Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1865-03-12 / 3. szám
21 22 szemtükörrel láthatni, hogy a központi ütérnek egy vagy mind a két ága üres, s ez üres szálak látványa a telt edények e képétől merőben elütő. Szeinüregbeni csúzos csonthártyalob — idegdombcsa-vizenyő, mór — gyógyulás. A következő sorokban röviden vázolt kóreset több tekintetben igen érdekes. Már a tünetek sajátságossága, a majdnem rögtön beállott vakságnak a szemtükör segélyével eszközölhető megfejtése, az erélyes gyógykezelést csak ugyan nyomban követő siker magukban véve a gyakorló orvosok figyelmébe ajánlják. De azon kívül igen tanuságos azon különbségre nézve, mely a mai s a régi szemész közt még olyan esetekben is létezik, a hol mindkettőnek eljárása nem igen tér el egymástól. Meg vagyok tudniillik győződve, hogy egy hasonló beteg még a szemtükör előtti időkben is meggyógyult volna, ha szakavatott kézbe kerül, s még azt is meg engednem, hogy a tünetek közti viszonyt s a megvakulás legközelebbi okát szemtükör nélkül is sejtették volna; de mennyivel nagyobb az orvosnak cselekvési biztossága, hogy ha látja s nemcsak sejti a bántalmazás helyét s mivoltát, s kiváltképen mennyivel határozottabb a jóslat, azt itt újra tapasztalhattam. K. F. cs. k. katonai fősebész az utolsó őszszel Tótországból feljött Budára, hol a főparancsnoksági hivatalokban alkalmazva lön. Úgy mondja, hogy a szokatlan erőltetés vagy a fényes világosságtól, melynek az ablak mellett ki volt téve, már a múlt évi december másoc ik felében egy kisebb mértékű gyengülést érzett szemeiben, mely azonban szorgalmatos munkálkodását nem gátolta, azon kivül gyakori fejfájdalmakban szenvedett. Sylvester napján rosszul érezte magát, fejének j о b b oldala fájt, este hányt, s mikor új-év napján felesége neki reggel gratulál, sirva fakad, mert jobb szeme megvakult volt. Nagyobb tárgyakat ugyan nagyon homályosan még képes vala akkor észrevenni, de az nap a fejfájdalmak (a jobb oldalra szorítkozva) perczről perezre növekedvén s hozzájuk még kínzó káprázás s fénylátás (photopsia) csatlakozván, este már a világosságot sem tudta megérezni. Hozzám csak január 5 én a szembetegség tulajdonképeni ötödik napján folyamodott. Feltűnők a halavány aggodalmas arcz s a fejtartásnak sajátságos merevsége. A jobbik szem, a szemhéjrés közepében áll, a bal szem mozgásait nem követi, de nincs is nagy alkalma arra, miután a beteg minden csak kevéssé о 1 dalt fekvő tárgy megpillantása végett egész fejét arra fordítja, mintha önkénytelenül kikerülne minden szemteke mozgást. Közelebbről vizsgálván csak hamar meg lehetett érteni ezen merevséget. A szem képes ugyan — bár nem elegendően — mozdulni az egyenes izmok irányában, de minden olyan még legkisebb mozgás is kínzó fájdalommal van összekötve, különösen fájdalmas a belső egyenes izom működése. A szemüreg széle, kiváltképen ha az ujj mélyebben az üregbe hatni igyekszik, nyomásra nagyon érzékeny , elannyira, hogy a beteg ilyen kísérleteknél arczát eltorzítja. Még a szemöldök táj is — bár kisebb fokban — érzékeny, ha ujjammal rá nyomok. A szemteke nem emelkedik feltűnően az üregből ki. A szemteke alig van belövelve. A láta lanyhán mozog, de a másikkal egy forma átméretű. Szarus szivárványhártya nem rendellenesek. A bútorok s emberek alakját csak sejti sűrű ködön keresztül, az ujjakat 4' távolságra nehezen olvassa meg, jobban veszi ki, ha oldalt áll az ujjam, mintha egyenes irányban. Sajátságos a beteg azon állítása, hogy a lámpa előtt tartott kezet látja, de a lámpa fényéről tudomása nincs. A láttér nem csökkent. Színeket épen meg tud különböztetni. Szemtükörrel feltűnő alátidegdombcsa fátyolozott mivolta, mindamellett, hogy a közegek átlátsz ó к s tiszták. Az idegdombcsa némileg kiemelkedett, nagyon vörös, finom hálóval fedett, mely a közel fekvő reczegrészt nem éri. Etvágyhiány, kis fokú láz, bágyadtság részint a nagy aggodalomnak, részint nyugtalanul töltött éjszakáknak róvhatók fel. E tünetek csoportozatából igen is könnyű volt, a szemüregbeni csonthártyát mint a baj székhelyét felismerni, és pedig a csonthártya azon részét, mely mind az egyenes izmok eredetét, mind a látideget szorosan körülveszi, az pedig csak a látidegnyilás (foramen opticum) körül lehet. Ugyan is a szemtükör által felfedezett idegdombcsa-változás kisebb mértékű vérkeringési akadályokra mutatott, melyeket egy az idegtörzs lefolyásában létező izgatás következményének kellett tartanom. A szemüreg sejtszövetének bántalmától a szemteke jelentéktelen belövelése, és az exophthalmus hiánya által lehetett a bajt megkülönböztetni. A kór-okokra nézve a szokatlan erőltető munkát épen oly kevéssé lehetett tulaj dónk épeni oknak felismerni, mint a kellemetlen verőfényt, miután ily természetű káros befolyások inkább közvetlenül a látszervre, mint a szemüreg szöveteire hatnának ; de a meghűlés volt valószínű, kiválólag az új éghajlat alatt, melyhez az említett kór-okok csak másodlagosan vagy segítő minőségben csatlakozhattak. A megvakulást mintegy 2 héttel megelőző fejfájás és szemkáprázás arra mutatnak, hogy a betegség már december közepe táján vette eredetét. Rendeltem ágyban fekvést, sötétséget, 10 nadályt a szemüreg széle körül, sós hashajtót s ennek hatása bekövetkezvén, sublimatumot '/4 sz. naponkint. Mikor jan. 6-án meglátogattam a beteget, ágyban találtam ugyan, de a nadályokat, mert mind maga mind felesége félt tőlük, még nem rakta volt fel; ellenben a sublimatból, egy egész szemért szedett volt 24 órában. Az állapotot változatlannak találván s még elég erős fejfájdalmak lévén jelen, a nadályozást újra sürgettem, de belső orvosság szedését egyáltalában megszüntettem, a helyett higany kenőcsnek a végtagokba való bedörzsölését*s pedig naponként % nehezéket rendelvén. Magam betegeskedvén, a beteget, ki a várban lakott, egy hétnél tovább nem láttam, de rajz-ónnal irt levelének kivonatát itt közlöm. írja pedig jan. 12-én: „a nadályokat felraktam, még egy hólyaghuzót a fül mögé, rendesen bekentem a higanykenőcsöt. A szemteke kevésbé fájdalmas felfelé, a mozgás szintén könnyebb be- s felfelé, de még igen fájdalmas a mozgás kifelé, a mi alkalmasint a külső egyenes izmot illeti, időnként érzek még a jobb oldalra korlátolt gyengébb fejfájdalmat. A mákony szorulást nem idézett elő, nyálszivárnak nyoma sincs.“ „A láterő kissé javult, úgy hogy tárgyakat felismerek s szinöket is észreveszem, kissé nagyobb távolságra is, de akkor nehezen; az arezvonások még mindig összefolyók, fel nem ösmerhetők, gyertyánál zöldesek, nappal szürkés-zöldek. Nagyobb erőltetésnél érzékeny fájdalom a szemtekében. Nagyobb betűket annyira látok a mennyire a fekete szint a fehér alaptól különböztetni képes vagyok, szintúgy világosabb tárgyakat ; egy szóval a látás homályos még, de a tárgyak megismerhetők. Az alvás jó, úgy étvágyam is.“ Pár nappal későbben meglátogattam a beteget s csak ugyan meglehetősen kielégítő állapotban találtam. A levelében felemlített javulás mind alanyi mind tárgyilagos vizsgálat által bebizonyittatott; szemtükörrel a látidegdombcsát majdnem épségben leltem, egy kis fátyolt kivéve, mely határait még némileg fedé. A higanykenőcscsei már 6-ik napján a kezelésnek felhagyott volt; most hamanyiblagot rendeltem 15 szem. naponkint. Jan. 29-én megint referál rajzónnal: „Utolsó látogatása óta lényeges javulást érzek, egy meghűlés következtében fellépett nátha s gyomorhurut daczára. A látás világosabb, a tárgyak természetes nagyságukban tűnnek fel, szinök szerint jellemezve; kisebb tárgyakat mint botot, szivarszopókát az utczán sétálóknál az ablakon át észreveszek, a nap fénye tisztán aranyosnak látszik. Maschanski almák mint egy czitromszinü viaszból készítetteknek mutatkoznak. A gyertyaláng sűrű sugárzó udvarral (Hof) van körülvéve, de hosszabb rögzités után még nagyobb távolságra kivehető. Az árnyékokat tisz-3*
