Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1865-03-12 / 3. szám
23 24 tán látom. Az óra-mutatókat szintén, s még kisebb nyomtatást is folyékonyan tudok olvasni. „Az arczvonások még összefutok, ámbár sokkal tisztábbak mint előbb. — Csak erőltetett szemmozgások vannak fájdalommal összekötve. Hasonló érzékenységet, bár kisebb fokban e napokban még a bal szemben is vettem észre, de maguktól megint megszűntek.“ Hamanyiblagból 21/* nehez. szedett; most a beteg orvos kivánatainak engedvén, a helyett inf. flór. arnicae. és tart. stib. rendeltettem, mely orvosság alatt állítása szerint — éjjeli izzadások és hasogatások alakjában — az utolsó csúzos Sántalom is megszűnt. E napokban vizsgáltam a beteg szemét s láterejét. Mindkettőt rendes állapotban találtam, a legfinomabb betűk (Jäger I.) olvasása némi presbyopia folytán ugyan erőltetésbe kerül, de különben az ijesztő betegségnek nyoma sem tapasztalható többé. Az irodai foglalkozással összekötött hivataloskodásról mind örökre lemondott. Kötliártjaalatti sejtszövetdag a bal szemtekén. Bujasenyv a garatban. Szeiutakár. lliganykenés. Gyógyulás. A bujasenyv alakjait a test különféle szerveiben csak az utolsó időben tették szigorú tanulmányok tárgyává. Erre vonatkozólag emlékeztetjük t. olvasóinkat a máj és agyban részint kórodailag részint kórboncztanilag tett észlelésekre. Úgy látszik, hogy a szemben is az addig ismert alakokon kívül sajátságos bujasenyvi folyamatok fordulnak elé, melyeknek rendszeres összeállítása egy külön monographiának lehetne feladata. A szemhéjakon általam észlelt eseteket közelebb alkalommal leirni szándékozom. A következő rövid kór történeti vázlat egy a szemtekén tapasztalt újképletről nem érdektelen adatot nyújt e tárgyhoz. H. R. 21 éves meglehetősen jól táplált nő, October 8-án szembaja végett hozzám jött. A bal szemtekén és pedig az alsó tülkhártya táján a porczhártyához közel látható oly kóros duzzadás, melyet első pillantásra u. n. küteges köthártyalobnak lehetne tartani. Van ott t. i. így 4—5‘" széles, belövelt s kissé dagadt köthártya darab, mely egy részt a porczhártya (cornea) conjunctivalis limbus-ig más részt az átmeneti redő-felé ér, rózsaszínű, nem fájdalmas, felülete sima, nincs rajta pattanás s a körülfekvő köthártya rendes. Nyomásra elhalaványul a kis dag. A mellett idült rekedtség van jelen, a bal mondola nagyon dagadt, a garat hátsó fala általánosan beszűrődött. Hüvelytakár. Kórelőzmény a minden fertőzést tagadó beteggel szemközt nagyon hiányos. Miután a bajt nem felületes köthártyalob, hanem köthártya alatti tultengésnek néztem az első percztöi fogva, helybeli összehúzó szerektől tartózkodván, várakozólag jártam el, csak a hüvely s garat bajt kezelvén igenlegesen. A köthártya alatti folyamat napról napra növekedett. 4 hét múlva a dag nagy mogyoró mekkoraságát mutatta, csúcsa tökéletesen gömbölyű, felülete sima sötét rózsaszínű, a köthártya fölötte mozgékony sima, kitágult visszerekkel. A dag szilárd összeállású, nyomásra alig érzékeny, a belső s külső zug felé lassanként apadva elsimúl, az átmeneti redőtől mély barázda által különítve el, a szaruhártya szélét nemcsak el éri, de azon túl is emelkedve ezen mintegy áthajlik. A szaruhártya mindamellett egész a legtávolabb széléig tökéletesen tiszta, a mellső csarnok, úgymint a szivárvány minden tekintetben épek. Ez utóbbi jelenségek nyomán a tülkhártya épségben maradása s csupán a köthártya alatti kötszövet megbetegedésére s pedig közelebb túltengésére következtethettem. December hóban mindenféle gyógymód megkísérlése után a dag változatlanul maradván s egyszersmind az egész hátsó garatüreg bujasenyv tüneteket nyilván mutatván, a Rókus-kórházbeli Lumniczer tr. osztályára ajánltam felvétetni a beteget, miszerint ott higanykenési kezelésnek vettessék alá. Ez a kórházban alig kezdetett meg, midőn ismeretlen okból (alkalmasint önfertőzés utján, miután a beteg nagyfokú hüvelytakár ban szenvedett) ugyan a bal szemén hirtelen takáros folyamat fejlődött ki, a mely miatt a higanykenéssel felhagytunk csupán a veszedelmes takár megs züntetésére irányozva a kezelést. Sikerült ugyan ismételt rendszeres pokolkő edzésekkel meggyógyítani a beteget e veszélyes bajtól, de e törekvésben megint 4 hét eltelt a nélkül, hogy az eredeti betegségen a legkisebb változás állott volna be. Atakár után az emiitett dag előbbi minőségben s terjelemben maradt vissza.* Most újra a higany kenéshez fogtunk. Rendszeresen három cyclusban, mindegyik 6 napból álló, 270 szemei- kenőcsöt alkalmaztunk, mely eljárás alatt a dag nyilván engedvén, napról-napra alábbszállott, úgy hogy a kezelés vége felé már csak igen lapos, sápadt emelkedéssel volt dolgunk. A garatban azóta kifejlődött plaques muqueus szintén tisztult; ezek külön chloras lixivae oldatával kezeltettek. Február hóban a beteg kiment a kórházból a még mindig jelenlevő testi tünetek ellen hamiblagot használandó; midőn utolszor láttam, a köthártya alatti dagnak még nyoma sem volt látható. Álczás váltóláz (febris intermittens larvata) szembajok alakjában.*) Dr. B. Mannhardt (Klinische Mon. Jänner 1865) az álczás váltóláznak négy oly esetét észlelte, melyben az nagyobbára szembajok alakjában jelentkezett. Nagy érdekességüknél fogva közöljük azokat, a nélkül azonban, hogy az észleletek helyességéért kezeskedni mernénk. 1. A beteg reggeli 9 órakor a heveny köthártyahurut tüneményeit mutatja, délutáni 2 órakor a tünetek múlni kezdenek, este felé s a reá következő napon a bajnak többé semmi nyoma. Harmadnapra azonban, ugyanazon órában a hurut ismét beáll s ugyanazon ideig tart. Ez harmadszorra ismétlődvén, M. az álczás váltóláznak jelenlétéről meg volt győződve, kínait rendelt, s a baj véglegesen megszűnt. 2. Egy másik beteg, ki évek előtt konok valtólázban szenvedett, arról panaszkodott, hogy a lázrohamok megszűnte óta időnkint roszúl lát. E roszullátás naponta reggeli 9 s délutáni 3 órakor a legnagyobb pontossággal jelenik meg, s délelőtt két-két órát, délután pedig egy-egy órát szokott tartani. A tárgyilagos lelet egészen megfelel ez állításoknak. Reggeli 9—11, délutáni 2—3 óra közt az alkalmazkodási készülék hüdése jelentkezik — s ez eredményezi a rósz látást — minden más órában pedig rendszeresen működik a szemnek minden szerve. — A kinal ez esetben is tökéletes gyógyulást eredményezett. 3. A harmadik eset a fentebbiektől az által különbözik, hogy a félbenhagyó szembajon kívül közönséges váltólázrohamok is voltak jelen. Ezek rendesen esti 8 órakor állottak be. A jobb szem alkalmazkodási szerve folytonosan hüdvevolt kis mértékben, a láta mérsékelten tágult volt. A váltólázrohamok alatt az alkalmazkodási hüdés tetemesen nagyobbodott, a láta nagy mérvben tágult. Kinal adagolására minden kóros tünet elenyészett. 4. Egy 8 éves leány Hypermetropiában szenved, s az ennek megfelelő jellemzetes kancsalságot mutatja. A figyelem nélküli látásnál mindakét szem a rendes állást foglalja el, de a figyelmes rögzítésnél a bal szem befelé hajlik. A gyermek anyja állítása szerint e kancsalság 4 év óta van jelen. Eleinte csak nappal volt észlelhető, estve soha; később csak minden második napon állott be. — Szerző 8 napig észlelte a gyermeket. — A láterő, fénytörés s alkalmazkodás mindenkor egyforma volt, de nem így a szemizmok működése. Egy napon összehajló kancsalság a bal szemen valamely tárgy rögzítésénél, más nap ennek semmi nyoma. A kinal s a szükségelt szemüveg megszűnteié a kancsalságot. (Ez utóbbi esetnél az álczás váltóláznak föltevése nagyon is merésznek látszik, annál inkább, mivel a hypermetropicus gyermeknél előforduló kancsalság mindig félbenhagyólag szokott kezdődni, s csak későbben, azaz megszokás után válik állandóvá). *) Grosz L. tr. hasonló eseteket észlelt. L. az OHL. 1857. évi f. 7. sz. Sz. ——MH—— PEST , 1865. KHÓK és WEIN KÖNYVNYOMDÁJÁBAN. (Dorottya-utcza, 14. szám).
