Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1872-12-22 / 6. szám
95 96 senek be, és ehhez összehúzó szemvizek befecskendezése is járuljon. Az árpás zeni kezelésénél fődolog azt legott megnyitni, ezzel azonban ne érjük be, hanem itt is alkalmaztassuk még utólag nehány napig a meleg pépeket és a higanykenő csőt, csak ez által biztosíthatjuk a beteget utóbajak ellen. A jégárpánál, mely betokolt, kétféle lehet az eljárás, ugyanis vagy egyszerűen kiürítjük a bennéket, és ezzel megelégszünk, vagy pedig ezután a tok falzatát egészen vagy részben még eltávolítjuk a végből, hogy elejét vegyük az ujratermődésnek. Én úgy tapasztaltam, hogy az ujratermödés csak azon esetekben állott be, melyeknél a kemény árpa nagy mozgékonyságot mutatott és nem látszott keresztül a köthártya porezrészén; azért eljárásom is következő: a kevésbé mozgékony és a porezrészén áttünő kemény árpáknak bennékét a héj belső falán át ürítem ki egyszerű bemetszés és ezt követő külnyomás meg kikanalázás által, és ezzel beérem; a nagyon mozgékony és a porczrésa*n át nem tűnőket pedig a héj külbőrén keresztül ürítem ki, mire aztán a tokfalzat egy részét kimetszem. Ezen műveletek után szintén alkalmaztatom még egy ideig a pépborogatásokat és gyenge iblanykenőcsőt. A héjkelevénynél egyszerű megnyitás, és a rendesen nagy mennyiségű genynek teljes kinyomása szükségeltetik; a héjorbáncz az általános szabályok szerint kezeltetik; a héjvizenyőnél száraz-meleg borogatások eszközük a legrövidebb idő alatt a teljes gyógyulást; a héjcsüngés, nyúlszem villanyozás után lett jó eredménytől követve, a vérömleny ellen semmi sem alkalmaztatott, néhány hét alatt magától múlt az el. A gyenge fény iszony ellen atropin becsepegtetések és gyenge pokolkőoldattal (1V2—2 szemer egy obony vízre) borogatások, a nagyfokú merevgörcsnól ugyanazon eljárás követtetett; a hol eredményre nem vezetett Calomelbehintések alkalmaztattak, vagy iblanyfostvény kenetett az egész homlokra. Az intézetben működésem előtt ily eseteknél az arczfelület hidegvizbemártása lett sokszor megkísérelve néha jó eredménynyel, legtöbbször azonban a fentemütett szerekhez 'kellett nyúlni, melyek elébb-utóbb mindig megtették a kívánt hatást. Az utóbajak ellen az azok helyén említett szerek alkalmaztattak. A rángó görcs ellen, ha kisfoku volt és friss, nehány nap alatt el szokott múlni akár pokolkőoldat-borogatások, akár az együttérzideg nyaki részének nyomása lett alkalmazva, a nagyfokú eseteknél, mint már emlitém, rövid ideig tartó javulás után visszaesések jelenkeztek és a betegek rendszerint abbahagyták a kezeltetést. A k i s z egély ellen kékkőveli érintések alkalmaztattak. A köthártyabántalmak tárgyalásánál felsorolt négy beteg gyógyulás előtt vitetett ki a kórházból, 3 esetnél az érintések igen szép javulást hoztak létre az alsó héjak belső ajkainak állására vonatkozólag, a kőnyezés azonban nem szűnt meg, a negyedik egyén, ki képlő műtét végett volt berendelve, nem jelenkezett. Akettős pillasző rs o r két esetében, a rendellenesen álló szőrök valahányszor megnőttek, kihúzattak. A lapos tetü eseteiben higanykenőcs kenetett be, a petéket göcsökként magukon hordó pillaszőrök eltávolítása, ha czélszerünek látszott is, nem történt, félvén attól, hogy nz elhullasztott peték más testrészre vagy más egyénre juthatnak. Ötödik fejezet. A könyszervek bántalmai. Ha valahol úgy a könyszervek megbetegedéseinél bizonyul be a pontos vizsgálatnak szükségessége kivált gyermekeknél, hol ritkán van a bántalom a kőnytömlőnek kitágulásáig, tehát oly fokra fejlődve, hogy messziről is elárulná magát. Ehhez járul még az is, hogy ezen bántalom igen sokszor idéz elő a köthártyában hurutos izgatottságot és a héjmirigyekben lobot, tehát oly betegségeket, melyek legelébb vonván az orvos figyelmét magukra, ha hozzá nem szokott az igen szabatos és körülményes vizsgálathoz könnyen eltakarhatják előtte a tulajdonképi bántalmat, minek aztán azon természetes következménye van, hogy a betegség, miután nem támadtatik meg ott, hol voltaképen fészkel, gyógyulásra nem vezethető. Azért igen tanácsos, minden köthártya- és héjbán tatomban szemünk elé kerülő betegnél kis nyomást gyakorolni a könytömlő tájékára, és mindenekelőtt meggyőződni arról, hogy van-e része e képletnek a megbztegedésben. Ha ezen nyomásra a könypontokból sem könyek, sem nyák vagy geny nem ürül ki, még nem következtethetni biztossággal, hogy a kőnyutak egész teljessérükbe épek, mert ez ál‘al nincs kizárva a vezetékek egyes részleteinek szűkületei, de még az sem állítható határozottan, hogy kóros váladékok nem termeltetnek, könyfolyadék meg nem gyűlik, nem állítható azért, mivel a kinyomathatás a kisebb-nagyobb mennyiségtől függvén meglehet, hogy épen a nyomás idején igen csekély volt az. Mindazonáltal ezen nyomásnak nemleges eredménye igen valószínűvé teszi a kérdéses könyszervek épségét és kétségen kívülivé azt, hogy ha van is eltérés jelen, ez csak jelentéktelen lehet és alig veeudő figyelembe, A hol a kőnyutak vannak bántalmazva, ez általában gyermekeknél is úgy mint megnőtteknél tárgyilag az által nyilvánul, hogy a beteg illető szeme könybe lábad, a belső szemzug, illetőleg a könytömlő tájéka kisebb-nagyobb mértékben meg van dagadva, és midőn heveny könytömlőlobbal van dolgunk, e dagauat fölött a bőr igen vörös, és az alkalmazott nyomás heves fájdalmat okoz, ezenkívül ily esetekben rendszerint mindkét héj vizenyős duzzanatával találkozunk, és a betegnek rendszerint láza is van. Ha ezen tüneményösszlethez nem csatlakoznék könyezés, a könytömlő lobjának jelenléte nem mondható bizonyosnak, a mennyiben nem egyszer tapasztalhatni, hogy csupán bőralatti sejtszővetlobbal volt dolgunk ott, hol könytömlőlobot véltünk jelen lenni. Ebből kiviláglik, hogy a könyezésnek a kórjelzésre nézve igen fontos szerepe jut, és ha nincs jelen, legalább arról kell tudomást szereznünk magunknak, nem előzte-e meg a lobot. A könytömlőlob eseteiben, hol a bemutatás idején nincs, vagy igen jelentéktelen a könyezés, csaknem kivétel nélkül azt halljuk a betegtől vagy kísérőjétől, hogy a lobot megelőzőleg már régóta szenved a beteg könycsurgásban, a sejtszövetlobnál mindig az ellenkezőt halljuk. A könyezés jelennemléte azonban még nem zárja ki a tömlő bántalmazottságát, valamint jelenléte nem teszi azt minden kétségen felülivé, de állag úgy áll a dolog, hogy ha a könyezés minőségét választjuk vezérfonalul úgy a kórjelzés- és kezelésnét mint a kórfolyamat tartamáuak előremeghatározásánál, a legritkább esetben fogunk csalatkozni. Ez pedig igen fontos, mert a mig a valódi könytömlőlob a viharos tünemények elmúlta után is hónapokig, sőt évekig igényel igen szorgalmas kezelést, a sejtszövetlob tartama nehány napra, legfötebb nehány hétre terjed; a mig a könytömlő bántalmazottságánál a fájdalmas, lobos daganat a geny müleges vagy önszerü kiürülése után sokszor kiujul, az egyszerű sejtszövetlob ily kiujulásokat nem mutat, végre, és ez a fődolog, a könytömlőlobnál sipoly maradhat hátra, melynek elmulasztása fölötte sokáig tart, sőt egyes esetekben nem is sikerül, holott a könytömlő fölötti sejtszövet lobjánál ettől soha sem kell tartani. Természetes, hogy oly eseteknél, hol a kérdéses heveny lob a kőnyutak idült hurutja, takárja vagy szűkületei ellen alkalmazott kezelés közepeit keletkezik (kőzbevetőleg mondhatom, hogy ez nem ritkán észlelhető) habozás nélkül lehet a könytömlőta bántalom székhelyének tekinteni. Tapasztalatom e téren egyátalában azt bizonyítja, hogy a könyvezetékek nyákhártyájának betegségei jobbadán idült lefolyásuak és nagyon ritkák azon esetek, hol heveny könytömlőlob lép fel anélkül, hogy ezt legalább könyezés által elárult más könyuti rendellenesség ne előzte volna meg. A kőnyutak takhártyájának kóros elváltozásánál fokozatosság észlelhető. A takhártya egyszerű megvastagodása szűkületet hoz az illető helyen létre, ez a könylefolyást fokához és helyéhez képest kisebb-nagyobb mértékben megakadályozza, a könyek pangása a maga részéről ismét okul szolgál az izgatottság, lobos megvastagodás öregbítésére és így megy az váltakozva tovább, miközben a megbetegedés természetesen mind súlyosabbá válik egyszerű szűkület-, bönypangás-, idült hurut-, idült takár nyákhártyahiányból származó érdességek-, a könytömlő kitágulása-, a könytömlő heveny lobja, sipoly stb fejlődnek fokonkint mindenkor kisebb-nagyobb könycsurgástól kisérve. Nem lehet ezen munkálatban feladatom, mindezen kórállapot külön-külőn fejtegetésére kiterjeszkednem, csak azt akartam ezekkel megállapítani, hogy a kőnyutak bántalmazottságának sokféle alakja nagyrészt csak kisebb-nagyobb fokát fejezi ki a könylevezetés akadályának és ezen akadály rövidebb vagy hosszabb jetenlétének, nagyrészt mondom, mert vannak esetek, hol sértésre vagy veleszületett képzési hibákra vezethetők vissza a kóralakok. Hogy a könyleszivárgás akadályának helye a kóralakok lánczolatának hosszára lényeges befolyással van termé
