Szemészet, 1869 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1869-03-14 / 1. szám
— 8 — 1860 junius havában Förster körülbelül 30 éves asszonyt gyógykezelt, ki jobb oldali idült szivárványlob és genyszemben (hypopion) szenvedett. A mellső csarnok egy harmada genynyel volt tele; a látaszél csaknem mindenütt odanőtt; a tülkfölőtti belöveltség csekély; sugárzsába középfokú. A genyszem hetek óta lévén jelen, miután és nadragulyái és kinallali erélyes kezelésre pár nap alatt nem tágított, a mellső csarnok csapolása vétetett igénybe. Erre kiürülvén a geny legnagyobb része és a víznedv tökéletesen, a szaruhártya közepe lapos gödrőcscsé süppedt be. Az ily gödröcsnek a víznedv kiürültéveli mutatkozása különösen fiatalabb egyének szaruhártyáján nem valami mindennap előforduló dolog és bizonyára azt jelentheti, hogy a belszemi nyomásnak rendesnél csekélyebbnek kell lennie. Försternek a teke ezen állapotábani megszemlélésénél feltűnt, hogy a gödröcs hébe-korba rögtön elsimult és aztán újra meg újra feltűnt. Eleinte Förster a szemhéjaknak a körizom összehúzódása folytán a tekére átható nyomására gondolt, mint okmozzanatra és ennélfogva eltávolította a szemhéjakat úgy, hogy a tekét ne érjék. Ez azonban mitsem változtatott a dolgon, mert ekkor is megjelent pillanatokra a szarusüppedés és legott ismét eltűnt. Hogy kiderüljön, váljon nem okozza-e a belszemnyomás időnkinti futólagos öregbedését az egyenes és ferde izmok működése, az ép szem rögzitése lett különféle irányba igénybe 4 véve, természetesen a beteg szemnek együtt működésével. E mozgások azon gödröcs elsimulására nem folytak be, sőt ellenkezőleg a gödröcsöt mintegy állandóvá tenni látszának. Nem maradt tehát egyéb hátra, mint az alkalmazásnak a gödröcsre nyilvánulhatandó befolyását vizsgálat alá venni. A beteg tehát felszólíttatott mindkét szemével, majd egy 8—10 ujnyi, majd egy 50 lábnyi távolságban levő tárgyat váltakozva rögzíteni. A beteg csak ép szemével volt ugyan képes tárgyakat felismerni, feltehetők azonban, hogy látképtelen szeme ugyanazon alkalmazási működést egy azon időben viendi végbe. Ez eljárásnál állandóan nyilvánult azon szembeötlő tünemény, hogy a szaruhártya közepének említett gödröcse megannyiszor eltűnt, valahányszor abetegtávolba nézett, és legott ismét előállott, mihelyt közel tartott tárgyat rögzített. E vizsgálat körülbelül 0 —8-szor ismételtetett és a távolpont rögzítésekor állandóan kidomborodott a szarusüppedés. Három nappal később ismét meggyűlt a geny a jobb szem mellső csarnokában. Újólag ki lön az a víznedvvel együtt ürítve. Közvetlen a csapolás után a szaru közép része távolponti rögzítésre is kissé gödrözetes maradt, azonban gyorsan fokozódott a bemélyedés, ha közelponti rögzítésre szólíttatott a látképes bal szem. Körülbelül egy perez lefolyása után, mire t. i. újra termelődött kevés víznedv, távolponti tekintés pillanatában a szarusüppedés tökéletesen elmúlt, és csak akkor mutatkozék ismét, ha közeire szóló alkalmazási erőködés ment végbe. Nehány perczczel később sem közel- sem távolponti rögzítésre nem merült fel többé a gödröcs, legalább nem oly vizsgálati eljárásra, mely méreszközök foganatbavétele nélkül történik. E két észleletnél a szarudomborulatoni változások oly élénk pontossággal nyilvánúltak, hogy e változásoknak az alkalmazási állapottól való függősége a jelenvolt ügytársak mindegyikében meggyőződéssé vált. A gödröcsön tapasztalt tünemény feltűnő, sőt meglepő volt azért, mert a szaruközéppontnak besüppedését inkább lehetett, sőt kellett elvárni a távol — mint a közelpont rögzítésénél. A víznedv eltávolítására ugyanis a szivárvány és jéglencse közvetlen odafekszik a szaruhártya hátsó színére, és miután közelponti alkalmazásnál a lencse mellső fölülete kidomborodik, természetes, hogy inkább kellett a közelrögzités momentumában a lencse mellszínére támaszkodó szaruközpontnak előrepohosodását, mint annak fokozódó vájulódását elvárni. És hogy a beteg a tőle kívánt alkalmazási mozgásokkal ellenkezőket vitt legyen végbe, egyéniségéről nem volt föltehető, és még kevésbé az, hogy a csapolt s a tárgyakat észre nem vevő szem az egészségesével ellenkező alkalmazási mozgásokra indíttatott volna. Mindenekelőtt annak bebizonyítása volt tehát fontos, ha váljon az észlelt tünemény állandó éptani-e, vagy pedig a lob szült-e talán oly viszonyokat, melyek a kérdéses tüneményt kórtaninak tekinteni kényszerítenek. Ennélfogva tökéletesen lobtalan szemeken kellett a vizsgát ismételni. Erre pár nappal később akadt is alkalom egy 26 éves, mindkét oldali szarukúpban szenvedő nő szemein. A szarukúpok 15 év lefolyta alatt fejlődtek ki. Baloldalt a kúpos szaruhártya tökéletesen átlátsz!, a jobb oldali kúp csúcsa azonban homályos volt. Ezen homály talán csak pár nap óta állott fé m, legalább úgy nyilatkozott a bsteg, hogy jobb szemével nehány nap előttig ép oly jól látott közel, mint bal szemével, holott most ama szemével mindent sűrű kék ködbe borúltan vesz észre. A szarutágulat kisebbítésére a mellső csarnok ismételt csapolása és erre következendő nyomkötés voltak alkalmazandók a csaknem teljesen látképtelen jobb szemen. A beteg szeme egy nappal elébb szemtükörreli vizsga czéljából nadragulyallal kezeltetett, a láta tehát a csapolás idejében még igen tág volt. A csapolás után, melyre csak részben ürült ki a víznedv, ugyanazon tünet mutatkozott, mint a fentebb említett genyszemes esetben: A szaruhártya központja közelponti rögzítésnél besüppedt, távolpontinál pedig ismét kidomborodott Försternek 4 év lefordúlta alatt gyakran volt alkalma e tünetet észlelni a víznedv kiürítésénél. Az észlelt esetek közül még a következőt tartja érdekessége miatt közlendőnek. Göppert asszony (1861 júniusban) 35 éves, a szaruhártya felső szélétől l1/,"' eső, gombostűfejnyi átfúró fekélyben szenvedett. A szem ment volt minden lobos tünettől. A fekélyen igen apró és behegedésre hajlamot nem mutató szivárvány-iszam dudorzott. Junius 18-án az iszam óllóval lön el távoli tva, mire a víznedv kifolyt. A szaruközpontnak gödrőcses süppedése ezen műveletre nem állott ugyan be, hanem igen is beállott egy evvel rokonértelmü tüuet, t. i. ha aszemközelponti alkalmazást vitt végbe, a szaruviszfény nyilvánvalóan nagyobb volt, mint akkor, ha távollevő tárgy lett rögzítve. A szaruhártya tehát távolponti alkalmazás pillanatában kidomborodott. Ezt a szemnek nadragulyallali kezelése előtt lehetett észlelni. Erre kétszer lett atropin becsöppentve a szembe. Egy fél óra elteltével a szaruhártyán alkalmazás pillanataiban ugyanazon változások mutatkoztak. Junius hó 19-én a kiiszamlott szivárványon ejtett nyílás behegedt; — a szem atropinhatás alatt állott. A szivárvány-iszam kúpjának újólagos eltávolítása foganatosíttatván, a víznedv az iszam nyiladékából szökellő sugár alakjában ömlött elő. A szem nem volt izgatott állapotban, és igen jól tűrte e kiürítést, mire nem állott be sem sugárzsába, sem tekebeli fájdalmasság és a műtői behatás után csak % óra múltával mutatkozott a szaruhártya körül mérsékelt rózsaszínű lövelleti szegély. Ez ízben a víznedv tökéletesben kiürült — a nyílás tágasb volt — és a beteg az alkalmazási kísérletekbe jobban be volt már gyakorolva. Mindennek daczára a legerélyesebb közelponti alkalmazásra sem süppedt be a szaruközpont. Ellenben a helyett egy más hasonértékű tünet volt észlelhető, az t. i, hogy ha a beteg távolba tekintett, a szarunyiladék víznedvvel telt meg és e folyadék felszíne szembeötlőleg lüktetett Minden or3Ólüktetéssel egyidejűleg a fekélytölcsér túláradt és kis mennyiségű víznedv csordáit le a szaruhártyára. Közelponti alkalmazás pillanatában ellenben legott visszasülyedt a folyadék felszíne, a fekély nem volt víznedvvel tele, hanem Ü3tszerüleg bemélyedt fölületet mutatott és a lüktetési lejtemet nem kísérte folyadéknak csordúlása. A közel és távolponti alkalmazás váltakozva vagy 20-szor ismételtetett mindannyiszor egy s ugyanazon eredménynyel. Junius 26-án a behegedésre még mindig nem hajlandó szivárvány-iszam csúcsa, miután pokolkőveli érintés is sikertelen maradt, 3-szor Ion eltávolítva. Az alkalmazási működésnél az élőbbemhez hasonló eredmény mutatkozott ismét. A szem azonban e 3-ad Ízben más irányban is fel használtatott. Az volt ugyanis kikutatandó, váljon alkalmazási működés pillanatában lehetséges-e valamely folyadékot a fekély szájazaton keresztül a mellső csarnokba meneszteni, avagy beszívódik-e mintegy e folyadék, mert kell, hogy a kérdéses tünet magyarázatára valamely felszívó erőt vegyünk igénybe. E czél elérése végett nadragulyaloldat választatott, minek behatása, ha a láta gyorsan táguland ki, lesz vala bebizonyítva A Gsapolás előtt a kissé szögletes rendes tágultságu , körülbelől ? 5/t'" és világosságra pontosan visszaható volt. A víznedv kiürítése után a teke mérsékelten petyhüdt és a láta 1'" átmérőjű volt Ekkor a hányát fekvő beteg szemébe 3 csöpp öntetett a nadra-
