Szemészet, 1870 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1870-09-23 / 5. szám
69 70 Az Archiv ugyanezen kötetében találkozunk nagy halottunk egy második müvével a dipletheritícus köthártyalobról, érdemdús munkálat, melyben a köthártya bántalmakra vonatkozó nézpontok vannak megörökítve és a mely leglényegesebb pontjaiban mind ez ideig még csak meg se támadtatva, másfél év tized múlva még mai nap is oly kórodai jelentőséggel bir, hogy a magyar orvosi könyvkiadótársulat hasznost vélt tenni avval, hogy az értekezést tavaly nyelvünkre lefordítani határozta. Nem lehetvén czélom, nem terem itt a kisebb közlemények ről is — pedig melyek szintoly belbecsüek — részletesen megemlékezni, röviden csak nagyobb műveit említem, és pedig mindenek előtt: Über die Coremorphosis gegen chronische Iritis und Iridochoroiditis-czimű czikket (II. Bd. II. Abth.) mint olyant, mely egyenesen úttörő lett a szemészet gyógytanában, mennyiben itt tamiljuk először behatóan ismerni a szivárványcsonkitás, — mely mind-addig tulajdonképen csupán mint látaképezés fogatott tel — nagyhorderejű becsét a belső szemhártyák és szaru táplálkozási viszonyaira nézve; oly ősmeret, mely szülője lett a legtermékenyebb észleleteknek, mi több: magának a Glaucoma gyógytanának. Ugyan is G r a e f é-nek lett fentartva az orvosi világot meggyőzni a s ivárványcsonkitásnak a belszemnyomást nővel0 hatásáról, ki lépésről lépésre haladva későbben arra tanított, hogy az ellenkező állapotot, a kórosan növekedett belnyomást, szintén avval lehet csökkenteni. A r Beiträge zur Lehre vom Schielen und der Schieloperation“ (III Bd I Abth.) czímü munkálat az összes szakbuvárok által korszakot képező műnek lett elismerve, mint melyből indult ki a kancsalság egészen új mütét-és kórtana. A hályogkiíejtés mellett ez volt és maradt G r a e f é-nek gyászos halála bekövetkezteig tulajdonképi kedvenez tárgya, melyeu ő fáradhatlanul javított, tőkéletesbitetl, és a melyet mint kórodász, mint mütő a kiművelésnek ritka fokára segített emelni. Elvétve találkoztak, kik mosolylyal fogodták a technicánok kicsinyeskedésig menő mintegy számtani pontosságát, adatait itt ott kétségbe is akarták vonni, mit azonban megbocsáthatólag csak azok tettek, kik nem voltak tanúi azon szabatosságnak, melylyel ő ezen műtéteket mindannyiszor végezte. Számba véve azt, hogy mütött betegeinek serge már az első közzététel alkalmával ezrekre ment: ki sem csudálkozhatik a legfinomabb technicai képzettség felett; más részről ez ideig még senki se támadhatta meg ezen tárgyra vonatkozó tanának helyességét, jóllehet kissebb kóranyagnál az eredmény olykor másként mutatkozott, mint azt Berlinből hirdették. A strabismus concomitansnak ezen műben letett klassikus képe mesterünk éles észlelőképességének mindenkor fényes emléke marad. Lehetien — rr.ondám— azon szűk időhatárok között, melyek a mai napon elémbe szabvák, G r a e f e egyébb, sokszorosan érdekes és érdemdús müvei felett csak ehez hasonló rövid vázlatot is nyújtanom; már csak a névszerinti felsorolás is jóval több időt venne igénybe, mint mennyit a jelenlegi ünnepélyes megemlékezés alkalmával ezen tárgynak szentelnem szabad. De legalább futólag legyenek említve értekezései: a láttér nyomozásáról láttompulatnál, a reczeg leválásáról, a dülszemről, a szembeli hólyag férgekről, a rokonszenves szemlobról, a szarutágulatról, a kettőslátásról, az üvegtest homályosodásáról, a rövidlátó szem alkatáról , a szemgödörfeletti ideg átmetszéséről, a tarsoraphiáról, a középponti reczegütér tömüléséről, a rák-és egyéb ujképletekről, a reczeglobról agybántalomnál, az izombeli szemfáradásról, a nyomkötésről, a látatágito és látaszűkitő szerekről stb. stb. melyek kivétel nélkül a szakirodalom legjobb termékeihez tartoznak; közülök többen épen mesteri észleleteket tartalmaznak és alapját képezik tárgyuk minden újabb ismereteinek. Terjedelmesebb és kiválóan ujitó jelentőségű lett kutatása a hályogmetszésről, mely végre a hályogkifejtés egy uj műtétmódjára vezetett. Egyedül az, ki előtt tudva van mennyire hozzáférhetlen álláspontot foglalt el évtizedeken át a klassikus lebenymetszés, mint tekintetett ezen mütétmód valamennyi sebész által a tökeletesség non plus ultra-jának, melynek javítására (isten ments azt mással helyettesíteni) még a legtávolabbról se gondoltak: mondom, csak az fogja feli kellő nagyságát azon forradalomnak, mely lehetővé tette azt, hogy D a viel eljárása ma már, ha még követőket számlál is, de Gr a efe módosított vonalmetszésében egy hatalmas vetélytársra talált, mely minden bizonynyal hivatva van további tökéletesbités által az egykor egymaga uralkodó mütétmódot helyéről leszorítani. Graeféneka lebenymetszés elleni fellépése nem volt újítási vágy, hanem szülte azt azon veszélyek és rósz kimenetek higgadt megpenditése, melyek ezen mütétmód mellett kezdete óta tapasztaltalak, s melyeket ugyan senki se vont kétségbe, de melyeknek meggátlását mindenki mint egy lehetetlen kivánság nak elismerte. Graefe gyakorlati működése elejétől fogva elmélkedett a tárgy felett, mely sebészi lelkiismeretét örök nyugtalanságban tartá; számtalan kísérletben gyakorolta a vonalmetszést, azonban jó ideig nem sikerült neki ezen metszés oly módjára akadni, mely ezt a kemény maggal biró hályog számára is biztosítsa ; nem sokára a legtöbb kórodán teljes komolysággal foglalkoztak a kérdés érdemével ; felvetődtek egymás után aMooren, Waldau, Pagenstecher, Jacobson, C r i t c h e t‘t-féle mütétmódok, a nélkül, hogy közülők valyamelyik állandó hitelre vergődhetett volna. Ekkor egyszerre, vagy jobban mondva, fáradhatlan, ezerszeres, lelkiismeretes megkisérlés után előlépett Graefe azőuj tülkhártyametszésével, és ezzel meg volt nyerve a szilárd álláspont. Még ugyan nincs vége a küzdelemnek, még időről időre uj és uj csapatok állnak ki a küzdtérre, hogy megmentsék a lebenymetszés elvesztett positióját; de a mint látszik, erőlködésük hasztalan. A szakférfiak nagy többsége már ez idő szerint az uj mütétmód mellett nyilatkozott, és ha bár ez mindenféle tökéletesbitést kétségenkivül megtör, sőt meggyőződésem szerint még szükségei, az az e g j bizonyos, számok alapján kétségbevonhatlan, hogy a szemeknek már ma egy jó nagy száma lett ezen uj műtét mód által a látásnak visszaadva, mely a lebenymetszés mellett tönkre jutott volna; és még inkább bizonyos azon másik tény, hogy ismét Graefe volt az, ki a fürkésző szellemnek egy uj ősvényt nyitott az emberiség üdvére. Fájdalom, hogy végzete nem engedte meg neki az általa elvetett magvakbői fejlődött érett kalászokban gyönyörködhetni; hogy oly rendkívül korán kellett oly életnek kialudni, mely napról napra dicső gyümölcsöket termett. Az Archívon kívül még más folyóiratokban is találkozunk Graefe müveivel; 1867-ben pedig könyv jelent meg tőle ezen czímmel :e„Symptomenlehre der Augenmuskellähmungen“ német kiadása azon munkálatnak, melylyel a berlini egyetemnél nyerte a veniam docendi, tanykönyv a szó legigazabb értelmében, mely a tárgy áttekinthetősége és érthetőségére nézve a tanulnivágyók számára mi kívánni valót se hagy hátra. Graf é-ben az író együtt született a búvárral. Szigorú logikai gondolatmenet, éleselmüség a tünemények eleme zésében, termékeny összítés a kórtani fogalom felállításában, concret nyelvezet, fényes ábrázolás - műveinek azon mesteri jellemet kölcsönzik, melylyel az olvasó csakis klassikus T T
