Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-08-13 / 27. szám
2017. augusztus 13. ^ SZEKSZÁRDI VA§ARMAP3 A határon szolgáló rendőröket köszöntöttek Az illegális migráció kapcsán határvédelmi feladatokat ellátó rendőröket köszöntött Ács Rezső polgármester és dr. Pilisi Gábor, a Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetője július 26-án délután a Garay Élménypincében. Az idén összesen tizennégy alkalommal teljesítettek szolgálatot a Szekszárdi Rendőrkapitányság rendőrei a határ mentén, összefüggésben az illegális migrációval - mondta el dr. Pilisi Gábor rendőrkapitány, a mintegy hatvan rendőr részvételével megtartott köszöntőn. Kiemelte, a viszszajelzések bizonyítják, hogy kollégái jó munkát végeztek. Hangsúlyozta: a szolgálat nem szokványos rendőri munkát takart, teljes más volt, mint a helyben végzett munka. A kapitány tudatta, Papp Károly tábornok, országos rendőrfőkapitány július közepén visszavonta azt a parancsot, ami alapján az egyenruhásoknak a 2015-ös év egy részében, 2016-ban és 2017-ben egészen a közelmúltig az illegális migrációval összefüggésben szolgálatot kellett teljesíteniük a határon. Dr. Pilisi Gábor emlékeztetett, ez már a második alkalom, hogy a határon szolgáló rendőröket köszönti az önkormányzat Szekszárdon. Ezzel kapcsolatban arról is szólt, hogy a kapitányság gyümölcsöző kapcsolatot ápol a város vezetésével annak érdekében, hogy a közbiztonság az itt élők megelégedésére szolgáljon. szekszárdiak nyújtanak, legyen szó az élet bármely területéről. Hozzátette, a tavalyi alkalomhoz hasonlóan ezért köszöntik ismét a határvédelmi feladatokat ellátó rendőröket. „Ez a munka sok lemondással és nehézséggel járt a magánéletben és a hivatásban is. A heti váltásban végzett feladat minden bizonnyal mentálisan Ács Rezső, Szekszárd polgármestere nyomatékosította: fontosnak tartja, hogy a város elismerje azt a teljesítményt, amit a tokat pedig úgy kellett megoldani, hogy az itt lakók semmit se érezzenek mindebből” - hangsúlyozta a városvezető. Mint mondta, bízik abban, hogy ez lesz az utolsó ilyen köszöntés, hiszen időközben összeállt az a határvédelmi rendszer, mely meg tudja akadályozni az illegális határátlépést. A jövőben így nem kell rendőröket elvezényelni a településekről a közrendvédelmi feladatok rovására, így az egyenruhások a közbiztonság további fokozásán dolgozhatnak. A polgármester zárásként dr. Pilisi Gábor szavait megerősítve elmondta: az apró gesztusok sokat számítanak, ezeknek köszönhetően még szorosabbá és hatékonyabbá válhat a kapitányság és a város közötti kapcsolat. Ilyen apró gesztusnak szánják azt a kis ajándékot is, mellyel a rendőröket lepte meg az önkormányzat. Ács Rezső polgármester a megjelent mintegy hatvan rendőrnek személyesen adta át a város ajándékát: egy-egy több főre szóló „vacsorameghívást” és a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőbe szóló belépőjegyet. S. V. Újabb két műfüves pálya épül az MLSZ támogatásával A Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége 2016. június 6-án hozott határozatával támogatta Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázatát, melynek értelmében az Országos Pályaépítési Program keretében két szekszárdi alapfokú intézményben létesül (20x40-es) műfüves labdarúgó pálya. A Baka István Általános Iskolában még előkészületi szakaszban vannak a munkálatok, de a Garay János Általános Iskola Zrínyi utcai tagintézményében a munkaterület átadását követően már meg is kezdődött a pályaépítéssel kapcsolatos kivitelezési munka. A pályák építése az MLSZ közreműködésével zajlik, a pályázati felhívásban meghatározott feltételek szerint. A Szekszárdon megvalósuló két kisméretű műfüves pálya bekerülési költsége összesen bruttó 55 millió forint, melyhez Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 16,5 millió forint önerőt biztosított. A létesítményeket várhatóan szeptemberben birtoka vehetik a gyerekek. Forrás: Polgármesteri Kabinet és fizikálisán is megterhelő volt. Az elvezénylések emellett a helyben maradó állományra is nagyobb terhet róttak. A felada-