Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1866-05-20 / 5. szám
38 ugyanabban a korban, t. i. az ifjú korban tört ki a betegség mind a három nemzedéknél, mi annyiban igen érdekes, menynyiben emlékeztet az öröklött agy bintal makra, melyek szintén egy bizonyos életkorban szoktak egy család tagjainál megjelenni. A látideg, valamint a reczeg amúgy is mintegy folytatását vagy nyujtványát képezik az agynak. Megjegyzendő, hogy ideg- vagy más bajok nem találtatnak betegeinknél, kik abban is igen hasonlítanak egymáshoz, hogy szemeiket kivéve mintaképei a jó egészségnek. A közöttük létező hasonlatosságra nézve említendő továbbá, mi szerint az egész arczkifejezés a betegeknél, daczára az említett eltérésnek az orralakban, ugyanaz, míg a nem bántalmazott két testvér elütő arczvonásokkal bir. Igen nevezetes, hogy mindnyájuknál a bal szem előbb és nagyobb mértékben támadtatik meg a jobbnál. Továbbá érdekes, hogy nem csak a szivárványhártya színe majdnem egyforma, hanem még azon sajátság, hogy az atropin nem bírja a látát tökéletesen kitágítani, az anyánál ép úgy mint gyermekeinél meg van. Ezen tulajdonságok közti hasonlatosságnál sokkal fontosabb különben azon rokonság, melyet a baj székhelyén, t. i. a reczegen találunk. A nagy különbségek daczára , melyeket erre nézve az egyes egyének nyújtanak, nem lehet hogy rá ne ismerjünk a közös lényegre és a lassankénti fejlődés világos jeleire, mik kétségenkivülivé teszik azon nézetünket, hogy nem többféle bántalommal, hanem ugyanazon egynek többféle fokaival van dolgunk. Úgy gondolom, hogy nem koczkáztatok ellenvetést, ha a legifjabb betegünknél előforduló gyürüalakú festenyrakódást a baj első időszaka megjelenési módjának tekintem, mely az idősebb betegeknél fokonkint tovább fejlődve, részben elveszítette eredeti bélyegét, de még sem annyira, hogy kezdetbeni jellegétől tökéletesen megfosztatnék. Erre nézve a későbbi kórkép (a szemtükörreli leletet értem) épen olyan könnyen sejtetheti az előrement viszonyokat, mint a bőrküteg bonyolódott formái sejtetik az előbb jelen volt egyszerűbb alakokat. Eseteink elemzése nyomán ugyan is igen valószínű, miszerint az első festeny-rakodmány többé-kevésbé zárt gyűrű alakjában létezett a sárga folt táján, hogy kezdetben csak igen apró festeny-pontocskák képezték s későbben mind a gyűrűn belől, mind azonkívül új festenytömecsek járultak hozzá, s hogy végre idővel az apró festenyelemek egymáshoz sorakozván, mindinkább nagyobb foltokat hoztak létre. A réteget illetőleg, melyben a festeny találkozik, kétségenkivül áll, hogy az eleinte a reczeg külső rétegeiben jelenvén meg, lassan inkább befelé hat, míg magokat az idegrostokat s az ezek színvonalán lefolyó középponti edények ágait veszi körül s fokonkint változtatja át, mint hasonló folyamatot az úgynevezett festeny-elfajulásnál észlelni elég alkalmunk van. Hogy a nevezett kórfolyamatban a festeny önkényt képződött-e a reczegben vagy az érhártyának fölhámi föstenytárából vitetett-e oda át, azt még nyilt kérdésnek kell tekintenünk, bár több mint valószínű, hogy különféle esetekben mindkét keletkezési mód fordulhat elő. Betegünknél a későbben fellépő érhártya elváltoztatásai (az anyánál valódi sorvadás, a két idősebb testvérnél izzadmányos tünetek) a mellett szólanák, hogy a baj eredetileg mind a reczeg, mind az érhártyában s pedig ezen hártyák ama rétegeiben keletkezett, melyek egymással leginkább érintkeznek. Láttuk, hogy a látideg a haladó sorvadásnak jeleit félre nem ismerhető módon viseli, de hogy ezen sorvadás csak másodlagos, a reczegről rá származott, legbiztosabban derül ki azon szép látideg megtekintéséből, mely a 12 éves fiú szemében még a már kitűnő módon fellépő reczeg-festeny és láttompulat I meglehetős foka mellett találtatik. A központi edények részt vesznek ugyan a sorvadásban, de nyilván másodlagos módon, sokkal későbben mutatják a jellemzetes szűkülést mint a látidegdombcsa csorbított átlátszóságát, s csak igen későn találni-37-a festeny általi beburkolást, mely a közönséges reczegfestenyelfajulásnál úgy szólván az első tünetekhez tartozik. Ha így már a szemtükörkép által figyelmesek leszünk több lényeges különbségre, melyek a szóban lévő eseteket — daczára a kórisméi megnevezésnek — az úgynevezett rendbeli (typicus) reczeg festenyelfajulásától (Retinitis pigmentosa, pigmentirte Retina , Pigmententartung der Retina) igen elkülönítik, ezen egymástóli eltérések még sokkal szembetűnőbbekké válnak, ha a működési tüneteket bár röviden vizsgálat alá vesszük. 1. A rendbeli festeny elfajulásnál, mint tudjuk, fötünet a láttér tömérdek szűkülése, minek folytán ily betegek igen nehezen vagy épen nem bírják magokat az utczán tájékozni. Betegeinknél mutatkozik ugyan láttérszükülés, de nem oly kiváló nagy fokban, sem oly határozott egyközépi alakban (concentrisch), mint amazoknál. Osszhangzásban van ezzel azon körülmény, ho^y betegünknél a körzeti részek majdnem tökéletesen mentek a festeny rakodmányától, míg ellenben az említett esetekben épen a környi részek a baj székhelye. 2. Ama betegeknél a középponti láterö sokáig, sőt néha az élet végéig úgyszólván épségében fennmarad, úgy hogy még a legkisebb nyomtatást is el bírják olvasni, midőn már vezető nélkül az utczákon nem mernek járni. Eseteinkben a középponti láterő majdnem a baj első kezdetétől fogva nagyon meg van támadva, olyannyira, hogy a legifjabb beteg a baj első évében már alig ismeri fel a legnagyobb betűket, ezen tompulás az évekkel még nagyobb mértékben és igen gyorsan haladván. Ez igen érthető egy tünemény, midőn tudjuk, hogy az első pillanat alatt épen a sárga folt a baj székhelye. 3. Főtünete a közönséges festeny-elfajulásnak a farkasvakság (hemeralopia). Ezen működési zavar azon alapszik, hogy igen kis láttér maradván fenn, jó világítást igényelnek ily szemek, s azért alkonyat felé vagy sötét helyeken nappal is sokkal gyöngébben látnak. A leirt családnál jelen van ugyan a bajnak későbbi időszakában egy neme a farkasvakságnak, a mennyiben éjjel igen roszul tájékozzák magukat az illetők az utczán, mi a reczeg mindinkább terjedő és növekedő tompaságából ered; de másrészt tudjuk, hogy pl. Brennessel Lipót este felé legkönnyebben végzi munkáját a kertben, míg világos napon igen elvakitottnak érzi magát. Ez lényeges eltérés, mely abban találja természetes magyarázatát, hogy a középpont meg lévén támadva, a fényes nap által összehuzódottláta mellett az ép k őrzési rész működésében meg van gátolva, alkonyat felé pedig a láta kitágulván, ép ezen környi részek jutnak érvényre. Ezek a fökülönbségek. Ellenben a szinvakság, melyet betegeinknél jókor találunk, továbbá az úgynevezett vak foltok öregbedése, mint minőt a legidősebb beteg nyújt, oly tünetek, melyek átalában látidegbántalmaknál gyakran fordulnak elő. Kisebb közlemények a gyakorlatból. VII. Ohnos szemvízből származó üledék szaruhártyafekélyen. Gyógyítkatlan homály. Bizonyos körülmények között a legártatlanabb gyógyszer is igen kártékonynyá válhatik. Erről minden orvos meg van győződve, valamint arról is, hogy a szemvizek ártatlanoknak átalán nem is tekinthetők addig, míg tökéletesen megállapított kórisme azoknak használatát tüzetesen nem javalja. Tudva van, hogy akárrnely összehúzó szemvíz, ha nem köthártya, hanem belső részek lobos állapota van jelen, igen nagyon árthat a betegnek, s hogy még köthártyalobnál is bizonyos feltételek alatt a bajt inkább növelni mint csilapitani szokta. De az ólomkészítmények használása még külön hátránynyal is párosul, mely kevésbé ismeretes az orvosok előtt, mire azért a jelen közleménynyel figyelmeztetni czélszerftnek 5*
