Szemészet, 1871 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1871-06-18 / 3. szám
39 40 A könytőmlőtájt rendesnek találtam, a tömlőből nyomásra csekély nyákos váladék ürült az igen kis könypontokon át a köthártyazsebbe. Lobos folyamat a tömlőben soha sem volt. Hozzászoktatás végett a műtét előtt a legvékonyabb kutaszt vezettem be három ízben. Felhasítás után a 3-as kutaszt nehezen tolhattam át a beszájadzási részen. A könyezés más nap tetemesen alábbhagyott. Ekkor a felhasítást kiegészítettem, mire a 2-ös kutasszal is könnyen bejutottam az orrjáratba. Erre a könycsorgás telyesen elmaradt. Különben a könycsurgás lehet veleszületett is, vagy csakhamar mutatkozik az az élet első hónapjaiban. így egy családban, hol rendes házi orvos vagyok, két gyermek (egy 2 éves és egy 3 hónapos) szenved úgy szólva születése óta könyezésben, mennyiben a második gyermeknél már 3 hetes kóra óta észlelem azt. — Mindkettő angolkóros fejlődésű. Végül fel kell említenem egy, a könycsatornácska felhasítására szolgáló újabb, és a legkönyebben kezelhető műszert. Ez a W e b e r-féle kés, mely 3/4"' széles, 8"' hosszú és egy ív alakban hajlott, tompa végű vékony kutaszba végződik. Ezen késsel igen gyorsan és kellő szabatossággal véghez vihetjük a műtétet ; mert a kutaszormány beillesztése után az alsó szemhéj kellő megfeszítése mellett le és kifelé, csak előre kell tolnunk a műszert, hogy annak kés részével felválaszszuk a csatornácska falát. 1 r o d ii 1 o m: (Professor A. von Graefe’s klinische Vorträge über Augenheilkunde, — herausgegeben, erläutert und mit Zusätzen versehen von D. J. H i r s c hh e r g, Priwatdocent an der Universität und Dirigent einer Augenklinik zu Berlin I. Berlin 1871, Verlag von August Hirschwald.) G r a e f e kimúltával az általam, valamint kétség kívül mások által is táplált remény meghiusúlt, miszerint a nagy mester egy szemészeti tankönyv kiadásával fejezendi be azon érdemek sorát, melyeket szakmánk kiművelése körül magának szerzett. Nem mindig úgy van, hogy az, ki a tudományt nagy felfedezésekkel gyarapítja, és számára új ösvényeket nyitott, épen azon tulajdonokkal is bima, melyek őt arra képesítenék, hogy a szakma öszszéségét a tanúlók számára mintegy gyupontokban összeszedve élénken előadhatná. Graefeben pedig mindkettő kiválóan egyesítve volt: a nagy búvár jeles tanár is volt. De ez különben a legkisebb veszteség, melyet halálával szenvedtünk. Némi kárpótlásunkra — eleve mondjuk, hogy igen csekély — szolgál a fennczimzett munka, melynek első füzete előttünk fekszik. A kimúlt berlini tanár egyik kitűnő tanítványa és utólsó segéde, kitől több jeles munkálatot, és mások közt a reczegrákról egy jó monographiát bírunk, úgy látszik jegyzetek után állította össze azon előadásokat, melyeket G r a e f e kórodáján tartott. A mint az előszóból tudjuk, de máskint a szövegből is sejthettük volna, ezen előadások úgynevezett Collegienhefte jelentőségével, valamint becsével is birnak. Ilyenekkel szemközt más igényekkel bir az olvasó, mint minőket formál egy rendszeresen kidolgozott tankönyv irányában. A kórodai előadás mindenekelőtt a gyakorlati szükség szempontjából indúl ki, úgy szólván a mindennapi kenyérre szorítkozik, kiküszöbölvén mindazt, mi a kezdő felfogását nehezíthetné, mi a tárgy átlátszóságát csökkenthetné. A tankönyv ellenben, mindamellett hogy a gyakorlati hasznavehetőséget szem előtt tartaná, az egyes tárgyakat behatóan taglalja, és egyszersmind azoknak összefüggését,a tudomány összességét visszatükrözni igyekszik. A mintatankönyvben eltűnik a szerző egyénisége a tudomány képe mögött, mig az előadásban épen kell, hogy a tanárnak egyénisége túlsúlyra emelkedjék. Innét van, hogy a tankönyvben egy bizonyos universalitás található, hogy benne különféle nézetek egymás mellett állanak, mig a kórodai előadás rendszerint némi egyoldalú határozottságot és exclusivitást hoz magával. Ilyenek az előttünk fekvő előadások is, melyekből épen azért hü tükrét nyerjük azon nézeteknek és gyógyeljárásoknak, melyek G r a e f e haláláig a hires berlini intézetben uralkodtak. S ez főérdeme a könyvnek, mely különben úgy bizonyos scholastieus szárazsága, mint úgy szólván schematicus módja által igen is élénken érezteti az olvasóval ama nagy sajnálatot a felett, hogy G r a e f e maga nem dolgozhatta át ezen jegyzeteket, nem fújhatta bele lángelméjéből azt, a mi előadásait remekmunkává idomította volna át. A jelen füzet rövid bevezetéssel kezdődik, melyet úgymint a diphthericus köthártyalobról szóló fejezetet Hirsch be rg maga önállóan dolgozott. Ez utóbbit már múlt számunkban kivonatban ismertettük meg a „Berliner klinische Wochenschrift“ után, melyben ez először megjelent. A bevezetés röviden taglalja a szemlobok tüneteit és kórismézést átalánosan A tünetek közül a belövelés az, mely mind gyakorisága, mind szembetünősége folytán leginkább vonja magára az orvosok figyelmét, miért is régebben a veresség minőségére fektették nagyobbára a különböztető kórismét, amazt összefüggésbe hozván bizonyos képzelt kórokokkal. így támadt a hurutos, csúzos, görvélyes, köszvényes és ezekből keletkezett vegyes szemlobok kórképe, mely ontologicus fogalmakat a mai szemészet tökéletesen elejtett, mióta a különféle belövelési alakokat egyrészről az edények boncztani elrendezésére redukálni, másrészről pedig az egyes szövetek megtámadásával összefüggésbe hozni tanult. Leber ujabbb boncztani kutatása szerint, melyeket különben majdnem ugyanazon eredménynyel Krause ésHenle nyomozásai megelőzték, megállapítottnak tekinthető, hogy a kötbártya felületes edényreczézete a szemütér szemhéj i ágaiból veszi eredetét, míg a mélyebb reczézet az úgynevezett mellső sugár üterekből, az az a szemütér izomágaiból származik. Közlekedés a kettő közt a szaruszél táján történik (annulus conjunctivae), hol az episcleral rétegből számos ütér- és viszszérkacs a köthártyába átmegy, ebben sugárirányban hátra vonul, az úgynevezett zóna pericornialist ellátván (mellső köthártyaedények) ágakkal, melyek a hátsó köthártyaedényekkel közlekednek. Ezen boncztani viszonyok alapján G r a e f e három különféle belövelést különböztetett me; a tülkhártyarészen, melyek különben sokféle módon combinálvajelennek meg, ugyanis: a) a köthártyai; b) a szarukörüli és c) a tülkhártyai belövelést. Az első csupán felületes köthártyaedényekből áll, melyek hátulról jővén az átmeneti redő táján legsűrűbben vannak, mellfelé pedig gyérülnek; a második két rétegből van összeállítva, az imént említett melső köthártyaedényekből (főképen visszerek), melyek igen sűrűn és párhuzamosan behatolnak a limbusba és a szaru közepe felé irányulnak, továbbá a mélyebben fekvő dichotomice szétágazó tűlkhártya feletti edényekből. A harmadik végre csupán tülkhártyai edényekből áll, körülírt ibolyaveres foltokat képez, melyekben puszta szemmel nem lehet az egyes ágakat felismerni, részint finomságuk folytán, részint azért, mivel rendesen fedve vannak belövelt köthártyával. A bevezetés a többi lobos tüneteket illetőleg, valamint a vizsgálati módra nézve számos hasznavehető intéseket nyújt, — melyeknek említésébe azonban nem ereszkedhetünk, miután az ide vágó anyag már eléggé ismeretes olvasóink előtt. Inkább szemlét tartandunk magok az előadások tartalma felett, kiemelvén különösen azt, mi vagy eltér a közönségesen elfogadott nézettől, vagy gyógy eljárási tekintetben fontos. Az első fejezet taglalja : a hötliártya bántalmait, valamint ásóknál: következményeit. Graefe megkülönbözteti a következő köthártyalob — formákat: 1. Hyperaemia Conjunctivae (Catarrhus siecus) 2. Conjunctivitis simplex (egyszerű köthártyahurút) 3. Conjunctivitis phlyktaenulosa, mely különféle alakban szeret a szarura átmenni. 4. Conjunctivitis contagiosa, epidemica (Schwellungscatarrh). 5. Conjunctivitis granulosa. A. Idült szemcsésedés. a) felületes. b) mély (trachomatosus) idült szemcsésedés. B. Heveny szemcsésedés. 6. Concjundivitis hlenorrhoica. A. JBlenorrhoea acuta. B. Blenorrhoea chronica. A kórok szerint:
