Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1865-09-24 / 9. szám
67 68 néha alig látható hártya alakban fekszik a szaruhártyán, s a látást nagyobbára csak futólag, gyakran több órán át homályossá teszi. Ez utolsó — hártyás — alakot a váladék kizárólagosan csak csukott szemhéjak mellett veheti fel, a hol az mintegy egyengettetik, tehát álom közben. S csakugyan a betegek nagyobbára arról panaszkodnak, hogy reggel homályosan látnak; e panaszuk még akkor is hallható, ha fájdalom, a héjak duzzadása, pirossága stb. az ily tünetet háttérbe szorítják, s — legalább véleményünk szerint — a beteg figyelmétől eltávolítják. Az orvos előtt e tünet alig bir ugyan jelentőséggel, de annál nagyobbal a beteg előtt, a ki annak fölemlitését soha sem feledi el. El fogja ő ezúttal mondani, vagy önként, vagy ez iránti kérdésünkre, hogy ha reggel fölkel, minden tárgyat sürü fátyolon át lát, az égő gyertyát egy nagy, gyakran szivárványszínű csillogó udvar övedzi, hogy egy betűt sem bir olvasni s egyátalában semmit sem dolgozni, mig egy negyed, vagy egy fél óra, néha több idő elteltével a tünetek múlni kezdenek, s ismét jól lát, hogy másnap reggel, vagy egy ebéd utáni álom után is, ugyanazon látzavarok ismét föllépnek. — Értelmes betegek, a kik a tapasztalatot, hogy a látzavarok a szem mosása és tisztítása következtében hamarább múlnak el, csakhamar megértik, tudják hogy mit jelent látzavaruk ; másrészt azonban vannak aggodalmas betegek, a kiket nehéz kételyeik iránt csak igen nehéz fölvilágosítani, s nem egyszer jön beteg hozzám messze vidékről a legzordonabb évszakban, s csakis a köthártyahurutnak ezeen őket aggasztó tünete miatt. Ily esetekben magam szoktam a betegnek azon félelmes tüneteket szándékosan előidézni, azáltal, hogy a köthártyatömlő fenekén létező üvegszerü nyákrészecskét a tekének mozgatása által a szaruhártyára tolom, s lassan egyengetem. Ha a betegek ezúttal majd tisztán, majd homályosan látnak, a mint én nekik előre megmondom, tökéletesen megnyugodnak. A köthártyalob váladéka által okozott látzavarok tehát azáltal jellemezvék, hogy.időnként föllépnek, s rövid idő múlva ismét elenyésznek. Ha tehát egy beteg, a ki bár nagyfokú köthártyalobban szenved, állandó látzavarról panaszkodik, s ha mi a szemet előbb kitisztítván, a köthártyaváladékot egészen eltávolitottuk, s a beteg mindazonáltal kellő láterövel nem bir, a legkisebb nyomtatást, p. o. Jäger első sz. nem olvassa, a láterőnek ezen csökkenését a köthártyalob jelenlétének daczára, nem szabad egyedül ennek tulajdonítanunk, hanem feltennünk, vagy hogy a szaruhártyának azonnal említendő elváltozásával van bonyolódva, vagy egy más önálló szembajjal párosulva. Ellenkezőleg, ha a beteg bármily nagy fokú látzavarokról panaszkodik, de egyszersmind azt mondja, hogy ezek perczekig tartanak, s aztán elmúlnak s ismét tökéletesen lát szemével, s ha mi a váladéknak eltávolítása után találjuk, hogy a beteg látereje tökéletes, a látzavarokat a — legyen bár csekély fokú — köthártyalob által előidézetteknek kell tartanunk. A köthártyabántalmaknál — a hevenyeknél ép úgy mint idülteknél — a szaruhártyahomályosodásnak még egy másik neme fordul elő, mely nem a váladéknak meggyülemlése. hanem a szaruhártya hámrétegjén ek elváltozása által okoztatik. E körülményre különösen figyelmeztetünk, mivel nem oly általánosan ösmert, s nem oly könnyen — legalább nagyitó üveg nélkül nem vehető ki. —Közönséges köthártyahurutok, de szemcsés lobok folyamatában is gyakran halljuk azon panaszt, hogy a beteg különösen kis tárgyakat nem vehet ki kellő tisztasággal, de hogy a távolrai látás is csökkent. Ez állapottal inkább az előbb nagy mennyiségben jelen volt nyákhártyaváladéknak csökkenése van szövetkezve, sőt bizonyos szárazsági fokkal jár, mely a szemhéjak merevségének érzete által — „mint ha fából lennének“ — jelentkezik. Ily betegek arról panaszkodnak, hogy ha fölébrednek, szemhéjaikat hosszabb időn át fölnyitni nem tudják , a nélkül azonban, hogy azok megszáradt váladék által összeragadva lennének. E tünet magában véve igen kinzó, s hosszasabb hurutok után igen konok szokott lenni, s különösen terhessé válik összehúzó szereknek hosszabb használata után. Az ezzel kapcsolatban álló homályos látás ritkán ér el magasabb fokot, nem változik a napnak időszakai szerint; reggel, valamint estve állandóan megmarad, s gyakran ez az egyedüli panasz, melylyel a beteg hozzánk jön. A legszorgosabb vizsgálat mellett semmi rendellenességet nem találunk a fénytörésben, alkalmazkodásban, a közegekben, vagy a szemnek nemesebb szerveiben, a láta kitünően mozog, egy szóval nem találunk elégséges okot a látzavar megmagyarázására. Ez a tárgyaknak gyöngéd elfátyolozásában jelentkezik, a mellett a beteg a legfinomabb nyomtatást elolvashatja. Csakis ha a szaruhártyát nagyitó üveggel vizsgáljuk, különösen ha egy ízben a ferde világítást használjuk, mutatkozik a szaruhártyának bizonyos fénytelensége, vagyis inkább szabálytalan verő f é n у e, mintha felülete imitt-amott finoman pontozott, vagy sarlóval egyenetlenül megérintetett volna. E tünemény oka azon szabálytalanság és gyorsaság, melylyel a hámsejtek eltolatnak (abstossen), a mi a szaruhártya fölület finom egyenetlenségét vonja maga mán. — Ugyanez történik néha — bár nem oly föltűnő fokban — a köthártyahurut váladéki időszakában Is. Mennyire szükséges e körülmejüynyel megösmerkedn^ mutatják azon épen nem ritka esetek, a hol a betegnek látszólagos láttompulat miatt többé-kevésbé erősen beható gyógyeljárásokon kellett átmennie, s a látzavar csakis az említett körülménynek tulajdonítható. Ezek aztán oly láttompulatok, melyek pokolkö-oldat, szemzuiiany, legjobban pedig friss levegő által igen gyorsan s könnyen gyógyittatnak. Láttompulat és mór. (Folyt.) Ad II. Nézzük kórisménk második főpontját, t. i. az idegdombcsa minőségét. Olvasóink ismerik az idegdombcsa ama küllemét, melyet mint sorvadás biztos tünetét szoktunk értelmezni. Az idegdombcsa ezen esetben sajátságosán fehér, inas és élesen körülirt korongot képez, mely igen nagyon eltér a rendes élettani küllemtől, és úgyszólván az első megpillantáskor már a holtnak egy bizonyos benyomását teszi a nézőre. Ezen jellemzetes változás különféle, de egymással szoros összefüggésben létező mozzanatból ered, névszerint 1) színváltozás, 2) átlátszatlanság, 3) vájulat, 4) e d é ny s z ü к ü 1 e t, különösen a 3 első elem az, mely majd nem mindig karöltve jár. A színváltozás t. i. leginkább attól veszi eredetét, hogy az idegrostok sorvadásával egyrészt a nagyobb fényveréssel biró szitaféle lemez (lamina cribrosa) a felszínre jön, másrészt pedig egy szintén meglehetősen verőfényes és annálfogva átlátszatlan pótló sejtszövet (Ersatzbindegewebe) a sorvadt idegrostok helyét foglalja el. E két mozzanat mennyiségi viszonyától függ tehát a fehér e 1 s z i n e s e d é s, valamint az átlátszatlanság foka az egyes esetekben, nemkülönben a netán létrejövő vájulat is, mely az idegrost sorvadása alkalmával a talán egyénileg létező