Szemészet, 1870 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1870-09-23 / 5. szám
71 72 íróknál találkozik, növekedő érdekeltséggel fordítva lapot lap után. Különös ékesszólás az, mely annyival inkább csudálkozásra ragad, mert egyedül a tudomány tételeinek felsorolására, a búvárkodó szellem levezetéseire szorítkozik, és szót se mond feleslegest, bizonyára egyet se azon czélból, bogy a tana feletti ítéletet békóba verje: Saját kételyjeit sóba sem igyekezett az olvasó előtt eltitkolni, de bol határozottan nyilatkozott, szinte érezni lebet, hogy minden egyes tétel megérlelt gondolattól és teljes benső meggyőződéstől volt diktálva. De mindenekelőtt Graefe mester volt; mester a szó legnemesebb értelmében, kinek a közlés hivatássá, életföltételévé vált, kinek ajkairól édesen csengett a szó, mihelyt magát tanítványai körében érezte, de a kik viszont lesve lesték beszédét mint a bölcsnek jósszavát. Volt is különben szüksége a hallgatónak figyelme teljes megfeszítésére, hogy előadását követhesse! csaknem rohanva követett tétel tételt, a gondolatok logikai következetességgel bontakoztak ki egymásból, anélkül, hogy a mester csak egyszer is ismétlésbe esett volna ; azért egyetlen egy tételnek félrehallása képes volt megérezhető hézagot hagyni. Dr. Engelhardt által (a Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde 3-dik évfolyamában) közölt előadások sorozata: „Über Amblyopie und Amaurose“ fényes tanúságot ád oktatásának dús tartalma és alaposságáról, melynek vonzó ereje minden nemzet és ország orvosait a zavaros Spree partjaihoz édesgette. Ezen tanterem, ezen betegszobák, ezen műtői terem tizenöt éven túl minden szemészjelöltnek szent Mekkája vala s nem egy megőszült szaktárs odahagyva működési körét, még egyszer tanulónak állt be, hogy az ünnepelt mester oktatása által mint egy új jogot szerezzen a gyakorlatra. Itt töltötte Graefe a napnak nagyobb részét, több segédtől környezve, kiket mindig a legjelesebbek közül tudott kiválasztani. Ezek a különféle munkának szakokra osztása által képesiték a tanárt, a legcsekélyesebb részletek biztos vizsgálatát nyerni, s megbizható észleleteknek oly tömérdek anyagát összehordani, mely példátlannak mondható a szakma történetéban. A munkának felosztása és rendezése, a kórodai szolgálatnak szervezése, ezen pontosság a kitűzött felad átok kivitelében, mely egész az ápolónéig terjedt, ki a műtét alatt a tépetet rendezte, ezen egész egybevágó gépezet minden látogatót bámulatra ragadá. Hogy Graefe első rangú mütő volt, ez oly roppant gyakorlat mellett magától értetik. De műszereinek biztos kezelésén kívül bizonyos ihlettség töltette el a művészt, a sebész feladatai iránt lelkesedés lengte át, mely minden kézmozdulatán elárulta magát, minden arczvonásán átsugárzott. Mily fájdalmas látvány lebete az élete utolsó havaiban, midőn hódoló környezete észrevette, hogy ezen kéz reszketni, ezen test inogni, ezen lelkes szemek bágyadni kezdenek! Mily megrázó jelenet, midőn a fáradhatlan tanító, betegségtől megrongálva, szenvedélyes vonzódással a műtőasztalhoz megy, hogy a növekedő reszketés daczára kedvencz munkáját végezze! Az egész eddigi vázlat azonban csak tökéletlen fogalmat költené Graefe működéséről és azon befolyásról, melyet korának tudományos igyekvéseire gyakorolt, ha nem emelném ki különösen a szaktársakkoz való viszonyát. Graefe iskolát teremtett, önálló búvároknak egész fényes sorát költötte életre, kik mellette és vele együtt a szakma fejlesztésén a legsikeresben összmüködtek, s kik azon biztonságot nyújtják, hogy a tőle kiindult lendítés még sokáig gyakorlandja kiható erejét, hogy a szellemeknek példája által költött mozgása nem egy könnyen fog megállapodásra jutni. Oly nevek, mint Kn ap p, Jakobson, Schweigger, Zehender, Horner, Pagenstecher, Alfred Graefe, Mooren, Nagel, Schirmer, Wecker, Maier, Liebreich s még sok egyebek, kik a mai szemészet egén mint fényes csillagok tündöklenek, s oly munkálatok, melyeknek mindegyike a maga nemében a tudomány újjászületésének müvét olőmozdítják — a férfiak és müveik bőven tanúskodnak azon befolyásról, melyet Graefe közvetve, mások által, tanítványai által a szak fejlesztésére gyakorolt. Ő mindezekkel, idősb szaktársakkal, francziaország, angolhon s az uj világ szemészeivel a legbensőbb viszonyban állott. (Ha elleumondásra, támadásra akadt, ő ellenének érveit nyugalommal s tárgyilagossággal szokta vizsga alá bocsátaui, s csak kivételesen bocsátkozott vitába, melyben aztán a támadót még inkább finom iróniával mint súlyos csapásokkal fegyverezte le). A heidelbergi társulat is eredetét Graefe azon vágyának köszöné, mely őt szaporább személyes érintkezésre inditá számos barátjával. A Neckarparti gyönyörű városban gyűltek össze évenkéut September 3-án volt tanítványai és barátai bensőbb eszmecserére, melynek eredményei közöltetés által távolabb körökre termékenyítő hatást árasztott. Kevés tudós létezett, ki idegen érdemet oly meleg elismeréssel tisztelt volna meg mint Graefe. Idősebb kartársak iránt oly annyira vitte az önmegtagadást, hogy még jelentéktelenebb dolgozataiknak is tisztelet helyet engedett Archivjában ; tanítványai és serdülő tehetségek iránt pedig kedves kötelességének tartotta, azokat mindenképen előresegiteni, s hírnevüket nyilvános elismerése által a világ előtt emelni. Sok idejét vette igénybe kiterjedt levelezése, melyet úgy szólván az egész világ szaktársaival folytatott; ha levele, mint rendesen, orvosi tauácskozást vagy tudományos kérdést illetet, ő azt oly kimeritőleg tárgyalta, hogy mindenkinek, ki roppant elfoglaltságát ismerte, bámulni kellett rajta. A szaktársak közül ki nem őrzi meg drága ereklyeként a szeretetre méltó férfiú egyik másik ilyen levelét ? Hasonlithatlan munkaereje, tevékenysége, mely nappallá tévé az éjt, s mely rendes nyári gyógyhelyén Heidenben a svajczi havasok közt- sem engedé pihenni, mennyiben itt is a nagy számmal összegyűlő betegeket fogadta, végre azon fáradhatlan törekvés, a már kiküzdött eredményeket mindinkább gyarapítani s tőkelyesbiteni; — mindezen túlterhelésnek szükségkép korán kelle aláásni oly szervezetet, melynek sugár gyöngéd alkatát barátai már régen aggodalmas szemmel nézték. Lassan de megállithathatlanul harapózott tova a betegség, mely a férfikor legszebb éveiben vetett véget ezen szép dús életnek. Ilyen volt Graefe, kinek kora elhunytét nemcsak az általa megmentett betegek sok ezrei fájlalják, hanem valamennyi szaktársai is, a kik tudják és érzik, hogy mennyit köszönnek neki, hogy mennyire gyarapittattak általa hivatásukban, hogy mivé teremtette a szemészet tudományát. Ritka tehetségekkel áldott férfiú, ismeretekben gazdag szellem, ragyogó tisztaságú jellem, szeretetreméltó: az volt Graefe, élete pedig lánczolata vala az emberiség javára irányzott munkalátoknak, melyek nevét örök időkig ragyogtatandják az orvosi tudomány évkönyveiben. Bármily nagyszerűek is az általa nyert vívmányok, bármily áldásdúsak valának is gyógyászati eredményei, bármily megbecsülhetienek is a keze által kiaknázott ismeret kincsei; mégis nem kizárólag ezen érdemei szövik homloka körül a halhatlanság sugárkoronáját. A mozgás, melyet megindított, a hatalmas lendület, mely tőle kiindulva, uj vívmányok egész sorának magvait hintó el a jövendő földébe — ezek képezik dús hagyatékát,
