Szemészet, 1873 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1873-09-07 / 4. szám
53 54 szaruhártyakörüli belöveltség vala látható, a szem fényre érzékeny és erősen könnyező. A teke mértékletesen feszes és fájdalmas. A mellső szemkamrában, mely mélyebb volt, mint a baloldali, a szivárványhártya kerületének külső és alsó részében egy széles alapú, sárgás-fehér, félig átlátszó gömbölyű test mutatkozott , melynek átmérője mintegy 2 vonalnyi vala és mely a Descemethártyát érintette, Én ezen kinövést külleme szerint szivárványhártya-tömlőnek tartottam. Beteg állítása szerint ezen szem, mely szürke hályogban szenvedi, 7 év előtt műtéve lett. Mint beteg magyarázatából kivehető vala, a hályogmütét reclinatióban állott volt. A jelenlegi uövedék keletkeztét illetőleg beteg csak annyit tudott mondáéi, hogy már négy hó óta folyton fokozódó fájdalmaktól kinoztatik, melyek e szemben, nem különbeu a homloktájon jelenkeznek és éjjinyu galomtól is fosztják. Mintegy hat hét óta többen észrevették a szem belsejében az említett növedéket. Ez időtől fogva beteg szünet nélkül szenved sugartestzsábában és éjjeleit álmatlanul tölti. Kezelés: A tömlőnek átellenében feluyitám a mellső csarnokot egyenes lándzsával és tágitám a sebet a műszer visszavonásánál. A viz elfolyása után nagy meglepetésemre a vélt tömlő fel- és befelé szállott; ily módon kórismém nem valósult. Az. ugyn. Streichmanoeuvre segélyével, melyhez mindannyiszor a Graefe-féle kemény kaucsukkanalat használom, a kérdéses test előkerült. A megtekintés félig átlátszó gömbölyű sárgásfehér testet mutatott, melynek felületes rétegei puhák, mélyebb rétegei keményebb állományúak valának. A górcsövi vizsgálat tisztán felismerhető lencsesorokat mutatott fel abban. Ily módon az általam tömlőnek vélt test nem vala egyéb, mint töredéke a 7 év előtt reclinált hályognak, mely az üvegtest állományából felszállt és a mellső csarnokba esett. A szivárványhártyára támaszkodva amaz idegen test gyanánt hatott és a leghevesebb sugárfájdalmakat okozta. Egyszerű kötés alatt a seb teljesen gyógyult 8 nap alatt. A műtét utáni 20-ik napon beteg elbocsáttatott. A szemteke minden izgalomtól ment vala és beteg -j- 2l/2 üveggel közel levő tárgyakat tisztán kivehetett. Kisebb közlemények a gyakorlatból. Hikschler Ignácz tr.tól. III. Kártyás köthártyalob újszülöttnél. A tulajdonképi hártyás köthártyalobot (conjunctivitis membranacea) újszülöttnél eddig egyszer sem észleltem , és azért már azon véleményben voltam , hogy ily korán nem is fordul elő , mig egy közelebb észlelt eset által az ellenkezőről nem győződtem meg. Hogy a szemtekár, mely fájdalom, oly felette gyakori betegség újszülötteknél, ép ezeknél szokott dús hártyaképződéssel a köthártya felületén lefolyni, ismeretes dolog; de ez a takárnak egyik főtünete, és különbözik sok tekintetben azon sajátságos hártyaképlettől, mely a tulajdonképi hártyás köthártyalobnak lényegét és mondhatni tüneteinek összegét képezi. A conjunctivitis membranacea , mely tapasztalásom szerint, leggyakrabban a fogzási időben de későbben is egész életkor 5—8-ik évéig, ritkábban felnőtteknél fordul elő, rendesen lázzal szövetkezik , mely a kis betegeket igen nyugtalanokká teszi: elébb egy szemen, azután a másodikon tetemes szemhéj - daganat jelenik meg, mely különösen a felső szemhéjat foglalja el. A szemhéj piros, fényes, porczrésze erősen duzzádt, érintésre fájdalmas; ha felemeljük, többnyire már a szemhéjszél középtáján (portio intermarginalis) vesszünk észre szürkés fehér hártyát, mely kisebb nagyobb tért foglal el, és csupán folytatása azon hártyaképletnek, mely a szemhéjköthártyának. hol kisebb, hol nagyobb területén húzódik él. Ezen hártya majd egy egészet képez, majd egyes elszigetelt részekből áll. többé kevésbé vastag, az alatta fekvő köthártyával rendesen szilárdon függ össze, oly annyira , hogy eltávolítása néha csak részben sikerül és mindig bö vérzést von maga után. Egyátalában nem tudó na jellemzőbb tünetét e betegségnek mint a vérzést, mely nem ritkán erőművi behatás nélkül is elég bőven áll be, úgy hogy a szülék a vérzés által megijesztve vagy épen csak általa figyelmeztetve keresik fel a szakembert. Legtöbb esetben bő|nyákelválasztás van jelen, mely a szemhéjak összetapadására nyújt alkalmat. A köthártya duzzadt, de nem feltűnően , a hártyás rakodmánvokhól ment tájékon élénk piros, az átmeneti rész többnyire ép, a porczhártya csak is izgató szerelés folytán szokott megbetegedni. mi nem egyszer történik azért, mivel a kezelő orvos a szemhéjdaganat és a bő váladék nyomán (mely különben mindig inkább szürkés mint sárga és könyekkel vegyült) a bajt takárnak veszi és vagy pokolkővel vagy mi még roszabb, gáliczkővel neki megy a köthártyának. A baj tapasztalásom szerint egyike a legártalmatlanabbaknak. ha kiméivé bánnak a szemmel; hideg borogatások és valami belső hűsítő szer kivétel nélkül elégséges, hogy pár nap múlva a hártyák czafatok alakjában leváljanak, a nyákkal eltávolitassanak és a köthártya felületén a rendes állapot visszatérjen. Ezt előrebocsátva , meg kell jegyeznem, hogy az általam újszülöttnél észlelt esetben hiányzott az immént felsorolt tüneteknek ketteje t. i. a nagyobbszerü külső daganat és szemhéjszélnek megbetegedése, mi által a kórkép lényegesen különbözött a későbbi időszakban fellépő esetekétől; mindamellett azonban a hártyás köthártyalobnak főjellegét félreismerhetlenül magán viselte. Az eset közlését nem épen ritkább előfordulása, hanem azon nehézségek szempontjából tartom helyén levőnek, melyekre a kórismélés és ezzel együtt a kezelés az első pillanatban, de csak is az elsőben akadt. A kis betegnek szemei a születésére következő első uyolcz nap tökéletesen rendben voltak; nyolczadik nap a szertartási körülmetélés végett a háznak második emeletére vitetett, mire közvetlenül más nap a bal szemen lobos állapot mutatkozott, A házi orvos ezt közönséges hurutnak vevén, várakozólag kezelte, de miután a baj két napig folyton nőtt, tanácsomat kérte ki. A szemhéjakat külsőleg kissé duzzadtaknak , sötét vereseknek találtam, de a bőr redői a felső szemhéjon jelen voltak. Felnyitás után a köthártya egész terjedelmében élénk piros színben és átalános duzzadságban tűnt fel, fedve mindenütt bő nyákos váladékkal, mely vízzel könnyen távolittatott el. Az egész csak hurutos állapotnak jellemét hordta magán hiányozván a takárnak főtünetei, úgymint: sárga genyváladék, nagyobb szemhéjdaganat, köthártyalatti savós beszürödmény, miért is az eljárás csupán gondos tisztántartásra és hideg borogatások alkalmazására szorítkozott. Más nap a tünetek nem engedvén sőt öregebedvén, óvatosság kedvéért még is megvizsgáltattam a dajkát, váljon nincs-e jelen nála a takár, és próbatorie gyenge pokolkőoldatot ecseteltem be. Harmad nap a betegségnek minősége minden kétséget kizárt. Daczára az alig észrevehető csekély szemhéj daganatnak, a szemhéjak belső fala egész terjedelmükben fedve volt szürkés fehér álhártyával, mely vonalnyira a szemhéj szabad szélétől kezdve a szemtekéig terjedt. Az alsó szemhéjnak álhártyája sokkal vastagabbnak mutatkozott a felsőénél, ez utóbbi itt ott hidként húzódván el a porczrész egyik részétől a másikhoz. A hártyával fedett részek leggyengédebb érintésre véreznek, de nem bőven; a szemhéjakat összetapasztó nyákkal szintén vér van vegyülve. A szemteke köthártyája kissé vizenyősen da^ádt. Látván, hogy takárról nincs szó és egyedül a köthártya felületes rétege van bevonva a kórfolyamat keretébe, most már még a próbaétetéstől is taztózkodtam, az egész kezelés jéghideg borogatások alkalmazására és gondos tisztántartásra — fecskendő segítségével — szorítkozván. Csupán nagyobb óvatottság kedvéért naponta egyszer cseppentettem be atropint , mivel a láta igen szűk volt. Már a rá következő nap a hártyának elmálási folyamata állott be, a mennyiben annak egyes helyein sötét piros pontok jelenkeztek és a szemhéj szabad széle felé fekvő határa egyenetlennek valamint felemelkedőnek mutatkozott. De egyszersmind ugyanezen baj az eddig ép jobb szemen lépett fel, hol úgy mint a balban az alsó szemhéjon vastagabb és összefüggő, a felsőn áttetsző hidként terjedő hártya volt látható. Nyolcz napig tartott az álhártyáknak visszafejlődése ille-4*
