helyezett keletkezési mód.). 2- or. hogy hasonló részbeni tömlős élfajulás lehet a szivárványhártyának a lencsetokhoz történt patkószerü odanövésének következménye. 3- or. hogy végre az egész szivárványhártya tömlősen elfajulhat, redőzés és hátrahajtás folytán. Wecker át nem láthatja, miért nem lenne okszerűbb, még azon tömlőknél is, melyek sem beékelésből, sem odanövésből nem származtak, a szivárványhártyában redőképződést felvenni, mintsem valódi tömlők keletkezéséről szólni oly szövetben, mely ilyen visszatartási dagckra alkalmas elemekkel (Retentionsgeschwülste) nem bír. Más részről igen értheti, hogy a szőlőhártyából minden festanyag eltűnése mellett felhámi sejtek indulhatnak ki, mire nézve Knapp ebbeli észleletére hivatkozik. A festenyezett szőlőhártyasejteknek szép felhámi sejtekre való átváltoztatása — úgy véli — nem csodálatosabb valami, mint Rothmund feltevénye, miszerint a porczhártyának a szembe jutott kis felhámdarabja oly egyenlően rendezett sejthártyává nőné ki makát, mely egy elzárt gömbölyű űrt tökéletesen kiruházna. Wecker azon sűrű dagokat, melyek sértés alkalmával a szembe lökött bőrfelhám búj álkodásából erednek és tévesen tömlő nevét viselték, Rothmunddal egyetértőleg Epidermoidom vagy Monoy er szerint gyöngydagok (epitheliome perié) nevével akarja jellegezni; a savós tömlőket pedig egyelőre csak az említett redőképletek eredményének tekinthoti és azért az egyes esetben a szivárványhártyának vagy részbeni, vagy átalános tömlőszerü elfajulásáról szólni hajlandó. Még csak jövendőbeli búváratoknak feladata volna bebizonyítani, hogy savós tömlők keletkoznek-e a szivárványhártyában annak redőképződése nélkül is ; eddigelé nem birunk oly észlelettel, mely bennünket oly miuden kórtani tapasztalattal ellentétben álló feltevényre kényszerítene. (Kiin. Mnbl. 1873. 229. 1.). H. — 74 — A házinyul kütkártyájának átültetése az emberi szemre. Wolfe J. R.-től. A nevezett glasgowi tanár múlt év deczember havában értekezett e tárgyról a glasgowi orvosegyletben, leírván a Symblepharon eddig divatozott mütétmódját, mely sok esetben a rendelkezésre álló köthártya elégtelen volta folytán nem sikerül , míg a házi nyúl köthártyájának átültetése neki két esetben több mint elegendő anyagot nyújtott a tetemes seb tökéletes fedésére. Az első esetben, mely e kísérletre szolgáltatott alkalmat , izzóvassal történt’ égetés után a szemteke alsó fele nagy kiterjedésben volt odanöve a szemhéjhoz, mely utóbbinak köthártyája merőben hiányzott. Az alsó szemhéj szilárdon volt összenőve a porczhártyával , felső széle magasabban állván mint a láta középtája; a szemteke mozdulatlan volt, csak akkor , mikor a felső szemhéjat emelték , a szem felfelé
