Szemészet, 1868 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1868-05-17 / 2. szám
SZEMESZET. Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 20-dik számához. Hirschler Ignácz tudortól. 2-dik szám. Vasárnap, május 17-én. 1868. Tartalom: Kisebb közlemények a gyakorlatból XXVI. — Kiss György tr. Dülszem egy esete, könymirigydag és szemteke mögötti tömlűsdag következtében. Könymirigy kiirtás s a tömlő kiürítése. Gyógyulás. — A Basedow-féle betegség tanához. — Rövidlátás oskolás gyermekeknél. — A rokonszenves szemlobnak a sugáridegek keresztülmetszése által eszközölt gyógyítása. — Az üvegtestbe hatolt idegen testek menetéről. — A szemtekék kiemelkedésének mérése az Exophthalmometer segítségével. — A szemüreg barlangos dagjairól. — Calabár hatása szarusípolynál — Mór fogzsába következtében. — Vegyesek. Kisebb közlemények a gyakorlatból. XXVI. Régolta sor v a dt s zem tekének zsába miatti eltávolítása. Bonczlelet. Csontosodás. Habent sua fata oculi. L. L. 42 éves kisasszony a mint állítja vakon született, és csak negyedik életévében , boldogult F a b i n y által jobb szemén végzett műtét után kezdett látni. Hogy a láterő, melynek ezen műtét után örvendett, nem volt jelentékeny, kiviláglik abból, hogy a vakok intézetében ápoltakhoz hasonló módon neveltetett. A tapintási érzék segítségével kötni, valamint olvasni is tanult, műtett szemével csupán nagyobb tárgyakat volt képes felismerni. Nyolcz éves korában F a b i n y bal szemén végezte a műtétet. Ezen szemmel a beteg kisebb tárgyakat, valamint betűket állítólag sohasem birt megkülönböztetni, de távolról jól látott vele. 12-dik évében jobb szemén, ugyancsak F a b i n y, újra és pedig egy nyár lefolyása alatt két ízben végzett műtétet, mely alkalommal a nevezett tanár odanyilatkozott, hogy minden igyekezete daczára sem volt képes a hályogot végképen és tökéletesen letolni. Szükségtelen mondani, hogy az említett négy műtét tővel történt. 15-dik évétől fogva gyakori fájdalmak jelentkeztek mindkét szemben, melyek a beteg véleménye szerint ideges jellemet mutattak, és gyulladástól soha uem kisértettek. 18-ik évében véletlenül észrevette, hogy bal szemével semmit, még a napfényt sem látja, de a láterő elvesztésének idejét egyátalán nem képes meghatározni. Ez idő óta jobb szemét olvasásra és Írásra bár nehezen, de mindig egyaránt használta, csupán időnkénti fájdalmaktól figyelmeztetvén arra, hogy még egy másik szeme is van. Szemüvegnek sohasem vehette hasznát, mert minden megkísértett hályog- vagy átalában szemüveg még inkább gyengíté a fennálló kis láterőt. Én a beteget először 1850 martius havában láttam, midőn zsábaszerü fájdalom miatt kérte ki tanácsomat. Akkor — mint jegyzeteimből látom — a bal szemen a legkisebb fényérzés sem volt jelen. A láta középszerű mekkoraságú, fénybehatásra mozdulatlan széllel. A szivárvány a szemteke szüntelen mozgásai alatt folyvást rezeg. A jobb szem látája körülbelül ls/4'", fénybehatásra lomha összehúzódás; a szivárvány szintén rezgő (Iridodonesis). Ha a látán keresztül felőlről betekintünk, közvetlenül a szivárvány mögött, ki- és lefelé láthatni a harmadára sorvadt, letolt lencsét.A lencse fehér színű és odatapadt a szivárványhoz, miért is önálló mozgásokat rajta észre nem venni. A beteg ezen szemmel nagy betűket (körülbelül 20 Jaeg.) képes felősmerni, ha azokat szeméhez igen közel viszi (l'/a "-nyíre). Semmi szemüveggel nem lát jobban. Mindkét szemtekén feltűnik a nagyfokú szemrezgés (Nystagmus), melylyel többnyire nagyfokú összeférő kancsalság van a jobb szemen összekötve. Mihelyt a beteg jobb szemét erőszakosan a tárgy felé nem fordítja valamint minden ily percznyi rögzítés után, a jobb szem az ismert sajátságos gyorsasággal az orr felé rohan, hol a belső zug mélyében elbuvik. Gyakran szenved fej- és fogzsábában, néha tompa kábultsággal. Ez alkalommal egy baloldali rossz fog eltávolítását, valamint mákony készítményeket, külsőleg úgy, mint belsőleg rendeltem. Csak öt évvel későbben, t. i. 1857-ben láttam ismét a beteget, midőn részint az ismétlődő zsába rohamok, részint azon aggodalma miatt kért tanácsot, melyet a jobb szem láterejének veszélyeztetését illetőleg táplált ; a bal szemet ez időben igen megváltozva találtam, a mennyiben a szivárvány lefolyt lob nyomát külölé, névszerint elszínesedést, a szövet nagyfokú elmosódottságát és tökéletes látazárt; a bal szemteke e mellett kissé puhább volt, de belöveltség vagy fájdalom az érintésre nem volt észlelhető. Böhm útmutatása nyomán a belső egyenes izmon inmetszést vittem véghez, remélvén, hogy azáltal a nystagmus fokát leszállítaui és következőleg jobb irányozást, valamint a láterő emelkedését leszek képes előidézni. A műtét szokott rendes módon ment végbe, és a behegedés pár nap múlva be volt fejezve, a várt hatás azonban nem mutatkozott, nystagmus és kancsalság a régiek maradván. Körülbelül hat héttel későbben ismét hivattak a beteghez, mivel a balszemen újra lobos tünetek léptek fel. A szivárvány sugártestlob (Irido-Cyclitis) minden jeleit találtam, igen szűk szemcsarnokot, a szivárvány középrészét nagy mértékben előretolva; a sugártesttáj érintésre fájdalmas; fő szerepet a kórképben a most nagyobb hévvel fellépő zsábarohamok vittek. Mérsékelt lobellenes eljárással, sublimat, valamint mákony adagolása mellett sikerült ugyan nehány hét folytán enyhíteni az állapotot, de egyúttal haladó sorvadás jelei léptek előtérbe. A gyakran ismétlődő zsábának, mely a sorvadó szenitekétől csakhamar az egész félfejre elterjedt, enyhítése végett a beteg kínait és szunyáit vett némi eredménynyel. A szemteke lassankint ellapult, a szaru fokonként elveszté fényét és átlátszóságát, s az egyenes izmok táján az ismert barázdák jelentkeztek. A szemteke felső belső sugártesttája feltűnt púpos kiemelkedése által, mely a tülkhártya szinét mutatván a legkisebb érintésre is igen nagy érzékenységet tanúsított. Miután a zsábarohamok, daczára a napról napra haladó sorvadásnak épen nem szűntek, de nem is igen csökkentek, másrészt pedig az említett szemteketáj igen nagy érzékenysége alattomos érhártyalob jelenlétét kétségen kívül helyezte, a zsába megszűntetése, de a másik szem épségében fenntartása érdekében is már 1858-ban ajánltam a szemteke eltávolí tását, mely indítványomra a beteg örömest ráállott volna, ha körüllevői arról le nem beszélik. így töltött a beteg további kilencz évet, hol gyakrabban, hol ritkábban ismétlődő zsábával. Úgyszólván hozzászokott már a fájdalomrohamokhoz, mindig készen tartván a nagy szunyaladagokat 2
