Szemészet, 1873 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1873-11-02 / 5. szám
a szemhátér minden helyén, sőt a festenyövőn is észre veszi, leggyöngébben azon helyen, mely a sárga folt és a szomszédos fősteny között fekszik. Természetesen annak észrevétele a környezetben egy átalában élénkebb , mjnt a fösteny által bezárt téren. A föstenyképződés ezen esete, alakja és valószínűleg kétoldalusága miatt szorosan a reczeg typikus föstenyelfajulásához sorakozik, fölölmulja azonban ezt rejtélyességében. A fösteny reczegbeni önálló fejlődésének módja tudvalevőleg mai napig még mindig ismeretlen daczára annak, hogy tekintélyes szakértők, mint Mülller H., Bonders, Schweiger, Leber és mások e kérdéssel foglalkoztak. Mennyivel csodálatosabb tehát a reczegbeni föstenyképződés, ha ez a körzetet nem érintve* a látidegdombcsa és sárga folt körül , a fennemlített mértani arányos alakban tűnik föl. Sőt még a typikus ret initis pigmentosánál felállítot hypothesis, hogy az érhártya felhám teláztatása, (maceration) és a fösenynek a reczegbe való bejutása által, itt ennek önálló továbbfejlődése indíttatnék — sem magyarázhatja meg a sajátságos alakot. Csodálatos a fösteny viszonya az általa bekerített részhez is, eltéröleg attól, miként ez a retinitis pigmentosánál áll, továbbá azon tünemény, hogy még azon résznek működéso oly annyira le van fokozva, a körzet felé menő reczegideg szálak a folyamat által még sem érintettek, daczára annak, hogy a fösteny a reczeghártyáu tökéletesen keresztül hatol, és az edényekben helyi bnjálkodási folyamatot idézett elé; és hogy végre a körzetnek kezdetbeni csekélyebb működése, strychnin befecskendezések által rendes állapotba hozatott. Ezen az irodalomban, alakját illetőleg igen ritka, sőt talán egyedül álló eset a reczegbeni önálló föstenyeképződésnek casuistikájára nézve nem minden fontosság nélküli. Jelentés 50, a Weberféle műtét által véghez vitt hályegkifejtés felett. Driver tr.,-tól Ezen lapokban még alig volt szó a Weberféle műtétmódról, s pedig részint azért, mert magam nem tettem kísérleteket vele, részint azért, mert az eddigelé a szakemberek körében legalább nagyobb visszhangra nem talált. Az 1867-ben az Archívban megjelent értekezés, melylyel Weber uj methodusát bevezette, alapossága és szigorú tudományos elemezési módjánál fogva még most is páratlan maga nemében és bőven fizeti meg az áttanulmányozására fordított időt. Arra utaljuk a t. olvasót, itt csupán említvén, hogy Weber a vonalmetszésnek alapul szálgáló és Graefe által felállított elveket szem előtt tartván, czélszerübbnek tartotta a metszést lándzsaszerü késsel éppen a porczhártya szélén véghez vinni, mi által a sebnek tökéletes záródása mellett a szivárványcsonkítás feleslegessé válik. A lándzsaszerű kés, melyet e czélra kigondolt, igen széles, szívidomu, hátsó lapja kissé vájt, a mellső ellenkezőleg némiképen domborodott. A porczhártyametszés akár melyik irányban megtehető , leginkább ajánlható azonban a szemcsillag alsó vagy alsó- belső része. Miután Driver jelentése az első, mely nagyobb számú műtétnek eredményét és pedig nagy szorgalommal összeállítva teszi közzé, annak megismertetését időszerűnek találom. Szerző a tulajdonképi jelentést, mely a mütött eseteket táblázatban tartalmazza, rövid előszóval kezdi, melyben a Graefe-téle vonalmetszésnek két főelőnyére fektet súlyt, a sebnek környi fekvésére t. i. és annak vonalszerű mivoltára. Semmi uj műtétnek sem szabad e két tulajdonról lemondania, ha jobb módnak czimére igényt tart; mivel éppen ezeknek köszönhetők a nevezett műtétmódnak előnyei, úgymint: a porczhártyagenyedés-veszélynek a seb jobb zárata valamint a tülkhártyaszélnek csekélyebb vulnerabilitása folytáni majd nem tökéletes elhárítása és a kéregmaradványoknak a széles szivárvány csonkítás által könnyebbített eltávolítása, mely utóbbinak következtében a lobos tünetek ritkábban lépnek fel. De ezen előnyökkel szemben állnak tagadhatlan árnyoldalok, és ezeknek első sorában éppen a metszés alakjától feltételezett tetemes szivárványhártyacsonkítás, mely, eltekintve a műtét alatti nehézségektől és az általa okozott látzavartól, a gyakran fellépő és néha kikerülhetlen szivárványhártya-beékelődés folytán maradó hátrányt szül. „Ha bírnánk“ — úgy mond szerző — „oly műt étmódot, mely környi elhelyezés és vonalszerüség mellett lehetségessé tenné, hogy a láta alakját és visszahatósági képességét megtartsa és a kcrcgállomány maradványok mindamellett könnyen és a szivárványhártya zuzódása nélkül eltávolítathassának : akkor meg volna a hályogműtétnék eszményképe : a Graefeféle műtétnek eredményei kapcsolatban a régi lebenymetszések classicitásával.“ Ezen előnyöket Weber mütétmódjában a vájt lándzsával véli biztosítva lenni. A szerző által végrehajtott 50 műtétnek végeredménye a következő: (20 20 A — Yqq J 44 szem, az az 88% 2) Mennyiségi láterőt (quantitative Sehschärfe), mely látaképzés által még javítható, 3 szem : = 6% 3) elveszett 3 zsem : — 6% Megjegyzendő, hogy szerző az első 14 műtétben a szivárványhártyacsonkitást még véghez vitte, mivel addig nem mert azzal felhagyni, míg az uj műtétben nem lenne elég jártas, továbbá a későbbi 36 eset közűi is van 10, melyben a müláta képeztetett azért, mert részint marasticus egyéneket részint oly szemeket illetett, melyekben a fennálló bonyolódások ezen óvatos eljárást parancsolták. Ezt előre bocsátva, nevezetes, hogy a második és harmadik categoriába való 6 eset közül 4 volt, melyben szivárványhártyacsonkítás tétetett, melynek rósz vagy legalább kedvezőtlen kimenete nem egyedül az uj mütétmód rovására jöhet. Feltűnő továbbá, hogy az első és második categoria közt esetek tökéletesen hiányoztak. A láterő mivolta különben már a kórházból való elbocsájtás napján jegyeztetvén fel, valószínű, hogy az eredmények statistikai kimutatása egy későbbi vizsgálat alkalmával kivált a távollátást illetőleg, még jóval kedvezőbbnek mutatkozott volna. Szerző minden esetre már saját tapasztalata nyomán bebizoDyodottnak véli, hogy a szivárványhártyacsonkítás magában (ha ez nincsen kivételes körülmények által javalva) nem növeli a műtét jó eredményének valószínűségét, tehát fölösleges, mely állítást különben kell hogy nagyobb számokkal rendelkező kimutatások erősítsenek meg. A kerekded látán kivül Weber methodusa még a következő előnyöket nyújtja szerző szerint. A sebszélek záródása még sokkal szorosabb mint a Graefeféle műtét után, és pedig a sebnek csekélyebb mi voltánál fogva. A sebnek tátongása képzelhetlen, miért :s az összeforradás azonnal be következik visszahatási tünetek nélkül, oly annyira, hogy a betegek egy része már a 3 (!) nap múlva elböcsáthatók. Az utókezelés oly csekély, hogy a beteg már második nap felkelhet, sőt két esetben még kötést sem kapott. A sebnek belső széle mindig ép oly nagy mint a külső és miután a sebnek mekkoraságát a hályog nagyságához már eleve meghatározhatni, utótágítása soha sem válik szükségessé. Valamennyi eset közül csak egyszer találtatott astigmatismus a műtét után, mely esetben különben az első műtét-kisérletben nagy üvegtestiszam következvén be, öt hónappal később újra és pedig Graefe késével műtétéit. Az astigmatismus, mely szerző által véghezvitt Graefeféle műtétek után az esetek negyedében és pedig haránt irányban jött létre, kétségkívül a seb szabálytalan behegedésének köszönhető, mi Weber műtétmódjánál elesik. A szivárványhártya megszúrása, melytől Weber maga nagyon tartott, egyszer sem jött elő és minden esetben kikerülhető is, ha a műtő a kést elég párhuzamosan a szivárványhártya lapjával tolja előre, és a csarnokviznek ideje korán történő kifolyását gondosan meggátolja. Nehézséget találhatni oly szemekben, melyek akár mely okból puhábbak, mivel akkor a kissé vastag és széles kést nem 5*
