Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1865-09-24 / 9. szám
69 70 nagyobb belnyomás folytán szükségképen bekövetkezik. Ha t. i. az idegrostok sorvadása mellett a pótló sejtszövet kisebb mennyiségben létezik, akkor természetesen az átlátszóság kevésbé fog szenvedni, de annálinkább vájulat fog létre jönni. (Tapasztalásom szerint ezek azon esetek , melyekben a szitafile lemez nagyobb láthatóságánál fogva a dombosa színezete kék árnyalatú, mi a fennálló képben még inkább feltűnik). De még az edények mivolta is némiképen hozzá járul a színváltozáshoz, a mennyiben az élettani, élénk rózsapiros szinezet nagyobb részben magában, a dombosában elágazó számos finomabb edényektől ered, melyek sorvadás alkalmával mindig eltűnnek, s ezen eltűnés nem ritkán már korán a dombosa némi halványodását idézi elő, mikor még sem átlátszósága nem szenvedi, sem a láterő feltűnő alábbhagyást nem mutat. Már azért is a szín figyelmes szemlélése igen fontos mint a megelőző időszak egyik főtünete. Az idegdombcsa nagyobb edényei ellenben , melyek a reczegre átmennek, nem mindig szűkülnek, sőt vannak esetek, hol elavult mórnál a nagy edények semmiképen sem kisebbültek. Hol pedig a mór a belhártyákból kiindulva, másodlagosan az idegdombcsa sorvadásával szövetkezett, ott az idegdombcsa valamennyi edényein kivétel nélkül a legfeltűnőbb szűkülést fogjuk észre venni. Az említett sorvadási tünetek mint olyanok sóba semjogositanak Graefe szerint, beállandó tökéletes vakságot szükségképen következtetni, illetőleg rósz jóslatot (quoad coecitatem) kimondani. Mert nem vagyunk képesek a sorvadó idegdombcsa egyszeri megtekintéséből tudni, haladó sorvadással van e dolgunk, vagy talán egy már megállapodott változással. Ezen kérdésre, melynek megoldása itt kizárólagosan döntő, csak a fennvázolt működési hiány miféleségei kutatásával felelhetünk kielégitőleg. Erre nézve Graefe a következő szabályokat állítja fel : Mikor sorvadási tünetek mellett a láttérkörny tökéletesen ép (I), akkor vakságtól nem kell tartani. Ilyen esetekben többnyire maradandó nagyobb középponti homályokra (scotoma centrale) találunk, melyek különben épen a sorvadás beálltánál fogva quoad restitutionem in integrum igen kedvezőtlen jóslatot tételeznek fel. A hol a láttérkörny csak aránylagosan ép (II) ott a sorvadási tünetek kiváltképen fontosak, mert nemcsak quoad restitutionem, de quoad coecitatem is nagy jelentőségűek. így p. az iszákosok látgyengeségében (amblyopia potatorum) vagy abban, a mely idült agykérlobhól ered, épen az idegdombcsa mivolta az, mi a gyógyithatót a gyógyithatlantól megkülönbözteti. Midőn végre a láttérkörny rendellenes (III) ott megint a közelebb viszonyoktól függ a jóslat. Hol valódi félláttér van jelen az egyik idegtőrzs (tractus n. optic.) megbetegedése folytán, ott a sorvadási tünetek nem rosszabbitják a jóslatot. Egykori (concentrisch) láttérszükülésekkel szemközt pedig nagy súlyt fogunk fektetni az idegdombcsa minőségére; de azért óvatosak leszünk ilyen esetben még akkor is, ha a látideg ép, mert még későbben fejlődhetik ki a sorvadás; csak ha régebben fennáll a láttérszükülés, jogosíthat egy ép idegdombcsa kedvező jóslatra; mert alig van a valódi mórnak egy esete, mely növekedő láttérszükülés valamint a középponti láterő nagyobb csökkenésével járna a nélkül, hogy a látidegdombcsán sorvadási változások nem merülnek fel. Magától érthető, hogy a látideg figyelmes vizsgálata különösen ott fontos és jóslatilag döntő, hol az egyik szem már egy hasonló lefolyású kórfolyamat következtében végképen megvakult. (Folyt, köv.) Körülirt csonthártyáiéb által előidézett valamennyi szemizom úgymint a látideg hiidése. Laurence koródáján kezeltetett egy 30 éves nő, ki két hónappal azelőtt csúzban szenvedett bal vállában, mely későbben a bal homlok és halánték tájra ment át. Egy héttel kórházba jövetele előtt vette észre, hogy a felső szemhéjat I igen nehezen birta emelni, s hogy újjával kinyitván a szemet, I igen rosszul lát; sőt hogy 3 nap óta épen semmit sem lát ezen szemmel. Most is igen nagy fájdalmakról panaszkodik a bal szemtekében s környékén. A felső szemhéj épen nem mozgatható az ujjak segítsége nélkül; a porczhártya a szemgödör közepén áll, a szemteke egy irányban sem bírja a legkisebb mozgást tenni. A láta 3(У" átméretü, nem mutat semmi összehúzódást akár fény behatására, akár a másik láta mozgásainál. Nadragulyának becsöppentése nem nagyobbitja a látát. A szemhéjvisszerek némi duzzadásán kívül izgatottság jelei fel nem találhatók. A szemteke előre dühnek nem látszik. Fénysejtés egészen hiányzik ; a bőr s a köthártya érzékenysége pedig rendes. A szemtükör különbséget az egészséges és a megvakult szem közt nem mutatott. Más agyi idegek nem lévén bántalmazva s egyátalán agyi tünetek tökéletesen hiányozván, fel lehetett tenni, hogy az okozó baj nem a koponyában, hanem a szemgödörben, közel azon helyhez rejlik, hol a hüdött idegek részint a látidegnyilás, i részint a felső szemgödörhasadékon keresztüljutnak a szeni- I tekéhez; a bajnak mivolta pedig körülirt csonthártyalobnak j kórismertetett miután a dülszem hiánya-, úgymint a heveny ! kifejlődés alapján tulajdonképeni dag vagy ujképlet jelenlétét i ki lehetett zárni, kötszövetlobbal kapcsolatban állni szokott i tünetek pedig tökéletesen hiányoztak. Bujasenyves nem volt í a beteg soha, két egészséges gyermeke van, hószáma rendes; I érlüktetés 84, székelés hátra maradt. Rendeltetett hamib- I lag, kinallal. Hat nap múlva, a fájdalmak még mindig tartván, az első kis mozgékonyság észleltetett a szemtekén, míg 3 nappal későbben a láta csak 2"' átméretü és kis rokonszenvi mozgást mutat a másik láta összehúzódásánál. Az említett gyógyszerek és ismételt hashajtók bevétele mellett valamennyi hüdött izom visszanyerte lassankint mozgékonyságát, úgy a láta is, mely pedig csak rokonszenvileg, de nem önállóan húzódott össze a világosság behatására. Két hónap múlva minden hüdési tünet hiányzott, de a szem maradó vakságban szenvedett. Ä szemtükör már a betegség 20-ik napján ugyan a reczegedények némi szűkülését de ezenkívül semmi rendellenességet nem mutatott; lassankint pedig a látideg sorvadásának ismert tünetei voltak észrevehetők. Természetes hogy hosszú ideig tartó összenyomatása a látidegnek nem lob útján, hanem tápláltatásának akadályoztatása által idézte elő a végleges sorvadást. (The Opht. Review, July 1865.) Arnica által előidézett szemhéjtól). Wirght (Dublin med. Press 2-ed Series X. p. 528.) kezelt egy csekély köthártyalobban szenvedő beteget hashajtóval , a szemhéj belső lapját egyszersmind kénsavas rézélegoldattal bekenvén. Más nap sürgősen hívják a beteghez, kinek szenvedő szeme állítólag a szemviz használata folytán roppant módon feldagadt volna. Valóban oly állapotban találta a beteget, hogy szinte megijedt. Mindkét szemhéj borzasztóan duzzadt vala, az alsó vizenyős, s kékes szinü, a felső szemhéj piros felülettel, a melyen itt-ott több hólyagok elszórtan ültek. A mennyire lehetett, kinyitván a szemhéjrést, meglepetésére a köthártyát igen kis mértékben belő vei tnek, a porczhártyát tisztának, nyálkát pedig épen nem talált. Bár igen hasonlított a baj közönséges szemhéjorbánczhoz, W. mégis, átalános tünetek tökéletes hiányánál fogva, azt annak nem tarthatta. Tovább kutatván, kiderült, miszerint a beteg szemét szivacscsal mosta volt, mely szivacs előbb egy más helybeli baj arnicával való kezelése végett, a nevezett gyógyszerbe mártatván, még most is az arnicának egy bizonyos mennyiségét tartalmazta. A daganat mivoltáról többé kételkedni nem lehetett. 6 nap alatt a daganat lassan apadt, a hólyagok felfakadván s a fölhám nagy kiterjedésben lehámolván. 10 nap múlva egy kellemetlen viszketegségen kivül a bőr rendes állapotját nyerte vissza. (Közöljük ezen esetet már azért is, mert a szemészeti gyakorlatban nem igen ritkán 9*
