Szemészet, 1871 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1871-04-02 / 2. szám
19 20 ruhártya belső széle e g y-e g y vonalra búj hátik a hoscsa mögé. Hamár most egyik szemen két vonalra helyeztem az izmot hátrai úgy azon tekének mozgó képessége most már a rendesnél egy vonallal jobban van korlátozva, mig a másik teke tulmozgékonysága az előbbi fokban még mindig fönnáll. Az egyenes állás bekövetkezik, mert egyik részről az egy vonalnyi tulhajlithatási képesség, a másik oldal egy vonalnyi korlátozottságát kiegyenliti. De itt az egyik belső izom elégtelenné tétetett, bénává lesz, s beáll a müleges külső kancsalság. Itt megjegyezem, hogy a mozgathatási képesség határaiul a husesát és a külső szemzugot vettem fel, s rendesen ezeket is használjuk a gyakorlatban, ámbár egészen nem pontosak. így ha a szemrés kicsiny, a külső szaruhártya szél túlhaladhatja az eresztéket, dülszemeknél a belső szaruhártya szél, nem éri el a husesát, igy ismét ha a műtétnél a köthártyát átmetszettük vissza sülyed a huscsa. De ezen határok a fölhozott körülmények tekintetbe vétele mellett mindig elég biztos tájékozási pontokat nyújtanak, annál inkább minthogy biztosabbakkal nem rendelkezünk. Hogy a bemutatandó esetre visszatérjek az első mütevésnél az előbb mondottak kétféle kép követethetett el a hiba, vagy ketté metszetett az izom mielőtt még a Tenonféle tokot áthatotta volna, vagy ha mindjárt a tapadás helyén bontatott is le, de a nevezett tokon túlságos nagy rés ej tetett, miért is az izom annyira hátra vonult, hogy befolyását a tekére majd mind elveszté, ellentétese túlsúlyra kapott, s a tekét egészen az ellenkező oldalra vonta. Ugyan is az illető szemeit, midőn hozzám jött következő állásban találtam. Ha jobb szemével egyenesen nézett, oly formán, hogy szaruhártyája épen a szemrés közepét foglalta el, akkor a balszaru külső széle már némileg a külső ereszték alá bujt, tehát tekéje annyira kifordult, hogy belülről majd a hátsó pólust láthatám. Balszemét a közópállásba csak szaggatott, félbenhagyó erőlködések segítségével tudá hozni, de ott állandóan megtartani képtelen volt. Tehát a mozgékonyság e szemen legnagyobb fokban korlátozva, belső izma béna volt. A műtét alkalmával kitűnt, hogy csakugyan a Tenonféletok túlságos felnyitása folytán húzódott annyira vissza a nevezett izom, nem pedig ketté metszetett ; mert egyrészt a rendes tapadási helyen semmi izomcsonk maradványait nem találtam, másrészt az újonnan foganatosított leválasztásnál, illetőleg vágásnál ugyanazon sajátságos és minden szemész mütő által ismeretes érzést tapasztaltam, mely az izom le. választásnál rendesen bekövetkezik. A másodlagos műtét föladata tehát oda irányult, hogy a túlságosan hátra tapadt belső izmot előbbre hozzam, hogy az rendeltetésének minél pontosabban megfelelhessen. Ennek eszközlésére 2 mód áll rendelkezésünkre ; ugyanis az izom előre varrása, vagy annak előre helyezése, az úgynevezett fonal műtét. Az előre helyezés következőképen történik. Legelőször az előre helyezendő izmot leoldozuk, azután ellentétesét is levágjuk, azonban ragpontján némi kis izomcsonkot hagyunk, melybe fonalat húzva ennek segítségével a tekét egészen befelé fordíthassuk az előre helyezendő izom elébe, hogy ez utóbbi a tülkhártyának minél előbbre eső részeivel jöjjön érintkezésbe, ott állandó kapcsot nyerendő. A fonal ragtapaszok segítségével az arezon erősittetik meg. Ily állásba kellene a tekének, e szerint a fonálnak is 2—3 napig maradni, hogy az izom oda nőhessen. Bajos azonban, hogy ezen a betegre nézve fölötte fájdalmas eljárás hatására nézve igen bizonytalan, miután a befordított tekét helyzetében megtartani addig mig az izom oda nő teljes lehetetlen, a műtét hatását adagolni képesek nem vagyunk. Én ezen eljárást 3 szór kísértettem meg de igen kevés sikerrel, azért a kérdéses egyénnél az elővarrást alkalmaztam, fölbátoritva az által, hogy valahányszor műtéteknél a Tenonféle tok nyílását kellettinél nagyobbra szabtam, annak összebbvarrását mindig siker követte. Ily esetet is mutathatok be hármat Az illetőkkel a hetekben találkozva megkértem őket, lennének szívesek az eredmény megtekintése végett itt magukat bemutatni. Látni lehet mindegyiknél hogy szemeik rendes határok közt mozognak, s ennél fogva egyenesen néznek; illetőleg a kancsalság megszűnt, ámbár a kétszemmeli közös látás (binoculares Sehen) csak egynél állott helyre. A másik kettőnél a két szem mind boneztani alkata, mind látélessége közt nevezetes különbség lévén a közöslátás nem állott helyre. Betegemre visszatérve, először leválasztám a külső izmot, a belső megbénított ellentétesét, hogy az ellentállást ne okozzon, erre belső oldalon köthártyáját a szaruhártyától körülbelül egy vonalra fölnyitottam, úgy hogy rajta 5 — 6 vonalnyi rézs támadt. A csipeszt most, mely a köthártya széleit rögzítve tartá, átadám a segédnek, magam pedig egy másik csipesszel megragadtam az izmot, ragpontjairól leválasztottam, a Tonontokot alá és fölfelé megtágitám, hogy kellőleg előre húzhassam. Erre egy csipesszel összefoglalám a köthártyát, tokot, s az izmot és a varratok alkalmazásához fogtam. Két gombos varrat lett alkalmazva, melyek mindegyike az izom szélét foglalá magában, tehát körülbelül 1%—2 vonalnyi távolra lehettek egymástól. A tűt először a szaruhártya széle mellett vezettem a köthártyán, s a Tenon tokon keresztül, s azután a csipesszel össze foglalt három rétegen át, de a szúrást oly mélyen tevém, hogy a tű a húscsa közvetlen közelében jött ki, s a fonal összehúzásánál egész kis csomó támadt Így alkalmaztam a második varratot is, mire a szem nem csak közép állásba jutott, hanem jóval befelé kancsalitott. Harmadik nap után eltávolitám a fonalakat, s a szem megtartá állását, csak parányival tért kifelé, illetőleg a rés közepére jutott, minthogy ezelőtt egyenes tekintésnél annál jóval beljebb- volt húzva. Mozgási képessége is helyre állott, a mennyiben ha szemét befelé fordítja, a szaruhártya belső széle a búscsától csak egy vonalra marad hátra, ha pedig kifelé tekint szintén csak ily jelentéktelen korlátozottság mutatkozik, mely körülmény hasonló esetben nem vétethetik számba. A két szem együtt véve még sem állott azonban egyenesen. Ha ugyanis az újonnan mütött bal szemével egyenesen nézett, ha ez épen a szemrés közepét foglalta el, a másik kancsalitott most kifelé. Minek oka a közetkezőben rejlik Ha ugyanis mi félre nézünk például jobbra, akkor jobb szemünknek külső egyenes izma, balszemünknek pedig belső egyenese húzódik össze. Tehát a két nevezett izom együtt működik, egy és ugyanazon inpulsusnak engedelmeskednek. A balszem belső izma az előrehuzás folytán most feszült állapotba jutott, a mi hasonló feszült állapotot, illetőleg összehúzódást idézett a jobb szem külső izmainál is elő. Nyolcz napra lebontám ezen izmot is, és erre be is következett csakugyan a rendes állás. Jelenleg az illető szemei mint látni méltoztatnak egyenes állást foglalnak el, rendesen mozognak; csak tüzetes vizsgálat folytán vehetni észre, hogy a balszem forgási képessége a rendesnél csekélyebb, a két szélső határtól egy-egy vonalra hátra marad, a jobb szem pályája pedig mintegy beljebb tolatott, mert mig a sza ru külső széle nem éri el a külső eresztéket, addig a bellső szél túlhaladja a húscsát. De tekintetbe vévén mennyire béna volt a helytelen első műtét felytán a bal szem belső izma, mily anyagi változatokon mehetett ez át 15 évi tétlenség követ
