Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1872-12-22 / 6. szám
91 92 cipálását, mi a kifakadás után a legrövidebb idő alatt végkép megszűnik. A másik alaknál, melyet átlag ritkábban volt alkalmunk észlelni, de mely kórjelzési tekintetből sokkal fontosabb, a genyes beszürődés nem csomószerü, körülírt idomban nyilvánul, banem az egész héj lobos, nem egyenletes, de tetemes megdagadását idézi elő, mely megtagadás az alsó illetőleg a felső héjra is hasonló mértékben átterjedvén, az egész kórállapot oly alakot ölt magára, melyet könnyen lehet a kötbártyatakárral felcserélni, különösen azon szakában a bántalomnak, midőn a héjszövet mélyében fészkelő geny utat tört magának befelé, és a nagynehezen kinyitható kéjrésen genyes váladék is ömlik elő. A takár és árpaszem ezen alakja között a megkülönböztetés azonban nem lesz nehéz, ha kellő pontossággal vizsgáljuk meg a kórállapotot. Nem szándékom e helyt az egyes tüneményeket körülményesen elemezni, csak nehány, épen a helyes megkülönböztetést jóformán biztositó kórjel kiemelésére szorítkozom. Ezek között első és fő az, hogy a mig a takárnál a lobosan megdagadt héjak egész terjedelmükben, a rendes domborulattól eltekintve, egyenletességet mutatnak, az árpaszem ezen alakjánál a tulajdonképen szenvedő héj daganatában a beszűrődött részlet ha nem is körülirt kiemelkedést, de mindenesetre kimagasodást mutat; már most, ha ezen kimagasodó részletet a legkisebb mértékben megtapogatjuk, a beteg fájdalmaktól csaknem összerezzen, és a fájdalom ezen alakját a takárnál, mely gyermekeknél egyátalában nem szokott fájdalmas betegség lenni, soha sem tapasztalni. Ez a második figyelemre méltó jelenség. Egy harmadik a váladékra vonatkozik. Ez a befelé fakadt árpaszemnél mindig igen sürü, szívós, sárga és a kiürülés mennyiség tekintetébeni módosulása kétségbevonhatlan okviszonyt mutat a daganat legmagasabb részletére alkalmazott nyomáshoz; a takárnál ez nincs így, a váladék az első időben sokkal higabb, piszkossárga és nem épen nyomásra, hanem a héjrés egyszerű szétfeszítésére ömlik elő. Önként érthető, hogy ezen tüneményeken kívül a többi idevonatkozók összesége dönthet csupán a felett mily kóralakkal van dolgunk; én a megkülönböztetés ezen legfontosabb és legkönnyebben felismerhető jeleit röviden előadni azért tartottam czélszerünek, mert ismerésük a szemészettel kizárólag nem foglalkozó ügytársakal is megkímélheti a csalatkozástól, azaz azon, nem épen kellemes helyzettől, hogy veszélyesnek állítanak oly betegséget, mely nemcsak hogy nem veszélyes, de még szerfelett rövid lefolyása által is feltűnést és a csalatkozott orvos iránt megérdemlett bizalmatlanságot okoz. Visszatérve az árpaszemek két alakjára, ezekről még megemlítendő, hogy a mig a körülirt alakban jelenkezők rendszerint kifelé törnek át és más-más helyeken, jobbára a héjszél mentén, gyakori kiujulásokat mutatván sokszor vezetnek általános héjmirigylobra, de melynek lefolyása ha fekélyedéssel jár is, nem igen hosszadalmas és igen ritkán juttatja a dolgot jégárpa képződésére, addig a második alaknál az átfakadás közönségesen a köthártya felé áll be, a kiujulások igen ritkák, a bántalom székhelye a porczrész hátsó széléhez és a héjak zugához, nevezetesen a külső zughoz esik közelebb, átalános héjmirigylobra nem igen, de jégárpának képződésére sokszor szokott alkalmat szolgáltatni. Említenem sem kell, hogy eltekintve a betegség fájdalmasságától, és mint a második alaknál, a tüneményeknek néha ijesztőig viharos voltától, a lefolyás igen gyors, és az eredmény, ott hol a kezelés eleitől fogva helyes volt, kivétel nélkül a legkedvezőbb ; jégárpa vagy átalános mirigylob tapasztalásunk szerint, rendesen csak az elhanyagolt esetekben állnak be. Az egyének nagyrészt a nőnemhez tartoztak, az első életéven alóli egyéneknél nagyon ritkán fordul elő a betegség, legtöbbször tapasztaltuk a 7—14 életévesek között. Az egyének ritka kivétellel be voltak oltva, és máskülönben is egészségesek valának. 1869-ben 9, 1870-ben 9, *871-ben 11 eset jutott kezelés alá. A jégárpáról kevés mondanivalóm van, az esetek száma is igen kicsiny, mindössze 6 a 3 év alatt; de ha magángyakorlatomat is számba veszem, állíthatom, hogy gyermekeknél azért volt oly ritkán alkalmunk észlelni, mert ezek egyátalában ritkán szenvednek benne. A jégárpák, mint már a keletkezési okok futólagos jelzésénél mondottakból következtethetni, nagyrészt a héjszéltől kissé távolabb esőleg fordulnak elő ; mekkoraságuk igen különféle, és hol nagyobb, hol kisebb mozgékonyságot mutatnak a tapintó ujj alatt. Úgy tapasztaltam, hogy mentői kevésbé lódíthatok ki helyükből, annál biztosabban számíthatni arra, hogy a kiforditandott porczrészen át fognak azok kerekded alakjukban tűnni, és ellenkezőleg az ujjnyomás alatt könyedséggel kitérők a porczrészen rendszerint nem tűnnek keresztül. A baj lényegére nézve ez nem igen tesz különbséget, de igen is a teendőkre nézve, mire a gyógykezelésnél leszek kellő tekintettel. A hat esetről a statistikai mozzanatokat előadni fölöslegesnek tartván, rövidség kelvéért legott áttérek a szemölcs, héjkelevény ás héjorbáncz nehány esetének rövid felemütésére csupán, minthogy ezen 3 koraiaknál mindössze is csak 5 esetben nyert észleletem által semmiféle különös megjegyzésre nem érzem magamat feljogosítva, egyedül a kóreiőzményre vonatkozólag említem meg, hogy a kelevényeket himlő előzte meg közvetlenül és nagy mogyoró mekkoraságra fejlődtek azok; az orbánczok arczi orbáncznak képezték résztünetét. A héjvizenyő 12 esetben fordult elő. Önként érthető, hogy itt a héjaknak nem azon savós beszürődéséről van szó, mely a szem egyéb, nevezetesen belső képleteinek megbetegedését szokta sokszor mint első tünet jelezni, hanem arról, mely önállóan, minden más kórjel nélkül áll be, és mint ilyen csakhamar, nehány nap alatt tökéletesen elmúlik ismét. Ezen vizenyő eseteinkben nagyrészt csupán a felső héjakat támadta meg, és csak az egyik szemre szorítkozott. Támadásának okára nézve tisztába nem juthattunk, annyi azonban kiderült, nogy az illetők igen rósz körülmények között éltek, nagyrészt pinczelakásokban, tehát nedves helyen tartózkodtak, és némelyek szamárköhögésben szenvedtek. Ezen betegség is inkább leányoknál fordult elő, és az élétkort illetőleg egyaránt oszlott az fel. A beoltás a csecsemők kivételével mindegyiknél megtörtént. 1869-ben 3, 1870-ben 4, 1871-ben 5 esetet észleltünk. A héj csüngés, nyulszem és a héjak vérömlenye egy-egy esetben lévén intézetünkben észlelve, a két első kóralakról csak annyit, hogy az illető egyének a 10-ik életévet meghaladták, továbbá, hogy a beidegzés egyébkint rendes és az is maradt, a betegség környij volt és mint ilyen nehány heti kezelés folytán meg is szűnt. A vérömlenyt csecsemő szemén észleltük, sértés által támadt-e ki nem tudhattuk, de minden rósz következmény nélkül szintén elmúlt néhány hét alatt. II. Héjgörc?, kiszegély, kettős pillaszörsor, szőrhiány, égetés, sebzés, üszkösödés, lapos tetű. A héj görcs 13 esetben volt észlelés tárgya és nagyrészt mind a két szemet támadta meg. Alakjára nézve részint rángó részint merev volt az, ez utóbbi alakot legtöbbször tapasztaltuk, A rángó görcs csak egy esetben fordult elő és az egyik szemre szorítkozott. A görcs fokára nézve a legnagyobb különbségeket mutatta, egyszerű csekély fényiszonytól kezdve fel azon fokig, midőn csak nagy erőkifejtés mellett lehetett a tekét szabatosan megvizsgálni és kitudni, hogy épek-e a többi képletek és tisztán görcscsel van-e dolgunk. Ezen kórállapotot, volt legyen bármily kis vagy nagy fokra fejlődve, mindig kisebb-nagyobb könyezés kisérte, mely több esetben az alsó héj bőrén valamint az orr megfelelő oldalfalán kievödéseket idézett elő. A betegség rendszerint több hétig sőt egyes esetekben több hónapig tartott, a midőn aztán néhányszor más hajakra vezetett, névszerint a héjak csekély megduzzadására és megvörösödésére, egyes esetekben a szaruhártyán apró beszürődések állottak be, sőt oly eseteink is voltak, hol a hosszas görcs által okozott nyomásnak kellett tulajdonítanunk az ennek megszűnése után megállapítható láttompulatot, mely azonban a rendes kfllviszonyok visszatérése
