Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-02-12 / 5. szám

2017. február 12. ^ SZEKSZÁRDI HMBMP Trombita és dudaszó - Farsangi Játszóház Idén is Farsangi Játszóház várta a lelkes aprónépet a Babits Mihály Kulturális Központban február 5-én. A családi programon szülőkés gyerekek egyaránt jól érez­hették magukat. A rendez­vényteremben kézműveske­dés, bábszínház és a Bartina is szórakoztatta a játszóház résztvevőit. Kora délelőtt nyitott a hagyo­mányos Farsangi Játszóház, így vasárnap ide vagy oda, már 9 órakor gyülekeztek a rendez­vényteremben a kíváncsi gye­rekek szüleikkel. A játszóház­ban remek kézművesek várták az érdeklődőket: a foglalkozá­sokon gipszmaszkot, „állati” maszkot vagy akár bohócot is készíthettek a gyerekek, de az origami tudományába is belekóstolhattak. A játszóház programja évről-évre a farsan­gi hagyományok köré épül. A színpadon a Bartina Gyermek­farsang produkcióiból láthat­tak egy ízelítőt a játszóház résztvevői, majd az Óperen­ciás Bábszínház „Csalafinta­ságok a csalitosban” című in­teraktív előadását tekinthették meg, amelyben francia, közép­kori mesék elevenednek meg vidám, zenétől hangos erdei környezetben. A játék és mu­latság elengedhetetlen kelléke volt a hagyományos farsangi fánk és a tea. Idén egy rendhagyó prog­ramelem is fokozta a hangula­tot: tombola helyett a bábszín­ház előadása után a gyerekek ajándékba kapták a farsangi kiegészítőket, kalapokat, sü­vegeket, trombitákat, dudákat, így mondhatni, hogy talán ez az év leghangosabb játszóhá­za a Babits Mihály Kulturális Központban. A programon csaknem háromszáz gyerek és felnőtt vett részt, az egészen ap­róktól a nagymamákig, nagy­papákig. Nem kell sokat várni a Babits Mihály Kulturális Központ kö­vetkező játszóházas program­jára: a szervezők legközelebb a Húsvéti Játszóházba invitálják az érdeklődőket április 9-én, ahol megelevenednek az ün­nepi szokások. - mwj -A Reggeli Show sztárjai a Rádió 1-en www.radio1.hu n/radio1hungary * Download on the GET IT ON • AppStore r* Google Play Töltse le a Rádió 1 mobil alkalmazását! Szekszárd FM 91.1 Csak igazi mai sláger megy

Next

/
Oldalképek
Tartalom