Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1866-09-30 / 9. szám
1 SZEMESZET. Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 39-dik számához. Hirschler lg nácz tudortól. 9-ik szám. Vasárnap, September 30-án. 1866. Tartalom : A szemhéj másodlagos bujakóros fekélye. Folyt, és vége. — Rövidlátás az oskolagyermekek közt. — Köthártyaalatti beföcskendések szaruhártyahomályok ellen. — A levált reczeg csapolása nem mindig ártatlan eljárás. — Mindkét könymirígy lobja. A szemhéj másodlagos bujakóros fekélye. (Blepharitis syphilitica). (Folyt, és vége.) 1859-dik évben egy beteghez hivattam , ki b a 1 szemén nehány nap óta nagy fájdalmakat szenved. A 25 éves nő egyike volt azon három nővérnek, kik nemcsak rendkívüli szépségük , hanem annak gyakorlati használata miatt is ismerve voltak. A nő, helybeli szembántalmától eltekintve, egészséges sőt virágzó küllemet mutatott. Csupán a bal felső szemhéj volt bántalmazva, mennyiben szabad széléhez közel, részben közvetlenül fölötte, több kisebb és nagyobb dagocska fészkelt, melyek tökéletesen hasonlítottak az úgynevezett chalazionhoz. Feltűnő csak az volt, hogy ezen dagok egyike, mely közvetlenül a belső szemzug mellett volt helyezve, majdnem mogyoró nagyságú és szembetünőleg gyuladt volt. A bőr t. i. ezen helyen még sötétebb vörös volt, mint a szemhéj egyéb részein, e mellett feszült, kissé fénylő, csak kevéssé mozgékony s nyomásra tésztás összeállást mutatott, mintha épen genyedésnek akarna indulni. A baj nehány nap előtt támadt, s csak jelentéktelen fájdalmat okozott, s ha nem keltett volna aggodalmat a legalább ideglenesen igen veszélyeztetett szépség miatt, alkalmasint nem is hívnak vala, s a máris foganatba vett házi szerekkel beelégedtek volna. Megvallom, hogy a betegnek előttem ismeretes kéjelgő életmódja dáczára, első pillanatban bujakórra nem gondoltam, s a rögtön föllépett bajt inkább fehér arczfestékkeli visszaélés következményének tartottam, annyival inkább, mivel nem sokkal előbb egy hajóskapitány fiatal nejénél ugyanazon okból nem hevesen ugyan, de inkább idülten föl-föllépő kelésforma pillalobot észleltem volt. Akkor legalább eléggé megállapítottnak véltem e kóroki mozzanatot; váljon nem volt-e ott is bujakór a bántalom forrása, azt annál kevésbé vagyok képes eldönteni, minthogy az itt csak átutazó beteget első látogatása után többé nem észleltem. Elég az hozzá, hogy ez esetben is hasonlóképen fogtam föl a dolgot, s az egyik nagyobb dag feltörő félben lévén, meleg pépborogatásokat rendeltem. De minő volt ijedtségem, midőn másnap betegemet meglátogatván , észrevettem azon változásokat, melyek 24 óra alatt szemhéján fejlődtek. A gumó fel volt törve, csúcsa pedig piszkos mély fekélylyé átalakítva, melynek szélei csipkésen roncsoltak, szalonnásak és sötét-vörös széllel övezve voltak, közepe pedig tölcséralakúlag bemélyedve és egyenetlen felületű. E mellett a gumó terjedelme korántsem csökkent, hanem a szerfölött dagadt és'vastagodott szemhéjjal alaktalan keményded tömeggé volt összeolvadva. A fekély felülete híg fehéres-szürke folyadékot választott el, mely a szabad pillaszélen a köthártya nyákos-genyes váladékával együtt szennyessárga varakká száradt. Most jelentékeny szúró fájdalmak is léptek föl a szemhéjban s annak környékén, melyek a beteget éjjeli álmától megfoszták, s talán a szaporább érverést is okozták, melyet most észlelni lehete. Már most a szemhéj első megtekintésénél meg lehete győződve mindenki, hogy bujakóros fekélylyel, illetőleg szétmálló mézgadaggal (gumma) van dolga. A beteg természetesen min den előrement elsődleges bántalmat tagadott, mi nem tartóz tatott vissza , hogy azonnal highalvagot (sublimat) ne rendeljek a fekély helybeli szorgos tisztántartása mellett. Noha el valék készülve tovább terjedő roncsolásra, mégis meg voltam lepetve azon roppant haladástól, melyet a fekélyedési folyamat 6 nap alatt szemem előtt tett. A fekélytölcsér mindinkább mélyebbedett, míg a szemhéj vastagsága is gyarapodni látszék ; a piszkos fekélyür szélei vastagok, csipkézettek és sza lonnás külemüek voltak. A szemhéj minden érintésre fájdalmassá vált, 4 dik nap pedig tökéletes átlyukasztásnak indult a fekély, úgy hogy a mintegy borsónyi nyíláson át a tülkhártya kiviláglott. Ezen nyílásnak alsó szélét a szabad pillaszél képezé, mely óráról órára vékonyabbá válván, 2 nap múlva tökéletesen szétszakadt, úgy hogy a szabad pillaszélen félholdképü, mintegy fél hüvelyknyi mélységű piszkos fekély jelenkezett. Ezen mindinkább fokozódó mértékben föllépő szövetroncsolást erős láz, szünteleni fájdalom, tökéletes álmatlanság sőt ismétlődő félrebeszélés kisérte, mely tünetek a beteg környezetét annyira aggaszták, hogy orvosi tanácskozást kért. Erre annyival inkább ráálltam, mivel ily körülmények közt a higany folytatásának kérdését illetékes oldalról akarám eldöntetni. A beteg eddig nem egészen 3 szemer highalvagot vett vala , s ezen szerelés alatt állapota szemlátomást rosszabbodott. B alassa tanár, ki oly szíves volt, a beteget meglátogatni, javasolta is, hogy a higany azonnal cseréltessék föl hamiblaggal, teljesen meg lévén győződve, hogy a beteg előbbi gyógykezelések alkalmával higanynyal már túlterheltetett, hozzá teve még azt is, hogy a fekély jellege olyan, a mint az dús higanyszerelésen átment egyéneknél előfordúlni szokott. (Ezen vélemény helyességéről nehány hóval később a hölgynek előbbi kezelő orvosa meggyőzött). Saját gyakorlatomban kevés oly meglepő gyógyszerhatást láttam, mint ez esetben a hamiblagtól. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az első kanállal, melyet a beteg vett, a kór lefolyásának fordulatpontja is bekövetkezett, s a javulás subjective és objective szembeszökővé vált. Feltűnő volt különösen, hogy a fájdalom azonnal megszűnt, valamint a láz is, s hogy a beteg kevés óra múlva jótékony álomba merült, melyet már egy hét óta nélkülözött. — A gyógyszernek naponta 1 8crup.-nyi adagja mellett a fekély csakhamar tisztult s szépen szemcsésedésnek indult, úgy hogy 2 hét után a behegedés tökéletes volt. Az eleinte a fél pillára terjedőnek látszó állo9 i