Szemészet, 1868 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1868-10-25 / 4. szám

1- 61 -■szolgálhatnak. De a fennelősorolt tünetek nemcsak kórismézési tekintetben, hanem főképen a jóslatra nézve fontosak. Ha t. i. valami arczlobhoz dülszem csatlakoznék, akkor valószínű lesz, hogy a szemgödri visszerek vérrögzülete van jelen, melynek az agyöblökre való tovaterjedése halált okozhat; s ily módon nevezetesen érthető lenne némely arczorbáncznak halálos kimenete. Ha pedig az említett szemtünetek oly agykérlobnál lépnek fel, mely belső füllob (otitis interna) vagy más okból támadt, s ha a mellett tüdőtünetek vagy más genyvérü változások állanak be, akkor feltehetjük, hogy a kemény agykér öbleinek vérrögképződése forog fenn, mely a barlangos öbölre átment és nemsokára halállal fog ■végződni. Továbbá az is valószínű lesz ily esetben, hogy nem úgynevezett elsőleges vérrögképződés (marantische Thrombose) hanem másodlagos, többnyire a csontvisszerekből eredő thrombosissal van dolgunk.

Knapp végre arra figyelmeztet, hogy a szemészek is hivatva vannak a még fejlődésben levő thrombosis-tanra nagyobb szorgalmat fordítani, mivel sok rossz kimenetű orbáncznál, a szemgödri kötszö vet lobjánál, szemgödör csontlobnál, szemteke kiirtása után támadt lobnál stb. a rósz kimenet a visszerek ily módon tovaterjedt vérrögképződésébeu találhatná kielégítő magyarázatát. Természetes, hogy mindezen lobos kórfolyamatok még magának a lobnak továbbterjedése útján is halálosak lehetnek. Az élőben főképen a tüdőkben fellépő metastaticus kórjelek a mellett fognak szólhatni, hogy a továbbterjedés a visszerek vérrögképződése útján történt legyen. — A sugáredények dugulásáról más alkalommal lesz szó. (Archiv f. Ophthalm. XIV. köt. I. rész 207 1.)

A hagymáznál valamint a vörhenyiiél előforduló mulékony megvakulásról.

Ebert négy idevágó esetet közölt a berlini orvosi egyletben.

Az 1-ső eset 10 éves leányra vonatkozik, ki a hagymáz (febris nervosa versatilis) 14 napján nagyfokú orrvérzéstől lepetett meg, mely csak pár óra múltával volt megszüntethető az orvos által. Rákövetkező nap a gyermek tökéletesen vak volt, úgy hogy még a világosságot sem vehette észre. Ez 36 —40 óráig tartott; a második nap este felé a gyermek már a lámpa fényét kiveheté,

3-dik nap pedig már tökéletesen jól látott.

A 2-dik eset a következő: 11 éves, erős és jól táplált fiú vőrhenyben szenvedett, mely betegség eleinte kedvező módon folyt le , de 17-dik naptól vizenyő jelent meg az arczon, a háton és a lábakon, a vizelet mennyisége igen csökkent, egyszersmind sötétszínű lett és sok fehérnyét tartalmazott; 24-dik nap ehhez hányás, erős fejfájás a szemhéjakban súlynak érzése, szemtölötti fájdalom és tévbeszéd csatlakoztak. Az nap a vizelet alig 2 kanálnyi menynyiségbeu üríttetett ki, piros, zavaros, de fehérnyének nyomát sem mutató ; mély kábultság (sopor) pár perczig tartó merevgörcscsel állott be. Tökéletes öntudatlanság ; szék és vizelet önkéntelenül ürülnek ki; reggel a beteg nagy fejfájással és tökéletesen vakon ébredt fel, még a fényérzés is hiányzott. A rájövő nap reggelén a vakság még tökéletes vala, délfelé pedig a beteg a fényt az árnyéktól már megbírta különböztetni, 3-dik napon felébredéskor már megint jó literével, valamint öntudattal bírt. A megvakulás utáni második napon történt szemtükörreli vizsgálat a bal szem reczegedényeinek némi kanyarodottságán kívül nemleges leletet nyújtott; feltűnő volt, hogy a láták a vakság idejében még mindig összehúzódtak fénybehatásra, valamint az is, hogy a láterő helyreállásával a fehérnye újra megjelent a vizeletben.

3- d i k eset. Hasonló vakság a vörheny 13-dik napján 4 éves leánynál, mely 48 óráig tartott. A vörhenyes veselob gyorsabban folyt le; 4 hét elteltével (a betegség kezdetétől) nyom nélkül eltűnt.

4- dik e s e t, 8 éves, mindaddig egészséges fiúnál a vörheny 3-dik napján arczvizenyő, zavaros, fehérnyét tartalmazó vizelettel észleltettek. Körülbelül 14 nappal későbben eszméletlenség, valamint rángások álltak be. A roham 8 óráig tartván, mély álomtól volt követve. Mikor a fiú éjfélkor felébredt nem bírta a lámpafényt kivenni, bár a láták fénybehatásra észrevehetően és gyorsan összehúzódtak, a vakság délig tartott s a rákövetkező nap reggelén már tökéletesen megszűnt, úgy hogy egész tartama, ha a 8 óráig

— 62 —

tartó kábultságot leszámítjuk, 20 órára terjedt. Az ez idő alatt kiürített vizelet sokkal kevesebb fehérnyét mutatott, mint a vakság előtt és után kiürített. Egy későbbi időszakban beállott roszszabuiása az általános állapotnak tüdővizenyő által a fiú halálát okozta.

Szerző, az ily múló vakságot okozó mozzanatok után fürkészvén, miután a vértorlódást, a vérömlenyt, a reczeglobot, a hűdést, a vérhiányt (ischaemia retinae) kizárni kénytelen, végre csupán a látidegnek mulékony vizenyőjét tartja a vakság valószínű okának, nem a szemgödörbeni, hanem a koponyabeli résznek, vagyis tulajdonképen a látideg gyökereinek vizenyőjét értvén, mivel mulékony vizenyők hasonló körülmények alatt nem csak a bőrben, de még a tüdőben, valamint az agyban is szoktak fellépni.

G r a e f e, ki azon ülésben elnökölt, a látának fennálló viszszahatására fektette a fősúlyt, mint kórisméi jelre. A szemtükör vizsgálat nemleges eredménye nem döntő, mivel maradó vakság eseteiben néha szintén semmi rendellenest sem venni észre az első hetekben a szemtükörrel, de ilyen esetben a láta fénybehatásra nem hat vissza. Eltekintve az e tünetet illető elméleti adatoktól, a gyakorlatban bebizonyúlt, hogy ha rögtön támadt megvakulásnál a látának visszahatási mozgása fennállott, a láterőnek helyreállását várnunk lehet. Ha pedig az hiányzik, mint pl. uraemicus eseteknél, akkor a jóslat ugyan nem absolute rossz, de már igen kétes, mivel a látidegben vagy a négydombban (Vierhügel) mulékony körfolyamatokon kívül még maradó vezetési megszakasztások (Leitungsunterbrechungen) is jöhetnek létre, melyek az életet különben nem fenyegetik. Legyen tehát vizenyő vagy más keringési akadály oka a mulékony vakságnak, nem szabad azt a látideg rostjaiban, hanem a négydomb és az agy fényérző része közti agytájban keresnünk. (Berlin Kiin. Wochenschrift. Kiin. Monatsblätter 1868, 91. 1.)

Fogbántalmaknál előforduló alkalmazkodási hibákról.

Schmidt Berlinben nyomozást tett a körül, váljon mi arányban és mi alakban találtatnak az alkalmazkodás (Aceomodatio) eltérései oly egyéneknél, kik fogzsábában szenvednek. Figyelmét e tárgyra általában Hutchinson a fogzsába és láttompulat közt fenálló viszonyt tárgyaló értekezése, különösen pedig egy eset kelté fel, melyben alkalmazkodási hiídés közvetlenül erős fogzsába után lépett fel. A berlini fogorvos Albrecht tr. szívességéből Schmidt több száz egyénnél tehette az illető vizsgálatot; ezek közül különben csupán 92 egyént vett fel a terjedelmesen kidolgozott összeállításba, mint olyanokat, kiken a nyomozás a mai kórismetan minden tudományos követelmeinek tekintetbe vételével történhetett meg.

Az ép oly körülményesen, mint szabatosan leírt kísérletekből kitűnik, hogy a 92 egyén közül csupán 19 volt, kinél az alkalmazkodás szélessége (Accommodationsbreite) rendes, vagy a rendesnél nagyobb vala, míg 73 esetben a nevezett működési képesség alábbszállottnak, némelyekben még nagy mértékben csökkentnek is mutatkozott. Hogy ezen feltűnő tényállás a fogzsába által volt feltételezve, kiderült 8 esetben, hol a fogzsába megszűnése után az alkalmazkodási képesség nyilván emelkedett; természetes különben, hogy a fogzsába megszűntével nem mindig szűnik meg a másik bántalom, miután az egyszer létrehozott kóros befolyás sok esetben, sőt leggyakrabban bizonyos időig fenn fog állni.

Schmidt előtt bizonyosnak látszik, hogy a fogzsába, illetőleg a háromosztatú ideg ágainak izgatottsága közvetlenül beloly az alkalmazkodást szabályozó idegszálakra és nem a fájdalmak által létrehozott átalános test- és izomgyengülés útján terjed oda. Bizonyosnak már azért is, mert a íogzsábának említett hatása oly esetekben is mutatkozott, hol az igen csekély fokot ért el, tehát oly általános hatást a testre nem is gyakorolhatott; főképen pedig azért, mivel a fogzsába egyoldalú lévén, mindig ugyanezen oldalon találtatott az alkalmazkodási képesség leszállítása. 31 eset közül, hol a két szem alkalmazkodási különbséget mutatott, egyetlen egy eset kivételével, feltaláltatott a nevezett arány, t. i. az alkalmazkodási hiba a fogzsába oldalán mutatkozott. (51 esetben különbség nem találtatott, 9 esetben mindkét oldalon volt jelen fogzsába).