Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1867-05-05 / 2. szám
19 20 Az alkalmazkodási működés hanyatlása valamivel későbben áll be, mint a látatágulat, további lefolyása azonban a látatünettel egyenlő lépést szokott tartani. D o n d e r s igen exact kísérleteinél a látás közelebb pontja (punctum proximum visionis) a távponttal (punct. remotissimum) 103 perczczel a becsöppentés után esett össze, azaz ekkor : zünt meg tökéletesen minden alkalmazkodási képesség. Midőn azután, 42 órával későbben, a láta kissé szűkülni s eszerint némileg mozogni is kezdett, kis fokú alkalmazkodási képesség újra mutatkozott, mely a negyedik napig meglehetősen gyorsan növekedett, de csak a 11-dik napon állott tökéletesen helyre. 3. Az atropinisált szem közel fekvő kisebb tárgyakat, péld. pénzdarabokat, kisebbeknek lát (mikropia). Ezen szintén Donders által először ismertetett tünemény onnan ered, hogy a még fennálló alkalmazkodás nagyobb erőltetése olyan benyomást tesz, mintha közelebb volna a tárgy, melyet azután — a látszöglet (Sehwinkel) nem változván — kisebbnek kell hogy tartsunk. (Az ellenkező tünemény áll be a calabar becsöppentése után, midőn is a látának szűkülése és az alkalmazkodási készülék görcse mellett nagyobbaknak tartjuk a tárgyakat (makropia). 4. A másik szem lát áj a szűkülni szokott, és pedig az atropinnal elhódított szembe behatoló nagyobb világosság folytán. Ugyanazon okból ez utóbbinak a tárgyak nagyobb fényben tűnnek fel s világosabbaknak látszanak. 5. Az alkalmazkodás hanyatlása annál kellemetlenebb, mert a látatágulat maga már nagy szórási köröket idéz elő a reczegen, minélfogva természetes, hogy a két mozzanat együtt hatván, a látzavar annál súlyosabbá válik. A látzavar nagysága különben — mint önkényt érthető — a fénytörési minőségtől függ. Míg t. i. a rendes fénytörésű szem (emmetropia) olvasni ugyan nem bir, de elég jól lát a távolba, a rövidlátó szem (myopia) pedig még épen olvasni is képes, mivel még távpontján is erre nézve eleget lát, addig a hypermetropicus szem a legkisebb alkalmazkodási hüdés által igen megzavartatik, s mind a távol-, mind a közellátásra domború üveghez folyamodni kénytelen. Kisebb töménységű oldatokkal is tettek kísérleteket, melyeknek eredménye a következő volt. 1 rész atropin 1800 rész vizre látatágulást 30 perez alatt idéz elő, a tetőpont 45 — 60 perez alatt el van érve, az alkalmazkodás majdnem tökéletes hüdésével. Más nap már némi mozgékonyság áll be, harmad nap alig van többé látzavar jelen. — i : 2400 arányú oldatnál az alkalmazkodás 70 perez múlva jelentékenyen csökkent, de nem szűnt meg egészen. Harmad nap helyreáll ott. — 1 : 9600 a. oldatnál csak 60 perez múlva kezdődik a tágulás, s 90 perez múlva éri el tetőpontját; a mozgékonyság nem szűnik meg, az alkalmazkodás alig szenved. Harmad nap a látatágulatnak semmi nyoma sincs. — 1 : 14400 a. oldatnál 2—4 óra múlva némi kis látatágulat, mely 7 óra múlva eltűnik. Az atropin hatásmódja tekintetében számos kísérletek tétettek, melyek közül azok, miket Donders és Graefe újabb időben közlöttek, a legdöntőbbek arra nézve, hogy mely úton hatol be az atropin a szivárványba. Kimutatták ugyanis, hogy a szer a szaruhártyán át közvetlen szivárog be a víznedvbe. Midőn a búvárok t. i. tengeri nyúl szemébe atropint csöppentettek, negyed óra múlva a tengeri nyúl szemének csapolása által nyert csarnok vízzel kutya vagy más állat szemében látatágulatot hoztak létre. Donders ezen szép kísérletről joggal mondhatta, hogy az experimentum crucis. Mily roppant kicsiny lehetett az ily viznedvben tartalmazott atropin-mennyiség, onnan látható, hogy egy 1 : 120000-beli oldat erősebben hatott, mint ezen atropinisált csarnokvíz. Jellemző egyébiránt, hogy belső adagolás által bekövetkezett látatágulatnál a lecsapolt csarnokviz épen nem birt látatágitó erővel. Minél vékonyabb a szaruhártya, annál gyorsabb a hatás. Ha a homlokon történt be - dörzsölés után látatágulat következik be, gyanítanunk kell, hogy a szer parányi része a köthártyára jutott. Egy másik igen fontos kérdés merült fel arra nézve, váljon melyik szövet vagy szervrész megtámadása által jön létre a látatágulat, illetőleg melyik ideg viszi a főszerepet e tünemény keletkezésében. Előbb az volt az átalánosan elfogadott vélemény, hogy a szemmozgató ideg (n. oculomotorius) azon ágának, mely a sugárduezhoz jár, következőleg egyedül a láta zárizmának hüdése okozza a tágulást. De miután a hatás létrejön ott is, hol ezen ideg már hüdésben szenved, vagy átmetszetett, hol tehát a már kitágult láta atropin által még nagyobb mértékben tágul ki, az együttérzideg izgatásában vélték a tünemény magyarázatát föllelni. De ezzel ismét azon tapasztalás ellenkezett, hogy oly állatoknál is tágult ki a láta atropin által, melyeknél a sympathicus átmetszetett, igaz hogy kisebb mértékben, mint a hogy az ezen ideg ép állapotánál szokott történni. Mind ezek alapján E. H. Weber úgy értelmezte a dolgot, hogy mind a szemmozgató ideg hüdése, mind az együtérzideg izgatása hozzájárulnak a látatágulat létrehozásához, úgy azonban, hogy az előbbinek jut a főszerep. Utolsó időben ezen magyarázat is abbahagyatott, és pedig azért, mert más kísérletek folytán, melyeknél a szivárványhoz sőt átalán a szemtekéhez lefolyó valamennyi idegtörzs átmetszetett, bebizonyúlt, hogy — ilyen körülmények közt is bekövetkezvén az atropin hatása — az egyátalán nincs az idegtörzsökhöz kötve. Budge ezen kísérletek alapján azon véleményt nyilvánította, hogy az atropin egyenesen az izomzatra hat, mit ő annál valószínűbbnek tartott, mivel madaraknál, melyeknek szivárványhártyájában — ellentétben az emlős állatokkal — csíkolt izomrostok vannak, az atropin hatása hiányozni látszott. De egyrészt nem áll az, hogy az atropinnak épen semmi hatása sincs a madaraknál, hanem csak lassabban következik az be, másrészt nem lehetne érteni, miként jöhet létre nagy látatágulat, ha a szer úgy a zárizomra, mint a tágító izomra egyidejűleg és egyaránt gyakorolja hatását. Ezek folytán Donders úgy gondolja a dolgot, hogy az atropin bejutván a csarnokba, közvetlenül támadja meg az a szivárványban elágazó idegrostokat, melyek a szemmozgató idegtől, illetőleg a sugárduczból erednek, ezekben hüdést idézvén elő. Ezzel megegyezik különösen azon tapasztalás, hogy az alkalmazkodási izom, melynek idegágai mélyebben folynak le, lassabban támadtatik meg. Ha az együttérzideg a látatágulat létrehozására egyátalán befoly, úgy ez is csak úgy történhetik meg, hogy az atropin még az ehhez tartozó dúczsejtekre izgatólag hat, mely utóbbi mozzanat nincsen ugyan eddig még tüzetesen bebizonyítva, de valószínűsége mellett több tünemény még is tesz tanúságot. A háromosztatú idegre az atropin alkalmasint kábitólag hat, de ezen feltevény mindeddig egyenesen bebizonyítva nincs. Annyi áll, hogy ezen ideg hüdése vagy átmetszése esetén a szokott látatágulat létre jön. Az atropinnak az edénymozgató á g a k r a (n. vasomotorii) gyakorolt hatásáról szintén keveset tudunk, de több mint valószínű, hogy hüdésöket nem okozza. Végre fontos Graefe azon állítása, hogy az atropin ateke belnyomását némileg csökkenti, mi annak jótékony hatását loboknál megmagyarázná, ha ez állítás alaposnak tudományosan bebizonyúlna.
