Szemészet, 1869 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1869-03-14 / 1. szám
9 10 gulyái oldatból és a beteg felszólíttatott a köze 1 p o n t i alkalmazás erélyes végbevitelére. Egy n eg'yedpercz letelte alatt a láta 2"'-ra tágult, anélkül azonban, hogy a mellső csarnokban valamely folyadéknak •észrevehető mennyisége gyűlt volna meg. A nadragulyáinak eme rendkívül gyors hatása oly körülmények öszmüködése alatt, miket rendesen látaszükülés szokott nyomon követni (mint a milyenek a vlznedv kifolyása és közelponti alkalmazás) bizonyára oda mutat, hogy a nadragulyái a fekélynyiláson keresztül bejutott a mellső csarnokba. Ami ezen tünemény magyarázatát illeti, a szaruközpont besüppedése vagy annak lelapulása, a folyadéknak a fekélytöltsérbe történő sülyedése, továbbá a nadragulyáinak a mellső csarnokban észlelt felszivatása jóformán csakúgy jöhetnek létre, ha a víznedvnek kiürülte után nagy mértékben keskenyült csarnok-tér az alkalmazási működés mozzanataiban valamivel tágul. És minthogy az így támadott tér más módon ki nem töltetik, a légnyomás besülyeszti a szaruhártyát. A „mellső csarnokinak nevezete itt tulajdonképen nem •egészen szabatos, minthogy ez alatt csak a szivárványig nyúló térség értetik; holott azon tér, melynek nagyobbodása Förster által föltételezetik. nem csupán a szivárványig terjed, hanem magában foglalja a sajátképi mellső csarnokon kívül az egész szivárványt és azon tért is, mely a szivárvány és a lencse körzeti részei, illetőleg a Zinni-féle övcse között létezik. Ezek szerint ezen utóbb «említett tér, miután a szivárvány mögött is víznedv van, sokkal helyesebben volna „víznedvi csarnok“ névvel megjelölve. A mellső lenesetek, a Zinni-féle övcse és a súgárizomnak mellső felülete a «úgárnyútványok mellső élével képezik e tér hátsó falzatát mely azt a teke hátsó terétől, mely a lencsét és üvegtestet foglalja magában, «elválasztja. Ha a víznedv e csarnokban az említett alkalmazási kísérleteknél valamivel nagyobbodik, ez bizonyára csak oly módon történhetik, hogy a lencsetok körzeti részei az ö vesével és a sugárnyújtványokkal együtt hátravonulnak. Hogy a mellső csarnok körzete közeiponti alkalmazásnál valóban visszanyomul, Helmholtz kísérletei nyomán bizonyos. Ha azonban némelyektől állíttatik, hogy a szivárvány körzetének hátravonulása csupán követk ezménye a lencse mellső kidomborodásának azért, mert az •ez által helyéből kiszorított víznedv a maga részéről a szivárványt vissza nyomná, úgy most ellenkezőleg bizonyos, hogy a víznedvi-csarnok hátsó falának körzete nem a kiszorított víznedvnek, hanem más, a lencse szélezetét hátrahúzá erőknek enged; bizonytalan azonban, váljon részesül-e maga a szivárváay ragpontja is e visszahúzatásban, avagy csupán szenvedőleg viseli-e magát a víznedv nyomása irányában. Ha a tekebeltér lencse előtti részében a hydrostatikus nyomás csekélyebb lesz, akkor a lencse mögötti térben nagyobbúlui kell e nyomásnak, és ezen gyarapodott nyomásnak azon rész fog leginkább engedni, mely legkevésbé bír ellentállani. Hogy eme rész a rendes, zárt tekében a mellső lencsetok, szintén tudjuk a Helmholtz-Cramer- féle kísérletekből, melyek nyomán kétségtelen, hogy a lencse mellső sarka kidomborodik. Másneműek azonban a zárt és mások a csapolt tekebeli viszonyok. Tudjuk ugyanis, hogy a víznedvnek kiüríttetésére a szivárvány és lencse — mint az említett tekebeli térek választó fala, — elveszítvén a vérnedv támasztó nyomását, a szarúhártya felé •előre tolóinak. A sugárnyujtványok szintén nem kevéssé vonatnak mell felé a Zinni-féle övcse által. A teke hátsó tere mellső fakadónak ezen előrenyomulása által térfogatában öregbedik , a nyomás benne csökken, a tülkhártya feszültsége alábbhagy, a szemteke petyhüdtté lesz. Ha ilyen hydrostatikus viszonyok idejében közelponti alkalmazás oly módon vitetik végbe, hogy a mellső lencsetok rendkívül előreszorított körzete a Zinni övcsével és sugárnyújtványokkal együtt hátranyomúlnak, ez által mindenek előtt a teke hátsó tere valamivel kisebbedik, a hydrostatikus nyomás tehát benne ismét gyarapodik. A nyomás ezen fokozásának, — mely azonban távolról sem emelkedik a csapolás előtti nyommagosságig — alig lehet azon eredménye, hogy a már amúgy is nagy mértékben előretolt lencsetok még inkább előrelépjen, amint ez zárt tekéken meganyiszor történik, hanem egyedül az, hogy a tülkboriték feszültsége nagyobbodik. A mig tehát közelponti alkalmazásnál zárt tekében a mellső ilencsetok középső részének előrepohosodása is a körzeti részeknek egyidejű visszahúzódása által a víznedvi csarnok térfogata nem változik és ennélfogva semmiféle mérés nem mutat változást a szarudomborulaton, addig a csapolt tekében a lencse körzetének hátrahúzódása által a víznedvi csarnok nagyobbúl a nélkül, hogy a mellső lencsesark kidomborodása áttal pőtkisebbülés létesülne, — innen áll elő, a szaruhártya pótsülyedése. És hogy e behorpadás a szaruközepén történik, nyilván onnan van, mert e helyt az legvékonyabb. Most azon kérdés lép előtérbe: váljon mi módon jő létre a lencse körzetének hátravonatása. Mindenkor nehézséggel küzdött azon magyarázat, mely szerint a hátsó-vonást az érhártya feszítője vinné végbe. E nehézségnek oka ott rejlik, hogy ezen izom rögpontját mellső ragpontjában a Schlemm-féle csatorna táján keresték. Ha azonban ez odaragadást csak védszálagez áljából történtnek, avagy ellentétesen ható készletnek tekintjük, mely az izom szerfölött nagy összbuzódási hatását vau hivatva gátolni és a rögpontot (punctum fixum) az izom érhártyai végébe képzeljük, akkor a nehézségek ön maguktól oszolnak el; akkor az izom ragpontja a sugárnyujtványok és Zinni-féle övecs közvetítése folytán a lencsén lesz feltalálható, és az övecs úgyszólván inát képezi az érhártya-feszitőnek. Az izomnak hosszvonalbani rövidülése a lencsekörzetet hát- és kifelé vonja. A kifelévonás hatása a körkörös izomrostok egyidejű feszültsége által semlegesittetvén csupán hátrahuzódás marad fenn. A mellett, hogy a sugárizom mell-külső vége védszálagként szerepel, több ok szól. Ily védkészlet mindenekelőtt szükségesnek látszik hosszadalmas alkalmazási erőködéseknél a lencse és szivárvány helybentartása tekintetéből és egyszersmind azért, hogy az érhártya feszitőjének fölöttébb nagy rövidülése a belszemnyomást fel ne magasítsa. Azután rövidlátóknál tudva levő dolog, hogy a mellső csarnok feltünőleg nagy az által, hogy a szivárvány és lenese nagyon hátul fekszenek. Ily esetek némelyikében a lencse még a szivárványhoz viszonylag is felötlőleg távol hátraesik, a mi a szivárvány rezgése által külölődik. Ez onnan van, hogy a szivárvány elveszítette a lencse támogatását. Kérdés váljon a lencsének és szivárványnak ezen állapota, valamint a rövidlátók szemeiben belnyomás folytán támadt tengely-hosszabbulás nem volnának-e megmagyarázhatók azáltal, hogy az említett védszálag húzamos alkalmazási erőködésnek nem bir ellentállani és lassankint megnyúlik ? Végre még nehány szót a fönn leírt szaruhártya-tünetről. E tünet korántsem észlelhető minden szem mellső csarnokának megnyitására. Sőt ellenkezőleg sokkal gyakrabban hiányzik az, semmint jelen van, nevezetesen viharos lobtünetek jelenlétében. Azonban az alkalmazási tevékenységet meglehetősen csökkentő nadragulyallali telítés, semmiesetre sem akadályozza a szarutünet létrejövetelét. A tünet megjelenésére vagy elmaradására kővetkező körülmények látszanak nevezetesen befolyással lenni: 1- ször. A betegnek nem szabad felette érzékenynek lenni. Sok egyént a csapolási fájdalom annyira legyőz, hogy a műtét után pár perczczel sehogysem alkalmasak e kísérletekre és az eléjök tartott ujjra inkább meresztik szemeiket, mintsem hogy rögzítenék azt. 2- szor. A mellső csarnoknak meglehetősen tágnak kell lennie, hogy a lencse kellőleg kidomborodhassék. Ily körülmények között az érhártya feszitője erélyesebben működhetnék elannyira, hogy nadragulyáinak becsöppentése után is elég tágas maradna a szaruhártya behorpadásának kiegyenlítésére. E miatt é3 talán a szaruhártya vékonysága következtében lépett fel mindig a szaruhártya behorpadása szarukúp esetében. 3- szor. Valószínűleg szükséges a kérdéses szarutünemény előidézésére erőteljes alkalmazási tehetség- és kellő értelnrség, mert aránylag fiatal egyéneknél a tünet sokkal világosabban jelentkezett mint öregeknél. 4- szer. A tekebeli vizhelytállási nyomásnak nem szabad túlságosan nagynak lenni. Elő szokott fordulni nevezetesen a heveny glaucoma későbbi szakaszaiban, hogy a teke csapolásra sem találtatik sokkal puhábbnak. Ilyen esetekben persze nem lehet a szarutünemény jelenkezésére számítani. (Kiin. Monatsbl 1864.. 368 1.) IV. Vidor. '
