Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1866-05-20 / 5. szám
35 36 tyákat képeznek, melyek majd összetekergetve, majd széttárva sokalaku képet nyújtanak a szemtükörben. A betegeknek leggyakrabban pókháló alakjában tűnnek fel, mely egy perczben összebuzódik, míg a másikban egyes fonalakká szétoszlik. Néha a szemtükrözés alatt a láttér nagyobb részét foglalják el. A pehelyszerü homályok (flockige Opacitaeten) egyes rögöcskék alakjában ismeretesek, majd hópelyhek, kis felhőkhez, majd szerves alvadékokhoz hasonlíthatók. — A szabálytalan homályok végre az említett különféle alakok szövődéséböl jönnek létre. Midőn ezen átalános leírást nagyobbára Graefe említett ezikke nyomán némi tájékozás kedvéért ide iktatom, eleve kell tigyelmeztetnem arra, hogy ezen felosztásnak nem lehet más értéke vagy szándéka, mint megismertetni a kezdővel azon formákat, melyek számtalan más előre nem látható és le nem irható alakok mellett egyes esetekben elő szoktak fordulni. Sokkal fontosabb és gyakorlati tekintetből valóban lényeges egy másik átalános felosztása ezen üvegtest homályoknak; vannak t. i. 1) állandó vagy rögzött és 2) mozgékony homályok. Könnyen érthető, hogy még az első rendbeliek, ha átalában a láta terébe esnek, állandó és nem változékony felhőt képeznek a láttér egyik vagy másik táján , a mozgékonyok mind untalan változtatják helyüket és a szemteke nagyobb mozgásai alatt erősebben, némelykor széditöen gyorsan össze-vissza mozognak. Ezen különbség nemcsak mint a látzavari tünetek különbsége , hanem a körfolyamat felfogására nézve is igen értékes, mivel a nagyobb-kisebb mozgékonyságból az üvegtest nagyobb vagy kisebb fokú felernyedésére teljes joggal következtetni lehet. Ugyanis magától érthető, hogy a nem hígított üvegtestben a benne lévő, akár mely eredetű homály helyét változtatni nem képes. Az üvegtest felernyedése vagy hígítása (Verflüssigung des Glaskörpers) oly állapot, melynek jókori felismerése különösen fontos, mert ez dönt legtöbbet bizonyos kérdésekben, műtéteknél pl. mind a jóslat mind a mütét-mód választására közvetlenül befolyással van. Nincs pedig biztosabb mód az üvegtest hígított állapotát felismerni, mint ha a benne tartalmazott homályos pontokat, fonalakat, hártyákat vagy rögöc8eket jó nagy mozgásban látjuk. így például, ha (igy szürkehályogban szenvedő szemet mütenni akarván, s a másik átlátszó szemben ily mozgékony üvegtest homályokat veszünk észre, akkor az üvegtest ily állapotát a hályogos lencse mögött is némi valószínűséggel gyaníthatjuk s óvakodni fogunk minden olyan nuitétmódtól, mely alatt az üvegtestnek rögtöni megnyitatására és annálfogva kiürítésére alkalom szolgálatik. A homályoknak épen ezen higitott üvegtest mellett előforduló mozgékonysága folytán egy átalános tünetre akadunk ily betegeknél, azon sajátságra, t. i. hogy reggel felébredéskor, vagyegyátalán nyugalom után sokkal tisztábban látják a tárgyakat, mint ha testük mozgásban volt, vagy, és még inkább, ha az orvosi vizsga alkalmával szemüket nagyobb mozgásba hozták. Ez oly biztos kórjel, hogy a beteg ily állítása nyomán már további kérdezés vagy szemtükörreli kutatás előtt is szoktam mozgékony üvegtest-homályt kórismerni, s mondhatom, hogy a további lelet igen ritkán hazudtolja meg a feltevényt. Egy másik tulajdonság, mely az üvegtest híg állapota és ennek folytán homályos részeinek mozgékonyságából érthető, az, hogy nyugodt rögzítésnél, hol tehát a homályos rögök és czafatok nagyobbára az üvegtestj fenekére sülyeduek, a 1 á ttér vizsgálata rendesen nagyobb tompaságot tüntet fel annak felső táján, mivel ezen táj az üvegtest alsó része mögött fekvő, (ez esetben kevésbé világított) reczeg felének felel meg. Ezen kórjel természetesen csak oly esetekben juthat érvényre, hol nem pontszerű finom, hanem tömörebb sűrűbb czafatok lógnak az üvegtestben, melyek elég vastagok, hogy a fénysugarak behatását észrevehető módon bírják megakadályozni vagy is csökkenteni. (Folyt, köv.) Reczeg- és látideg-sorvadás festeny elfajulással, mint öröklött baj egy család négy nemzedékénél. (Vége) Brennessel Márton, a család legifjabb élő tagja, 12 éves; 11 évig jól látott, magyarul és németül irt és olvasott, csak a múlt évben tapasztalta először látereje hanyatlását. Mostanában bal szemével Jäger 20. számú nyomtatásából nagy nehezen egy pár szót, a jobbikkal a 17. számúból szintén igen hiányosan bir valamit felismerni. A színeket jobb szemével még tökéletesen felismeri, a ballal már a narancsszínt vörösnek látja, s a kék színű kénsávas rézélegjegeczet zöldnek állítja. A láttér mindkét szemben alig észrevehetőig szűkült; a jobb szemben a középponti láterő még felülmúlja a körzetit, míg a bal szemben ezen arány csak a láttér külső felére nézve áll fenn. A szivárványhártya színe világos kék, sárga és szürke árnyalatokból vegyült. A láták 1 '/2"' nagyok, tökéletesen jól húzódnak össze. A szemtükörrel rendes fénytörést (Emmetropia) és igen szépen belövelt ép színű és formájú látidegdombcsát találni. A jobb látidegdombcsán feltűnik az úgynevezett tülkhártyabeli határának némi szélesítése, mi a balban hiányzik. De itt, t. i. a bal szemben, s pedig a sárga folt táján találtatik a festeny-le rakodásnak első nyoma, egy tökéletesen zárt kör vagy gyürüalakjában, mely gyűrű körülbelül látidegdombcsa mekkoraságu, belterülete majdnem tökéletesen festenytől szabad maradván, míg a gyűrű maga számos igen apró szürke pontokból áll Ö8sze. Nem tudnám e festeny gyűrűt jobban jellemezni, mint ha mondom, hogy élénken emlékeztetett a körcsés sömör (herpes circinatus) alakjára. Ezen gyűrűn felül még egy másik festenycsoportozat létezik, mely kisebb, s nem egészen zárt gyűrűt képez, szintén bántatlan középrészt, de inkább tojásdad formát mutat. * « * íme a négy egyénnek kórtörténetei, rövid kivonatban ugyan, de melynek nyomán mégis a sajátságos betegség fővonalait, valamint fejlődési viszonyait nehézség nélkül ismerhetni fel. Már a rokonsági viszonyt vagy is egy nemzedékről a másikra való átszármaztatását illetőleg kétség nem lehet, a két utolsó nemzedék még szemünk előtt lévén, kiknél a hasonló kórtani elváltozásokat elemezni bírjuk. Az előbbi két nemzedékről nem állíthatjuk ugyan biztosan, hogy ugyanazon leletet találtuk volna-e náluk a szemtükörrel, sőt talán valószínűbb, hogy lényeges részekben eltért az az utódaikétó 1, de azért a főtünetek ugyanazonosságából leginkább következtethetjük teljes joggal, hogy náluk is a reczeg és a látideg voltak a bántalmazott szervek. Annyi mindenesetre áll, hogy a baj az utódoknál növekedő mértékben jelent meg, mennyiben ezeknél korábban mutatkozik, mint az előbbi nemzedékeknél. A nagyatyáról tudjuk, hogy tanító volt élete végéig; s ha meg is engedjük, hogy csak igen tökéletlenül felelhetett meg hivatásának, mégis valószínű, hogy fiatal korában elég sokáig egészséges volt, hogy magát kiképezhesse. Már az anya — 3 ik nemzedék — lő-ik évében kezdett roszul látni, míg a 4-dik nemzedéknél a 12-ik év képezi a jó láterő határát. Ezen — mint mondám — a baj súlyosbodására mutató különbségektől eltekintve, nagyban véve mégis
