Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-08-13 / 27. szám
, SZEKSZÁRDI VASARRAP 2017. augusztus 13. „VELÜNK GYEREKJÁTÉK” A CSAPATÉPÍTÉS IS! Július hónapban ismét több céges rendezvény varázsolta színesebbé az Sz+C Stúdió Kft. munkatársai, illetve családtagjai életét. Először a nyári gyerektábor került megrendezésre, amelyen a dolgozók gyermekei vettek részt, majd pedig az „Építők Napja" rendezvény keretében a cég munkatársai, családtagjaikkal kiegészülve egy hosszú hétvégét tölthettek el együtt Kiskunmajsán. ÉPÍTKEZÉS? Velünk gyerekjáték! Családbarát munkahelyként az Sz+C Stúdió Kft. 16. alkalommal rendezte meg egy hetes, nyári gyerektáborát a muntökön kézműves, interaktív és drámajátékokban próbálták ki magukat a gyermekek, melynek célja a személyiség harhétfőtől péntekig tartó tábort az „Építők Napja” rendezvény zárta, amelyen - az egy hetes gyermektábornak köszönhetően - összekovácsolódott csapatként vettek részt péntek délutántól vasárnap délelőttig. A cég 2000 óta, évente megszervezi az „Építők Napját”. A rendezvény megtartására minden évben számítanak a munkatársak, mivel vannak olyan dolgozók, akiknek ez jelenti az egyetlen nyaralási lehetőséget. Az esemény az évek során az ország több pontján került megrendezésre, mely a csapatépítés mellett az ország különböző tájegységeinek a megismerésére is lehetőséget nyújt. Az idei évben Kiskunmajsa szolgáltatta az „Építők Napja” helyszínét, ahol a kemping és a felújított motelszobák a szomszédos strandfürdővel kiváló, kulturált helyet biztosítottak a családok számára. A hétvége jó hangulatban telt, a munkatársak kreatív sport-, és szellemi vetélkedővel, közös vacsorákkal, valamint strandolással töltötték az idejüket. A rendezvény az eddigi évekhez hasonlóan, idén is rendkívül vidáman, jó hangulatban telt. (02526) katársak gyermekei és unokái részére. A tábor minden napja színesebbnél színesebb programokat tartogatott a gyerekek számára. Hétfőn Tai Chi és szabad sportprogramok, kedden személyiségfejlesztő és kiteljesítő, önismereti, önbizalom erősítő, szerdán pedig koncentrációs, kommunikációs, illetve drámajátékokon vettek részt a gyerekek, amelyek a személyiség formálását, valamint a kapcsolatteremtő készségüket nagymértékben növeli. A nap végén rövid előadásban mutatták be a szülőknek a nap eseményeit, akik rendkívüli élvezettel nézték. A Wosinsky Mór Megyei Múzeum Vármegyeházi kiállítóterében csütörmonikus és differenciált fejlesztése. A tábor zárásaként, a pénteki napon gyerekjóga volt a program. A személyiségfejlesztő nap végén a programvezető egyéni tájékoztatást adott a szülőnek a fejlesztendőkről és az erősségekről. A sok szervezett foglalkozás mellett az Sz+C Stúdió Kft. gondoskodott a résztvevő gyermekek teljes körű étkeztetéséről is. Reggel friss gyümölccsel, pogácsával fogadták őket, ebédjüket pedig az ízlelő étteremben fogyasztották el, amit délutáni fagylaltozás követett. A cég munkatársai évről évre alig várják, hogy a gyerekek nevetésétől, zsivajától legyen hangos az épület. A gyerekeknek a rum