Szellemvilág, 1874
1. füzet
A legelső görög műköltemény. 29 Költeményeiből világosan kitűnik, hogy ő Görögországnak minden tartományát bejárta, mert annak tökéletes helyismeretével bir, s mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel fogadtatott, mint valódi propheta. Miért is követelte volna magának hét város, vagy még több is, úgymint: Smyrna, Rhodos, Kolophon, Salamin, Chios, Argos, Athene, az ő bölcsőjét, ha mindenütt meg nem fordult s tanítványokat nem hagyott volna maga után. Elhalványult ő mellette minden más költő, kik puszta genealógiákat, családi jeleneteket vagy harczi eseményeket foglaltak versekbe minden elevenítő lélek nélkül, melyekből nem csillámlott ki az erkölcsi igazságnak, a szellemi élet törvényének ragyogó sugara. Mit találhatott volna ki bármelyik utódja felségesebbet és megragadóbbat azon fejedelmi és családi tükörnél, melyet ő kettős müvében a görög népnek bemutatott, miután a felebaráti szeretet magasztosabb eszméje ezen a vidéken általában ismeretlen volt. Ki léphetett nyomába a valódi mesternek. Harmadfél századon át lelkesítették a görög népeket a dalnokok az ő költeményeivel, s midőn már azon pontra jutott a dolog, hogy azok minden összefüggés nélküli töredékekben szavaltattak, talán elferdítve, bővítve s meghamisítva lőnek s részben elveszendők valának, összegyüjtette azokat a bölcs Solon, megtisztittatá a hozzájok tapadt salaktól, folytatta ezen eljárást Pisistratus, s leíratván két codexbe, megmentette örökre az enyészettől Homer műveit, s egyúttal gondoskodott arról, hogy jól megrostált hiteles példányból meríthessék a dalnokok szavalmányaikat. Hogy a szerkesztők meg tudták választani a tiszta búzát a konkolytól, arról kétségünk nem lehet, miután ő volt az egyetlen mester s a szerkesztők is valódi szakértők valának. Hiában tulajdonítana valaki Virgilnek egy eddig ismeretlen latin költeményt, vagy Vörösmartynak egy magyart, mely nem tőlök eredett, a müértő azonnal felismerné azon a silányabb művésznek kezét igy voltak a Pisistratus korabeli müértők is Homernak müveivel. Ezen szerkesztők állapították meg a dalok sorozatát s fűzték két külön egészbe az összes töredékeket, miként a tárgy természete kívánta, a nélkül hogy egymástól elkülönzött könyvekre vagy énekekre osztották volna azokat. A szerkesztők tehát két rendbeli egységes müvet állítottak elő, szem előtt tartva a költőnek czélját, mely nem volt ismeretlen előttök; s képzelhető-e, hogy az egység esetlegesen
