Szemészet, 1871 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1871-04-02 / 2. szám
I kell, hogy azon igen egyszerű módot használjuk, kivált ha sok eset vizsgálandó meg, mert legalább annak juthatnnk biztos tudomására, váljon egyáltalában van-e jelen és milyen fokú színérzéki zavar. S szerző ezt a gyakorlatra nézve fontosabbnak tartja, mint a színérzéki zavar minőségének meghatározását. A reczeg-érhártyalob különféle alakjánál a színérzéki zavar aránylag ritkán fordul elő Sok esetben e zavar jelennemléte talán abból magyarázható, meit a bántalom góczkint lépvén fel, ha a sárga folt tájékán fészkel, a látzavar nagy fokra fejlődhetik, az illető hártyák bántatlan részei azonban még rendesen érezhetik a színeket. A színvakság legfontosabb a látideg sorvadásánál, s egyáltalában a láttompulati bántalmaknál még olyanoknál is, melyeknél a látidegen semmi változást sem lehet észrevenni. Látidegsorvadásnál a színvakság csaknem mindig jelen van. 36 esetben csak 3-szor hiányzott, 5-ször kisfokú volt. Azon 3 esetben hol a színérzék rendes volt, a látélesség */*, */i> Vs-ot mutatott, mindenütt a hol a látélesség vagy V^-nél kisebb volt a színérzék legalább bőfogyatkozást tüntetett fel. Úgy látszik, hogy a látidegsorvadások természete a színérzéki zavarra nincs módosító befolyással. Lényeges előhirnöki jelentőséggel a tünet nem látszik bírni. Szerző azon reménye, hogy azon esetekben, hol a színérzéki zavar már akkor van jelen, midőn a szemtükörrel az idegen még némi változás nem vehető észre, és a láttér is rendes: jóslati következtetéeeket fog lehetni vonni, épen nem valósult. Nehány esetben a színérzéki tünet első jelenség volt ugyan, melyet aztán a láttér szűkülése és haladó látidegsorvadás követett; azonban voltak esetek, hol nagyfokú színvakságot sem követett látidegsorvadás. Szóval a színvakságnak nincs előhirnöki jelentősége. A színérzéki zavar minőségét illetőleg legtöbb esetnél az első időben a vörös-vakság mutatkozik. Ezt szerző röviden következőleg magyarázza: A Young-Helmholtz-féle elmélet szerint háromféle idegrost létezését vesszük fel: a vörös, zöld és ibolya vagy kék színt érző rostokot, és minden alanyi szinérzet ezen háromféle idegrost egyidejű, de különböző erejű izgatottságából jő létre. Ha már most ezen idégrostok egyikének megfelelő érzet hiányzik az egyáltalában lehetséges színérzetek száma természetesen oly mértékben fog kevesbedni, a mily mértékben két különböző érzet kevesebb combinatiot tesz lehetségessé, mint három. Ha tehát a vörös szín érzete hiányzik, a tárgyilagos színek akként változnak meg alanyilag, mintha a bennük tartalmazott vörös színtől megfosztattak volna. A betegek a vörös színt barnának vagy szürkésnek látják, a vöröst zölddel vagy kékkel cserélik fel. A mi a színes papírdarabkákkali vizsgánál a betegek nyilatkozatát illeti, némelyeknél az eltérés a zöldszínnél elébb jelenkezik mint a vörösnél, különösen a világoszöldet látják gyakran fehérnek vagy sárgásnak, holott az élénkvőröset tovább érzik vörösnek. Itt azt lehetne következtetni, hogy zöldvakság van jelen, azonban a vörösvakságnál is előfordul, hogy a zöldszín sárga vagy fehér színnel cserélhetik fel, és épen midőn fehéres árnyalatok használtatnak a vörösvakságnál is értelmezhetni azt, hogy a zöldet a betegek helytelenül fogják fel, holott a valamivel erősebb vörös színt még vörösnek látják. Szerző tehát a színérzéki zavar nemét illetőleg egyelőre nem képes eldönteni melyik fordul elő legtöbbször, váljon a betegség első szakában a tiszta vörösvakság-e, avagy ennek combinatioja a zöldvaksággal, vagy pedig csakis az utóbbi. De a későbbi szakokat illetőleg kétségtelen, hogy egyszerű vörösvakságról többé nem lehet szó, mert a színérzet a színkép vörös végétől a kék felé folyton csökken, úgy hogy végre csak a kék árnyalatok különböztetnek meg. Ilyenkor a betegek minden színt szürkésnek vagy fehérnek látnak, kivéve a kéket, melyet helyesen fognak fel. A sárga színt gyakran a betegség legkésőbb szakáig felismerik, mi valószínűleg onnan van, hogy ezen szín igen élénk érzetet okoz. Azonban a betegség vége felé mindig csak a kék szín ösmertetett fel és utoljára az sem. A betegek csupán a színek világosságát és sötétségét képesek megkülönböztetni. Ezt azonban szerző ott, hol a betegek még az ujjakat megbirták számlálni, nem tapasztalta, és csak ott hiányzott a színérzék tökéletesen, hol a beteg nem látott egyebet, mint nagyobb tárgyak mozgását. Az ilyen szemnek és a rendesnek gyenge világosságnál való — 25 — magatartása között feltűnő a hasonlatosság. Ez is roszul veszi ki % vörös árnyalatokat; egyátalában meglepő dolog, mint változnak a színek alkonyat felé. A vörös szürkevörös kezd lenni és ha igen élénkvörös, végre szénfeketévé lesz oly időben, midőn a zöld talán csak zöldes, a kék pedig még alig változott. Ez ép szemeknél onnan van, kogy a különféle színekre nézve a megérzési erő a világosság fokának műve. Nagy fényben a vörös világosabb, homályban ugyanez áll a kékszínről. Homályban a különféle színeket fényük szerint lehet osztályozni, az eredmény azonban egészen más mint a nappali osztályozásnál, holott a színeket épen nem lehet ilyenkor felismerni. Ugyanezt tapasztalta szerző a látidegsorvadás bizonyos eseteiben. Az ily esetekben szerző a tünemény okát az idegrostok vezetési ellentállásának öregbedésében, mi a sorvadásnál beáll, keresi, ennek oly hatása van, mint ép szemnél a világítás csakkevésének. Az ily szemek és az épek között még egy másik hasonlatos- ság, szerző szerint, abban áll, hogy az idegsorvadási szemeknél is találni mint a rendeseknél, a láttér körzete felé egy vörösvak és egy teljesen szín vak övét. Aubert irta le először, hogy a rendes szem látterében van egy merőben szíuvak őv, később pedig Schelcke állapítá meg, hogy ezenkívül még a kórponthoz közelebb eső vörösvak öv is létezik. A kezdődő látidegsorvadásnál ezen övék közelebb jutnak a központhoz. Mi a színérzéki zavarok elöjövetelét oly láttompulati eseteknél, hol nincs láttérkorláttoltság jelen illeti, meg kell különböztetni azon eseteket, melynél nem találni körülhatározható központi scotomát azoktól, hol ilyenre akadni. Természetesen nem oly scotomárol van itt szó, mely a reczegnek a sárga folt tájékán létrejött változatának következménye, hanem olyanról, s hol ily változatok merőben hiányoznak. A láttompulat azon alakjánál, a hol nem volt központi scotoma jelen, a színérzék rendszerint ép volt. A központi scotomákra nézve szerző következő esőteket különböztet meg: 1. A központi scotoma csakis a szín vizsga által volt kipuhatolható. Ez fekete tábla előtt ide s tova mozgatott szines — különösen rózsa vagy világoszöld színű papírdarabokkal történt. Mert midőn a központi scotoma nem igen fog feltűnni, holott, ha egyszersmind a színérzék is meg van támadva, ennek viszsgálatánál ki lesz deríthető. Ennek alapján szerző nagyon ajánlja a színérzék vizgálatát mindott, hol meg akarjuk tudni, van-e scotoma jelen. 2. Oly esetek, hol már közönséges vizsgálatnál ismerhető fel a scotoma, melynek terén színvakság mutatkozik; itt a színvakság nagyfokú szokott lenni, mert a kórfolyamat is előbbre haladott. 3. Központi scotoma színvaksággal vagy e nélkül, de a láttér körzete is rendellenes, és a színérzék is mutat némi eltérést 4. Ezen esetek az előbbiektől csak annyira különböznek, hogy itt a központkivüli látás homályos, és a láttér körzetének egyes részeiben az ujjak nem vétetnek észre. Ezen négy koraiakat nem lehet egymástól élesen elkülöníteni, mivel egyrészt átmenetek vannak köröttük, másrészt pedig, mivel egy azon egyénnél különféle időben különféle alakra akadhatni, amint vagy javul vagy roszabbul állapota. Igen nevezetesek azon esetek, hol a központi scotornán kívül a reczeg környi részei a színeket nem érzik meg helyesen, de a hol van még egy gyűrűszerű öv, mely rendes vagy csaknem rendes marad. Szerzőnek több ily esete közül épen az első volt reá nézve rendkívül érdekes, mert ennél sikerült neki először a színvizsga által a máskínt ki nem puhatolható scotomát felfedeznie. A dolog így történt: A színvizsga alkalmával a beteg a szeméhez közel tartott világoszöld papírdarab színét helyesen ismerte fel, azonban mihelyt távolabb tartá azt, fehérnek vagy szürkének mondá. Ez nyilván úgy volt magyarázható, hogy ezen papírdarab kép9 távolról a szín vak reczegközpontba esett, holott közelről a nagyobb kép a még rendesen működő reczegrészbe jutott. A központi scotomák ezen eseteiben a szemtüköri lelet nem mindig oly nemleges, mint a bántatlan láttért mutató láttompulati eseteknél rendszerint tapasztalni. Az igaz, hogy ezeknél is találni néha csekély vérbőséget vagy reczeghomály nyomait; azonban a központi homályoknál sokkal gyakrabban találni válto- 26 — í
