Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1872-12-22 / 6. szám
85 86 éiintésre nem fájdalmas, étvágy némi fokban megvan, nyelv tiszta. A szemhéjak vizenyősek a bőr vörösedése nélkül, a szemrésekből sűrű genyes váladék szivárog, a szemhéji és átmeneti köthártya alig duzzadt, csak belövelt, a szemölcsök nem túltengettek, a teke köthártya zacskószerüen csüng, halovány-vizenyős nagy fokban. Jobb szemen a szaru közepe nagyobb kiterjedésben legenyedt, az állományhiány a felületen nagyobb kiterjedésű mint a mélységben, a középén átlyukadás a szivárvány látaszéli részeinek szabadon maradásával, a láta szűk és szürkés laza izzadmánynyal kitöltött, a szaru széli részei váltakozó szélességben megmaradtak és beszüremkedésnélküliek, átlátszók, fénylők, a mellső csarnok hiányzik. Fájdalom semmi. Bal szemen a tekeköthártya vizenyője nagyfokú, a szaru keskeny szél kivételével sárgásán beszüremkedve, fellágyulva, felületén lemálló félben, a láta felső része előtt a szaruállomány hátulsó rétegei még nem váltak pépessé, hanem dombosán mellfelé nyomultak és beszakadással fenyegetők, a mellső csarnok sekély, fájdalmak ezen szemben és a bal fejoldalon erősek. Nyilvánvaló, hogy a két szemen a genyes lobfolyamat ugyanaz, és hogy a jobb és bal szem közt csak azon időbeli különbség van, hogy az első már átlépte a folyamat tetőpontját, hogy a genyedési folyamat nemcsak megállóit, hanem a beszüremkedett és fellágyult íészek leválásával már a tisztulási szakban van, melyet a hegedési folyamat rövid időn kövétni log, mig az utóbbin a genyedés határolása mellett csak az szól, hogy a beszüremkedett és tisztán maradt részek közt a határ éles, de ellene bizonyít, hogy az alanyi tünetek még nagy fokban állanak fönn, mi által az elébbi tünet csak időszerű megállapodás értelmezését engedi', mert figyelemben tartandó itt is azon szabály, hogy az alanyi tünetek fellépése és múlása megelőzi a tárgyilagos kórtünetek fellépését és múlását. A kórjelzés csak genyes szarulob lehetett, és perczig sem haboztunk a gondolatot elutasítani, hogy a kórfolyamat heveny takár is lehetne, miután a szemhéji köthártya semmi takáros tünetet nem mutatott. Feltűnő a szembajnak keletkezése a vérhas utáni testi kimerülés szakában, mi összefüggést keresni ösztönöz a kettő között. Más, különösen fertőzési, betegségek után is észleltetnek genyes szemlobok, igy hagymáz, vörheny, himlő után (az utóbbinál a genyes szarulobnak különfaja, a szarutályog, látható leggyakrabban). Ezeknél is a főbetegség befolyását a szarulobra kell felvennünk, ez kérdésen kivül áll, de hogy ezen összefüggés milyen, arra még határozott, feleletet nem adhatni. Némelyek az ilyen szarulobot átrakodásinak tartják, a mi nem áll helyt, mert a szembaj a testi betegség üdülési szakának kezdetén támad, a midőn már testi betegségről nem lehet szó, hanem csak átalános gyöngeségről. Mások az érzidegvezetés lefokozásából akarják a szarulobot értelmezni, mi ismét czáfolatot talál azon kételyen felül álló észleletben, hogy az itt kérdésbe jövő érzideg, a háromosztatu ideg első ágának teljes bénulásánál vagy átmetszésénél is csak lassan fejlődő és felületes szarulob támad, melynek elejét lehet venni vagy ha már beállt azonnal javulását és rövid időn gyógyulását lehet előhozni, ha a szem kötelék vagy a héjak összevarrása által jól befedve tartatik, mi a kérdésben álló szarulobról semmiképen sem mondható, mert minden kötözés és védés daczára a szem elgenyedésére vezet. Még mások a testi kimerüléssel beálló anyagcsere ellassudással és táplálási zavarral gondolják értelmezendőnek a szarulobot, és tagadhatlan, hogy ezen eszmemenet nagyon megnyerő, a mennyiben épen a szaru nagy szervi követelésekkel bir, melyek teljesitése a véredények hiányafolytán nem könnyű és képzelhetjük hogy a táplálás általános lefokozásánál épen a szaru fog leghamarább szervi életének megzavarásával fenyegetni és elemeiben bomlani. De ezen értelmezés ellen is, véleményem szerint érvényesen, fel lehetne hozni két körülményt. Az egyik, hogy ha az adott értelmezés helyes volna, akkor a test táplálkozásának javulásával a genyes szarulob folyamatban is javulásnak kellene bekövetkezni, mig a táplálkozás sülyedésével a szaruroncsolásnak is terjednie kellene, ez pedig nem áll, mert a szarulob néha terjed bár a táplálás javul már, máskor határt ér, bár a táplálás még folyton rósz, szóval a genyes szarulob, ha egyszer megindult, függetlenül a test táplálkozási viszonyainak változásától, követi a maga lefolyását. A másik, hogy ismerünk szaruroncsolást, mely tisztán táplálási zavar eredménye, t. i. heveny takárnál és roncsoló köthártyalobnál, melynél a keményen beszüremkedett tekeköthártya nyomást gyakorol a szaruszéli edényekre; ezeknél nem genytekecsek képződésével vagy beköltözésével járó lobfolyamat pusztítja el a szarut, hanem a szaruelemek egyszerűen eltöredeznek és necroticus pép alakjában válnak ki; itt szürke, öszszetapodás nélküli szemcsékből álló pép alakjában, amott sárgás genytekecsekkel telitett, összefüggő szaruállomány foszlányokban válik le a lellágyult szaru; itt elmállás, amott lefoszlás jő létre, és a két folyamat nyilván egymástól különböző; az egyiket egészen megértjük mint a szaru táplálási utainak elzárása folytán beálló elhalást, a másikat nem értjük, mert a táplálási zavar kifejezés csak átalános elnevezés, mely a kérdéses szarulob folyamatot még nem hozza érthető összeköttetésbe a vérhas üdülési szakával. Azt hinném ezek szerint, hogy az emlitetteken kivül megnyugtatóbb értelmezést kell keresni arra, hegy miért támadnak genyes szarulobok némely nehéz testi megbetegedések után. A kórjóslat esetünkben úgy állíttatott, hogy a jobb szemen a szaru elgenyedés végleg határt ért, és hogy a szaru széli részei biztos kilátást nyújtanak a látás oly fokbani visszaállítására szivárványmetszés segélyével, hogy beteg járni-kelni képes lesz; a bal szemre nézve pedig, hogy még itt is lehetséges a genyes lobfolyamat megállapodása, mielőtt a szaru széle elpusztulna, a midőn a látásra nézve ugyanazon remény állana elő mint a jobb szemnél. A lefolyásra nézve rövid lehetek. Beteg ágyban feküdt, étkezésére kiváló gond fordittatott, af szemek naponta több ízben kimosattak, atropin csepegtetett be 4—6-szor naponta, kötelék nem alkalmaztatott, hogy a váladék és a szarufoszlányok könnyen távoztassanak a szemrésből, nagy nyugalom ajánltatott a szivárvány és lencse szabadon fekvése miatt. A jobb szemen a hegedés hamar indult meg; a bal szemen a fájdalmak 1 nap múlva alábbhagytak, a genyedés 2 nap múlva határt ért, a szaruszélből 1—iy2" széles részek maradtak épen, 5 nap múlva itt is a genyesen fellágyult részek leváltak és az átható állományhiány széli hegszövetképzödés által pótolásnak indult. Beteg még 3 hétig hasmenésekben (vérzés nélkül) szenvedet, 95—110, sőt 120 érütéssel, keveset evett és rendkívül elgyengült. Azontúl üdült, eleintén lassan, de deczember közepétől gyorsan. A testi erő növekedésével a szaruhegedés is nagyobb lépésekkel haladt és mákonyfesteny becsepegtetések által ösztönöztetett. Január végével beteg teljesen fel volt épülve. Szemein nagy központi szaruhegek voltak, a látaszélek tiszták. A hegedési folyamat közel befejezettnek volt tekinthető. A szivárványmetszés végzése most már sikerrel kínálkozott. Január 28-án a jobb szemen be- és kissé fölfelé, február 4-én a bal szemen ki- és fölfelé történt szivárványmetszés; a műtét helye a legszélesebben tisztán maradt szarurészek által volt parancsolva. A sebek liegedése feltűnő gyorsan következett be, az uj láták jól sikerültek és a kimetszés egész a sugárhatárig terjedelmesen végeztetvén, a rések beteget másodlagos glaucomfolyam ellen is biztosíthatták, melynek lehető bekövetkezésére gondolni kellett, miután kiterjedt mellső odanövések jöttek volt létre. Elbocsáttatáskor, február 11-kén, beteg jobb szemével újakat 18\ bal szemével 6'-ban olvasott meg, a mivel már magában meg lehettünk elégedve, de még többre is volt reményünk, ha majd a hegszövet zsugorodásával a szaruszél rendesebb görbületet nyer és még némileg fel is tisztul. Mákonyfesteny otthon még 2 hónapig használni rendeltetett. 3. Sugárfájda 1 om móros glaucománál, rokonszenvi lob a másik szemen. — Gr. J- 46 éves kaszás bal szemén 2 év előtt erős fájdalmak léptek fel rendnélküli rohamokban, ezek alatt a látás folyton apadt, de a látási képességben folytonos hullámzások mutatkoztak, mig egy év múlva a megvakulás tökéletes volt és a napot sem ismerhette fel, a fájdalmak azonban mindeddig nem maradtak ki. A jobb szemen mintegy ®/4 év óta fogy a látás, különösen az utolsó T
