Szemészet, 1868 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1868-12-21 / 6. szám
103 104 csájtatott és a 3 hónapi távoliét után ismét visszajött a koródára, a nyomás 8 órán át újból, de minden siker nélkül alkalmaztatott. A közös fejütér lekötése az eddig használt minden szer közül még a legjobbnak és legbiztosabbnak bizonyult. 31 eset közül, hol ez foganatosíttatott, 23 esetnél a siker tökéletes vagy legalább olyatén volt, hogy a betegeket a kezeléstől fel lehetett szabadítani. Még ott is, hol egy ízben, nyilván nagyon edényes növedék forgott fenn (Nunneley) nagy könnyebbülést hozott létre a lekötés. — Csak egy esetben volt a műtét merőben sikertelen ; nehány más esetben pedig csak tökéletlen. — Ha eltekintünk azon két esettől, melyben — mint be lett bizonyítva — ráknövedék idézte elő a lüktető dűlszemet, a műtét legközelebbi lefolyása csak kétszer volt halálos (Bowman, Nunneley), de nehány más esetben — kivált, ha az ujjnyomás kisérletképen elörekűldetett — oly kedvező és kielégítő volt, hogy GreigDávid a műtétet igen egyszerűnek lenni állítja, és nem képes felfogni, miért keresnek más gyógymódokat, minők péld. a villámszúrás, az olvasztó folyadékok befecskendése sat. Ezek után szerző az ezen czikkhez csatolt táblázatos összeállításra utal, melyből legjobban derülnek ki az eddig ösmert 31 fejütérlekötés eredményei. Ezen kivűl Leu vir, Hart, Co 11 a r d, H erp in, Velpeau, Bourguet, Brainard, Desormeaux, Walton és G r e i g által észlelt esetek kórtörténeteivel iparkodik mentői nagyobb világosságot árasztani statistikai előadásának fölötte fontos és érdekes tárgyára. IRODALOM. Die Augenheilkunde an preussischen Universitäten, ein Nothstand im Cultus. Von Dr. J. Jacobson. 1861, Verlag von Ferdinand Enke. Amint a 24. lapra terjedő füzetnek czírne mondja, az csupán poroszországi tényekkel foglalkozik, a mennyiben az illető kormányt, valamint a közönséget is a szemészeti oktatásban előforduló hiányokra figyelmezteti. Elég sajátságos dolog ugyanis, hogy ott, ahol e szakmának legjobbjai évek óta mint tanárok működnek, a honnan a mai szemészet dicső időszaka kiindult, az még nem örvend külön tanárszéknek az egyetemeken, hanem egybe olvad a sebészeti kóroda tanárságával. Mindamellett, hogy hazánk e tekintetben már több évtized előtt túlhaladta a legmiveltebb német áladalmat, még sem lesz helytelen az érdemdús königsbergi szemész füzetéből némely tanuságos részeket közölni. A vélemények — úgy mond — nagyon eltérők az iránt, váljon a szemészeti tudománynak mily mértéke szükséges az átalános orvosi kimivelődésre. Némelyek azt hiszik, hogy a közönséges gyakorló orvosnak a látszervről mit sem kell tudnia; főleg belbántalmak gyógykezelésére lévén hivatva, csak azon szembajokról legyen fogalma, melyek belőlről erednek s belső szerelés által gyógyíthatók. Mások azt kívánják, miszerint a könnyebb lobfolyamatokat mindenki kezelhesse, a súlyosabbakat pedig legalább fölismerni képes legyen, hogy kellő időben szakavatott szemésznek átadhassa gyógyítás végett. Csak kevesen vannak meggyőződve, hogy a szemészeti ismeretek és jártasság jókora mértéke minden orvosnak nélkülözhetlen s általa könnyen meg is szerezhető. Bár mennyire eltérők is az idézett vélemények, annyi mindnyájukból kitűnik, hogy „szemészek* nélkülözhetlenek. Lássuk tehát mindenek előtt, hogy mit kelljen „szemész* alatt érteni. Az , „orvosi szakember* átalános fogalmának értelmezése által a szemész lényegét is meg fogjuk határozhatni. A specialista alatt a közönséges szójárás különféle jellegű egyéneket ért. A szó rósz értelmében ugyanazt jelenti, amit azelőtt a kósza vándorló gyógyászok alatt értettek, csakhogy mai államunk tőlük vizsgák által biztosított (?) orvosi miveltséget kíván. Fejlődési folyamatuk rendesen következő: Nehány szerencsétlen bukás után végre a szükséges vizsgákon átgázolván, valamely külföldi kórodán vagy belföldi magán intézetben oly szakmára adják magukat, mely az egyetemeken nem igen miveltetik, s ott bizonyos kezelési ügyességeket elsajátítván, finomabb vagy durvább reclame alapján, lehetőleg drágán bocsátják áruba a szerzettekett. Ki ne ismerné azoknak egész seregét a napi lapokból, melyek hírüket hathatósban terjesztik,mint a múlt században a hirdetők s kürtölők tehetők ? Ki ne tudná, hogy üzletük terjedésével ifjúkori orvosi ismereteik utolsó szikrái is elhamvadnak, hogy fáradozásaik a szenvedő emberiség javára csak addig tartanak, míg zsebüket megrakták ? Ki ne tudná, hogy az utolsó évtizedben Páristól Königsbergig buja szaporodásban burjánoztak fel? Bár mily kevéssé örvendes azonban ezen gombaszerű tényészésük, mégis meg kell engedni, hogy az üzérkedő gyógyművész a gyakorlati szemészetben még mindig jobbau használható, mint az úgynevezett tudományosan müveit orvos, aki életében beteg szemhez nem nyúlt. A rósz értelemben vett specialistának is jogosult és kívánatos létele mindaddig, míg az egyetemi oktatás eredményei a gyakorlat legcsekélyebb igényein alól maaradnak. Jó értelemben vett specialistától feltesszük, hogy tudományos és műkezelési tehetségeit kiválőlag egy szakmára öszpontosította, s hogy annak kimiveléséhez és gyarapításához saját termelő tevékenysége által járult. Magától értetik, hogy szakmájának összes tudományos és műkezelési anyagát bírta s azonkívül annyi átalános orvosi mi veltséggel rendelkezik, a mennyi minden egyes szakma alapos tanulmányozására nélkülözhetlen. Ezen értelemben véve a szakember tudományilag némely szaktanár fölött áll, ha ez a sokat Ígérő, de keveset teljesítő úgynevezett tehetségek sorából való, vagy ha szükség idejében tanári székre vergődvén, éltének egész folyama alatt változó hallgatóság előtt folyton ugyanazon ócska bölcsességet kürtöli, — valamint időről időre új de mindig változatlan kiadásban látunk némely tankönyveket megjelenni. Szaktanárokat lehet tenyészteni, lehet elkészítő intézetekből, mint költő kemenczéből, még melegen a tanszékekre ültetni, kifejlésük, mint a tapasztalás bizonyítja, különféle külső befolyásoktól függhet j — a specialista ellenben csak saját tevékenységéből épül föl, tanulási és éretségi szakai közt kell, hogy Önálló termelési stádiumra utalhasson, dísznevet csak tudományos érdemek által vívhat ki. Midőn ezennel az egyetemi oktatás szükségeit vizsgálni szándékozom, csak kénytelenül mellőzöm a tudományos mérvet, pillanatnyira a gyakorlati hasznosság szempontjára aljasítván magamat; de ezen álláspont elkertilhetlen, ha azokkal is síkra akarok szállni, kik csak oly mérvű oktatást követelnek, amennyi a mindennapi gyakorlatra épen szükséges és mellőzhetlen. Hiszen, fájdalom, vannak orvosi egyéneink, kik nem bírnak eléggé sietni, hogy a pillanat látszólagos igényeit azonnal teljesítsék, kik legszívesebben látnák, hogy a kormány mindannyiszor mintákat dekretálna, melyek szerint az egyetemek ma ezen, holnap azon fajta orvosokat termesszenek az állam számára. Még ezeknek szempontjából is nélkülözhetlenuek kell tartani minden gyakorló orvosra nézve az alapos szemészeti miveltséget; mert ha az egyetemek egyedüli czélját csak abba helyezzük is, miszerint azt tanítsák, ami a betegnek közvetlen hasznára válhatik, akkor azon szakmáknak kell első sorban államok, melyeknek gyógyászata leginkább előre haladt, melyekben a semmittevés a betegágynál legkevésbé jogosult. Az újszülöttek takára által előidézett megvakulások, a szemcsés körhártyalob szomorú következményei, a félreismert glaueomatosus folyamatok, s a vakok intézeteiben észlelhető egyéb számos szembajok kimenetele — mindezek eléggé tanúsítják, mikép folynak le a roszul vagy semmikép sem kezelt szembántalmak, s hogy nem csak fizető betegek számára szükségesek czélszeríí intézetek, hanem, hogy a számos vidéken lakozó orvos is értse a szegény ember szemét megmenteni, amennyire az a tudomány alapján lehetséges. Kérdezzétek csak a gyakorló orvost, váljon gyakrabban van-e alkalma veszélyeztetett szemet megmenteni, vakulandókat gyógyítani, vagy pedig azon számos nehéz műtételeket sikeresen alkalmazni, melyek egyetemi vizsgáin oklevelét szerezték. Felelete kétségkívül az lesz, hogy a szembántalmak, még a sebészeti bajokkal összehasonlítva is, legelterjedtebbek, különösen
