Szemészet, 1871 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1871-04-02 / 2. szám
23 24 nap alatt be van fejezve, 2-or Stádium demarcations, mely a takárhoz hasonló kórképet mutat, 10 -14 és több napig tartván 3-or végre a hegképzés. Az első időszak néha majd nem észrevétlenül folyik le, nem sokára az utótakárnak engedvén helyt, de nem ritkán ismétlődvén akkor, mikor már jelen van az utótakár. Nagy ritkaság az igazi visszaesés a betegség tökéletes gyógyulása után. A másodlagos szarubántalom az, mely közvetlenül veszélyeszteti a szemet ezen kórállapotban. Legveszélyesebb szarubántalom az, mely az első időszakban megjelen: ez rendesen korlátolt füstős homály alakjában lép fel, mely 12—24 óra alatt a felhám elválása folytán szürkés vagy szürkés sárga, ielületen és mélyben gyorsan növekedő fekélyjé átváltozván, az nem ritkán az egész szaruhártyát elfoglalja; vagy is átlátszó alapját megtartván a teke benyomása által előretolatik, mig e hártya repedése folytán szivárványiszam és az utóbajok egész serege a szem pusztulását vonja maga után. A második (takáros) időszakban megjelenő szarubántalom sokkal kevésbé veszélyes. Elhallgatván az ismert pusztulási módokat (Staphyloma, Iritis, Irido — Cyklitis, Panophthalmitis) említendő, a szerző által egy esetben észlelt vakság, mely által jött létre, hogy a szövetek beszürődése fokozván a szemüregbeli (intraorbitale) nyomást magát a látideget érte. A különböztető kórisme főképen a közönséges takárral való felcserélést illeti, mely azonban kikerülhető, ha a köthártya mivoltára gondos figyelem fordittatik. Erre nézve a szerző alig bir mást felhozni, mint azt, mit már Graefe közleményéből tudunk. Azon kívül a fájdalom, mely némely esetben oly nagy, hogy a betegek a legkisebb érintéstől irtóznak, oly tünet, mely a d'phtberitist szintén eléggé jellegzi. A kóroktanra nézve , mindenek előtt feltűnő, hogy a betegség sokkal nagyobb arányban uralkodik Észak — Némethonban mint más vidékeken. Mig t. i. Berlinben és más északnémet városokban minden évben még járványosán is elő fordul, addig Bécsból, Brüsselből, Francziaorsságból és Amerikából alig egy-egy eset jelentetett ki. Hirschberg eddig „legalább“ 80 esetet észlelt, beszámítva azon 54 esetet, melyet Graefe koródáján kezelt. A baj nem helybeli, hanem átalános, tetemes láztól kisért. betegség, mely inkább gyengélkedő mint egészséges egyéneket szokott megtámadni. Hasonlóképen más szervbeli bajok szoktak fellépni lefolyása után, mint gégecroup, tüdőlob, hydrocephalus stb. melyeknek a betegek nem épen ritkán áldozatul esnek utólagosan. Főok a járvány, mely kiváltképen tavaszi és őszi időben uralkodik. Jacobson, ki a járványt szintén elismeri mint főokot, ezt 1859-ben nyári hőség alatt észlelte, azonban nem tekinti a szembajt átalános betegség kifolyásának hanem tisztán helybelinek. A szerző megkülönbözteti azon eseteket, melyek a köthártyának beoltás által támadt helybeli betegségét képezik, azoktól, melyek járványosán fellépvén, valódi diphtheriticus testbaj kifolyását állítják elő. Erre nézve igen fontos a felnőttek eseteit a gyermekeknél előfordulóktól külön tárgyalni. Graefe kórodáján kezelt 54 eset közül 13 illetett felnőtteket. Ezek közül egyetlen egy sem volt átalános tünetektől kisérve, azon kisebb fokú lázi és emésztési zavarok kivételével, melyek már a nagy fájdalom és az álmatlanság következményei; 6 eset húgytakárnak köszönő eredetét ; 3 esetben más szemhajoktól (diphtheritis, újszülött takára) eredő megfertőzés volt kimutatható; 2 esetben a baj mint a köthártyarögnek (trachoma) fokozódása (exacerbation) lépett fel, végre 2 esetben, mely faluról jött, a keletkezési módra nézve adatokat nem találtak. Gyermekeknél a baj kiválóan 2—5 évig lép fel, kivételesen újszülötteknél és még 12 éveseknél is. A fellépés szórványos vagy járványos. Az előbbieknél többnyire sikerült a helybeli beoltást kimutatni. A járványok kölönböznek mind terjedésükre, mind jellemükre nézve. Egyike a legroszabbaknak észlelteit 1867. februáriustól áprilisig. Graefe kórodáján 9 gyermek közül volt két újszülött (ophthalmia neonat, diphth. nagy ritkaság), mely az átalános baj folytán meghalt. A bonczolat hurutos tüdőlobot és béllobot mulatott. Még tanúságosabb volt az 1868-iki járvány, melynek majd nem minden esetében a szemlobnak összefüggését torokdiphtheritissel, kanyaróval vagy bárányhimlővel ? lehetett kimutatni. Ezen összefüggési viszony háromféle volt: 1) egyidejű fellépés, 2) terjedés felfelé, 3) terjedés lefelé. A diphtheriticus köthárgyalob tehát egyrészről (gyermekeknél úgy mint felnöteknél) helybelileg keletkezhetik a köthártyának megfertőztetése vagy más izgatása által; más részről (csupán gyermekeknél) mint súlyos átalános betegségek utóbaja szokott fellépni. A helybeli erőmüvi vagy vegyészeti izgatást illetőleg, a következők kiemelendők, mint a diphtheritisnek észlelt okai: a) a köthártyának égetése mészszel, haméleggel, kénsavval és izzó fémöntvénynyel, b) műtétek: kancsalság elleni, valamint szemhéjmütét, c) pokolkőveli étetés, ha kelleténél erélyesebben, kiváltképen pedig ha diphtheritikus járvány idejében nem a kellő óvatossággal alkalmaztatik. A ragályt illetőleg bebizonyúlt, hogy különnemüséggel nem bir. A mint a közönséges takárnak váladéka más szemben alkalmilag diphtheritist hozhat létre, úgy viszont a diphthericus köthártyalob terménye az egyik egyénben diphtheritist, a másikban takárt szülni képes. Tudva van, hogy többen sajátságos gombát véltek feltalálni a diphtheritikus takhártyán, melyben a baj főokát elismerni hajlandók voltak. Ezen elmélet semmi biztos alapon nem nyukszik. A fennemlített mozgó csireknek (Schwármsporen) melyeket a köthártya felületén talált, Hirschberg maga semmi jelentőséget egyelőre nem tulajdonít. A jóslat függ a gyurmái lobnak fokától, a szarunak mibenlététől, valamint az egész test állapotától. Tagadhatlan, hogy a diphtheriticus köthártyalob valamennyi szemlobok legveszélyesebbike. Minél mélyebb a beszürődés, minél merevebb, halaványabb és vérszegényebb a köthártya, minél tömöröbb a chemosis: annál roszabb a jóslat. Minél tovább tartott a lob, anélkül, hogy a szarut megtámadta volna, annál kedvezőbb, ha 8 nap eltelt ép szaruval, bátran nézhetünk a jövő elébe. A takáros időszakban fejlődő szembántalom majd nem veszély nélküli. Már Graefe figyelmeztetett az oltalomra, melyet régi edényezett homályok (pannus trachomat. vagy herpet.) a szaru szövetnek nyújtanak ; nem edényezett, kivált központi foltok ellenben még inkább hajlandók szétmálásra, mint az ép szaruszövet. Legkedvezőtlenebb a jóslat gyermekeknél, különösen azoknál, kik heveny vérmegmérgezések, úgymint: kanyaró, bárányhimlő lefolyása alatt nagy lázkísérete mellett támadtatnak meg. Hirschberg szerint az átalános jóslat e betegségnél kedvezőbbé fog válni, ba az orvosok két mozzanatra figyelmesek lesznek, melynek egyike felnőtteknél erélyes higanycurát, másika kisdedeknél tökéletesebb hygiena, illetőleg az esetek kórházaktól való távol tartását képezi. Különben a gyógyeljárást a legközelebbi számban hozzuk. (Berlin. Kiin. Wochenschrift 1871. 4 5. és 8. sz.) H. A színérzék zavarai láttompulatban szenvedőknél. Lrbér tr-tói. A színórzék szerzett zavarai csak a legutóbbi idő óta vétetnek nagyobb mértekben figyelembe, holott a veleszületett színvakság már régóta ösmertés szorgosan megfigyelt kórállapot. Benedickt, Schelske, Galezovszki s mások észleletei bizonyítják, hogy a szerzett színvakság a láttompulat legkülönfélébb neménél igen gyakran elő fordul. Hogy miért lett ez eddig elhanyagolva, valószínűleg onnan van, mert a betegek ezen tünetet kevésbe veszik, s csak akkor hangsúlyozzák, midőn nagyobb fokra fejlődött mint maga a látzavar. A lát- s színérzéki zavar között az arány nem mindig egyenes. Mi a betegek megvizsgálását illeti a leggyakrabban alkalmazott eljárás igen egyszerű. A betegek elé ugyanis színes papírdarabkák tartattak azon felszólítással, mondanák meg, mily színűnek látj ák azokat. Az igaz, hogy ezen eljárás által nem lehet a színérzéki zavart szabatosan meghatározni, mert a beteg a színárnyalatok közti különbségeket gyakran csak a színintensitás különbségeinek tartja. Tehát a beteg nyilatkozata nem szolgálhat közvetlenül a zavar minőségének biztos felismerésére; azonban
