Szellemvilág, 1874
1. füzet
s ezzel föláldoztuk a gondolkodásnak gymnasticáját, mert a három órát kimeriti a történelmi tananyag. A nyelvtani oktatás mellett az olvasmányok általi ismeretgyarapitásnak nincs helye, mert nincsen arra idő; a mennyi olvasmány a nyelvtannak begyakorlására az év folytán megkivántatik, nem oly sok, hogy e czélból terjedelmes olvasó könyveket kellene szerkesztenünk. Szabatos elemzést, helyes olvasást, értelmes előadást kell hogy tanítson a magyar nyelv tanára, s e végre nem sok olvasmányra, hanem kevés olvasmánynak legapróbb részletekre való bonczolására van szükség. Valamint rendszeres alaktant kivánok a gyermek számára, még inkább megkívánom a rendszeres mondattant. Ennek alapján lehet csak tanítani a többi nyelveket sikerrel; s miután az alaktannak egy része az I. osztályból jóformán elmarad, a mondattan se lesz bevégezhető teljesen a II. osztályban, talán csak annak két harmadrésze. Ennyi azonban mindig elég lesz arra, hogy a latin és német mondattan a III. osztályban tüzetesen kezeltessék, s igy a magyar oktatás mindig meg fogja előzni egy fokkal a latint vagy németet. A mondattan már kissé érdekesebb s erősebb gymnastica a gondolkozásnak, mint az alaktan; s ha szigorúan gyakoroltatik, a harmadik osztály bevégeztével, ide járulván már annak alkalmazása más nyelvekre, képesítve van a növendék mindennemű előadásnak fölfogására, kivált a nvelvek körében ; a nélkül pedig hiában tanítunk más nyelveket éveken át. Ennélfogva tehát a mondattanra nézve is áll az, a mit az alaktanról mondottunk, hogy háttérbe kell előtte szorulni minden egyéb tekintetnek, s csak is abban öszpontosulni az oktatásnak, mert egyébre nincsen idő, sőt erre is kevés az idő. Kevés olvasmánynak pontos elemzése mellett a helyes olvasás megszilárdítására kell tekintettel lenni. Ez már magában nagy nyereség. Most következik csak az irálytan, melyben a növendéket a mondattan szabatos ismerete nélkül vezetni és kormányozni nem lehet. E részben is. rendszeres elméletre van szükség, melynek csak függelékét képezi az ügyiratok szerkesztésének módja, s nem egyedül ebből áll az irálytan. A. fölvilágositó példák szolgáltatják itten az olvasmányokat, miért is elmélet és olvasmány ugyanazon egy tankönyvbe foglalandó. Ezen ága a nyelvtanításnak szinte ád annyi dolgot, hogy más czél azzal össze nem köthető; a történelmi tananyag itten már Az uj tanterv.