Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-04-02 / 12. szám
SZEKSZÁRDI VASARNAP 2017. április 2. Bacsmai László plébános Mohácson szolgál tovább Előnyt kovácsolni a természeti értékekből Április 2-án, vasárnap az esti mise keretében búcsúzhatnak el a hívek Bacsmai László esperes-plébánostól, aki 2003 óta volt „pásztora" a helyi katolikus gyülekezetnek. Dr. Udvardy György pécsi püspök áprilistól Mohácsot jelölte ki a plébános szolgálati helyének, így közel 14 esztendő után elhagyja Szekszárdot Bacsmai László. Laci atya, ahogyan a hívek és barátok szólítják, április 2-án 18 órakor tartja búcsúmiséjét a belvárosi katolikus templomban. A szentmise után a közösségi házban a hívek személyesen is elköszönhetnek tőle. Bacsmai László szolgálata 25. évfordulóján, 2016. június 5-én tartotta ezüstmiséjét. A jubileum kapcsán készült interjúban a baranyai Drávasztárán nevelkedett Laci atya elmondta: amikor 2003-ban a püspök az áthelyezéséről tájékoztatta, bizony nem igen akaródzott elhagyni akkor szolgálati helyét, Felsőszentmártont. Engedelmességet fogadott az egyháznak, hát csomagolt, miképpen tette azt most FOTÓ: KISS ALBERT is. Tizennégy éven át szolgálta a híveket Szekszárdon, s ez idő alatt aktív, sokszínű lett a hitélet, melybe sikerült bevonni sok fiatalt is, és a belvárosi templom 2015-re elkészült felújításában is oroszlánrészt vállalt. Bacsmai László plébánosnak a közösségért végzett fáradhatatlan munkáját az elmúlt év végén, a megyei Prima-díjátadó gálán közönségdíjjal ismerték el. Laci atya helyére Petkó Tamás plébános kerül Dunaföldvárról, aki káplánként már teljesített szolgálatot Szekszárdon. SZV Kétnapos tanulmányi látogatáson járt a „Régiók Bizottsága Környezetvédelem, Éghajlatváltozás és Energiaügy (ENVE) Szakbizottság" hétfőn és kedden Tolna megyében. A delegációt alkotó 12 európai politikus számára „Hátrányos helyzetű térségek válaszai a környezetvédelmi és energetikai kihívásokra” címmel szervezett programot a Tolna Megyei Önkormányzat. A bizottság most első alkalommal vett részt dél-dunántúli tanulmányi úton. Az ilyen találkozók világítanak rá, hogy melyek a megyében tapasztalható jó gyakorlatok és arra is, hogy mely területeken kell még előre lépni - mondta Ribányi József, a megyei közgyűlés alelnöke a Vármegyeházán tartott hétfői nyitórendezvényen. A Régiók Bizottsága magyar delegációvezetője kiemelte, a látogatás célja, hogy bemutassák a vendégeknek: egy olyan hátrányos helyzetű területen, mint Tolna megye, hogyan lehet a természeti értékekből előnyt kovácsolni. Szekszárd történelme kétezer évre nyúlik vissza és a bor mindig meghatározó szerepet töltött be az életében. Ám nemcsak erre lehetünk büszkék, hanem a természeti értékekben bővelkedő gemenei erdőre is - mondta Ács Rezső polgármester a megyeszékhely „profilját” bemutató előadásának felvezetésében. A megvalósítás előtt álló fejlesztésekkel kapcsolatban arról szólt, hogy Szekszárd a turizmus és a szolgáltatások területén szeretne előre lépni, részben a már említett természeti értékekre alapozva. Többek között kalandparkot és ökocentrumot létesítenek Gemencben, de új sportcsarnok és fedett élményfürdő is épül. A turisták elszállásolására pedig négycsillagos szállodát hoznak létre a városban. A nyitórendezvényen Tölgyesi Balázs, az Alisca Terra Nkft. ügyvezető igazgatója az önkormányzati hulladékgazdálkodási cég szemléletformálással is egybekötött tevékenységét mutatta be. A vendégek ezt követően ellátogattak többek között a Bodri Pincészetbe és a Takler Borbirtokra is. S. V. NÉVNAP-TÁR Április 2. (vasárnap) -Áron Áron: héber eredetű; jelentése: ihletett, tisztánlátó. Április 3. (hétfő) - Buda, Richárd Buda: magyar eredetű; jelentése: békesség, követ, buzogány. Richárd: német eredetű; jelentése: erős fejedelem. Április 4. (kedd) - Izidor Izidor: görög-latin eredetű; jelentése: ízisz egyiptomi istennő ajándéka. Április 5. (szerda) - Vince, Teodóra Vince: latin eredetű; jelentése: győztes. Teodóra: görög-német eredetű; jelentése: Isten ajándéka. Április 6. (csütörtök) - Vilmos, Bíborka Vilmos: latin-germán eredetű; jelentése: erős akaratú védelmező. Bíborka: magyar eredetű; jelentése: bíbor. Április 7. (péntek) - Herman Herman: germán eredetű; jelentése: hadi férfi. Április 8. (szombat) - Dénes, Valér Dénes: görög eredetű; jelentése: Dionüszosznak, a bor és a szőlő istenének ajánlott. Valér: latin eredetű; jelentése: erős, egészséges. ^llllllllllllillllllllllllllllllillllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllILL I SZEKSZÁRD VÁRHATÓ IDŐJÁRÁSA j 1 Április 2. 1 (vasárnap) # derült max. 24°, min. 7° 1 Április 3. 1 (hétfő) Hm zápor 1 kb. 2 mm eső | hidegfront erős széllel max. 21°, min. 8° 1 Április 4. 1 (kedd) % Hm zápor 1 kb. 1 mm eső | szeles nap | max. 16°, min. 6° 1 Április 5. 1 (szerda) közepesen felhős | kb. 1 mm 1 zápor max. 18°, min. 6° 1 Április 6. 1 (csütörtök) Üf* V zápor max. 14°, min. 6° 1 Április 7. 1 (péntek) közepesen felhős max. 13°, min. 3° 1 Április 8. 1 (szombat) 4* közepesen felhős max. 14°, min. 3° = Forrás: idokep.hu/szekszard = =)iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimiiiiiiimiiiiiimiiiiiiiiimimiiimiiiiiiiiiimiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiF