Szemészet, 1870 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1870-12-18 / 6. szám

83 84 dás azonnal világos, ha az alsó szemhéj mozgásait a tükörképen fel­ismerjük. Sokkal fontosabb egy másik kísérlet t. i. a Sanson- Purkinye nevű vizsgálás. E módon csak ugyan kitűnik, hogy egy a szem előtt tartott gyertyának csupán egy képét nyer­jük, miáltal be van mutatva, hogy lencsehiány nyal van dol­gunk. Miután sem a lencsének, sem tokjának maradványai nem találtatnak a szemben, kétséget nem szenved, hogy az egész len­cse tokjával együtt úgy mint a szivárvány összesége a sebzés pillanatában a szemből kitolul. Nov. 19. Az üvegtest már annyira megtisztult, hogy a látidemgdobcsát, valamint a háttér többi részeit megszemlélhetni. E vizsgálás újra bebizonyítja, hogy lencsehiány van jelen, miután szemtükörrel azonnal felismerjük a hypermetropia legnagyobb fokát. Egyenes képben ugyanis a háttér részleteit csak akkor lehet jól látni, ha a sérült szem elibe -et tartunk. Nov. 22. Daczára a még jelenlevő üvegtesthomálynak, mely különben naponta kisebbedik, a beteg -f- 4-el ujjakat 15 lábnyira számlál, Jaeg 20-ot 2' nyira + 2-el Jaeg 12-t 10'' nyira bir olvasni. Szemizgatás megszűnt, a beteg örül a megigért pápaszemnek, mely a vég képen megvakultnak vélt szeme látere­­jét helyre állitandja. Ezen esetben a tökéletes szivárvány — és lencsehiány oly körülmények alatt állott be, melyek a sértés ezen következmé­nyét úgy szólván rejtélyessé teszik. A szaruhártyaseb oly feltűnő kicsiny, hogy valóban nehéz megérteni, mily módon juthatott ki azon a lencse tokjával együtt, tudván, hogy 50 éves egyéneknél a mag már meglehetős keményedést szokott mutatni. Ez már magában véve oly tény, mely a hályog metszésnél elfogadott elvekkel ellenmondásban áll. Az egész lencsének sértés általi kiküszöbölése bár ritkán de mégis többször észleltetek. A tülkhártya vagy szaruhártya seb ez esetekben legalább a szaruhártyaszél egy negyedét fog­lalta el. A repedés mindig a szemteke, illetőleg a szaruszél felső vagy a belső - felső táján történt, soha sem az alsón, mire már ezen lapokban utaltunk. Magától érthető, hogy csak is nagyobb erőművi behatás képes ezen eredmény létrehozására, va­lamint az is, hogy az egész lencse kiküszöbelése (expulsio lentis totalis) szükségképen együtt jár a szivárványnak a sugárszalag­tól való kiszakadásával; hogy tehát ily esetekben a lencsehiány szivárvány részletes hiányával együtt fordúl elő. Miután a szi­várvány-szalag (lig. pectinatum iridis) a szaruszéltől veszi kez­detét, a szarurepedés közvetlen eredménye: a szivárvány levá­lása (Dialysis). A zonulátol elszakatt lencse, mely az erőmű teljes hatása alatt áll, az iridodialysis következtében támadt szabad té­ren át tolul ki a sebbe. Nevezetes a jelen esetben az, hogy re­pedés folytán támadt egy oly szaruszélseb, melyen keresztül a lencse, tok és szivárvány kitolult, és hogy ezen seb néhány nap alatt per prima m intentionen be tudott hegedni oly tökéletesen, hogy a csekély hátramaradt homály könnyen kikerülhette volna az orvos figyelmét. Nem kevésbé érdekes az is, hogy az ily erő­­művi behatás folytán létrejött lobos folyamat a legegyszerűbb lobellenes eljárás mellett két hét alatt tökéletesen megszűnik és még a nagy vérgyülem is majd nem egészen eltűnik. A mi a szivárványt illeti, hasonló esetekben csak igen rit­kán szokott az tökéletesen hiányozni, többnyire kisebb vagy na­gyobb maradványa találtatik a szemben. Zander 1864 köz­­lött munkájában a sértés által támadt tökéletes szivárványhiány csupán tizenegy esetét hozhatta fel az egész irodalomból. Ezek közül csak egy van, hol szintén lencsehiány a szivárvány hiány­nyal együtt volt jelen ököl csapás következtében. A szivárvány hiány (irtderemia) két esete. Közli Vidor Zs. tr. Mihalovits Mari 4 hónapos f. é. október hó 18-án vétetett fel szembaja miatt a szegény gyermekkórház szemészeti osztályára. Az anya beszéli, hogy gyermeke idő előtt (7 hónapra) született s folyton betegeskedik. A felvételkor következők találtattak: A gyermek korához képest tökéletlenül fejlett, olyan mint hat hetes csecsemő. — Testbőre halvány, pettyhűdt és ránczos, — koponyája lágy, a ku­­tacsok nyitvák, a mellső kutacs csaknem tallér terjedelmű, a gyermek sokat sír és nagyon nyugtalan. — A szájüreg és nyel­­fehéres lepedékkel fedett. — Időnkínt hányás áll be, a székürülév sek zöldek, de nem gyakoriak. A légzés szabad, sejtes. A tüdők és szív kontatási hangjai rendesek. A szemeket kővetkező állapotban találtuk. A héjak rendesek csakhogy kissé hátrább állanak, a gyermek felső héjait jól tudja felemelni, a tekék vízszintes irányban folyton mozognak (nystag­mus), kissé mélyebben feküsznek, de összeállásukban eltérést nem mutatnak, sem belöveltség nem látható rajtuk. A szaruhártyák átalános zavarosságot, mutatnak a jobb szaruhártya közepén ezenkívül gombostűfőnyi kissé puffadt izzadmány; a csarnokok szükek, szivár­ványhártyák nem láthatók csak a belső és külső környi részekből van, jelen V4'"-nyi széles szegély, aláták tehát hiányoznak, illetőleg csak­nem oly nagy tért foglalnak el, mint a szaruhártyák; a lencsék tiszták, átlátszók, kivéve a bal lencsetok felső külső negyedének egy a központhoz közel eső helyén, a hol mákszem mekkoraságu tokhomály vehető észre; a lencseszélek mind ferde világításnál mind keresziilhatólónál jól láthatók. Szemtükörrel vizsgálván a szemek hátterét részint a tekék szüntelen rezgése, az átlátszó köze­gek zavarossága, részint a gyermek szerfelett nagy nyugtalansága miatt a hátterek egyes részleteit, úgymint az idegdombcsát, a re­­cegedényeket sat. nem láthattam ugyan, azonban bizton következ­tethettem az érhártya egész terjedelmébeni jelenlétére a visszave­tett fény veres színéből és abból, hogy ismételt és huzamos vizsgá­lataim közben a visszavetett fény soha sem volt infehér színű, minek kellett volna lennie azon esetben, ha tülkhártya belső felületéről vettetett volna az vissza. A Purkinje-Sanson-fále 3 visszhajlított képecske helyett csak kettőt láttam ugyan, ebből azonban nem következtethettem a lencsék hiányára, még pedig azért nem, mivel a szaru homályossága tisztán észlelni nem en­­gedé, a mellső tok anélkül is gyenge képét. Meg kell még jegyez­nem, hogy a szivárványhiányt legbiztosabban csak az áteső világí­tásnál ismerém fel, a midőn t. i. a szaruhártya mögötti tér fényes nagy golyóként tűnt fel; a gyermek a világosságot igen jól tűrte és a meglehetősen világos szobában rendesen egészen nyitva tar­totta szemeit. Ily lelettel szemközt mi sem volt természetesebb, mint hogy az anya szemeit is megvizsgáljam; és ime egészen hasonló állapotban találtam azokat a kórállapot lényegére nézve. Tehát a gyermeknél örökölt vala a szivárványhiány. Az anya 35 éves közép nagyságú, gyenge testalkatú; 5 év előtt még finom kézi munkát volt képes készíteni, de nagyon rövidlátó volt, azóta gyakran vannak szemei meggyuladva, mi ellen azon­ban nem használt semmi gyógyszert, mit, daczára annak, hogy látereje már évek óta folyton gyengül, most sem tesz, csupán gyermekének betegsége miatt folyamodván segélyért; azon kérdé­semre, váljon szüleinek nem volt e valami szembajuk, „nem“-mel válaszol. Megvizsgálván szemeit követkzőket találtam. A íelső héjak szélei a szaruhártyáknak felső harmadát elfedték, tehát alá­csüngtek és azoknak feljebb emelése nem sikerült; a bal teke be­felé kancsalított, a tekék folyvást rezegtek, belövelve nem voltak, a szaruhártyákon számos izzadmány-gócz szerte ágazó vékony edényszálakkal, melyek a nevezett góczokat mintegy összeköttetés­ben tartották, a csarnokok szükek, szivárványoknak nyoma sem látszott, tehát láta nincs jelen, illetőleg szerfelett nagy az és külső meg belső széle mellett a jéglencse szélei igen jól voltak látha­tók, a lencsék tokján központi és körzeti homályok mutatkoztak, és épen az utóbbiak tették biztossá a szivárványhiány felismerését, már anélkül is átható világítással néztem volna a szembe. Ezen

Next

/
Oldalképek
Tartalom